Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-20 / 92. szám

1983. ÁPRILIS 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Jm 5 IA tévé I képernyője előtt Kecskeméten a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimná­zium új épületében kapott helyet az ország egyik legna­gyobb hangversenyorgonája, amelyet a százéves múlttal ren­delkező drezdai Jemlich orgonaépítő műhely szakemberei készítettek. A közel háromezer sípos, 39 regiszteres hagyo­mányos stílusban épített orgona hangképét Leliotka Gábor Liszt-díjas érdemes művész tervezte Kézikönyvek, szótárak, monográfiák Bemutatja a Nauka Egy kiállítás szobrai Két televíziós dráma bemu­tatója, és mindkettő hazai gyártmány, egyetlen héten, nem kis dolog. Ráadásul az egyik kétrészes tévéfilm. Is­mervén televíziónk szűkö­sebb anyagi helyzetét, a ta­karékosabb gazdálkodás szo­rító körülményeit, egy tele­víziós film egyébként sem ol­csó mulatság — feltétlenül szerkesztői bőkezűségnek tű­nik. A tizenharmadik elnök­ről és A Mi Ügyünkről van szó. Persze más kérdés, hogy örülihetünk-e igazán, mind­két premiernek. A tizenharmadik elnök A szovjet szerző, Azat Ab- dullin színművéből készült magyar tévéjáték valójában egy tárgyalás, a dráma cse­lekményét egyetlen bírósági tárgyalás menete, illetve for­dulatai adják. Csupán egy valamiben tér el a szoká­sos, „hivatalos” formától, ugyanis van itt ügyész, vé­dő, bíró, tanúk és természe­tesen vádlott, csak egyvala­mi nincs: ítélet. Az elmarad. A szerző ugyanis és a tévé­játék alkotói is ránk bízzák drámai feladatként, nézők­re, hogy mi magunk ítéljük meg: vajon a téeszvagyon felelőtlen kezelésével, a kö­zös vagyon „elherdálásával” vádolt elnök bűnös-e való­jában, vagypedig felment­hető az őt illető vádak alól. Az az elnök, aki sajátos kö­rülmények miatt arra kény­szerül, hogy csúszópénzzel szerezze be az épülő új laká­sokba a szükséges egészség- ügyi felszerelést, az a veze­tő, aki az idős. megfáradt tagokat nyaralni küldi köz­pénzen a Krímbe, s ráadá­sul még munkabért is fizet nekik a nyaralás idejére. Igaz. közmegegyezéssel, a tagság egyetértésével cselek­szik. Csakhát a törvény, az törvény. A szabály, az sza­bály. Aki megszegi, mind­egy, hogy erkölcsi alapja van hozzá, akkor is bűnt követ el — a törvények értelmé­ben. Ismerős konfliktus ez: erkölcs és jog kerül látszó­lag szembe egymással. Egy valójában becsületes ember, akit szeretnek és megbecsül­nek a közösség tagjai, de­mokratikus vezető és jó szakember, és a „könyörte­len” törvény, amely lesújt a törvénytelenség elkövetőjére, még ha tette emberileg el­fogadható is lenne. Szaga- gyejev a törvények értelmé­ben méltán kerül a bíróság elé, de vajon igazán bűnös- e, vagy csupán a jogi parag­rafusokat sértette meg? A tévéjáték nem válaszol a kérdésre, de tiszta, vilá­gos logikával úgy fűzi fel a részleteket a törvényszéki tárgyalás fonalára, hogy ki­ki józanul dönthet a tör­vényszék elé állított elnök dolgaiban. A tévéjáték ér­dekessége, hogy hosszú ide­ig csupán a tanúk beszélnek és a vádlott hallgat. A tanúk, akik sokrétűen és sokszínű­én, emberileg hitelesen raj­zolják meg egy, mondhatni igaz ember jellemét. Nem a tisztára mosdatás szándéká­val, hanem a valóság őszinte feltárásával, olykor szenve­délyesen. Ettől a dráma nemcsak hitelt, de egyben távlatokat is kap. És nem csupán gondolatainkat „tá­madja meg”, szívünkhöz is közel ér. Kitűnő színészek ki­tűnő játéka tette hatásossá az említett tanúvallomáso­kat, s ennek köszönhetően a fárgyalás során egy közös­ség drámai képe bontakozott ki előttünk. ítélet tehát, mint említettem, nincs a já­tékban, de van tanulság bő­ven. Izgalmas kérdéseket fe­szeget, melyek a mi éle­tünkben is előfordulhatnak. Mihályfv Sándor rendezte a másfél órás tévéjátékot, s a kidolgozott. pontos munka mellett csupán az vethető a szemére vagy róható fel ne­ki. hogy a ropogósán friss jelmezek — Szemes Mari. mintha valamelyik népitánc együttesből lépett volna a bíróság elé, tanúként — nép- színműves hatást keltettek némiképp zavaróan. A Mi Ügyünk A Mi Ügyünk, azaz az ufolsó hazai maffia hiteles története című kétrészes té­véfilm ellentétben a világos beszédű tárgyalás-drámával, egyszerűen zavarba hoz mind formai, mind tartalmi tisztázatlanságaival. Nem tu­dok vele mit kezdeni, ami­kor azt keresem benne, hogy valójában mért született meg és mi végre rendeltetett a képernyőre. A krimi gúny­rajzának szánták? Vagy va­lamiféle társadalmi szatírát kívántak benne produkálni? Még a gúnyrajz az inkább elfogadható, a látottak alap­ján, de sajnos annak sem volt eléggé mulatságos, ha a humor jeleit fel is talál­hattuk benne itt-ott. A csat­tanók viszont? Nem is érde­mes beszélni róla.Vagy talán — egy másik lehetőség a megközelítésre — azt akar­ják humorosan elmondani al­kotói. hogy a mi viszonya­inktól. társadalmi állapo­tunktól merőben idegen az amerikai stílusú bűnözés, hisz lám a legravaszabb ban­davezér is megbukik, ha ná­lunk próbálkozik, mert ugye­bár egy vonatrablást meste­rien kitervel a főnök, csak egyre nem gondol, hogy kis hazánkban kivonul egy falu népe az új vasút hírére és se vége. se hossza a köszön­tő beszédeknek, s így azu­tán a szépen kitervelt rab­lásnak is fuccs. Csak azt nem értem, meg sok más egyebet, hogy egy zseniális maffiavezér hogy nem tudott kitalálni valami mentő ötle­tet még ebben a sajátos hely­zetben is? Vagy épp ez volt benne a pláne, hogy az ilyes­mi ellen még egy minden •hájjal megkent tökéletes bandavezér is tehetetlen? Kérdések, találgatások, tapo­gatózások egy mfi tisztázat­lan szándékairól, amely rá­adásul úgy tűnt a képernyőn, mint egy léggömb, egy szí­nes lufi, amelyet fújnak, fúj­nak, s addig fújnak, míg egyszer csak elpukkan. Röviden Sebestyén Jánost többnyi­re mint műsorvezetőt ismer­jük a rádióból, sikeres ko­molyzenei műsorok fűződnek a nevéhez, pedig, hogy kivá­ló muzsikus is, a csembaló talán legavatottabb hazai művésze, ezt most a Hang­szereink című róla és vele készült műsorban is igazol­ta. És, hogy színes egyéni­ség, akitől nem áll távol a könnyebb zene sem, zongo­ráján olykor népszerű dalla­mok is megszólalnak játéko­san, szellemesen, ezt is bi­zonyította. Élvezet volt csü­törtök este hallani őt, mi­közben szót váltott, elcseve­gett a „gyors beszédű” Pet­rányi Judittal. Óriási Küzdelem Bizonyos Tárgyakért — erőltetett cím egy közlekedési tárgyú ve­télkedőnek, amelyben lé­nyegében közhasznú ismere­tek néipszer'űsítésére vállal­kozott a televízió. Mondhat­ni, nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Egy személy- gépkocsi végigvezetése ugyanis egy alkalmi pályán, kijelölt útvonalon — három­szor is, megismételve a mu­tatványt, igaz, egyszer \*isz- szafelé haladva, ez volt a fő attrakció — nem valami változatos látvány. Még ak­kor sem, ha a volán mögé egy táncosnő vagy egy szí­nésznő is beül. Tisztelendők. második rész — igazi felfedezés. Róbert László bemutatja az izraeli társadalmi és vallási viszo­nyokat. Megismerkedünk a kibucokkal. a sajátos izraeli szociális képződményekkel, a közel-keleti ország heterogén, összetett világával. Az első részletes kénes beszámoló egy olyan világról, amelyről sokkal többet hallunk, mint amennyit tudunk. V. M. A világ egyik legnagyobb tudományos könyvkiadó vál­lalata, a Nauka — a Szovjet Tudományos Akadémia Ki­adója — gondozásában meg­jelent kötetekből nyílt kiál­lítás tegnap Budapesten, az Országos Műszaki Informá­ciós Központ és Könyvtár székházában. A bemutatón Kaszab Zoltán akadémikus, a Természettudományi Múze­um főigazgatója méltatta a kiadványokat, majd Lev Csernyák, a Nauka főszer­kesztője szólott a kiadó mun­kájáról. Ágoston Mihály, az OMIKK főigazgatója nyitot­ta meg a tárlatot. A kiadó — amely figye­lemmel kíséri a legfontosabb tudományos kísérletek előre­haladását, iillletve a tudomány és technika vívmányainak Nincs minden tanulság nél­kül, ha olykor a sors kacska­ringóit kezdi bogozni az em­ber. Kamarás János, 27 éves mozdonyvezető élete tízéves korában „került sínre” a szó szoros és szimbolikus éltei­mében. Egyik csepeli osztály­társánál ekkor látta meg az első játékvonatot. A körpá­lyán csattogva, zakatolva száguldó arasznyi mozdony könnyedén húzta maga után az elegáns szalonkocsikat, döcögő tehervagonokat. Ta­lán Moldova György sem hinpé, hogy a fiút e játék­mozdony „füstje” csapta meg .. . Mindenesetre, ha et­től kezdve elrobogott mellet­te dübörögve egy igazi M— 62-es, a népszerű „Szergej”, Kamarás János ezt mondta magában: „Az nem lehet, hogy én egyszer ne vezessek egy ilyen mozdonyt!” De hát amíg ez így lett, sok-sok gépjármű haladt át tilos jelzésnél a vasúti átjá­rókban. Az élet — kicsit az osztályfőnöke kezével — úgy keverte kártyáit, hogy útja szinte kivédhetetlenül veze­tett az autószerelő műhelyig. De a fiatal szerelő minden meghúzott csavarnál ezt mo­rogta: „Meglátjátok gumital­pasok, úgyis itthagylak ben­neteket a vasútért.” Minden­esetre már gyermekkorában gyűjteni kezdte a játékmoz­donyokat. Először az NDK-s Piko márkákat, melyek va­lamennyi hobbi-boltban el­érhetők. Azokat a H-O-ás modelleket vásárolta, me­lyeknek a nyomtávja 16,5 milliméter. (Egyébként a modellek közt a „kolibri” a 3 milliméteres nyomtávú pa- rány.) Ma már csak adni tud­na a hobbi-boltnak, vásárol­ni nem, ugyanis begyűjtötte mind a harmincfajta Piko- gépet. A következő lépés az volt, amikor megismerkedett gyakorlati alkalmazását — évente 2500 művet jelentet meg. A különböző kutatások eredményeinek publikálására gyűjteményes munkákat, ké­zikönyveket, tankönyveket ad közre. Kiadványai között szótárak, monográfiák és tu­dományos szakfolyóiratok éppúgy megtalálhatók, minta -Magyar Tudományos Akadé­miával közös vállalkozásban megjelentetett két orosz nyelvű szakfolyóirat példá­nyai. Az elmúlt évek legjelentő­sebb kiadványait bemutató, a tudományos kutatás és a gya­korlat kapcsolatát is szem­léltető tárlaton mintegy ezer természettudományi és mű­szaki szakkönyv látható a hónap végéig. a belvárosban a Márklyn szakbolt vezetőjével, aki se­gített beszerezni ölyan nyu­gati márkákat, melyekből csak elvétve akadhat az or­szágban egy-egy. A sztár az a gőzmozdony, amelyik me­netközben elegáns füstkari­kákat ereget — igaz 4 ezer forintért, de egy gyűjtőnek semmi sem drága. Közben az életében is megtörtént a nagy fordulat. Mozdonyvezető lett. Az első útja Józsefvárosból vezetett Kiskunhalasra. Visszafelé a Keletibe „járt be”. Mikor kitárult előtte teljes átte­kinthetetlen kuszaságában a pályaudvar, azt mondta: „No végre, elérted amit akar­tál!'’ Modelljei jelenleg a szol­noki MÁV Csomóponti Mű­velődési Házban láthatók. A gyűjtemény rendezése köz­ben beszélgettünk a jókedvű fiatalemberrel szenvedélyé­rőt és munkájáról. Újságol­ta, hogy hatalmas beruházás­ba fogott: egy 5x4 méteres terepasztalt épít a Széchenyi lakótelepi otthonában, ahol Márvány halak siklanak, fi­cánkolnak. eperfa kígyók szi­szegnek, lovak nyerítenek, Madonnák várják a jövőt, kubikos-inak feszülnek mész­kőben, bölcsek mosolyognak, szenvedők sírnak, — Papi Lajos nagyszabású karcagi kiállításának szereplői. A krónikás szerencséje, hogy tíz, húsz, harminc éve nemcsak az alkotót ismeri, de minden szobrát, legap­róbb kezemunkáját is. S a jól megvilágított karcagi. nagy teremben mégis. az újdonság erejével hatott rá a különös tárlat. Miért kü­lönös? Elsősorban azért, mert a rendezés rendhagyó, nem követi az olykor már sablonokká merevült szabá­lyokat. Veszélyes játék, hi­szen két jó szobor egymás mellett egészen középszerű­nek is tűnhet, két gyengébb mű meg erősítheti is egy­mást. De az anyának min­den gyermeke kedves. Bizo­nyára így van Papi Lajos is alkotásaival, csak éppen tu­dott köztük értékrendet te­remteni. A forma is kedve­zett számára: valamiféle szabadtéri szoborpark hangu­latát teremtette meg, s ér­dekes, hogy az összezsugorí- tott térben a fontosabb mű­alkotások így még hangsú­lyozottabbá váltak. Kitűnőre vizsgázott tehát szobrászunk, jegyzetünk célja nem ennek emlegetése, sokkal inkább a műalkotások közművelődé­si funkciójának hangsúlyozá­sa. Papi elég sűrűn kiállító művész. Tudatosan vállalt szerep ez a köz műveltség­gyarapítása érdekében. A Vízi élet a Tisza mentén címmel fotókiállítás nyílik ma délután fél 5 órakor Szolnokon, a Damjanich Mú­zeum közművelődési termé­gurítódomb, komplett sze­mélypályaudvar, három meg­álló, egy darus átrakó, és számos váltó, jelző, bakter- ház, alagút kap helyet. A pályán egyszerre 3—4 vonat mozoghat, a vezénylőpultról „balesetmentesen” irányítha­tó majd minden akció. — Ha már itt tartunk; miért nem szüntethető meg a vasúti és országúti jármű­vek konfrontációja? — kér­deztem Kamarás Jánostól, mint gyakorló mozdonyveze­tőtől. — Eddig bárminő techni­mű halála ugyanis a ma­gány, a raktár elidegenítő mélye. Az a hasznos mű­vész, aki mutatja kincseit a világnak. Papinak van mit mutatnia. A tárlaton ott láthatjuk legrégebbi munkái­nak egyikét, apja vörösmár- vány portréját (1954), de a legfrissebb, idei „termést” is, a Mártír emlékművet. E két művészi pont között feszül három évtized birkózása — csaknem szó szerint — az anyaggal, s ami még ennél is nehezebb, az egymást vál­tó gondolatokkal, azok for­mai megjelenítésével, a stí­lussal. Az idő tehát nagy, de a tél- sem szűk, ahol a be­mutatott félszáznál is több mű — egy élet alkotó ke­resztmetszete — megszületett. Az ahonnan vétetett ereje a legdöntőbb, Kisújszállás, a Kunság hatása, de sok-sok szobor, vagy annak miniatü­rizált változata Nalecow, So- pot, Lublin környékéről szár­mazott hozzánk. Vagy in­kább visszajött? Talán így pontosabb. A pannon-ég alatt meg különösen termékeny volt szobrászunk, a siklósi zöldmárvány úgy látszik, nagy ihlető erő számára. örömmel néztük meg e nemesfákból telepített szo­borerdőt, a márványsima asszonytesteket, az andezit­ben, bronzban élő igazságo­kat. Nemigen tudunk jobbat kívánni e szépségéhes világ­ban, mint hogy minél töb­ben lássák ezt a tárlatot, s hasonló nagyszerű társaival együtt vándoroljon tájról- tájra, hasson mint a legenda. Tiszai Lajos ben. A kiállítást Karcagi Gá­bor, a Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság főmunka­társa ajánlja az érdeklődők figyelmébe. kát is alkalmaztak a vasúti átjárók védelme érdekében az emberek mindegyiket ki- játszották. Azt viszont bátran állíthatom: a mozdonyok olyan biztonságosak, hogy szinte semmi lehetőség nincs a szabályszegésre. Nem így a közúton: éppen a napokban voltam szemtanúja, amint Rákoshegyen egy zsúfolt au­tóbusz a piros jelzésnél „hú­zott át”, az átjárón. Ezúttal nem történt baj.... Kamarás János szerint so­kan a vasútmodellezést ki- kapcsolódásul választják, ö viszont azért hódol ennek az időtöltésnek, hogy ki ne kap­csolódjon hatalmas szenve­délyéből, a mozdonyvezetés­ből. » Ennyi vasútimádat láttán képtelen vízióm támad: egy modellező apró mozdonyokat gyűjt, melyekben parányi mozdonyvezetők állnak a ve­zérlőpultnál, akik szabad idejükben játékmozdonyokat gyűjtenek, melyekben mák- staemnyi mozdonyvezetők. . és itt keli abbahagyni. Palágyi Béla IFotó: Tarpai Zoltán ízelítő a Csomóponti Művelődési Házban látható gyűjteményből Figyelem, Piko-vonat indul... Hobbi—kikapcsolódás ellen A Damjanich Múzeumban Fotók a vízi életről

Next

/
Thumbnails
Contents