Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-23 / 95. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. ÁPRILIS 23. I Arcképvázlat I Akivel a jövö jelenné válik Ahol a divat születik gyerekkoromban a „mi lesz, 2000-ben?’’ kérdés a távoli, bűvös jövőt kutatta. A dolgozatainkban, amit ilyen címen írtunk, nyüzsögtek a robotok, az űrhajók. Most pedig — ha belegondolok — 17 év múlva 2000. A kérdést most is felteszik; legutóbb egy amerikai gazdaságipénzügyi havilap gyűjtötte össze rá a válaszokat jeles pénzügyi szakemberektől. Egybehangzóan úgy vélik, a századforduló idején „az elektronikai forradalom az élet mindennapi része lesz”, a fogyasztók ellenállása az ilyen technológiával szemben nagyrészt megszűnik, miután a közönség nagyobb része olyan emberekből áll majd, akik már számítógépeket és más elektronikai eszközöket használva nőttek fel.” Szóval, ha nem is lesz robottitkárnő, robotszakács, robottanár, mint hajdan elképzeltük, épp elég meglepő dolgot tapasztalhatunk még a hátralevő tizenhét évben. A software, a mikroprocesz- szor, a komputer szavak lassan mindennapi tartalommal telnek meg. Felnőtt az első számítógépes szakembergárda. A Számítástechnikai és Üg y v i te lszer vezői Vállalat egész országra kiterjedő hálózatában gyakran találni a harminchoz csak közelítő, vagy annál is kevesebb évet számláló vezetőt. A szolnokiaknál például az átlagéletkor ma is harminc alatt van, Hegyi István termelési osztályvezető is ebbe a korosztályba tartozik. A salgótarjáni fiatalember a Szovjetunióban szerzett diplomát. Leningrádba úgy került, hogy — mint fizikát szerető gimnazista — egy nyáron szegedi táborozáson vett részt. A József Attila Tudományegyetem számítógépe nagy hatással volt rá; elkezdte gyűjteni a számítógépekről szóló információkat. 1970-ben a számítástechnika Magyarországon még csak nyomokban volt fellelhető, így nem is any- nyira a „szupergépek”-kel való találkozás, inkább a bennük rejlő és felismert lehetőség vonzotta e speciális szakra. „Többszörösen is szerencsém volt” — mondja — először az egyetemmel, ahol volt néhány tanár, aki sóikat tudott átadni. Aztán a diplomamunkámmal, aminél — egy jó diplomavezető segítségével — ipari termelésirányítási rendszerrel foglalkoztam. Végül szerencsém volt azzal, hogy Szolnokra kerültem, mert itt minden lehetőséget megkap az, aki dolgozni akar, ötletekkel áll elő. A 17 számítóközpont közül a szolnokit- a legjobbak között jegyzik”. Sok, megrendelőjük van, bár a lehetőségek nagyobbak, mint amennyit igénybe vesznek az ügyfelek. Inkább csak akkor kérik a vállalatok a segítséget, ha sok adat feldolgozásával kell megbirkózniuk, ' amikor hagyományos módszerekkel már nem tudnak boldogulni. „Amíg a gazdálkodás könnyebb feltételek között folyt, könnyebben áldoztak erre a vállalatok pénzt. Ez pedig ellentmondás, — fejtegeti a szakember — hiszen a fejlett tőkés országokban például épp a jobb információáramlást tekintik a gazdasági nehézségek egyik megoldásának. Persze az kellene, hogv a saját vállalati rendszeréhez mindenki hozzá merjen nyúlni, a számítástechnikához teremtse meg az ügyviteli — üzemszervezési hátteret, ne a meglevőre próbálja ráhúzni”. Mint az új technikának elkötelezett embernek, az a véleménye, hogy a személyi számítógépek nálunk így egyre inkább előtérbe kerülnek majd. Ez forradalmasíthatja a vállalatok ügyviteli szervezetét, hiszen jelentős számítástechnikai kapacitásokkal rendelkezhetnek a felhasználók, kialakulhat a „személyes kapcsolat” — bármilyen furcsa is egy gép és az ember között a „személyes” jelző használata. Tehát a gépek emelkedő száma, és az oktatás hozza meg az előrelépést. „A most tanuló gyerekeknél együtt lesz minden ismeret a számítógépek alkalmazásához. Tisztában lesznek azzal, — bárhol dolgozzanak —, hogy egy már létező eszközzel esetleg sokkal gyorsabban megvalósítható a kapott feladatuk”. A Neumann Tudományos Társaság — amelyben vezetőségi tag — évek óta foglalkozik a fiatalság számítástechnikai képzésével. Hegyi István is 10—15 gyerekkel találkozik minden pénteken, akik közül nem egy ígéretes tehetséget mutat a számítás- technikában. Ezen kívül a Vendéglátóipari Főiskolán is tanít, a számvitel tantárgy keretében a gépi adatfeldolgozás alapjaival ismerteti meg a diákokat, „A számítástechnika átalakítja a gazdasági életet” — állítja. Sőt — az egész életre hat. Nála már megkezdődött a folyamat, amikor ezt a szakot választotta, amikor Leningrádban feleségül vette a Szolnokról származó évfolyamtársát, amikor még az egyetemi évek alatt megszületett kisfiúk. A számítástechnika kedvéért felhagyott a versenyszerű síeléssel — bár amatőrök számára rendezett versenyek még mindig „elcsábítják”. Persze a számítástechnikához segítség azóta is a sport, hiszen kitartásra tanít, növeli az állóképességet. A sí helyébe a tenisz lépett, főleg azért, mert ezt. az egész család szereti: a feleség, aki ma a megyei KlSZ-bizottság első titkára, a kilencéves fiú és az ötéves kislány is „ütö- get” már. A szervezés — ha nem is számítógéppel — fontos szerepet kap a család egész életvitelében. Mindketten olyan beosztásban vannak, amely nagy figyelmet kíván; az optimális összhangot kell megtalálni, hogy egymásra, a gyerekekre, a munkára is jusson az időből. Épp ezért a hét egyik legfontosabb programja a naptárak egyeztetése: ki, mikor, hova készül, mit vállalhat az otthoni feladatokból, „A fontos az” — rendszerezi a család szerepéről véleményét — „hogy egyikünknek se kelljen aránytalanul nagy áldozatot hoznia. Csak így lehet megteremteni azt a csaLádi hátteret, amely a munkához is erőt ad.” Világhírű festmények, szobrok, metszetek, korabeli rajzok, ódonná sárgult múlt századi, sőt. régebbi divatlapok mellékletei, fotói 600 oldalon. Az öltözködés történetének bemutatásához a három csehszlovák szerző elsősorban a képzőművészeti alkotásokat hívta segítségül. A Képes divattörténet című könyvükben néhány híján ezer kép illusztrálja a divat összes korszakát, az ókori Egyiptomtól egészen napjainkig. Nem hagytak ki egyetlen olyan országot sem, amely valaha is jelentősen befolyásolta a divat alakulását. Ez a könyv az első gazdagon illusztrált divat- történet magyar nyelven. A magyarokról azonban egy szó sem esik benne. Nem pályázhatunk eséllyel ma sem a divatdiktátori babérokra. Nem hiszem, hogy bárki is búskomor lenne attól. hogy a divatvilág nem azt figyeli, hogy milyen új formákkal, anyagokkal, vonalakkal, stílusokkal, for- télyos megoldásokkal rukkolnak ki a magyar divat- tervezők. Mi kényszerülünk figyelni másokat. Igen kényszerülünk, mert vitathatatlanul bebizonyosodott a régi felismerés igazsága, mint ahogyan azt az említett könyv szerzői is írják: „Az öltözködés divatja a civilizált társadalomban nagyon komolyan veendő tényező, hogy a gazdasági jelentőségéről ne is beszéljünk.” De beszéljünk csak! Mert ösz- szetartozik. Divat és gazdaság. Nem véletlenül adta a kéthavonta megjelenő szaklapjának ezt a nevet a Magyar Divat Intézet. Bálványok a trikókon —.A legrosszabb pillanataimban úgy érzem, hogy csak addig jutottunk, hogy ezt a három szót a címlapra kinyomtattuk. Nem tudom pontosan, hogy beszélgető partnereim — a Divat Intézet négy. szaktekintélynek számító, vezetői feladatokkal is megbízott tervezője — Gembár Olga, Kádár Anna, Mészáros Éva és Vörös Irén közül ki fogalmazott ezekkel a szavakkal. Nem is lényeges. Mindannyian elégedetlenek az eredménnyel. Éppúgy elégedetlenek, mint a divatos ruhát, cipőt, táskát, övét, csatot... kereső átlagvásárló. — Nem a luxus igényű nagypénzűekről beszélünk, akiknek semmi sem drága. Azokkal együtt és gyakran azok nevében füstölgünk, vitatkozunk. akik vallják, hogy a divat hozzátartozik a hétköznapok kultúrájához, s azok helyett nekünk kell beszélni, akikben ezt azt igényt a kínálatnak kellene felkelteni, az iparnak, a kereskedelemnek. A divattal lehet és kell ízlést formálni. — Tegyük már hozzá, hogy a szakemberek által irányított divattal, mert nemegyszer teremtenek divatot mások is. Mondjuk a legkézenfekvőbb példát, a fiatalok bálványait. Zenészek, akik remek zenéjükkel — amihez értenek — éppúgy teremtenek divatot, mint az öltözködésükkel, amivel már korántsem biztos, hogy ugyanazt a jó ízlést és színvonalat képviselik, mint a muzsikájukkal. Vagy mások: a nyúlós trikókon egy-egy népszerű tévésorozat bálványozott hősének arcképét sokszorosító kisiparosok. Akik épp azért diktálhatnak, mert villámgyorsan reagálnak. — Miért bosszant bennünket? A bálványokból — a tiszavirág-életűekből is — a világon mindenütt üzletet tudnak csinálni. Még azokban az országokban is, ahol sokkal magasabb színvonalú az öltözködési kultúra, mint nálunk. — Azokkal a modellekkel, amelyeket mi tervezünk, s az intézet műhelyében ügyes kezű szabászok, varrók készítenek el, csak a tendenciát érzékeltetjük, a divat- irányzat néhány jellegzetes vonását, típusát mutatjuk meg. ízelítőt adunk a nemzetközi divatból, pontosabban a várható divatból, abból, ami két év múlva lesz. A jövő héttől sorozatosan megrendezésre kerülő szakmai bemutatókon már az 1984 és ’85 őszi, téli divatját láthatják a szakemberek. — Magyarán önök mondják meg. mutatják be jó előre, hogy mi lesz a divat. Honnan tudják? Szemmel láthatóan ez volt az a téma, amiről mindany- nyian szívesen beszéltek. — Az intézet, ha nem is könnyen, tagja lett a legfontosabb nemzetközi szervezeteknek: a divatszíneket meghatározó Intercolornak, a bőrdivatot irányító Modeu- ropnak, munkakapcsolatunk alakult a ki a Nemzetközi Gyapjú Titkársággal, a Nemzetközi Pamut Irodával, állandó tapasztalatcserére van módunk Nyugat- és Kelet- Európa több szakmai szervezetével. divatintézetével — sorolta Vörös Irén. — De alig vagyunk túl a tanulóéveken — jegyezte meg Gembár Olga. — Akkor is ezt kell mondanunk, ha lassan már tíz éve, hogy a divatkoordinációt az intézetünkre bízták. — Kit és kivel koordinálnak? — Az ipart és a kereskedelmet próbáljuk orientálni, közös nevezőre hozni, az együttműködésüket segíteni. Roppant aprólékos, nem túlzás, ha azt mondom, hogy sziszifuszi munkával dolgozzuk ki számukra a divatrendeket. Mindazt igyekszünk kissé „magyarosítva” átadni, amit a nemzetközi szakmai bemutatón láttunk. Az intézet irányításával tizenhét szakcsoport működik, amelyek a hazai lehetőségeinknek megfelelően adaptálják a nemzetközi divatirányzatokat, a színek megállapításától, az anyag, a forma meghatározásán keresztül egészen a kellékek megválasztásáig. A szakcsoportok munkája között összhang van, de sokszor az a tapasztalatunk, hogy ez az összhang itt kezdődik és itt végződik. Nem hisznek a tervezőnek? Vaskos dossziékat mutattak; bennük alapos tanulmánynak beillő tartalommal mindenről, a divatszínkártyáról, a színkombinációkról, a legkülönbözőbb alapanyagokról, azok műszaki összetételéről. A részletes leírások után a modellek rajzai, szabásmintái, mellékelve hozzájuk az ajánlott anyag mintája. — Komplett receptet adunk az alapanyaggyártónak és konfekcióiparnak. Az első bemutató nekik szól. Azután külön konzultálunk a kereskedőkkel. iránytűt adunk a kezükbe, hogy a hagyományos kollekció mellett — mert ez is kell — mire figyeljenek, mit válasz- szanak, mit rendeljenek, amikor az ipar bemutatja a kínálatát. — Tulajdonképpen ekkor látják önök, hogy érdemes volt-e dolgozniuk? — Ez még csak az első, de nem az utolsó menet. Ezeken a bemutatókon még viszontlátjuk a modelljeinket, sőt. vannak, amelyeket ötletesebb. jobb megoldásban, mint ahogyan mi terveztük. Boldogok lennénk, ha az iparnak a dobogón felvonultatott darabjait később az üzletekben is láthatnánk. — Hát még mi vásárlók! Miért reked meg egy-egy modell a mintadarabnál? — Sok oka van. — Kádár Anna csak példálózott: — Kezdjük az alapanyaggyártónál. Váratlan exportmegrendelés. vagy ki tudja mi az oka, hogy egyszeriben kiderül: nincs kapacitás, nincs a kívánt fonal, nem olyan a gépsor, amellyel végszámra gyártani tudná az ígért kelmét. A konfekcióipar leggyakrabban a költséges átállásra hivatkozik, vagy ar • ra, hogy kihasználatlanul maradnak a gépek, vagy arra, hogy másfajta kötelezettségei miatt képtelen a honi piacon újjal jelentkezni. A kellékgyártó ritkán figyel oda, hogy milyen csatot, gombot cipzárat, zsinórt kérünk. Végül a kereskedő, lealkuszik a ruháról fodrot, díszt, pántot, s rábeszél zsebet. A végtermék egészen más, mint amiről addig szó volt. — Ennyire nem hisznek a magyar divattervezőknek? — Hisznek is, meg nem is. Kényelmesebb nem hinni. A változtatás plusz munkával, plusz energiával jár. — És talán kockázattal is. — Azzal nem — bizonygatták hevesen. Gembár Olga szerint a magyar ipar nem érdekelt abban. hogy túl sok energiát fordítson a hazai kínálatra. A kereskedelmi vállalatok azt veszik, amit az ipar gyárt. És a vevőnek. ha tetszik, ha nem, nincs más választása, hisz ruhára van szüksége, azt, ami van, megveszi. Az ideálistól eltérő alkatú emberek örülnek, ha már a méret stimmel, hogy milyen a színe, az anyaga, a formája, jobban teszik, ha azzal már nem is foglalkoznak. Az export az más. A külföldi vevők igényesek. Nekik bebizonyította már a magyar ipar. hogy mire képes. Miért csak a bennfentesek? — Legtöbbször a vásárlókra hivatkozva utasítják visz- sza az új formákat. Különösen igaz ez a férfidivatra — fakadt ki Mészáros Éva, a férfidivat egyik magyarországi tervezője. — Még mindig uralkodó az a szemlélet, amely szerint az a férfi, aki egy kicsit is odafigyel arra, hogy mit visel, már gyanús. Ha nemi hinnék abban, hogy ezen és a megannyi más rossz beidegződésen változtatni lehet, nem tudnék dolgozni. Több mint húsz éve már hogy nem adom fel. Nem adjuk fel. Egy kis előrelépés is sikerélményt jelent. Nem érdekel, hogy mennyit dolgoztunk érte. — Nem reménykeltő vigasznak szánom, csak továbbítom. amit a szolnoki Sztár Áruházban a fiatalok osztályának vezetőjétől. Juhász Lászlónétól hallottam: nem- a farmert keresik, hanem a világos, könnyű, jó szabású férfiöltönyöket, az elegánsabb ruhadarabokat, s az eladónak túl gyakran kell azt mondania, hogy nincs, és ígérni sem tud semmit. Igaz, a csalódott vevőnek sovány vigasz lenne, ha tudná, hogy egy hullámhosszon van a tervezővel, de nem is tudja. A Magyar Divat Intézet a szakmai bemutatók mellett minden szezonban megrendez néhány reprezentatív divatbemutatót. ahová jobbára csak a bennfentesek jutnak el és ezzel vége. A divatosabbat igénylő átlagvevő így aztán azt sem tudja, hogy rá hivatkozva mitől fosztotta meg őt az ipar és a kereskedelem. Nem tud mit számon kérni. Tanácstalanul néztek rám is. egymásra is. — A nagyközönségnek rendszeresen bemutatni a modelljeinket? A közízlés formálásának, ha úgy tetszik egyben közvélemény-kutatásnak ezt a formáját nincs aki finanszírozza. Kovács Katalin F. E. A regi közmondás szerint jó bornak nem kell cégér. Eltol függetlenül a fővárosban örvendetes módon kezdenek visszatérni a szép, míves cégérek A figyelmet felkeltő, sokszor ötletes, vevőt csalogató táblácskák, figurák új színfoltjai a Belvárosnak és a Vámegyédnek. Cégérek
