Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-23 / 95. szám

10

Nyugdíjasok fóruma

1983. ÁPRILIS 23.

Kedves is, hasznos is. Szikszai Gábor nyugdíjas pedagógus, a jászapáti Vágó Pál Emlékmúzeum gondnoka szívesen farag népi motívumokat (Fotó: Tarpai)

Nyugdíjkiegészítés, étkezési hozzájárulás, üdülés

Gondoskodás a termelőszövetkezeti alapítókról

Ősszel tsz-nyugdíjasokat látogatott meg Nagy László- né, a tsz-szövetség munkatársa otthonukban a megye számos településén. A látogatás oka az volt, hogy bár a szövetkezetek is figyelnek öregjeikre, segítenek kisebb nagyobb gondjaikon, a szövetség se feledkezik meg a többségükben alapítóként tisztelt idős emberekről. A szövetség a Termelőszövetkezet Országos Tanácsának kezdvezménve alapján javas- latott tehetett olyan kispénzű nyugdíjasok segítésére, akik magányosan élnek nyugdíjukból. vagy másodmaguk- kal birkóznak betegséggel, elhagyatottsággal. A látogatás eredményeként harminc szövetkezeti nyugdíjas már havonta 200—400 forinttal több nyugdíjat kap. valamelyest enyhültek anyagi gondjai, kicsit többet engedhet meg magának, mint eddig.

Mint a tsz-szövetségnél megtudtuk, azok a termelő- szövetkezetek. amelyek saját konyhát, ebédlőt tartanak fönt, nyugdíjasaiknak is biztosítják a napi ebédet. Nem csak szeretettel látják a nyugdíjast a dolgozók ebédlőjében, hanem étkezési hozzájárulást is kapnak, mint fiatalabb társaik. Megszokott dolog a gazdaságban az is, hogy — mivel ismerik a településen az alapítókat — nem is kell kérni, viszik a segélyt, ha szükség van rá. Természetesen már falun is. hogy megrendezik évente az idősek napját, s a nyugdíjba vonulók se mennek el tisztességes búcsú nélkül a megérdemelt pihenőre. Különben bármilyen szépek és bensőségesek ezek a nyugdíjas-búcsúztatók, senki nem gondolja, hogy ezzel vége szakad mindenféle kötődésnek a mozgalomban. Ahogy az idő engedi. sok szövetkezet hétvégi kirándulásra viszi az öregeket is, s az üdülője- g.vek szétosztásakor is gondolnak rájuk. Erről is sokat beszélgetnek az öregek a nyugdíjas klubbokban. ahol kis. mindennapos szórakozások várják őket.

A tsz-szövetség különben még 1981-ben megállapodást kötött a megyei tanáccsal. Az együttműködés célja, hogy a rászoruló, snagukat ellátni nem tudó magányos beteg tsz-nyugdíjasokat a szociális otthonok fogadják. Három év alatt nyugdíjasaik elhelyezéséért a mező- gazdasági termelőszövetkezetek összesen négymillió forint támogatást nyújtanak a szociális otthonoknak. Elkezdődött a házi betegápolás megszervezésében is az együttműködés.

Mire vénülünk meg

Szándékkal nem ültem mellé a termelési tanácskozáson. Tudtam, kettőnkön kívül nem sokan veszik észre arcán a feszült várakozást, s időnként a kis tétova, szomorkás mosolyfélét se. Nem tudta, hogy ebben a pár órában hogyan kellene viselkednie. Valahogy úgy érezte — velem pontosan ellentétben — most és itt mindenki tudja, netki ez az utolsó termelési tanácskozása. Pár nap, eljön a hatvanadik születésnap, s vele a többi. Majd felmondanak, ő bemegy az igazgatóhoz, a szakszervezeti bizalmi megkérdezi, mikor lenne a legjobb a búcsúzkodás, aztán már övé az egész nyár, az ősz, s minden évszak, amit megél. A nyugdíj következik.

Közben, míg ezt elgondoltam, mondták a múlt évi munka eredményeit, dicsérték a legjobbakat, s javaslatok is elhangzottak. Kiváló dolgozókat jelöltek, s bár csak a hátát láttam, mintha hajlottabb, fáradtabb lett volna egyszerre. Ö nem volt a jelöltek között, s engem meg úgy elöntött emiatt a pulykaméreg, hogy nem is gondoltam rá: egy szavazatom, meg egy javaslatom nekem is lehetne.

Máskor mindig kezet fog, elköszön a legközelebbi munkatársaktól. Most úgy ment el, mintha ott se lett volna. Kinéztem a sötét gyárudvarra, hátha utolérem még. Késő volt, felfért tán egy gyorsan induló autóbuszra, hazament.

Találkoztunk aztán másnap, harmadnap, hiszen a munkapadunk egymás mellett van. Próbáltam beszélni a tanácskozásról, aztán abbahagytam. Fájt neki, látszott . . .

Elmúlt a nyugdíjas búcsúzás, eltelt a felmondási idő. Már csak úgy, olykor-olykor találkoztunk. Jó egy év múlva megállított az utcán:

— Te tudtad, mennyire fájt nekem az a legutolsó termelési tanácskozás, ugye?

— Miért kérdezed?

— Mert egyszerűen nem tudok úgy gondolni a régi munkahelyemre, a társaimra, hogy ne ez fájna. Látod, én dolgoztam, igyekeztem egész életemen át. S látod, utoljára ennyit nem kaptam. Erre vénültem meg.

Nagyon szégyeltem magam. S a csuda tudja, már nem is várom annyira a magam búcsúját, pedig közelít, közelit ...

— Ne kérdezze, hány évesek vagyunk, de az biztos, a szolnoki Várkonyi téren már 17 éve parkosítunk, buxust, fenyőt honosítottunk meg, gyöngyvirágot terjesztünk. Csak egészség legyen, meg jó idő, mi ebbe

nem fáradunk el! Az se baj, ha a fiatalok is kedvet kapnak környezetük szépítéséhez! — Elmondta a képen látható két nyugdíjas, Lévai István lakóbizottsági elnök és dr. Kertész Bertalan (Fotó: Korényi)

Visszatekintés

Jó volt hazamenni

Meghívó jött, szerény, meleghangú. Mezőtúr vezetői küldték a város valamikori fiataljainak, fiainak, leányainak. Tartsunk baráti találkozót azokkal, akik közvetlenül, a felszabadulás után a MA- DISZ-nak, a háborút követő időszak demokratikus ifjúsági szervezetének tagjai, vezetői votak. A hívó szóra most is sokfelől érkezett a válasz: ott leszünk. Az akkori tizenévesek ma már többnyire nyugdíjasok, és közel négy évtized távlatából minden egyszerűbb. A megszelídült, megszépült emlékek között mindig jó elidőzni, válogatni.

Éppen hogy elvonult felettünk a háború, élni kezdtünk, törtük a fásultságot. Tenni akartunk valamit magunkért, egymásért, a jövőért. A teendők között találtunk egymásra, rengeteg hát a közös emlék, tudjuk, ki honnan indult, hogyan jutott el a mozgalomhoz, ki mit kapott és mit adott.

A visszatekintés segítségével tovább oldódhattak a ma is szorító emlékek. Arról például, milyen fájdalom volt a hajdani zsidótemplom udvarára összegyűjtött emberek közül vízért kiabáló szöszi gyerek hangját hallani. Milyen döbbenetes vo.lt, amikor a város szélén felállított cirkuszi sergőt ellepték a német katonák, és mi csak utánuk következhettünk. Visszaidéztük milyen érzés volt ben nünk, 1944 szeptember elsején, amikor az első bombák hullottak a városra, ötvenkilenc ember halálát és csaknem annyi rokkantságát okozva. Amikor a menekülő nácik felrobbantották a közúti hidat.

Egy Mezőtúrtól távol élő honvédtiszt az 1940-ben kiállított csedédkönyvét is elhozta magával. Azért őrzöm — mondta — mert a gyerekeim után az unokáimnak is meg akarom mutatni, milyen volt a mi múltunk. A Deák-lányok — ma már anyák, nagymamák — azt emlegették, milyenek voltak a félrészért cséplőgépnél töltött nyarak, és mit változott azóta az élet! Ők mind a hárman otthon maradtak, ott követték nyomon. Jó volna még fiatalnak lenni, lelkesedni, bírni a munkát. Vajon mi lenne az akkori hévből, soha nem tudhatjuk meg.

Néma felállással tisztelegtünk azok emléke előtt, akik a most már hagyományos találkozókon soha nem vehetnek részt. Emlékeztünk közöttük Juhász Im- í'éné dr., Gonda Zsuzsikára, aki abban az időben sokunknak adott biztatást, sőt a lelkesítő nagygyűlések mellett a demokratikus hadsereg honvédnőit is vezette. Ki is tudná mind felsorolni, mi minden került szóba ezen a március 26-i estén.

Sokunknak keserű kenyeret adott a szülőváros, keserűvé tette a sokéves háborút, a nincstelenségünk, fiatalkorunk kilátástalansága. Amit tettünk, azért vállaltuk, mert hittük, hogy az előzőnél csak jobb jöhet. Az egyik tisztes korú nagymama .mesélte, hogy az első szabad május elseje azért nevezetes számára, mert az árpából sütött kenyér mellé a frontot megjárt édesapja a MADISZ-osok és a Kommunisat Párt helyi szervezetének segítségével egy fél zsáknyi krumplihoz is hozzájutott. Akkor kezdték el hinni, hogy jobbra fordulhat a sorsuk.

Beszélgettünk, emlékeztünk, és megállapodtunk, jó ebben a városban élni, jó hazajönni. Jó, hogy a fiatalabbak szá- montartják múltunkat és alkalmat adnak a visszatekintésre.

I; R.

Az első pékbrigadéros

— Ha néhány évvel ezelőtt. kérdez, érdeklődik a munkámról, hozok eg.v tálcát ropogós kiflivel, néhány vajaspogácsával vagy egy pirosra sült fonott kalácscsal. Mondtam volna, kóstoljon meg egy párat belőlük, aztán megtud egyelni ást a munkámról. Ezt tettem volna régen, most viszont megkérem, nézzen szét a házikertemben vagy jöjjön ki a Neszürbe. Kezem munkája van minden szál virágon, rózsa tövön. szőlősoron. gyümölcsfán. Két éve elbúcsúztam a kemencétől, nyugdíjba mentem, azóta a házimunkában igyekszem hasznosítani magamat.

Harmath Antal a szolnoki Sütőipari Vállalat jászberényi üzemcsopnrtjató'l ment nyugdíjba. 1981-ben. Inas- éveit is beszámítva negyvennyolc éven át mondhatta magáról büszkén — mert büszke volt a szakmájára —. hogy tanult, mestersége pék.

— Jászberényben szabadultam. aztán dolgoztam Salgótarjánban. Máriabes- nyön, majd Budán, onnan vonultam be katonának, Kivittek a frontra, ott is kenyeret sütöttem a tábori pékségben, negyvenötöt írtak, amikor hazakerültem. Jászberényben akkor még

nem kellett a pék, mert nem volt liszt, amiből kenyeret lehetne sütni, más munka után kellett nézni. Négyévi ..távoliét” után újból a dagasztókád mellé álltam. egy sütömesternél vállaltam munkát. 1951-ben pedig harminchat péktársammal együtt megalakítottuk a Sütőipari Vállalat jászberényi részlegét.

Lelkesedéssel beszél arról, az Ady Endre úton elkészült a mostani, a sok nehéz fizikai munkát száműző. korszerű gépekkel felszerelt sütőüzem, néhány évvel később pedig a még modernebb süteményüzem. Keveset, inkább csak elvétve szól az éjszakai műszakokról. a hajnali kelésekről, inkább arról, hogy övék volt az első arany koszorús pék brigád.

Lopva oda-oda pillant a vitrinhez, de csak hosszas unszolásra veszi elő a fél évszázados munkáját elismerő kitüntetéseket. A vállalat Kiváló Dolgozója jelvényt kétszer, a Szakma Kiváló Dolgozója címet pedig háromszor kapta meg. Megmutatja a Szakszervezeti Munkáért jelvény arany fokozatát és a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, amit 1974-ben kapott'.

Illés Antal

Nem divat- öltözködési tanács

Az évek múlásával — akár tudomásul vesszük, akár nem — csökken alkalmazkodó képességünk, nehezebben viseljük el az időjárás és a hőmérséklet változásait. Az alkalmazkodás csökkenésének több oka van. Szerepet játszik benne az. öregedő ideg- rendszer. az érrendszer, a lassúbb anyagcsere. Az izom- zat, amely a hőtermelés legnagyobb forrása, ugyancsak megfogyatkozik. Az idős ember kevesebbet mozog, lanyhább a légzése, a vérkeringése. A belső hőegyensúlyozás hiányát tehát kívülről, a ruházattal kell pótolni, kiegészíteni. Általánosságban a ruházkodásnál a pilanatnyi időjárást, az egyéni hajlamot és a gnegszokást kell figyelembe venni ahhoz, hogy a hőképzés és a hőleadás közötti egyensúly fel ne boruljon.

Hogyan öltözködjünk tavasszal? — hiszen .tudjuk, hogy az áprilisi időjárás milyen csalóka. A napos meleg időt — amikor szívesen könnyű ruhára, szinte „ingujjra” vetkőzünk a szabadban — hirtelen felváltják a hűvös, szeles, esős napok.

Ilyenkor kell a szokásosnál is nagyobb gondot fordítani az öltözködésre. Miért? Jól tudjuk és érezzük is, hogy szervezetünk — részben a vitaminhiány miatt — sokkal nehezebben alkalmazkodik a hőmérséklet-változáshoz. A túlöltözöttség éppen olyan veszélyes, mint a meleg ruhák korai levetése, — mindkettőnek lehet meghűlés a vége, s ez idős korban komoly következményekkel járhat. Tehát se túl könnyedén, se túl melegen! A lényeg a réteges öltözködés, hiszen a szobából néha tévesen ítéljük meg az időjárást, a réteges öltözködésnél viszont egyszerű egy-egy ruhadarabot le, vagy felvenni, akár séta, akár a tavaszi könnyű kerti munka közben.

Milyen legyen a tavaszi ruházat?

Mindenféleképpen biztos;|- sa a párolgást, könnyű, szel- lős anyagból — lehetőleg pamutféleségekből készüljön, s gyakori tisztításra is legyen alkalmas. Vonatkozik ez az alsóneműkre, de a felső ruházatra; blúzra, ingre, vékonyabb pulóverre, mellényre, zakóra, tavaszi kabátra is. Idősebb korban már szinte nélkülözhetetlen a szellős kalapok, fej kendők, sapkák viselése.

A lábbeli legyen könnyű, szellős és lehetőleg ne gumitalpú. a harisnya és a zokni pedig nylon alapanyagú helyett cérna vagy pamut. Különösen fontos ez, ha kerti munkát végzünk, esetleg túrázunk, kirándulunk.

Kirándulásra feltétlenül vigyünk magunkkal esőkabátot. Erre azért van szükség, mert a legtöbb meghűléses és mozgásszervi betegségnek az esős, szeles időjárás az oka. Rendkívül hasznos a tavaszi napozás. Hu időnk engedi nyitott ablak mellett vagy szélvédett helyen napozhatunk. Erre alkalmas egy kényelmes fotel vagy nyugágy. Ha kicsit hűvösebb az idő és fúj a szél, célszerű deréktól lefelé betakarózni, mert az idős szervezet éppoly könv- nyen megfázhat mozgás nélkül. mint a fekvő csecsemő.

Az egészségi és élettani szempontokon kívül jó tudnunk, hogy a ruházatnak hatása van közérzetünkre, hangulatunkra.

Idős korban is fordítsunk tehát gondot öltözékünkre, ez magabiztonságot, önbecsülést kölcsönöz.

„cs"

összeállította: Sóskúti Júlia