Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1983-03-10 / 58. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. MÁRCIUS 10 Üyászhírek - köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, HALASZ GYULA műszerész, a Vasipari V. nyugdíjasa, sporttudósító, 1983 március 7-én 77 éves korában elhunyt. Végső bú­csúztatásáról hamvasztás után adunk értesítést. Gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett halottunk, KOVÁCS JÁNOS gépészmérnök, hamvasztás utáni búcsúztatása 1983. már­cius 11-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti te­metőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SÓKI IMRE nyugalmazott műszaki főta­nácsos, 86 éves korában el­hunyt. Temetése 1983. már­cius 14-én 12.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti te­metőben. A gyászoló család. Mélv fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, jó barátokkal, ismerősökkel és mindazok­kal, akik ismerték és sze­rették, hogy drága jó fele­ségem, édesanyám, nagy­mamám, anyósom^ testvé­rünk, TÓTA MIHALYNE szül. Búzás Mária március 6-án 64 éves korában, türe­lemmel viselt hosszú beteg­ség után elhunyt. Temetése a nagykörűi temetőben 1983. március 12-én 13 órakor lesz. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogv édesanyánk, ÖZV. NAGY MIHALYNE (Török Erzsébet) 73 éves ko­rában 1983. február 25-én hosszú ideig tartój súlyos betegség után elhunyt Ham- vasztással búcsúzunk 1983. március 11-én 15.30 órakor a szolnoki Munkásőr úti teme­tőben. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédok­nak, munkatársaknak, akik szeretett halottunk, ID. LANTOS LAJOS temetésén részt vettek, virá­gaikkal, részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család, Jász­berény. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, szom­szédoknak, jó barátoknak és volt munkatársaknak, vala­mint a Szolnok megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Válla­lat ás a Megyei Tanács Autójavító és Szolgáltató Kisvállalat gazdaságvezetésé­nek és dolgozóinak, akik fe­lejthetetlen férjem, édes­apánk, apósunk, nagyapám, SZABÓ JÓZSEF MÁV-nyugdíjas temetésén részt vettek, koszorúikkal és részvétnyilvánításukkal mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló család, Szolnok, Hunvadi J. u. 39. •Iflli • — Fáj v^7 ondunk kö­szönetét «uniti. oknak a ro­konoknak, szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek, a Vízügyi Vállalat dolgozóinak, akik drága jó férjem, édes­apánk, nagyapánk, SZŐKE ISTVÁN temetésén részt vettek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek, részvétnyilvánítása­ikkal fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. A gyászoló család, Törökszentmiklós, Szakállas. INGATLAN 3 szobás, II. emele­ti, gázfűtéses örök­lakás 4- garázs Szolnok, városköz- poptban kp.-ért el­adó. 13 ezer forint négyzetméterenként. ..70 négyzetméter” jeligére a kiadóba. (2040)__________________ KUNSZENTMÁR- TONBAN, ikerház építésére is alkal­mas telekkel, ház eladó. Kövesút mel­lett. Cím: Cseuz, Bacsó Béla u. 20. (1671) KENGYEL, Kossuth út 67. szám alatti családi ház két melléképülettel, ugyanott 2 szemé­lyes fodrász beren­dezés is eladó. Azonnal beköltöz­hető. (1571) JÖ karban lévő, kétszobás családi ház, melléképüle­tekkel és 430 négy­szögöl területtel, 500 négyszögöl sző­lővel eladó. Ci­bakháza, Kishegy út 32. (1606) TETÖTÉRBEÉPÍ- TÉSES családi ház alápincézett, garázs- zsal eladó. Jószág­tartásra alkalmas, melléképülettel, 4— 5 hasas üszőt be­számítok. Szolnok, Babits M. u. 10-, (Kiss János út ve­gén.) (1617) ___ S ZOBA-KONYHAS családi ház, állat­tartásra alkalmas melléképületekkel eladó. Tiszaföldvár, Ady Endre út 18. Ugyanott hathóna­pos vemhes üszó eladó. Érdeklődni: bármikor. (1593) ' HOBBITELEKNEK és házhelynek is alkalmas terület el­adó. Tiszaföldvár, Árpád út 39. (1850) EGY- vagy másfél szobás lakást ven­nék Szolnok belte­rületén. ..200 000 Ft kp. 4- OTP-átválla- lás” jeligére a ki- adóba. (2072)________ 1 078 négyszögöl sző­lő gyümölcsössel, a homoki állomáshoz közel, kövesút mel­lett eladó. Érdek­lődni: Tiszaföldvár, Baicsy-Zs. 54. (1709) K U N SZ E NT'M A R- TONBAN kis csa­ládi ház eladó, für­dőszoba van. Érdek­lődni : Gödö József Felsőköröspárt 5. (1759)__________________ ELADÓ vagy buda­pestire cserélhető 3 szoba 4 étkezős, összkomfortos, nagy méretű társasházi öröklakás. Szolnok belterületén, Tele­lőn : 12-422 szomba­ton délután és va- sárnap. (1523)________ I KERFAHAZ fél ré­sze eladó parádsas- váron. 164 négyszög­öl telekkel. Érdek­lődni : Jászberény, Székely Mihály u. 7. Telek Gyula. (1720) ELADÓ 11 sor sző­lő. Neszür 6. dűlő, kövesúthoz közel. Jászberény. Zagy­va-part u. 10 a. Ap­rítógépgyár mellett. (i960) HOMOKI állomás­hoz 15 percre, 475 négyszögöl szőlő el­adó. Érdeklődni: Homok, Döbrei Já­nos út 87. Szilágyi­ék. (1955)____________ S ZOLNOK belterü­letén családi ház építésére alkalmas telket vennék. „200 négyszögölig” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. (H 508) KÉT szoba, komfor­tos, szuterénes, pa­latetős lakóház kö­vesút mellett nagy gyümölcsössel el­adó — őszi beköltö­zésre. Nemes, Kun- csorba. (1786) __ 3 szobás, összkom­fortos családi ház, központi fütéses, el­adó. Kovács György Tószeg, Dobó Kati- ca út 35; a. (1681) NAGYRÉV. Holt- Tisza-parton szoba- konyhás ház mel­léképületekkel el­adó. Kertészkedésre is alkalmas. Érdek­lődni lehet: Szol­nok, Jubileum tér 4. IX/52. és Tószeg, Bem út 18 á. (1678) ÜDÜLŐTELKET, esetleg kis házzal Holt-Tisza-parton vennék. Ajánlatot: ..Vízvezeték, vil­lany” jeligére a ki- adóba. kérem. (1673) ELADÓ Ujbögön 800 négyszögöl szőlő gyümölcsfákkal, családi ház azonna­li beköltözéssel. Villany van, Tiszá­hoz közel. Érdek­lődni: Tiszabög. 247. sz. Mari Béla. (1692) MONORON 3 szobás családi ház. befe­jezés előtt, alápin­cézve, garázzsal, az ingatlanon lakható melléképülettel el­adó. Levélcím: szi­lágyi Imre Monor. Lenin ut 10. (1784) 100 négyszögöl hob­bikertnek való. be­építetlen telket ke­resek megvételre. Szolnokon. ..Busz­járathoz közel” jeL- igérc a kiadóba. (1781) ______________ k étszobás, ker­tes. családi ház el­adó. Ujszász. Tán- csics ut 14. (1780) ELADÓ kertes fél ház (szoba, kony­ha. melléképület) Szolnok, Véső u. 5. (1778) _________________ T lSZ APUSPÖKIN 28« négyszögül zárt­kert eladó. Szol­nok. Thököly u. 20. 1 5. (1775)____________ 2 szoba, összkom­fortos lakás eladó. Törökszentmiklós. November 7. út 3— 5. I. lh. Ili 10. (1774) 400 ooo Ft készpénz 4 OTP-át válla lássál lakásmegoldást ke­resünk. Szolnok bel­városában. ..TII. emeletig” jeligére a kiadóba. (1772) KÖZPONTI FÜTÉ­SES. családi ház sürgősen eladó. Ér­deklődni : hétköz­nap 17 órától, szombat. vasárnap Törökszentmiklós. Kossuth L. 3/18. (1766)_________________ 1 068 négyszögöl te­lek, alsó épülettel, 2 szoba-konyhás, eladó. Szolnok, Eper út 33. (1734) ___ HOBBINAK való föld, 1 éves pej kancacsikó eladó. B. Nagy Sándor Szolnok. Alcsisziget, 6-os buszvégállomás, Holt-Tisza-part. (1688)_________________ C IBAKHAZA. Sze­mere u. 4. alatti családi ház. azonr nal beköltözhető. 2 szoba, fürdőszoba — sürgősen eladó. Gépkocsit beszámí­tok. (1740)___________ K IS családi ház el­adó. Szolnok, Véső u. 42. sz. alatt. Ér­deklődni : Ságvári krt, 5. Juhász. (1741) FÉL házrész, sür­gősen eladó (szoba, konyha, kamra és melléképületek). Megtekinthető bár­mikor. Szolnok, Da­rázs u. 5. (1742) 2 szobás, családi ház fürdőszobával, 2 utcára nyüó beépít­hető telekkel eladó. Törökszentmiklós, Arany János u. 16. (1747) ____________ K ERTES, családi ház eladó. Szolnok, Fűrész u. 5. Érdek­lődni: Vörösmező út 164, (1749)____________ S ZOLNOK. Sziget út 12. sz. kertes ház. beköltözhetően eladó. (2022)_________ K ISÚJSZÁLLÁSON 2 és fél szobás, für­dőszobás házrész 200 négyszögöl te­lekkel eladó. Pető­fi út 42. Érdeklőd­ni: a helyszínen vagy a virágbolt­ban. (2016)__________ K ISÚJSZÁLLÁS. Lenin út 36. új csa­ládi ház garázzsal, lakható melléképü­lettel. 165 négyszög­öl telken eladó. (2 család részére is al­kalmas). Erdek-őd- ni: du. 16-tól Ká­csor. (2013)__________ 5 57 négyszögöl sző­lő eladó. Érdeklőd­ni: Magyar József Tiszaföldvár. Ku­rázsi szőlő löa. (2003)_________________ 1 szoba, összkom­fortos. földszinti, szövetkezeti lakás e»adó. Kp. 4 OTP- átvállalással. Tö­rökszentmiklós. No­vember 7. út 37. IV. 1. 2. Érdeklőd­ni: Bajcsy-Zs. út 88. alatt 17—19 órá­ig. (2030)_____________ Z AGYVA REKAS. Tavasz u. 2. sz. alatti ház eladó. 700 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Menkó Gábor zagyvarékas, Kifli U 21 (1992) KÉTSZOBÁS. ker­tes ház eladó. Szol­nok. Szántó krt. 57. (H. 578) .70 karban levő sző­lő-gyümölcsös. hét­végi házzal (pince, kamra, kút) eladó Karmoson. ..Mu- szályszölö” jeligére a szolnoki hirdető­be. (H. 584)__________ E LADÓ két szoba, összkomfortos, csa­ládi ház. központi fűtéssel. 36o négy­szögöl telekkel. Ér­deklődni: Földi Já­nos Abony. " Ady Endre ut 7. (H. 585) SZANDASZÖLÖ- SÖN. Eper utcában 500 négyszögöl hob­bitelek eladó. Ér­deklődni: Szolnok, Vörös Csillag út 22. I 8 (H. 586)__________ E LADÓ Tisza kécs- kén. a Tisza-parton termálfürdőhöz kö­zel kisebb üdülő. Érdeklődni: a hely­színen. Halász út 36. sz. alatt márci­us 19-én. 20-án és 27-én, (2105)_________ 50 0 irr alapterületű telekrészek kertész­kedés céljára el­adók. * Szandaszőlő- sön. Érdeklődni: Szolnok, Magyar út 22. fsz. 2. (H. 583) 70 m--es jó állapot­ban levő. vályogház lebontásra eladó. /Érdeklődni: Szajol. Károlyi Mihály út 4. Kurdics. (H. 583) RÁKÓCZIÉ ALVA, Rákóczi út 45. sz. családi ház kész­pénzért. esetleg szolnoki cserével azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdek­lődni : Rákóczifalva'. Vörös Hadsereg út 30. hétköznap 17 órától, vasárnap egész nap. (H. 546) 1120 négyszögöl gyü­mölcsös Nagykörű­ben eladó Érdek­lődni: Szolnok, Kun Béla krt. 7. III/6. 17 órától. (H. 579) 300 négyszögöl gyü­mölcsös eladó Nagykörűben, a Kenderföldön. Ér­deklődni: Szolnok, Bozsó Károly u. 9. 18. 16 órától. (H. 580)____________________ NAGYKÖRŰBEN, a Homokon 35o négy­szögöl kert cse­resznye- es meggy­fákkal eladó. Ér­deklődni: Szolnok. Kuruc u. 6. 17 órá- tól. (H. 582) GÉPJÁRMŰ 18 000 km-t futott 1600-as Lada sürgő­sen eladó. Karcag. Vágóhíd út 14. Ér­deklődni : 15 órától, hétvégén egész nap. (1894) _________________ Z L rdsz. Trabant Lim. friss műszaki vizsgával eladó. Ér­deklődni lehet szom­bat. vasárnap. Ti­szafüred, Poroszlói 4. Kovács. (1897) JÓ állapotban levő ZS fehér 126-os Polski Fiat eladó. Kisújszállás. Petőfi út 7/2. (1895) 14 LE platós, lassú jármű eladó. Érdek­lődni; Rákóczifalva, Kinizsi út 2. (H. 556)__________________ H ÁROMKEREKŰ Simson rokkantmo­tor eladó. Tisza­földvár, Okincsem. Fő út 47. (H. 570) CP-s évjáratú koc­ka Wartburg jó ál­lapotban eladó. Ér­deklődni: 17 órától Szathmári. Szolnok. Széchenyi út 23. szombat, vasárnap egész nap. (H. 587) 70 000 km-t futott 412-es Moszkvics- motor 5000r-ért el­adó. Érdeklődni: Szolnok. Piroska Is­kola. minden nap 18.30 órától. Bangó László. (II. 5888) Z A POROZSEC-al­kat részek bontásból és múszerészeszter- ga eladó. Kovács József Szandaszö- lös. Kiss János út 37. (H. 470) _________ TRABANT Combi keveset futott, igé­nyesnek elauu. Szolnok. Jósika út 27. Ili 11. hétköz- nap 17 órától. (1777) ZP-s Trabant Com­bi és 500-as Trabant, motor nélkül el­adó. Szolnok. Szon- di út 6. (1725) MEGKÍMÉLT TA-S Trabant eladó. Szol­nok. Palla I. ltp. 32. fsz. 4. (1701) ZC Trabant Combi ’85-ig muszakizott eladó. Tiszaföldvár, Kurázsi, Fő út 9. Pádár. (2004) ________ S IMSON Swalbe megkímélt állapot­ban eladó Török­szentmiklós. Ber- zsenyi út 50. (2032) ZM-es Skoda S 100- as. korállpiros. újonnan fényezve, 3 éves műszakival el­adó. Irányár: 55 000 Ft. Rusvai Pál Ti- szakécske. Déryné u. 10. (1746) ________ A DÁS-VÉTEL betegapoló­KOCSI eladó. Jász- jákóhalma. Deák Ferenc u. 5. (1910) PIANINO eladó. Kunszentmárton, Wesselényi út 22. Érdeklődni egész nap. (1672)____________ N APOS- és előne­velt csirke kapható. Szolnok. Barátság u. 10. (1381)____________ G ALA MB ÁLLO­MÁNYOM egy ré­szét felszámolom, texánok. nagyon szép óriásposták, fe­hér kingek eladók, ötven, száz!. száz­ötven forint db. Rusvai Pál Tisza- kécske. Déryné u. 10. (1746)______________ I GEN jó állapotban levő Lehel **-os. 3 éves hűtőszekrény eladó. Szolnok, Cso­konai u. 38. (IV 10. (1696) ______ 20 birka olcsón el­adó. Kengyel. Kaff­ka Margit út 2. (Bagi-major.) (1782) SZÉNA és istálló­trágya eladó. Ve- zseny. Szamuely Ti­bor u. 16. (H. 469) BONTOTT tégla, cserep. faanyag el­adó. Szolnok, Rét út 72. Érdeklődni: a helyszínen vagy es­te Balassa u. 24. (H. 581)_____________ Ó RIÁS gyümölcsű egres, piros- és fe- keteribizke-tövek darabonként 20,— Ft. Nagy virágú, folytonnyiló olasz évelő szegfüpalánta vegyes színben tö­venként 5.— Ft. Kaphatok: Toronyi kertészet. Békéscsa­ba, Botyanszki u. 27. (2104) _____________ 2 0 db-os galamb- fakk eladó. Szolnok. Mártírok út 6. (1743) 8 választási malac ‘-'ladó. Kolláth Fe- rencné Szolnok. Al­es i szigetllL^n^. DARO-QPTIMA vil- lanyirógép eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Szolnok. Kes­keny János út 29— 31. Ili 29, (1755) DT—14-es Vlagyimir Diesel felújítva, vizsgáztatva eladó. Ács Pál Tiszafüred. Felsöbuda 60. (1956) 10 méter hosszú mű- kőkerítés eladó. Érdeklődni lehet: Nagy László Kun- szentmarton. Bartók Béla út 6. (2057) NAGY teljesítmé­nyű vattacukor-ké­szítő gép eladó. Tűi kévé. Perbáth u. 11 (1776) REMO Weather King Cs. Batter dob- bőrök eladók. Mé­retei: 12”. 13”. 14”. 16”. 22”. érdeklőd­ni : Pintér Géza Szolnok. Ságvári krt. 62. II 13. (1773) ÚJ vályogra meg­rendelést elfogadok. Szolnok. Hajnóczy út 54. (téglagyárral szemben.) (1771) ELADÓ autogén he­gesztőhöz 14 hegesz- löpisztoly. marko­lattal. egv vágópisz- toly-reduktor. Csű­rik Imre Tiszavár- kony. Munkásőr út 9. (1739) EGYÉB ÁGYTOLL tisztitá- sát vállalom a la­kosság. kollégiumok és kórházak részé­re. Szolnok. Koszo­rú u. 3. (Fehérke­reszt gyógyszertár mellett.) Bíró Ist­vánná kisiparos. (H. 554) MEZEI Félix épü­letburkoló csempé- zést. padlóburkolást (PVC), szőnyegpad­ló-fektetést vállal. 5126 Jászfényszaru. Vásárhelyi Pál út 43. (1907) ÜRESEN álló szoba- konyhás lakást bé­relnék, fürdőszoba­használattal. ..Ápri­lis l-től” jeligére a kiadóba. (1652) NÉMET és francia nyelvet tanítok., for­dítok. levelezek. ..Beszédtechnika” jeligére a kiadóba. (1698) KÉT diáklány ré­szére albérleti szo­ba kiadó. Érdek­lődni lehet: Szol­nok. Csokonai u. 38. IV 10. (1696) SZÖRTELENÍTÉS véglegesejn rövid­hullámmal. patta­nások, szeplők el­távolítása. Faragó kozmetika Szarvas, Szabadság út 45. Telefon: 282. Busz­állomásnál. (2102) 40 éves férfi villa- mosenergia-ipari technikus állást vál­toztatna. ..Karcag előnyben” jeligére a kisújszállási virág­lakáscsere MARTFŰI. kétszo­bás, tanácsi laká­som szolnokira cse­rélném. Minden megoldás érdekel. ..Gyors megoldás” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 553) KIS. kertes házat, kétszobás tanácsira cserélnék. Érdeklőd­ni: Szolnok. Szántó krt. 59. 17 óra után szombat, vasárnap egész nap. (H. 509) ELCSERÉLNÉM 55 m- alapterületű, gázfűtéses. tanácsi, másfél szoba, hal­los lakásomat más­fél szoba. ebédlő­fülkés. tanácsira. II. emeletig. ..Kolozs­vári ut környékén” jeligére a kiadóba. (1748) ____________ H ÁZASSÁG 34 éves, 172 cm ma­gas. egy gyermekét egyedül nevelő nő megismerkedne csa­ládcentrikus. józan életű férfival házas­ság céljából. Lehe­tőleg fényképes le­velet kérek. ..Együtt. egymá­sért” jeligére a ki­adóba. (1735) Most olcsóbban szerezheti be! Március 7-től engedményes lakossági túzelöakció (amíg az engedményezett keret tart) valamennyi telepünkön. hazai brikettek iszap szenek háztartási kevertszenek, oroszlányi, sajómercsei durva ózdvidéki dió daraszenek berentei dió Az engedmény vonatkozik _ ______ p énzes és tüzelőutalványos vásárlásokra is. (2028.) mm Az engedmény mértéke 5 Ft mázsa 17 Ft mázsa lakossági kész­62 éves elvált nyug- díjas férfi vagyok, 173 cm magas, saj.át házam és kertem van, házasság cél­jából megismerked­nék korban hozzám- illő asszonnyal vagy lánnyal. ..Piros ró­zsa” jeligére a ki­adóba. (1991) FÜGGETLEN asz- szony. rendezett anyagiakkal. szép kertes házzal kere­si 60—64 év közötti. 170 cm magas férfi ismeretségét házas­ság céljából. aki hozzá költözne. Gépkocsival rendel­kezők előnyben. Csak becsületes, jó­zan írjon. Levele­ket: ..Hulló fale­vél” jeligére a ki­adóba. (1989) A SZOLNOK MEGYEI SÜTŐ­IPARI VÁLLALAT JÁSZBERÉ­NYI KENYÉRGYÁRA felvesz vizsgázott kazánfűtőt (nyugdíjas is lehet), és lakatos szakmun­kást. Jelentkezés a telephelyen (H. 589) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS ÉPÍTÉSI ÉS SZERELŐIPARI VÁLLALATA (Szolnok, József Attila u. 36.) felvesz képesítés­sel rendelkező árszakértőt és kalkulátort. Magas kereseti le­hetőséget és lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Szolnok, Jó­zsef Attila u. 36. sz. alatt levő irodaház személyzeti és oktatá­si osztályán. (1319) A KISZ SZOLNOK MEGYEI BI­ZOTTSÁGÁNAK POLITIKAI KÉPZÉSI KÖZPONTJA felvételt hirdet oktatástechnikusi mun­kakör betöltésére híradástechni­kai, oktatástechnikai, esetleg pe­dagógiai végzettséggel rendelke­zők részére. Jelentkezni szemé­lyesen a Tiszaligeti KISZ-Iskola (tel. 13-261) igazgatójánál, illet­ve levélben a Szolnok, Pf.: 178 címen (részletes önéletrajzzal) lehet. (2034) A KUNSZENTMÁRTONI kö­rösmenti MG. TERMELŐSZÖ­VETKEZET állást hirdet juhá­szati munkakörbe, lakáslehetőség megoldásával. Fizetés a tsz mun­kaügyi szabályzata alapján. Je­lentkezés írásban vagy szemé­lyesen a termelőszövetkezet ve­zetőjénél (1953) A VASIPARI VÁLLALAT ÜZEMEGYSÉGE azonnali belé­péssel felvesz karbantartó vil­lanyszerelőt. Fizetés megegyezés szerint. Mezőtúr, Rákóczi út 21. (954) A SZOLNOK MEGYEI GABO­NAFORGALMI ÉS MALOMIPA­RI VÁLLALAT karcagi körzeti üzeme felvesz molnár, lakatos, villanyszerelő, műszerész szak­munkásokat, valamint malom­üzembe betanított munkára női és férfi segédmunkásokat. Je­lentkezni lehet: Karcag, Vasút Út 99. (1630) Államigazgatási- szakigazgatá­si szerv pályázatot hirdet az alábbi munkakörre. Osztályveze­tő-helyettes — felsőfokú műsza­ki (építész, vagy közlekedési mérnök), vagy közgazdasági végzettség szükséges és öt év gyakorlati idő. A pályázatokat részletes önéletrajz és munka­hely, valamint bérigény megje­lölésével kérjük a kiadóba „Szolnok” jeligére. (1583) \ SZOLNOKI MUNKAÜGYI BÍ­RÓSÁG érettségizett dolgozót keres gépíró-adminisztrátori ál­lás betöltésére. Jelentkezni le­het: Szolnok, Kossuth L. u. 1. sz. II em. 87. szám alatt. (1769) AZ EXPRESS MEGYEI KIREN­DELTSÉG érettségizett, gépírni tudó fiatal forgalmi ügyintézői munkakörbe alkalmaz. Telefon: 12-137 (2067) A SZOLTISZ felvételre keres la­katos, hegesztő, esztergályos szak- és betanított munkásokat vasipari üzemébe, gépmestere­ket, gépi berakókat nyomda­üzemébe. Nyugdíjas és mellék­foglalkozású szakmunkások ér­deklődését is várjuk. Jelent­kezés: Szolnok, Rékasi út II. sz Irodaház. (1686) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS! KÖLTSÉGVETÉSI ELSZAMOLC HIVATAL felvételt hirdet szer­vezői, programozói, operátori adatrögzítői és raktárosi mun­kakörökre. Jelentkezni lehet £ hivatal személyzeti főelőadójá­nál, Szolnok, Kossuth Lajos u 2 a sz. alatt. (1859) AZ AMFORA ÜVERT VALLA LAT felvételt hirdet kereske delmi szakközéniskolai érettsé­givel rendelkező dolgozó, min tatermi ügyintézői, valamin gépírni tudó adminisztrátoi munkakörbe. Nyugdíjas nődol­gozó jelentkezését is várjuk könnyű fizikai munkára. Je­lentkezés: Szolnok, Csaba út 28 sz. (1904) A KENDERESI NOVEMBER 7 TERMELŐSZÖVETKEZET a ci pőfelsőrész-készítő üzemébe ipa ri varrógép karbantartásáho; műszerészt vesz fel. Fizeté! megegyezés szerint. Jelentkezés munkanapokon (Szombat kivé telével) az üzem vezetőjénél (2056) AZ AMFORA ÜVERT felvétel hirdet „E” kategóriás, jogosít vánnyal és 5 éves vezetési gya korlattal rendelkező gépkocsi vezető részére. Jelentkezés Szolnok, Csaba út 28. sz. (2062 A SZOLNOK MEGYEI VÍZ- Éi CSATORNAMŰ VALLALAT a alábbi munkakörökben tud dől gozókat alkalmazni: szállítási ét raktári segédmunkásokat, Yum bő és ETC—161 típusú gépekr* munkagépkezelőt, gépjármű ügyintézőt. Jelentkezni lehet Szolnok, Vízmű út 1. sz. anyag gazdálkodási és szállítási ősz tályvezetőnél. (2074) KIEMELT BÉREZÉSSEL, BU DAPESTI MUNKAHELYEINKR] bármely építőipari szakmává rendelkező szakmunkásokat, pa nelszerelő brigádokat, betanítói és segédmunkásokat keresün: felvételre. A szakmunkások 5- 8000 Ft, a segédmunkások 4- 7000 Ft átlagkeresetet érnek e Komplett brigádok jelentkezé sere, tárgyalásra helyszínre me gvünk. Érdeklődőknek tájékoz tatást adunk a következő címe ken : Duna—Tisza közi Állair Építőipari Vállalat Budapes XX., Széchenyi u. 16. Munka ügyi csoport, Kecskemét. Klap ka u 34. Munkaerőgazdálkodá; (H. 1691) HIRDETMÉNYEK 70 cm feletti vágott női ha­jat vásárol — hétfő kivételé­vel naponta 10—16 óráig — a Szigligeti Színház. Ügyin­téző: a fodrásztárvezető. Szigligeti Színház, Szolnok, Marx park 1. (H. 483.) Divatos, új — már ta­vaszi és nyári modellek­kel is — várom a ked­ves igénylőket. Menyasz- szonyiruha-kölcsönző: Törökszentmiklós, Fe­nyő út 4. (Jóbarát biszt­rónál. (1138.) Rákócziújfalu Község Tanácsa megalkotta 1982. évi I. sz. tanácsrendele­tét a település környe­zetvédelméről. A tanács- rendelet hivatalos idő alatt bármikor megte­kinthető a községi ta­nács vb-titkáránál (1984.) Érdemes eljönni, egy- és kétszemélyes rekamiék, sezlonok, heverők, fote­lek, székek, gurulós gar­nitúrák kaphatók. Díj­mentes házhoz szállítás. Karai kárpitos Szentes, Rákóczi út 7. 6600 (2106.)

Next

/
Thumbnails
Contents