Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-09 / 83. szám

6

Irodalom» művészet

1983. ÁPRILIS 9.

cSz/tz éa nuujijar novelláikét

Darvas József (1912—1974) a népi írók balszárnyának kiemelkedő írója; származása, élményvilága, témái a népiekhez, marxista világnézete, osztályharcos szemlélete a szocializmushoz kapcsolta.

Orosházi parasztcsaládból származott, apja béres volt, elesett az első világháborúban. A fiú nagy nélkülözések árán végezte el a tanítókép zöt, állást azonban nem kapott. Budapestre költözött, részt vett egy kommunista diákszervezkedésben. Letartóztatták, két hónapot töltött börtönben, majd öt esztendeig rendőri felügyelet alatt állt. Építkezéseken dolgozott, lapkihordó volt, „szellemi szükségmunkát” végzett, végül hivatásos újságíró lett. Részt vett a kommunista Gondolat című folyóirat szerkesztésében, majd a Szabad Szó és a Kis Űjság belső munkatársa lett.

írói pályáját szcbadversek- kel és irodalomkritikákkal kezdte. 1934-ben két regénye jelent meg, mindkettő a falusi osztályharcot ábrázolta, s közülük a Vízkereszttől Szilveszterig már érett írásművészre vallott. Jelentős és nagy hatású művek a harmincas években írt szociográfiát.

Budapest ostroma idején íi\ta Város az ingoványon (1945) című munkáját, melyben a kiegyezéstől a fasizmus vereségéig beszéli el Budapest élettörténetét. Művével az új magyar irodalom egyik megindítója lett, de azután a nagy történelmi átalakulás. a politikai élet küzdelmei több mint egy évtizedre elragadták az irodalomtól. A Nemzeti Parasztpárt alel nőké. országgyűlési képviselő, a Szabad Szó főszerkesztője volt, 1947-től 195(i-ig több tárca minisztere. Az ötvenes évek elején majd 1959-től haláláig az Írószövetség elnöke, megindulása éveiben a Kortárs című folyóirat szerkesztője, 1972-től élete végéig az Elnöki Tanács tagja.

Az 1950-os idők társadalmi válsága, tanulságai késztetik újra írásra. Ekkor bontakozik ki drámaírói munkássága: a Kormos éo (1959) és a Hajnali tűz (1961) a közelmúlt eseményeit vizsgálják. A hatvanas—hetvenes évek- ■ ben történelmi drámákat (Zrínyi, Hunyadi), s a közvetlen jelenről szóló színpadi műveket irt. Utolsó írói korszakának legjelentősebb alkotása a Részeg eső (1963) című modern társadalmi lélektani regény; számvetés az utolsó két évtized történelmi és személyes ■ tapasztalataival. (1964-ben színpadi változata is megjelent.) Kétszer kapott Kossuth-díjat (1956, 1960).

Írói tervei és munkássága teljében, szívroham következtében halt meg.

Ha gyermekéveimre gondolok, azok mindig két szakaszra osztódva jelennek meg előttem: Vízkereszttől Szilveszterig és Szilvesztertől Vízkeresztig. Az első szakasz háromszázötvenkilenc napot foglal magában (szökőévben eggyel többet) : béres bátyáim szolgálati idejét — a második a hat napot, amit otthon töltöttek családunk körében. Életünk e két szakasz szakadatlan ismétlődése volt, s egymáshoz való arányuk pontosan megmutatja, mennyi volt ebben az életben az egyhangú, robotos ten- gődés és a nekifelejtkezett öröm ...

Szilveszter volt a legnagyobb ünnepünk. Már kora délután megindult a tanyák körül a szabadulástól mámoros béresek sora, és nótájuktól megelevenedtek a télbe fulladt falusi utcák. Ünnepi készülődés várta őket mindenütt, mint győztes csatából hazatérő hősöket. Mert hősök voltak ők: egész év nehéz harcával szerezték meg családjuknak a kenyeret, s a szegénységben mindig ez marad a legnagyobb diadal.

Azóta eltelt jó néhány év, és mégis, mintha mi sem történt volna: holnap újra Szilveszter van, a tanyákon már készülődnek a béresek hazafelé. Életük az. mint régen: Szilvesztertől Vízkeresztig hat nap, és Vízkereszttől Szilveszterig háromszázötvenkilenc. szökőévben eggyel több. Évi bérük kilenc-ti- zenegy mázsa gabona, tiz-húsz pengő készpénz, egy öltözet ruha (ünneplő vagy viselő, a jobban díjazottaknál mindkettő), egy pár csizma. egy-két kocsi szalma, ami az otthoniak fűtőanyagát adja, esetleg egy választási malac — és természetesen koszt meg lakás.

Lakás alatt természetesen nem kell egy bútorozott, külön szobát értenünk: az istállóban alszanak

ők, szalmával leterített deszka- priccsen, esetleg a jászolban vagy szénatartóban, elsősorban azért, mert az állatokat éjjelre nem lehet egyedül hagyni. Az állati kigőzölgéssel, trágyaszaggal telített, ammóniáktól csípős levegőben nem valami egészséges az alvás, különösen ha hozzávesszük, hogy a béresek sokszor — különösen télen — napokig nem vetkőznek le, ruhástól dőlnek le, és reggel csak a szájukból mosdanak meg — de hát itt édeskeveset törődnek az egészségügyi követelményekkel.

Míg az uradalmi cseléd számára az „uraság” valami felsőbbrendű lény, a kisbirtok bérese közvetlen kapcsolatban áll a gazdájával. Együtt, egy tanyában élnek, sőt a kevésbé jómódúaknái együtt is dolgozik vele vagy a fiaival, legtöbb helyen ugyanazt eszi, amit a gazda családja, ha külön asztalnál is: szóval, ha nem is a családban, de mindenesetre a család mellett él. A gazdát legtöbbször nem uraz- za vagy nagyságolja, hanem „Ferenc bátyám”-nak, „István bá- tyám”-nak szólítja, fiatalabb gyerekeit egyszerűen letegezi, és igen sokszor együtt hányják-vetik meg a gazdasági teendőket is. Barátságra természetesen soha nem lépnek, a cseléd nem engedhet meg magának túlzott bizalmaskodást — az egymás mellett élés következtében azonban a szolgálati viszony mégis bizonyos patriarkális színezetet kap. Számukra a kötöttség is sokkal kevesebb. Az egy évet „vasvilla hegyén ülve is kibírják”, ha pedig végképp nem tűrhetik egymást, esetleg — ami nem ritka — összeverekednek: a béres veszi a „pop- rétját”, és faképnél hagyja a tanyát, gazdástól együtt. A gazdának ugyan módjában állna visszahozatni a megszökött cselédet, leg- , többször fenyegetőznek is vele: „visszahozatlak a csendőrökkel”, de ezt csak a legritkább esetben teszik meg, mert az ilyen cseléd munkája fabatkát sem ér. „Egész évben mögötte maradhatna a csendőr.”

A béresek dolga: ellátni, gondozTóth-Máthé Miklós:

Végszó

A ködszürke Zsiguli letért a főúl- ról és rossz, harmadosztályú, kátyúkkal csúfított bekötőúton döcögött tovább. Kétoldalt leveleiktől megcsupaszított nyárfák sorjáztak, a késő őszi pára, mint hideg füst lengte be tar ágaikat, melyeket kéretlen fekete termésként fogyasztottak a varjak.

— Nézd meg a térképet — szólt oda Csákvári Roboznak —, szerintem rossz irányba megyünk.

Roboz elővette a térképet a kesztyűtartóból, kiteregette, nézte, majd visszatette újra.

— Nincs más út, csak ez van. Nyugodj meg, rövidesen odaérünk.

Csákvári vállat vopt, tovább vezetett. Roboz a konyakos üvegért nyúlt, lecsavarta a kupakját, ivott.

— Ne igyál annyit — nézett ró Csákvári — mert végül semmi sem marad a sírra.

— Marad — mondta Roboz —, annyi marad.. De ha mégsem, Si- pi megbocsátja.Nem gondolod. .. ?

ni az állatokat, rendben tartani a tanyát, és elvégezni a mezőgazda- sági munkákat, trágyázást, szántást, vetést, aratást, kukoricatörést stb. Munkaidejük: látástól vakulásig, s mert látni olajmécses mellett is lehet, hajnali három órától este tíz-tizenegyig talpon vannak.

Haza, a faluba, nagyon ritkán járnak: hat-nyolcszor egy évben, egy-egy vasárnapra, mikor leginkább bálba mennek. Tizenöt-húsz kilométert kell ilyenkor gyalogolniuk, s mire kiérnek, már kezdhetik is a napi munkát, mégis elmennek, hiszen más öröm sincs az életükben.

Külön cselédbálokat Szoktak rendezni, a legnagyobbat Szilveszterkor, a szabadulás örömére. Ezek a mulatságok mindig barbár mulatozássá, szinte eszeveszett, ősi szertartássá szoktak fajulni, mintha ezzel akarnák magukat kárpótolni az egész, év örömtelenségéért,

s elő akarnának készülni egy újabb év robotjára.

Már kora este 'holtrészegre isz- szák magukat, és vad toporzékolással gyötrik a súlyos munkában esetlenné, lomha-lompossá nyomorodon testüket, míg csak ki nem dőlnek.

Tavaly részt vettem egy ilyen béresbálon. Ott volt egyik sógorbátyám, húszéves legényfiával. Tíz óra felé mentem oda, de a gyerek mór holtrészegen feküdt az ívó padján. Sógorom babusgatva, szinte anyáskodva foglalkozott vele, és mikor megkérdeztem tőle, hogy miért engedte ennyire berúgni, majdnem megsértődve és felelősségre hívóan mondta: — Neki is lehet egyszer jó napja...

Verekedés szinte soha nem szokott előfordulni ezeken a bálokon. Nem izgágák és nem verekedők, talán mert nem halmozódik föl bennük gnnyi megtorolhatatlan bántás, mint az uradalmi cselédekben.

Viszonylagos szabadságuk bizonyos öntudatot ad nekik. Többször előfordul, hogy a gazda lánya szerelmes lesz egy béresbe. Boldog frigy, heppiend természetesen egyikből sem lesz, mert áthidalha- tatlanok a társadalmi különbségek, de a lehetőség mégis önérzettel tölti el őket.

Ilyennek ismertem meg életüket, s ilyennek szerettem meg a lelki arcukat, s most, a legnagyobb ünnepükön e pár sorral állítok nékik emléket.

Csákvári nem szólt erre semmit, egy zsákokkal teli vontatót előzött meg. Aztán már jó száz méterre az elhagyott vontatótól, megállította a kocsit.

— Várjuk be— mondta Roboznak —, megkérdezzük, hogy jó irányba megyünk-e...

— Felőlem... — mondta Roboz.

Kiszálltak, a kocsiból, integettek

a közeledő vontatónak. A vontató megállt, svájcisapkás fiatalember nyitotta a fülkeajtót és nézett ki rájuk.

— Ne haragudjon — mondta Csákvári —, meglehet, hogy eltévedtünk, .. Nyárkeresztúr erre van.. .■?

— Erre.. . — biccentett a fiatalember —, most jön Kórószeg és utána Nyárkeresztúr...

— Köszönöm... — mondta Csákvári.

— Nincs mit... — felelte a fiatalember. és tovább indult a vontatóval.

— Na te hitetlen... — mondta Roboz —, megnyugodtál már, vagy várjunk még valakit, aki ugyancsak útba igazít...?

Csákvári legyintett, cigarettát vett elő, megkínálta Robozt is. Rágyújtottak.

— Csak azt nem értem — mondta Roboz —. hogy u temetésről, miért nem értesítette senki a színházat.

— Lehet, hogy még Sipi akarta így... — mondta Csákvári.

— Lehel... — mondta Roboz.

Darvas József:

SZILVESZTERI

BÉRESBÁL

Keresztury Dezső:

Ajánlás szerelmeseknek

Aki a Hangra nem .süket hallja, ami a babban csobban, sejti. hogy lelkes lendület kereng a messze csillagokban, s tudja, hogy akik. lelkűket egymásnak, adják, egyre jobban, úgy élnek, e bús csillagon, ahogy egét új végtelenbe mélyít i tengőit tükröztél ve

a Balaton.

Weöres Sándor:

Kontraszt

Erdő sűrűsége, mező szép vidéke, begyek kopár teteje! Akármerre járok., jókedvre találok., én is vidtdok. vele. Mindenütt a kék ég.

Hallgattak, cigarettáztak.

—< Mert mégiscsak a színház tagja volt — mondta Roboz, ha két éve le is százalékolták.

— Tagja... — húzta a szót gúnyosan Csákvári —, hijt persze... Végtagja barátom, vagy még az sem. Csak valamiféle szemölcs a színház testén. Te is tudod, hogy könyörületből tűrték meg. Évek óta rendszeresen ivott.

— Ez igaz — mondta Roboz —, de nem volt soha részeg. .. Vagy talán igen...?

— Nem azt nem mondanám... De azt hiszed, hogy ez számított. ..? Tudták róla, hogy iszik, megpecsételt lett, és ezzel végképp betette az ajtót maga mögött.

— Nemcsak ezzel — legyintett

Roboz —, hanem, hogy örökké járt a szája.. . Amit mások elhallgattak. ő kimondta.. . Ha kellett, kiordította . .. Peturt játszott az életben is. azzal a különbséggel, hogy ott nem áfltak mellé a békédének ... ,

— Pedig jól indult — mondta Csákvári —, nagyon jól... Petur! Óriási volt benne. Láttad...?

— Láttam — mondta Roboz.

— És az- Othellóban. .. ?

— Abban is. Forrt, sistérgett. öt emberre méretezett szenvedélye volt. öt emberes színésznek is mondták akkor.. . Hol tört el? Szerinted hol tört el...?

— Kérdezz könnyebbet... Az

biztos, hogy már régóta semmi. Csak pár mondatos epizódok, vagy még azok sem. Megbízhatatlannak tartották.

— De miért...? — Roboz szembe fordult Csákvárival. — Azt mond meg, miért...? Ha legalább egyszer összeroppant volna miatta egy előadás, még amikor főszerepeket játszott, akkor megértem... De nem... soha... Egyszerűen össze- zsugorították, zanzásították... Bizonyításra már nem adtak neki lehetőséget. ..

— Talán már nem is akart bizonyítani. .. — mondta Csákvári.

— De igen — kiáltott Roboz —, igen, igen...! A színész, amíg él, bizonyítani akar, így volt ezzel ő is. Sokat beszélgettem vele, nekem bevallotta...

— Elhiszem... — mondta Csák-, vári —, de mit akarsz most ezzel. .. ?

Kész, vége. Sipi túl van már az utolsó szerepen, a bemutató sajnos lezajlott. ..

— Az le.. . — mondta Roboz —, a szakma teljes kizárásával... Egyébként ezt az utolsó gesztusát, ha teljesen nem is fogadom el, de megértem Sipinek. Nem akart egy „kipipálás” szintű hivatalos lejöve- telt ide az isten háta mögé... Csak abban tévedett, hogy jópáran nem penzumszerűen jöttek volna el... Na mindegy. Jobb már ez így. Ez mindenesetre azok koszorúja, akik velünk együtt becsülték...

— Hideg van — mondta Csákvári. — Gyere most már induljunk. ..

ölelő mindenség, a teremtés ereje:

Erőszakos csörgés, kegyetlen dübörgés, motorok, dühöngése, ősvilágból támadt sok. rég kihalt állat ordítása, börgése, köztük, jár az ember, tiltakozni nem mer, várja, mikor lesz vége.