Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-17 / 90. szám

1983. ÁPRILIS 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Apák és fiúk Az ügynök halála a Szigligetiben lalalkozo uarai C^abor Kossuth-díjas költővel Arthur Miller drámája az ügynök drámája. Szinte egy sokszereplős monodráma, amiben a felidézett szereplők és helyzetek megértetik és el­fogadtatják velünk, hogyan jut el egy ember az öngyil­kossághoz. Willy Loman kép­telen megfelelni. Elfogadja egy személytelen, embertelen világ játékszabályait, és ezek szerint akar játszani. Kor­szerűtlen hős az idegenek vi­lágában. De tragédiája nem szembenállásából következik. Bukása annak az elvakult igyekezetnek az eredménye, amellyel minden áron meg akar felelni egy hit nélküli, sikerre és pénzre épülő tár­sadalom elvárásainak. Ezért hazudik önmagának és csa­ládjának, Lépésről lépésre így nő meghasonlottsága. A siker látszatának fenntartá­sa egyre nagyobb megaláz­tatásokat és veszteségeket je­lent. Mégpedig emberi vesz­teségeket. Az apa hősi míto­szának megteremtése hamis világba zárja fiait. Ez nem­csak azért tragikus, mert a fiúk később csalatkoznak, hanem mert. hamis eszméik­ből fakadó kudarcaikat ne­kik is újabb és újabb ha­zugságokkal kell takargat­niuk. Ha pedig nem hazud­nak — miként egy idő után Biff képtelen erre —, akkor a csődöt kell beismerniük. A fennálló értékrendet hazud­ni nem tudják, mással újjal viszont nem rendelkeznek. Árkosi Árpádot, az előadás rendezőjét mindenekelőtt az utóbbi kérdés foglalkoztatja, ö tehát az apa és fiai drá­máját rendezi meg. Míg Mil­ler „monodrámájában” az öncsalás és ebből követke­zően Willy Loman bukása a leglényegesebb, a szolnoki előadásban ugyanilyen fon­tossá válnak a csalásból, má­sok félrevezetéséből adódó emberi tragédiák. Ebből a - hangsúlyeltolódásból fakad­nak az előadás sajátosságai. Árkosi kevésbé megértő, mint Miller. A csalódott fiúk ke­serűségével kéri számon az igazságot, az illúziókat fel­számolva ragaszkodik a té­nyékhez Miller — azóta már szín­házi köznyelvvé vált — idő­technikájának lényege, hogy a múlt a jelenben is érvé­nyes. így bukkannak fel sor­ra Willy emlékképei a szín­padon. Látjuk az imádott- istenitett családapát, akit körülrajonganak fiai, látjuk a csikó-fiúkat, akik áhítat­tal isszák a messziről-jött ember meséit. De ezt Miller beilleszti a jelenbe, hiszen látjuk a konyhában matató, magában motyogó, szeren­csétlen öregembert is. Értjük és szánjuk Willy Lomant. Willy nem azért beszél ma­gában, hogy az író felidéz­hessen egy emlékképet, ha­nem azért, mert összetört, szánalmas öregember. A rendező szándékai szerint nem tűnik annak. A szöveg­ből többnyire kihúzza az „enyhítő körülményeket”, a múlt csak informál, tényeket közöl. Miller úgy csúszik át a múltba, hogy közben egy pillanatra sem feledkezhe­tünk meg a fáradt, beteg Willyről. Arkosi ritkán en­gedi meg az együttérzést, ő filmes vágásokkal ugrik je­lenből a múltba, majd visz- sza. Miller másik, itt alkal­mazott felismerése, hogy az álom, a gondolat is része a valóságnak. Willy Loman alakjának meghatározója ez a kettősség, hiszen tetteit nem a tények, hanem a ha­mis illúziók irányítják. Ba­rátjával, Charley-val kártyá­zik, de lelki -szemei előtt megjelenik Ben, a sikfcres ember. Mostantól mindket­tőjükkel beszélget. Mulatsá­gos és szörnyű ez a beszél­getés. Egy ember a teljes le­épülés állapotában haldoklik a szemünk előtt. Az előadás­ból hiányzik ez a rész, il­letve az egyidejűség egymás- utániságba vált. Előbb kár­tyáznak, majd megjelenik Ben. Logikus megoldás ez, a már említett rendezői el­képzelésből következik, mely egy új nemzedék távol­ságából szigorúbban ítéli meg Willy Lomant. Ez ter­mészetesen veszteségekkel jár. A kérdés az, hogy köz­ben mit könyvelhetünk el-a nyereség oldalon. Nos, vannak nyereségek. Példákat kapunk arra, hány­féleképpen lehet játszani a darabot. Minden részlet jó, néhány egészen kiváló. Csak valahogy egymáshoz nem il­leszkednek. Rendezői követ­kezetlenség vagy a szöveg természetes ellenállása? Va­lószínűleg mindkettőről szó van. Nézzünk egy példát: Willy kimerültén hazatér, Linda megértőén fogadja.- Hazudnak egymásnak, de tisztában’ vannak a helyze­tükkel. Pár pillanattal ké­sőbb már a fogyasztói társa­dalom boldog házaspárja te­kint idióta elégedettséggel a világra és számol. Bevétel­kiadás. Elromlott a hűtőszek­rény? Nem probléma. „Ad­dig szokott elromlani, amíg vadonatúj” — kiáltja mámo­rosán Linda-. Willy bőrönd­jein állva már szárnyalnak. (A klasszikus bőröndöt végig nagyszerűen használja a ren­dező. Ha mór olyan híres, legyen ez minden — mondja. Szék, asztal vagy ép­pen üstdob, ha az kell.) Wil­ly boldog. „Jövő héten lero­hanok mindenkit!” A világ legnagyobb országában bol­dognak hiszik magukat. Hi­szen ez Mami és Papi az Amerikai álom című abszurd játékból. Aztán újabb vál­tás. „Az emberek mintha nem vennének komolyan.” — Ez már egy másik Willy. A ..Timár-féle” Willy Loman. Szembetűnőek az eklektikus játékstílus ellentmondásai az előadás állandó elemeinél, a díszletnél és a jelmeznél. Do- náth Péter egy egyszerű, jel­legtelen vasszerkezettel építi be a teret, hátul középen iga­zi hűtőszekrény. Ez itt a Lo­man lakás pincétől a padlá­sig, de jelképes lépcsőrend­szere (mely a vízszintes el­rendeződés miatt sajnos egyáltalán nem hangsúlyos), a mindig feljebb sikermecha­nizmus leképezése. Üres Szi- szifusz-bábuk járnak-kelnek itt. Onnan fentről néz be Willyhez Ben és Howard, akiknek minden sikerült, és erre tűnik el Bemard, a mindig lekezelt Charley nagyreményű fia sőt ezeken a lépcsőkön leli halálát az ügynök. Ilyenkor funkcionál a díszlet. Néha viszont csak jelen van — de nem hasz- náltatik, a játék tőle függet­lenül zajlik. El Kazovszkij jelmezei többféle szerepet is betöltenek: szellemesen öt­vözik a jelent a múlttal, melyben jól megfér hátul- gombolós rövidnadrág és bí­rói talár; közben valami émelyítően görögös, hamis klasszicizmust is képviselnek és mindenekelőtt az elidege­nítés eszközei, jelképek, mé­lyek a földre állítva tarta­lom (ember) nélkül is létez­nek. De éppen ezek miatt túl­ságosan is beszédesek, és így bizonyos jelenetek didakti­kussá válnak. Ezek az ellentmondások megnehezítik a színészi já­ték reális megítélését. Végül- is nem tudjuk meg, milyen ember is ez a Willy Loman. Kristóf Tibor van a legnehe­zebb helyzetben, hiszen fő­szereplőként végig színpadon van, saját- bőrén tapasztalja a bátortalan kísérletezés kö­vetkezetlenségeit. Kristóf — Szolnokon is többször bizo­nyította — tudja a szakmát. Tehetsége és finom árnyala­tokra érzékeny rutinja a hirtelen váltásokon is átse­gíti. Megmutatja, hogy Lo­man örök hazugságban él, ám ebben következetes. Be­lepusztul, de hamis álmait nem adja fel. Betonra veti a magot, és azt hiszi, hogy diófát ültet. Mindenki segít ebben, a kedvéért elhiszik, hogy nő a fa. Győry Francis­ka Lindája látja is, nem is a csírázó magokat. Többször bizonyította már, hogy neki anyanyelve' a groteszk. Ak­kor igazán jó. amikor „Ma­miként” látjuk. Ezt sokszor a szöveg ellenére is meg tudja valósítani. Hasonló ellent­mondások nehezítik a fiúk játékát. Az előadás azt su­gallja, hogy ők az igazi vesz­tesek. az áldozatok. Az il­lúziók börtönébe zárva vala­mikor megálltak a növésben, és most már mindig ilyenek lesznek: fáradt, kiégett ka­maszok. Erre utal meghök­kentő frizurájuk is, ők az „ennivaló fiúgyerekek hosszú hajjal”. Az ötlet jó, de ellen­tétben áll a színészek rea­lista játékstílusával. Biff és Happy tisztán látnak, sőt a csődöt is bevallják. Gyámol­talanul, tehetetlenül szenved­nek. Happy azért, mert be­letörődik sorsába, Biff azért, mert nem. Pogány György összetettebb figurát tud te­remteni. A laza, nagyvonalú, magabiztos felnőtt mögött ott remeg és fél á gyermek. Philippovich Tamás Biff-je már az első pillanattól szű­köl, erőlködik, őszinteségre vágyik. A színész „hozza” Biff keménységét, de csak ezt hozza. Szerencsésebbek azok,, akik egyértelmű helyzetbe kerül­tek és megadatott nekik az egységes játékstílus. Fekete András Charley-ként megte­remti Willy Loman ellenté­tét. Egyszerű, földhözragadt, realista. De azt is érzékelte­ti, hogy ők összetartoznak: egy hamis, de még emberi világ utolsó mohikánjai. Új­ra villog Bán János. Howard szerepében mesterségből vizsgázik jelesre. Szélsőséges karakter és jellegtelen típus egyszerre, fölényes, lekezelő főnök és üres bábu egysze- mélyben. Még két jó alakí­tásról kell szólni: Mucsi Zol­tán Bernardja, ez az emi­nens hernyó, szánalmas görcs a jövő embere, csakúgy, mint Váry Károly agresszív pin­cére, aki akkor dob ki ben­nünket az utcára, amikor akar. (Nem feledkeztem meg Szoboszlai Éváról és Nagy Gáborról. Becsülettel megva­lósítanak egy logikus koreog­ráfiát. Ennél viszont többre lennének érdemesek.) Vannak tehát veszteségek és nyereségek. Következete­sebb rendezői munka esetén talán több lenne az utóbbi­ból. Így is érdekes előadás született. Nem a kísérletezés­sel van tehát bajom. Éppen a kísérletezés bátorságát kérem számon. Bérezés László Csütörtökön a költészet napja rendezvénysorozat ke­retében Garai Gábor Kos- suth-díjas költő a szolnoki Járműjavító művelődési há­zában találkozott olvasóival. — Szolnok bizony az iro­dalom. mostohagyermeke: a város Verseghy Ferencen kívül alig tudhat valakit szülöttjének, aki eljutott a Parnasszusra. Sajnos a Szolnok, általában a közép Tisza-vidék ihlette művek száma is szerény. Ezért is örültünk a Magyarázat cí­mű versének, amely a Del­fin és medúza című köteté­ben jelent meg. — Három évvel ezelőtt jártam utoljára Szolnokon és környékén. Martfűre vol­tam hivatalos, egy kedves gépkocsivezetővel utaztam. A vele való beszélgetés eredménye — Martfű és Szolnok között — ez a vers, a Magyarázat. Engem na­gyon megfogott a táj vará­zsa, érveim e környék em­berének munkájára támasz­kodnak. Az tulajdonképpen- csak írói „fogás”, hogy a versben úgy tűnik, mintha egy iküldöldinek magyaráz­Garai Gábor olvasói körében nék. Nem ismeretlen szá­momra ez a táj, az itteni ember. Harminc évvel ez­előtt — még petróleumlám­pa mellett — esténként egy szolnoki ambituson üldögél­tem valakivel, kéz, a kéz­ben. Nem mondom meg a nevét, azóta tisztes nagyma­ma. 1951. júniusától Szol­nokon katonáskodtam. Hogy ezt miért említem? Csak azért és annyiban érdekes, mert ma hajnalban fejeztem be szolnoki témájú novellá­mat. Pontosabban: még nem adom ki a kezemből, csi- szolgatok rajta, ezért nem szívesen beszélnék a témá­járól sem. — örülünk műfaji gaz­dagságának: novella, az llj Tükörben gyermekvers, az És-ben versciklus, illetve abból részletek... — Az élet is sokszínű, mindenfajta meglepetéseket tartogat számunkra. A gyer­mekvers története: kis unokám — a napokban két éves — pápuának szólított. Ennek emléke a vers. A reformátor? Drámát írok Lutherról, közelebbről az 1520—25 közötti éveiről. Fotó: Dede Géza Rengeteget olvastam hozzá, ilyen és amolyan impresz- sziók értek közben, nem csoda — úgy hiszem — ha a téma melléktermékeként néhány vers is született. — A Magyar Pen Club alelnöke, sokat jár külföl­dön, ha jól tudjuk Juhász Ferenc társaságában éppen Belgiumba utazik. Oldódni tűnik nyelvi elszigeteltsé­günk? — Talán igen. bár kevés az értő, tehetséges műfordí­tó. Tulajdonképpen szomorú is lehetnék, hiszen az én verseim is megsínyli k a nyelvi határokat — bár több kötetem jelent meg külföldön — de én inkább annak örülök, ha a tizenöt milliónyi magyarságnak tu­dok valamit mondani. Ter­mészetesen minden lehet­ségesét megteszek — sze­rény lehetőségeim határáig belül —, a mai magyar iro­dalom külföldi népszerűsí­tése érdekében, a magam számára a legnagyobb öröm mégis az, ha a magyarok, magyarul olvasnak. — ti — t,Nekem szülőhazám...” ""Színvonalas verseny a honvédelmi játék megyei döntőjén A KISZ és az MHSZ szer­vezete többfordulós, közös honvédelmi játék — ame­lyet a Magyar Honvédelmi Szövetség, megalakulásának 35. évfordulójára rendeztek — elérkezett a megyei dön­tőkig. A versenysorozat nem csak alapos történelmi, po­litikai, irodalmi, földrajzi ismereteket követelt a részt­vevőktől, hanem megfelelő fizikai felkészültséget, álló- képességet is. Mivel a kato­nák külön vetélkedtek, a megyei döntők sorát pénte­ken a néphadsereg kollek­tíváinak összecsapása nyitot­ta meg Szolnokon a Kil- lián György Repülő Műsza­ki Főiskolán. A 11 csapat először a szellemi, majd a gyakorlati katonai felké­szüléséről adott számot. Biz­tosan nyert a Killián Főis­kola négy fős csapata és az orosházi határőrök hasonló létszámú együttesével már az országos elődöntő tagja. Hogy ki lesz tizenkét ci­vil társuk a megyéből, arra tegnap vártuk a feleletet, a főiskola gyakorlópályáján és színháztermében lebonyolí­tott versenyeken. A me­gyei döntőben a négy járás és a hét város tíz, tizenkét fős csapata jutott. (A csapa­tok száma azért csak tíz, mert a jászberényi járás és Jászberény közös együttest indított. A melegítőbe öltö­zött versenyzőket először Hegyi Istvánná a KISZ Szolnok megyei Bizottságá­nak első titkára köszöntötte, majd elkezdődött a verseny- sorozat gyakorlati része. Labdagurításban a török- szentmiklósiak bizonyuljak a legügyesebbnek, lövészet­ben a szolnoki járás ver­senyzői jeleskedtek, a kü­lönböző akadályokkal, ka­pukkal, célbadobásokkal tűzdelt 400 méteres honvé­delmi futópályát pedig a karcagiak küzdöttük le leg­gyorsabban. Jellemző a ki­élezett, szoros küzdelmek­re, hogy a délelőtti gyakor­lati rész befejezése után az élen álló Törökszentmiklós 26,5 ponttal vezetett a 25 pontos jászberényiek és az eggyel kevesebb pon­tot gyűjtött szolnokiak előtt. Délután a főiskola szín­háztermében elkezdődött a döntő elméleti része. A já­tékot Balaton Éva, a főis­kola munkatársa vezette. Ez a néhány óra alaposan próbára tette az indulók felkészültségét. Például, az elhangzott versrészletek alapján ki kellett találni a szerzők nevét, a költemény címét. Petőfiről rövid fo­galmazást kellett szerkesz­teni: Kossuth életével kap­csolatban több kérdésre vá­laszolni. A közönségszava­zatok alapján értékes pon­tokat lehetett kapni a ver­senyzők által készített tab­lókért. és a zsűri ekkor ér­tékelte a korábban beadott írásbeli dolgozatokat. A vetélkedőn többek között be kellett mutatni szoci­Gránátdobás közben. A fel­adat nem könnyű, először egy álló ablakkeretbe, majd egy fekvő körbe kell beta­lálni. Akinek elsőre nem si­került, másodszor, sőt har­madszor is próbálkozhatott alista városainkat; idegen- forgalmi kalauzként a me­gye nevezetességeit, képek­ről személyeket eseményeket felismerni, térképen eliga­zodni, felelni a KISZ-szel és az MHSZ-szel kapcsola­tos kérdésekre. Miközben a versenyzők izzadtak, a kö­zönség is játszhatott, köny­vet, csokoládét lehetett nyerni a zenei, irodalmi, történelmi, politikai kérdé­sekre adott jó feleletekért. Amíg a zsűri értékelte az eredményeket, a törökszent­miklósi diákzenészek és a szolnoki Gépipari Szakkö­zépiskola tanulói gondos­kodtak a műsorról. A ver­seny értékelése lapzártakor még tartott, az eredménye­ket a keddi számunkban kö­zöljük. D. Szabó Miklós Cclratartás, tűz! A lőállásbán a kunszentmártoni járás . versenyzői irányítják a puskák csövét a lőpadra A harminchetedik kötet előtt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents