Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-26 / 72. szám
1983. MÁRCIUS 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Rekordnevezés vívásban Másfélszázan a körzeti bajnokságon A luxemburgi EB-selejtezö előtt ________Egy ÓVSk S zepesi Györggyel Szolnokon A magyar labdarúgósport egyik illusztris személyisége, Szepesi György vált a vendége az elmúlt hét végén a KISZ Szolnok megyei Bizottsága és a Magyar Ifjúság című hetilap közös szórakoztató rendezvényének, a Sajtócentrumnak a szolnoki Helyőrségi Művelődési Otthonban. A több órás tíülutáni programból kerek 60 perc az MLSZ elnökét illette meg, s témája nem isi lehetett más, mint a sportág honi helyzete. Bár a meghívó elsősorban fiataloknak szólt, a termet zsúfolásig megtöltő hallgatóság minden korosztályt képviselt. Ügy véljük, néhány érdekes kérdést és választ kiragadva érdemes „mazsolázni” a beszélgetésből. Az MVSZ megbízása alapján a körzeti, felnőtt vívóbajnokságokat a Szolnok megyei Vívó Szakszövetség március 26-án és 27-én rendezi. A körzethez Bács, Békés, Csongrád, Hajdú és Szolnok megye 13 szakosztálya tartozik. A szakosztályok versenyzői a megyei bajnokságon vívták ki a jogot a körzeti bajnokságon az induláshoz. Az idén az indulók száma olyan nagy, hogy mind a négy fegyvernemben minősítő és pontokat lehet szerezni, az újonnan bevezetett számítógépes rangsoron, a helyezések javítására. Megyénkből a Szolnoki MÁV MTE, a Karcagi SE és a Törökszentmiklósi SE versenyzőit láthatjuk majd a pástokon. Női tőrben Pusztai Ildikó bajnoksága várható, ASZTALITENISZ NB II. Női: H. Killián FSE —Központi Sportiskola, Szolnok, Killián tornacsarnok 14. KÉZILABDA Kevi Kupa teremtorna, Túrkeve városi sportcsarnok 11, Mezőtúr városi sportcsarnok 13. Női torna, Szolnok, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola 8. KOSÁRLABDA NB II. Női: Kisújszállási MÁV Egyetértés—Eger SE, Kisújszállás, gimnázium 11.30. RÖPLABDA NB I, Férfi: Szolnoki Vegyiművek—Délép SC, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 15, Korim, Csemák. TEKE Területi, felnőtt, férfi, egyéni bajnokság Szolnok, Munkásőr út 11. VÍVÁS Körzeti, felnőtt, egyéni bajnokság, férfi tőr, kard, Szolnok, Véső út 13. TÖMEGSPORT Forradalmi ifjúsági napok, Öcsöd, központi sportiskola tornaterme és sportpálya, 14 és 15. LABDARÚGÁS Megyei bajnokság: Török - szentmiklós—Szolnoki Cukorgyár, 15 (Békés megyéből). Területi ifjúsági bajnokság: Mezőtúri Honvéd— HMSE 11.30 Buzássy, Szolnok VSI—Békéscsabai Előre Sp. Tiszaliget 10 Markóth, Jász- kisér—Kisvárda 15 Gergely. Serdülő: Mezőtúri Honvéd HMSE 10 Hossó, Jász kisér— Kisvárda 13 Sebők. IDEGENBEN SZEREPELNEK A ÍVirfi asztalitenisz NB I- ben a H. Killián FSE Budapesten a Postás ellen, az SZMÁV MTE súlyemelői Szegeden, úttörő birkózói Nagykőrösön, női tekézői Debrecenben, a röplabda NB II- ben, a férfiaknál a Szolnoki Titász Nyírbátorban, a nőknél a Lehel -SC a fővárosban, az MHD Vasas ellen, a Szolnoki Vízügy SE OB Les ví/ilabdacsapata Egerben a Felszabadulási Kupán, a területi labdarúgó-bajnokságban a Lehel SC Vácott,' a Szolnoki MÁV MTE Debrecenben. A MÁV MTE ma délután Debrecenben az Universitas ellen lép pályára. Ez lesz az átszervezett szolnoki csapat első, igazi erőpróbája, amely eddig valamennyi tavaszi mérkőzését megnyerte. Á szintén NB Il-böl kieseti DUSE előnye a többi együttessel szemben az, hogy a kiesés után együtt marad1 bs nem kellett új csapatot építeniük. Tavasszal eddig kitűnően szerepeltek: négy mérkőzésen 7 pontot gyűjtöttek be. Közben kiverték az MNK-ból az NB I-es rajta kívül Bállá Csillától várható döntőbe jutás. Férfi tőrben Dávid az esélyes, de rajta kívül Mészáros és a fiatal Csányi jó szereplésében reménykedhetünk. Párbajtőrben dr. Erdei, Köves Csaba és Pataki döntőbe jutását várjuk. A körzeti bajnokságról az első 12 helyezett szerez jogot az országos vidéki bajnokságon az indulásra. Több vidéki sportvezető kezdeményezte, hogy érdektelenség miatt az MVSZ bajnoki rendszeréből töröljék a megyei és körzeti bajnokságokat, mert azok csökkent anyagi lehetőségek miatt sportszempontból értéktelenek lesznek. Nos, ez a verseny rácáfol a kishitűekre. Soha körzeti bajnokságon ennyi induló még nem volt. DMVSC-t és csak a Bp. Honvéddal szemben maradtak alul 2:1 arányban. Jelenleg a 3. helyen vannak és a hírek szerint ők is pályáznak a bajnoki címre. Az elmúlt vasárnap a táblázat élére került szolnokiaknál jó a hangulat, hét közben Szarvason játszottak edzőmérkőzést és 2:l-re győztek. Porhanda, Kántor és dr. Szeghalmi ugyan kisebb sérüléssel bajlódott, de a szakvezetés reméli, hogy lesz közülük, aki a hét végén játékra jelentkezik. Bíznak benne, hogy ma olyan eredményt érnek el, amellyel megőrzik az első helyüket. Vasárnap BIRKÓZÁS Lehel Kupa országos serdülő kötöttfogású verseny, Jászberény, Hűtőgépgyári sportcsarnok 10. KÉZILABDA Kevi Kupa, Túrkeve, városi sportcsarnok, döntők 8. KOSÁRLABDA NB II. Férfi: Karcagi SE— Hódmezővásárhelyi VSE, Kisújszállás, gimnázium 10. Női: TSE—Hódmezővásárhelyi VSE, Törökszentmiklós, Bercsényi gimnázium, 10. RÖPLABDA NB I. Női: Szolnoki Vegyiművek—Haladás VSE, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 10.30, Tirpák, Hadházi. Női junior torna, Bp. Építők, Székesfehérvári Volán, Sz. Vegyiművek, tiszaligeti sportcsarnok 13. SAKK OB II: Szolnoki Mezőgép —Postás SE, Szolnok, Tanácsköztársaság úti munkás- szálló 9.30. VÍVÁS Körzeti felnőtt egyéni bajnokság, női, tőr, párbajtőr, Szolnok, Véső u. 9.30. VÍZILABDA Országos ifjúsági bajnokság: Szolnoki VSE—FTC, Szolnok, Damjanich uszoda 12.15, Kiss, Medveczky, serdülő: SZVSE— FTC, . Damjanich uszoda 11. LABDARÚGÁS Területi bajnokság, Körös csoport. Mezőtúri Honvéd— Kecskeméti TE, Mezőtúr 15. Megyei bajnokság: Tisza Cipő SE—Jászalsószentgyörgy Bartha, Kunszentmárton— Szajol Kökény, Jászárokszál- lás—Kunhegyes Szántó, Túrkeve—Abádszalók Cziczás, Középliszai Medosz—Tisza- földvár Hegyi, Tiszafüred— Jászjákóhalma Csényi, Jászberényi Vasas—Szolnoki Vegyiművek (Heves megyéből), Karcag—Szászberek Tombor. Kezdés egységesen 15 óra. Országos ifjúsági bajnokság: Szolnok VSI—Lehel SC, Mátyás kir. u. 11.45 Majdanics, serdülő; SZVSI —Lehel SC 10, Bartha. Teke Több válogatott a mezőnyben Szolnokon, a megyei teke szakszövetség ma rendezi meg a Munkásőr úti automata tekecsarnokban, a területi, felnőtt férfi, egyéni tekebajnokságot. A területhez tartozó megyéket a megyei bajnokságok első két helyezettje képviseli. A Szolnoki MÁV MTE két versenyzője. Bíró József az 1—2-es, Mátyás Pál pedig a ,3—4-es pályán szerepel majd. Összesen 32 versenyző küzd a Dunaújvárosban április 23-án rendezendő országos, felnőtt, egyéni vidékbajnokság részvételi jogának a kiharcolásáért. Nagy és színvonalas küzdelemre van kilátás, ugyanis több sokszoros válogatott is pályára lép. így például Révész, Ster (Délép), Tornyosi (Cegléd), Klakk, Tősi (Borsodi Bányász). Az 1—2-es és a 3—4-es pályáról egyaránt az első öt, összesen 10 versenyző jut tovább a vidéki bajnokságra. Asztalitenisz Aranyosi: négy győzelem Bp. Spartacus—Honvéd Killián FSE 17:8. Hét közben játszotta le a bevonulás miatt elhalasztott mérkőzését a HKFSE NB I-es asztalitenisz csapata Budapesten, a Spartacus ellenében. Bár a sokszoros magyar bajnok biztos győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, mégis elismerésre méltó Aranyosi négy győzelme, többek között Klampár és Jónyer ellen is, valamint az, hogy Klampár ellen Szalaba, Jónyer ellen pedig Laczó is diadalmaskodott. Győz: Káposztás (5). Kaiser (4), Klampár, Jónyer (3—3), Simon (2), ill. Aranyosi (4), Laczkó (2), Szalaba, Gyura. Holnap az országos, csapatbajnokság első fordulójával megkezdődik az 1983. évi salakmotoros idény. A ver- senyszezon alapvetően új íendszer szerint, zajlik majd, amelynek tervezetét az elmúlt évben éppen szolnoki ülésén fogadta el a MAMSZ szakági bizottsága. A változás lényege, hogy a hangsúly az, egyéni vetélkedésekre helyeződött. Az egyéni OB nyitánya április 2-án és 3-án lesz. Nyíregyházán, ahol a két alkalommal 16—16 motoros vív csatát az osztályozókon. Az első 8—8 helyezett bekerül az OB I. elődöntőjébe, s innen újább verseny után nyolc a döntőbe. E versenyzőket a hazai legjobbak, a 8 tagú „A” válogatott keret tagjai várják, és a három összecsapás — aug. .28.: Gyula, szept. 18.: Szeged és okt. 16.: Debrecen — végleg eldönti az egyéni . bajnokság végső sorrendjét. Az OB második osztályába került Kezdés in médiás rés: to- tóziik-e Szepesi György? — Bár jómagam legutoljára az 1950-es években töltöttem ki szelvényt— így a válasz — értem a kérdést. Jelenleg a totócsalás, ügyében még tart a nyomozás, s csak azok a „részeredmények” kerültek napvilágra, amelyek a megyei sporthivatalok vizsgálatai nyomán születtek. Ezek közlemények formájában a megyei sajtóban rendre megjelentek, több országos lap is összefoglalta a fejleményeket, ez utóbbiak között akadt indokolatlanul spekuláló is! Hangsúlyozom: a rendőrség még nyomoz, embereket alaptalanul megrágalmazni nem sízabad! Amint a vizsgálatok végleg lezárulnak, s a rend őr hatóságoktól meg k apjuk az átiratot, az OTSH és az MLSZ közleményben foglalja össze a mindenképp szomorú tényeket. Hasonló módon várható a Játékvezetői Bizottság - állásfoglalása is. — Hogyan kapcsolódnak be az Intertotóba a magyar csapatok ? — Mint ismeretes, a Nyári Totó Kupát júniusban és .júliusban az Intertotó váltja föl a szelvényeken. Ennek egy svájci társaság foglalkozik a bonyolításával — irányítója Rappan, a svájciak egykori kiválósága — amelynek szervezői egy nyugat-dunántúli csapatot kértek a részvételre az utazási költségek csökkentéséért. így a Rába, a ZTE a Tatabánya és a Haladás pályázik jó eséllyel. Egy kikötés van: a húszas keretből egy-egy meccsen legalább hat labdarúgónak játszania kell. váspapucsosoknak hat összecsapás kínálkozik a rangsorolásra, ezek közül az ötödik fordulónak, szeptember 11- én, a helyszíne Rákóczifalva. Az országos csapatbajnokságra mind a hat egyesület önállóan nevezett, miután megszűnt a Nyíregyháza— Szolnok és a Szeged—Gyula közös csapat. A verseny négy fordulóban kerül megrendezésre, s az első fordulóban 4 kiemelt együttes — a Borsodi, Békéscsabai, Debreceni és Szegedi Volán — találkozik egymással. Az első és második helyezést elért csapatok közvetlenül a negyedik fordulóban megrendezendő döntőbe jutnak, míg a harmadik és negyedik helyezettek a vigaszágon találkoznak a Nyíregyházi és a Szolnoki Volán gárdájával, ahonnan ugyancsak a két legjobb kerül a döntőbe. Az OCSB második fordulójának rendezője július 30-án a Szolnoki Volán, a döntőt augusztus 6-án MisEzzel a totóügy kivégeztetett, de máris a vidéki szurkolók újabb szívfájdalma került terítékre. — Miért nem közvetít a televízió több magyar focit? — Az NSZK-ban és Olaszországban végzett kísérletek egyértelműen kimutatták, hogy a tévéközvetítéseknek közönségelszívó hatása vah, bár ott világszínvonalú ‘ focit müveinek a zöld gyepen. Itthon is hasonló a helyzet, no nem a világszínvonallal, hanem a nézőszámot elemezve. Ami a televíziót illeti: külföldön hatásos fegyver a műsorsaerkésztők kezében a mérkőzésekről szóló tízperces összefoglalók, amibe egy-egy 90 perc sava- borsa kiválogatható. Ebben mi sem gátoljuk meg a Magyar Televíziót, bár ez szinte mindegy, hiszen jelenlegi technikai felszerelése nem teszi lehetővé az effajta fociműsorokat. Szűkült a kör kisebb pátriánkra, s — lévén fiatalok többségben — ekkor Szepesi György kérdezett. Vannak-e világítótestek azokon a pályákon, ahol a fiatalokkal foglalkoznak, hogy az edzéseket az esti órákban is lehessen tartani? Egy magabiztos válasz a hallgatóság kőiéből: most épülnek! Aki adta, nem más volt, mint Stiegler Károly a Szolnoki MÁV MTE labdarúgószakosztályának vezetője. Jelenléte szintén hasznosnak bizonyult egy másik kényes témában. Selyem Nándor átigazolási ügyében. Szóvá tették, hogy a fiatal játékost anyagi haszon fejében „kiárulták”. Idézzük szavait: Selyem Nándort jómagam engedtem el, mert Debrecenkolcon vívják a csapatok. A párosbajnokságon ugyancsak a hat sportklub érvényes licencel rendelkező versenyzőiből alakított duók versengenek. A nevező egyesület jogosult minden fordulóra más-más összeállítású párost nevezni. Az értékelés során az egyesületek párosai által a hat fordulóban elért, öt legjobb eredményt 'kell összesíteni. A bajnokság kezdete április 14-én Gyulán, a negyedik forduló augusztus 11-én, Rá- kóczifalván, míg a párosok idényzárója szept. 22- én, Nyíregyházán látható. A bajnoki versenyek mellett a sportág rajongói számos meghívásos nemzetközi viadalnak, vb-selejtezőnek is szemtanúi lehetnek. így például a vb-elődöntők közül az egyéni csatározásoknak a színhelye V. 8-án Miskolc, a csapatversenyé V. 22-én Debrecen lesz. L J. ben biztosítva láttam további fejlődését. A DMVSC-től 30 ezer forint úgynevezett nevelési költséget kaptónk, semmi egyebet, ez a pénz jogosan minden anyaegyesüle- tet megillet. A tehetségek kapcsán ismét Szepesi György kért szót. szabályszerű kifakadá- sa így hangzott: — Az Űj- pesti Dózsában egy tizenéves srác — név szerint Kovács Ervin — bontogatja szárnyait. Egy Bozsik lehetne belőle, olyan tehetsége van a focihoz! Felszólaltam a klub elnökségi ülésén, jobban figyeljenek oda a fiúra, fogadjanak mellé magántanárt, fogjon össze a fejlődése érdekében az edző, orvos, testnevelő. Erre milyen választ kaptam? Arra sincs pénzük, hogy a Dunakesziről bejáró fiú havi buszbérletét kifizessék! Hát én ezt kérem egyszerűen nem akarom elhinni, és nem is fogom soha! Némi kis öröm az ürömben az ifjúsági labdarúgóknál: úgy tűnik, a Bicskei-Ziegler edzőpárosnak sikerült szót érteni az ifjúsági játékosokkal foglalkozó szakemberek többségével az egységes követelményrendszer érdekében. Az aktuális ztórókérdés jóssá változtatta az MLSZ elnökét. Mit vár az EB-n a nemzeti tizenegytől? — Ha az esélyeket reálisan vizsgáljuk, Anglia a favorit. Három meccsből öt pontot produkáltak, gólkülönbségük imponáló. Ha a mieink keresni akarnak valamit, a hazai győzelmek mellett pontrablás szükséges a Wembleyben, a görögöknél — ezek pillanatnyilag nehezen elképzelhetőek. De jól ismerjük a közhelyet: a iabda gömbölyű, vagyis a sportban nincs lehetetlen. Egy biztos: első fellépésünkön Luxemburg ellen a győzelem szinte kötelezően előírt! Eme előírás teljesítésére a magyar válogatott holnap délután már megadja a választ ... Jelentkezés úszásoktatónak A Szolnok megyei Tanács V. B. Testenevelési és Sport- hivatala és a megyei úszó szakszövetség ez évben is meghirdeti az úszást oktatók tanfolyamát. A tanfolyamra jelentkezhet az, aki; 18 évét betöltötte, középfokú iskolai végzettséggel, orvosi alkalmassági igazolással rendelkezik és bármilyen úszásnemben 100 méter úszásra képes. Részletes felvilágosítást és jelentkezési lapot a területileg illetékes sportfelügyelőnél kaphatnak az érdeklődők. Jelentkezési határidő: április 1-ig. Továbbképzés A megyei labdarúgó szak- szövetség edzőbizottsága héttőn, Szolnokon, 16.30-kor továbbképzést tart. Előadó Bencsik Gyula, téma a labdarúgás időszerű kérdései. Természetjárás A Szolnoki - Lakóterületi TSE természetjáró szakosztálya ma három autóbusszal száznál több turistát és Skála-dolgozót visz a Pilisbe, a Vöröskő tetején lévő szovjet emlékmű koszorúzási túrájára. A szolnokiak nemcsak túráznak, hanem Szentendre, nevezetességeivel is ismerkednek. Hétvégi események Lazányi József Versenyek márciustól októberig A közönség szereti a salakmotorozást, Rákóczifalván is sokan megnézik a versenyeket. Rajt, a széleken két szolnoki, Seres (13) és Mondi (14).