Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-21 / 119. szám
----------------------------------- ■ -............................................ .......................................................—---------------------------------- ---------------------------- ■------------------------------------------------------:--------------------------- - ■ ------ - r - ----- -- 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP . __ 1983. MÁJUS 21. I Arcképváiiat I Megszállottan, de okosan Legalább öt tél múlt el azóta, hogy először találkoztunk. A Teszöv elnökségének tanácskozásán véletlenül mellé telepedtem le. Nem tudtam ki ő, de meglepett, hogy ez a nagyon fiatal asz- szony, milyen megfontoltan és milyen nagy szakértelemmel, tapasztalattal, szenvedéllyel beszél az állattenyésztés dolgairól. Ma már tudom: iBaranyi Sandámé, a jásztelek! Tolbuhln Tsz főáüaittenyésztője a Teszöv elnökség és az Országos Nőtanács tagja, és elnöke a szövetség nőbizottságának. A fáradhatatlan, a megszállottak egyike lenne? 'Egyszer azt mondta nekem, később: „Nézd, a mezőgazdasági munkát csak megszállottan lehet csinálni. Ha valaki csupán megjátssza, hogy szereti, az amikor belekóstol, jhamar odébb áü|l|.” Olyan sok a probléma? — kérdeztem. „Nem, nem a probléma sok. egyszerűen nehéz munka, különösen az állat- tenyésztés ...” Most, amikor itt ült velem szemben, észrevettem : simára fésült sötét hajában mintha az utóbbi időben megszaporodtak volna az ősz hajszálak- „A hajamat nézed? Hát bizony nem a legdivatosabb a frizurám, nincs időm fodrászra, kozmetikusra, meg nem is szeretem a festékeit”. Nem mondtam neki: az arca egészséges pirosa minden festettnél szebb. Inkább kérdeztem, talán tapintatlanul is: „Hány éves vagv Erika?” Nevetett: „Szóval az ősz hajszálaim tűntek fel? Harminchét. Az utóbbi időben azt hittem, túl sokat kibír az ember. Kicsit 1 elfáradtam, kimerültem, de most már jól vagyok.” , Nem kérdeztem, tudtam, miire érti: azért, hogy az ő szövetkezetük Is a jók között maradjon talpon, hogy az állattenyésztés letegye a magáét a közösség asztalára, kicsit többet vállalt a kelleténél. Tény: sok munka, erőfeszítés. meg idegesség van abban az ötvennél több százalékban. amellyel a jászteleki Toibuhin Tsz-ben az összes árbevételből az állattenyésztés részesedik. És, hogy minden ágazata nyereséges. Nehéz munka. Ráadásul tavaly az értékesítés körüli gondok. Hány álmatlan éjszakát jelentettek? Meg aztán: kevés a munkáskéz, az állattenyésztés nem tartozik la túlzottan kedvelt munkakörökhöz. „A szép traktor, kombájn vonzóbb.” Hány órát dolgozik naponta? „Amennyit a munka megkíván- Ha szállítás van, akkor éjszaka is. ha hozzák a kiscsirkéket, akkor este is. Inkább én az adminisztrációt sokallom — tette hozzá sóhajtva — dehát a rend azt is megköveteli. Általában napi 10 óra a munkaidőm. mint a téesztagoké átlagban.” Említettem: örültem. amikor hallottam, hogy április 4-én Újhelyi Imre emlékéremmel tüntették ki. „A munkaszervezésben elért eredményekért, az energiatakarékos abrakfelhasználásáért a szarvasmarha-tenyésztésért kaptam. Egyébként is nekem mindig példaképem volt Újhelyi Imre” — Újhelyi a mezőgazdasági akadémia tanára -volt. kiváló szarvasmarha-tenyésztő szakember. Bevallom, sokáig azt hittem, hogy Erika szüleitől örökölte a mezőgazdasági munka szeretetét, mert ők abból éltek. Tévedtem. Zalai Erika hamar elvesztette vasutas édesapját. Az édesanyja a gyors-gépírói fizetésből nevelte fel egyetlen gverekét, a nagymama, meg a nagynénik támogatása. vigyázása mellett- Any- nyi nő, elkényeztették volna? „Azt nem- Én már gyerekkoromban iis meglehetősen önálló voltam. Nem szedettem!, ha ibéleszójnak a dolgaimba.” További útja: .középiskola, majd a mosonmagyaróvári főiskola, amely meghozta számára a világ legszebb érzését, a diákköri szerelmet is. Tulajdonképpen így került a ..kisalföldi lány”, a „Nagyalföidre”. Férje hozta magával, amikor 1968-ban kézhez kapták a diplomájukat. mivel ő Jásztelken töltötte a gyakorlati évet, aztán pedig Alattyánban dolgozott. És hogy került Erika Jásztelekre? „Egy va- dászbainkietten odajött hozzám az elnök, és azt mondta : épül a szakosított telepük, elvállalnám-e a vezetését? Nagy megtiszteltetésnek vettem, mert ilyen beosztásba általában idősebb, nagy gyakorlattal rendelkező szakembert neveznek ki. én pedig még elég kezdő voltam. Ma már tudom, mekkora rizikót vállalt ezzel az elnök. Jó. hogy mertem vállalni. És akkor jó hasznát vettem imlndannak, amit a csornai emberektől -tudtam meg.” Később azt mondta: „Én az elnökünktől sokat tanultam. Tudod, a dunántúliak kicsit nagyvonalúak. A jászok megfontoltabbak- Mindig azt hallottam tőle: először számoljunk, kalkuláljunk. Ezt belém súlyikolta alaposan. Ezért aztán mi mindig orra (törekedtünk, hogy minél olcsóbban termeljünk. A baromfitelepen egy csomó berendezést házilag készítettünk el. Emlékszem ... az első sajtáros fe- jőgépekeit is mii szereltük össze. A mait már nehezen tudnánk” — -tette hozzá. És beszélt a nedves kukorica tárolásáról, ezt az energiatakarékos új módszert a kisújszállásiaktól tanulták el. Ma már a tárolótomyok mellé a keverőüzemet építik. Ezt a takarmányt használják a szarvasmarha-hizlalásnál, a sertéstenyésztésnél. hizlalásnál, sőt, újabban a baromfitenyésztésnél is. Ez utóbbira most eléggé felfigyelt a szakma. És mikor végzed a társadalmi munkát? — kérdeztem- „Ha egyszer ilyen feladatot bíztak rám, akkor időt is kell szakítanom erre. Egy biztos: igyekszünk mindig a lényeges kérdésekre koncentrálni.” És hozzátette : „most például örülünk, hogy olyan jól sikerült a mezőgazdaságban dolgozó nők fóruma, amit a közelmúltban rendeztünk meg... csak tudod, a nők elsősorban a problémákról beszéltek, és nem arról, ■hogy mát ad az embernek a szövetkezeti mozgalom. Nem beszéltek arról a kötődésről. ami összeköti a tagságot ... Valaki arról szolt a tanácskozáson, hogy ma már a modern mezőgazdaságban nem kell a gumicsizma, hogy nincs trágyaszag. Nem, nem ígv van. Ma a magvar mezőgazdaságban együtt van jelien a múlt és a jövő! Kell a gumicsizma is, és bizony sokszor befolyik a csizma szárán a sár, meg van trá- gyaszag. De aki szereti ezt a szakmát, annak az nem büdös- Nekem sokkal büdösebb. bűzösebb az autók kipufogó gáza.” Pedig te is autóval jársz — vetettem közibe. Jóízűt nevet: „Igaz, én a terepjáróval gyorsan tudck 'közlekedni, mindenhová eljutok. De kell is, mert tót központunk van és 13 egységünk. A férjed? — kérdeztem. „Ö a téesz termelési főmérnöke. És én boldog édesanya is vagyok. Van két stramm gyerekünk, Sanyika 14 éves. Erika 9. És tudod miinek örülök? Hogy Sanyika a mezőgazdasági pályához vonzódik...” Faggattam a terveiről. „Tervek? Szeretem, ha a munkaterületemen rend és nyugalom van, ha az emberek örömmel dolgoznak- Mert csak az az ember tud igazán eredményeket fölmutatni. aki szívét, lelkét adja abba, amit csinál, és tudja. hogy megvan az értelme a becsületes munkának. Ha ígv Desz ezután is, akkor továbbra is talpon marad a mi gazdaságunk...” Varga Viktória Ha jönnek az üdülők — Hová mennek a nyáron? — Olaszországba nem, az biztos. Lemondtunk róla: két hektó olasz benzin árán itthon ökröt süthetek. — Marad a Balaton? — Isten ments! Zsúfolt, „túlcivilizált” — hogy ne mondjam: piszkos —dehogy idegesítem magam még ezzel is. Majd üdülünk valahol a közelben. A beszélgetést egy átlagosnál jobban kereső ismerősömmel folytattam. Tartalma nagyjából megegyezik az utazási, nyaralási szokásaink változásával, a különböző friss statisztikák adataival. Lehetőségeink szerint szerencsés helyzetben vagyunk: szűkebb hazánkban csaknem félszáz melegvizű strand várja az üdülőket, kirándulókat. A Tisza IL víztározó — milyen kár, hogy még nincs közhasználatú neve — pedig a legnagyobb ígéret az alföldi ember számára. A falábú ember esete Élt — állítólag — jó fél évszázada egy beteges, csupa csúz, féllábú koldus Cserkeszeién. Egyszer, amikor a szokásosnál is jobban felöntött a garatra, beleesett az olajvadász fúrótorony helyén lévő vízbe. Reggel arra ébredt, semmije se fáj. Ugrált hazáig. Ha hosszabb lett volna az éjszaka, még talán a lába is kinőtt volna, mondja a mese. Az viszont már nem amolyan kétféldecis beszéd, hogy tavaly 200 ezer vendége volt a népszerű „Cserkének”. Messzi földről utaznak oda az emberek, ki hogy tud, mert bizony a tömegközlekedés — autóbusz! — nem a legideálisabb — enyhén szólva. S mivel az üdülő első gondja az utazás megszervezése, maradjunk még a témánál. Megnéztük a MÁV- menetrendet, egyeztetni próbáltuk a berekfürdői üdülők igényeivel, tapasztalataival. Az eredmény lesújtó. A menetrendkészítőknek végre észre kellene venniük Berekfürdő megnőtt látogatottságát. Abádszalóki panasz — elhangzott a falugyűlésen isr^- a vasútállomás és az üdülőkörzet közötti autóbusz-közlekedés nem rendszeres, nem kielégítő! Szolnokról vonattal egyszerűbben, viszonylag hamarabb eljutok Bécsbe. mint egy rossz csatlakozású vonat, „kisvonat”, autóbuszátszállások után Abádszalók- ra. De még az utazásnál is nagyobb gond a fürdőfaluk ellátása. Az ellentmondások kézen- fekvőek: hogyan is kérhetnénk számon a szerény beJó ütemben halad a szolnoki mentőállomás építése vételű Cserkeszőlőtől például, hogy a nyári idényben olyan infrastruktúrát biztosítson, amely a közepes nagyságú városok számára követelmény. Ha eleget tudna tenni e feladatnak, akkor város lenne, legalábbis a paraméterek szerint. A fürdő 5 hektár területen fekszik, a medencék 'két és fél ezer ember számára biztosítanak eszményi fürdőzést. De csúcsidőben 5—6 ezren vannak a strandon. S már eleve azt is hiba lenne feltételezni, hogy akár az említett két és fél ezer fürdőző- éáelmeqését, -. vendéglátását zavartalanul ki tudják elégíteni. Pedig sok minden történt a jobb ellátás érdekében. A kemping után felépült a csaknem százágyas szálloda is, az ABC-áruház — árusító pavilonok települtek, jövőre meglesz az új étterem, egy újabb kemping. Csakhát, csakhát... Miért veszteséges a „cserkei” fürdő? Miért „sír” a vendéglátó, miért nem épült már megfelelő étteremhálózat? Egyszerű a magyarázat: egy-egy téli hónapban jó, ha két és fél ezer vendége van a fedett gyógyfürdőnek. Dicséretes, humánus cselekedet volt a gyógyfürdőt felépíteni, még akkor is, ha veszteséges üzemeltetni — ez a megyei Vjz- és Csatornamű Vállalat érdeme —, de az elszalasztott lehetőségek egész sora szélesebb körű vizsgálódást igényelne. Hogyan kívánhatnánk a kereskedelemmel, vendéglátással foglalkozó vállalatoktól, szövetkezetektől, hogy az amúgy sem degeszre tömött pénztárcájukból még többet invesztáljanak „Cserkébe”, ha télen „pang az üzlet”. A dolog másik oldaláról egy cserkei fürdőző meglehetősen summásan mondta el véleményét: „Idejön az ember, valamicske üdülésre szánt pénzzel. Mindenki tisztában van azzal, hogy a nagyobb idegenforgalmi helyeken drágább az élet. No de ennyivel! Olyan érzése van az embernek, hpgy a különböző ilyen meg olyan árusok — tisztelet a kivételnek — csak arra pályáznak, hogy kiürüljön a zsebem, s jöhet a következő vendég. Nem szeretem, ha összekevernek a gazdag nyugatnémettel! Fürdővezető: „Tőlem bizony sokan kérdezik, hol lehet olcsó egytálételt kapni. Nem baj, ha nem húsos, azt eszünk otthon eleget. . A berekfürdői Park étterem május 17-i étlapján volt szemesbabfőzelék, tökfőzelék, mákosmetélt, burgonyástészta, túrósgaluska, kétfajta menü 30, illetve 35 forintért. Ha bezár a fürdő Ha bezár a fürdő? Újabb kérdőjel, mihez kezd az üdülő, ha bezárt a fürdő: vagyis este? A jó közérzethez a kulturált szórakozás is hozzátartozik. A vízen kívül nincs itt semmi, csak a kocsma, hallottuk Cserkeszőlőn. Ez így talán túlzó és végletes megállapítás, mert a szabadtéri moziba is el lehet menni, a strand könyves pavilonjában kölcsönözni is lehet, időnként egy-egy könnyebb, nyári műsoros estet is hirdetnek. A karcagi Déryné Művelődési Központ lehetőségein belül Berekfürdő kulturális ellátására is gondol, nem maradnak azért teljesen program nélkül az üdülök. Érthetetlen viszont az a „nagyvonalúság”, amelyet a berek! „könyvkölcsönző” előtt tapasztaltunk. „Nyitva hétfő fél 16 — fél 19 és csütörtök fél 16 — fél 19 óráig.” A pongyola kiírás mellett egy másik felirat: „Új könyvek érkeztek.” A cinóber színű betűk már alig olvashatók, úgy kifakította őket a nap. De ezek csupán helyi mulasztások. A gond sokkal nagyobb, a jelenlegi kulturális intézményrendszer nem számolhat kellően a nyári hónapokban — lélekszámban — várossá duzzadt kis települések közművelődési igényeivel. Az optimálist közelítő megoldást csak központi, de legalábbis megyei intézkedésekkel lehetne elérni. Kirívóan mutatja a cserke- szőlői és berekfürdői példa is, hogy ez lenne az egyetlen járható út. A kulturális ellátás ugyanis — lásd az utóbbi évek tapasztalatait — minden igyekezet ellenére messzi elmarad a fejlesztés mögött. A legkisebb testvér A legkisebb testvér tulajdonképpen csak a legfiatalabb: az abádszalóki üdülőkörzet. Vize sok százezerszer többszöröse a termálvizes strandok összességének, s egyre duzzad, növekszik. Már mondják az emberek: Abádon nyaralunk. Vagy az abádi tó mellett kempingezőnk, így is emlegetik. Sohase gondolhatunk konkurenciára a Balatonnal, de hisszük, hogy az abádi tó (?) — ma még egyszerűen és hivatalosan: víztározó — hamarosan fogalommá lesz. Nem kell ehhez jósnak lenni, hogy le merje írni a krónikás, csak ki kell menni Abádszalók alatt a nagygáthoz: olyan nagy'a víz, mint a tenger, nem látni a túlsó partot. A gát mellett nyárfa és fűz ősrengetegek, teli apró vadakkal* madarakkal. Az ember szinte szégyellj magát a motorzajért, a kipufogógázért. De az értő szakemberek talán meg tudják úgy nyitni az üdülők előtt a természetet, hogy az alapvetően nem károsodik. Az ivóvíz, a villany már ott a gát tövében, az 500 személyes kemping nemsokára nyit, a „nagyvízre” várják azt a két hajót, amelyik étterem és szálloda lesz. A strand vizében már lubickolnak, de elfér ott még 5—6 ezer fürdőző. Az abádszalóki tanács értő, jó gazdának mutatkozik: már készül a nyári rendezvénysorozat programfüzete, vitorlásversenytől színjátszótalálkozóig — megyei segítséggel — van abban minden. Lehet, hogy már az idén „Abád” lesz a nyár slágere. Elképzelhető, mert az abád- szalókiak igazi patrióta szemlélettel alakítják az újat, az üdülőkörzetet. Jó partnereik vannak, idegen- forgalmi szakemberek, áfész- üzletemberek, úgy tűnik, minden rendben. A helyi tsz az elhagyott magtárból szállodát és termet alakít, a ház- tulajdonosok barátkoznak a fizetővendég-szolgálat gondolatával. Talán nem is lesz gond — vagy túl nagy gond! — a vendégek fogadása egykét évig. De Cserkeszőlő és Berekfürdő példája azért fi- gvelmeztető. A 24-ik órában kapott és kap végre valamelyest korszerű élelmiszerboltot és éttermet a két fürdőhely. Más kérdés, néhány év alatt „kinőtték” a szerény ABC-áruházukat, már újra kopogtat a szükség, csúcsidőben sorbanállnak az üdülő, fürdőző vendégek. Ha kiosztják a telkeket a tó körül — a hobbisokkal is „megugrik” néhány ezerrel az abádi lélekszám. Két, a közeliövőben erőteljesebben mutatkozó tényezővel már számolnak az idegenforgalmi szakemberek: a szabad szombatok új szokásokat alakítanak — közülük egyik a kirándulás — a hobbitelkek szaporodása — kiosztható földterület hiányában — lelassul, majd minimálisra csökken. A felnövekvő generációk turisztikai igényei megnőnek, s egyre inkább a belföldi turizmus jelenti majd a nyári „kalandozásainkat”. Tiszai Lajos
