Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-20 / 67. szám
1983. MÁRCIUS 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Jégkorong világbajnokság ’83 Mint egy jó drámában: döntés az utolsó percben Magyarország-Bulgária 7-2 (1-0, 4-1, 2-1) A 36 éves Bálint Attila két gólja a legjobbkor jött: válogatottunk lábra kapott, és biztosan fektette két vállra a bolgárokat I Sport Sport-Sport I Amiről a közgyűléseken szó esett Növelni a saját bevételt, nyitni az iskolák felé Beszélgetés Szabó Józseffel, a megyei sporthivatal elnökével A megye 101 sportegyesületében március 12-vel befejeződtek a közgyűlések. Milyen tanulságokat hozott a sport- mozgalom legszűkebb körének tanácskozása? — erről kérdeztük Szabó Józsefet, a megyei sporthivatal elnökét. Az élet ezúttal igazodott a forgatókönyvhöz: azok, akik a jégkorong világbajnokság „C” csoportos küzdelmeinek sorsolását elkészítették, egyáltalán nem vehették biztosra, hogy a feljebb jutás sorsa a mai magyar—kínai összecsapáson dől el. Az élet azonban úgy látszik, méltányolta a Budapest Sportcsarnok nagyszerű küzdelemsorozatát: méltó zárópoénnal kívánja emlékezetessé tenni a nyolc nemzet küzdelmét. Tegnap az első harmadban még csikorgott a gépezet a bolgárok ellen, és a közönség aggódva figyelte a mieink erőlködését, de aztán a második harmadtól kezdve már nem volt baj, és Bálint- két. Kovács, Szajla.i, Kereszty, Ancsin ésGogolák egy-egy góljával megtartottuk az esélyt a feljebbju- tásra. Ha ... és itt hosszú felsorolás következhetne. Először is a ma 13 órakor kezdődő mérkőzésen Hollandiának győznie kell a dánokkal szemben ahhoz, hogy ne kerüljünk behozhatatlan hátrányba. A gyanakvókat Cliff Steward, a hollandok kanadai edzője így nyugtatta meg: „Amíg én vagyok az edző, szó sem lehet róla, hogy bármilyen módon is eladjunk vagy leadjunk egy mérkőzést!” Ha ez így lesz, utána már válogatottunknak „csak” le kell győznie a kínaiakat ahhoz, hogy megszerezzük a második helyet, és ezzel a „B” csoportos tagságot. * * * A nap második találkozóján Hollandia, amely tavaly a „B” csoporttól búcsúzott, minden különösebb nehézség nélkül „leradírozta” Spanyolországot, így immár papíron sem tudják többé beérni a kanadai— amerikai születésű játékosokkal Budapesten szerepelt Hollandiát: ez a válogatott ismét a világbajnoki ..ti” csoportban szerepelhet. Énre a fellépésre 1985- ben kerül sor, mert jövőre a szarajevói téli olimpiai játékok miatt nem rendeznek világbajnokságot egyik csoportban sem. Hollandia—Spanyolország 16:2 (4:1, 7:0. 5:1). A találkozó egyetlen kérdése az volt, hogy a góllis- tán éllovas két kiváló holland csatár, az első támadótrió ikét tagja, Collard és Koopmans miként vív külön párbajt a gólkirályi címért. Nos, Collard megtartotta, sőt növelte előnyét csatártársával szemben, így — ez még nem végleges — a budapesti „C” csoportos világbajnokságon minden bizonnyal megkoronázhatják a gólkirályt, a 22 éves, a Heerenveen csapa- • tában játszó Tony Collardot. Mai sportműsor ASZTALITENISZ Killián György országos II. osztályú férfi, női és I. o. ifjúsági minősítő és ranglista- verseny, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 9.30. KÉZILABDA Teremtorna, Mezőtúr, városi sportcsarnok 8. KOSÁRLABDA Magyar Népköztársasági Kupa, elődöntők, nők, Szolnok,. Véső u. 9.30. VÍVÁS Megyei egyéni felnőtt bajnokság, férfi tőr, kard, Szolnok, Véső u. 8. VÍZILABDA Damjanich Kupa ifjúsági torna, Szolnok, Damjanich uszoda 9.45. LABDARÚGÁS Területi bajnokság, Tisza csoport: Szolnoki MÁV MTE —Hajdú Vasas (Téglás), Szolnok, Véső u. 15 (Nógrád megyéből), Jászkisér—Debreceni USE, Jászkisér 15 Fodor S., Rákóczifalva—Hajdúszoboszló, Rákóczifalva 15 Nagy J. Körös csoport: Mezőtúri Honvéd—Szegedi VSE, Mezőtúr 15. Megyei bajnokság: Szolnoki Vegyiművek— Tiszafüred (Békés megyéből), Jászjákóhalma—Középtiszai Medosz Kovács, Tiszafölvár —Túrkeve Abonyi, Abádsza- lók—Jászárokszállás Amb- láczky, Kunhegyes—Kun- szentmárton Pintér, Szajol— Tisza Cipő SE Boros, Jászal- sószentgyörgy—Karcag Tren- csényi, Szászberek—Török- szentmiklós Jancsó. Kezdés egységesen 15 óra. A MÁV MTE—Hajdú Vasas találkozó esélyese a hazai együttes. A szolnoki csapat tavasszal mindhárom mérkőzését megnyerte, míg a téglásiak három döntetlent értek el. A mérkőzés érdekességének ígérkezik, hogy a vendégcsapatban szerepel Dákay a szolnokiak volt gólzsákja. A MÁV MTE hétközben a Mezőtúri Honvéd együttesével játszott edző- mérkőzést, melynek eredménye 1:1 volt. A felkészülést zavarta, hogy Porhanda kisebb húzódással bajlódott, az elmúlt vasárnapra belázasodott Rózsavölgyi viszont egészséges. Nem elbizakodottan, de egészséges önbizalommal várják a mai összecsapást és győzelemre számítanak. — A mérlegkészítést néhány számadattal kezdem. Korábban a megyében négy olyan település volt, amelyik nem rendelkezett sportegyesülettel. A kép változott, megtartotta alakuló közgyűlését a tiszainokai és a nagyrév; sportkör, így jelenleg csak Tomajmonostora és Tiszavárkony nem rendelkezik szervezett sportbázissal. Megszűnt a Szolnoki Traktor, beleolvadt a Mezőgép SE-be. Két sportegyesületben — Csépán és Jásizlá- dányban — nem tudtak első nekifutásra határozat- képtelenség miatt közgyűlést' tartani. Később pótolták. — Ahol viszont megtartották a tanácskozásokat, miről esett a legtöbb szó? — Kezdjük a tömegsport tennivalóival: egyre több helyen tudatosult, hogy a legfontosabb feladat a testedzés rendszerességének biztosítása. A közgyűléseken számos új versenyzési formáról adtak számot a megjelentek. A legnépszerűbb formája a testkultúrának a községi, városi kupaverseny, a kondíciótorna és a játékos vetélkedő. Örvendetes módon „játszótársra” találnak egymásban a falvak: szép hagyománya van a Kőtelek —Tiszasüly—Nagykörű sportkapcsolatnak. Amit viszont szomorúan állapítottunk meg az az, hogy az ötnapos munkahét nem hozott új fordulatot a sport tömegesítésében. A megnövekvő szabadidőt nem a pályákon töltik el az emberek. — Milyen gondot említettek leggyakrabban? — Az anyagiak körül forgott legtöbbszövi- a vita. Elsősorban a versenyzők utaztatása látszik égető problémának. Aztán előjöttek a gazdálkodás további nehézségei is. Már a közgyűlések során nyilvánvalóvá vált, hogy legtöbbször a szervezetlenségre, a taglétszám növekedésének elhanyagolására vezethetők vissza a problémák. Van olyan sport- egyesület, ahol szinte nem is végzik el a tagdíjbeszedést, másutt a propaganda hatékonysága hagy kívánnivalót maga után. A község vagy a város lakói legtöbbször csak az újságból értesülnek egy- egy rendezvényről, plakát nem mozgósítja őket. Véleményünk az, hogy a megye sportmozgalmának nagyon sok a tartaléka. Az anyagi - tárgyi feltételek hiányát nem a „nincs” okozza, hanem az, hogy a meglevővel rosszul gazdálkodnak. Jó jelnek tartjuk, hogy a helyi tanácsi és pártvezetők a közgyűléseken figyelemmel kísérték a sportélet gondjait. Nem mondható ez el minden esetben a bázisvállala- tckról. Az őket képviselők nem tudtak választ adni fontos kérdésekre, érthető módon, hiszen erre nincs jogkörük. — A minőségi sport gazdái a kiemelt egyesületek. Ök hogy készültek fel a küldöttgyűlésekre? — A kép vegyes: sajnos nem volt kellően rendezve a küldöttközgyűlések résztvevőinek köre. Aki részt vett a közgyűlésen, az lett a küldött. Két évvel ezelőtt többen voltak a közgyűléseken; ez az akkori vezetőségvá- lasztással és tisztújítással magyarázható. Ami a résztvevők aktivitását, illeti, volt ahol egy-két ^bátortalan hozzászóló mondott véleményt, volt. viszont, ahol tizennyolcán kértek szót. Ügy láttuk, hogy a kisebb sportegyesületekben volt-demokratikusabb a légkör. — Ahol a megyei sportvezetők részt vettek a vitában, ott milyen véleményt igyekeztek képviselni? — Átgondolt, takarékos gazdálkodásra ösztönöztük a sportegyesületek vezetőit. Igyekeztünk megnyugtatni a kedélyeket, hogy az anyagi lehetőségek csökkenése nem jelenthet pánikot, hiszen — amint mondtam — a megye sportjának sok a tartaléka. A tömegsport terén a megyében a résztvevők számát kis mértékben növelni kell, ^viszont a folytonosságot és a rendszerességet a jelenleginél jóval magasabb szintre kell emelni. Ebben támogatást várunk társszerveinktől; az MHSZ-től, a KISZ-től és a szakszervezettől. A versenysportban legyenek igényesebbek a vezetők, edzők, sportolók. Az anyagi erőket oda kell összpontosítani, ahol kézzelfogható eredménye mutatkozik az igényes munkának. Még szélesebb frontot kell nyitni az iskolák felé. Az egyesületek vezetői gyakrabban forduljanak meg az oktatási intézmények falai között, és vegyenek részt a kiválasztásban. Kössenek hosszú távú együttműködési szerződést a klubok és az iskolák, mert véleményünk szerint ez a kapcsolat mindkét fél számára előnyös. — pb — (MUSOROKJ KÖSS l"l II : Rádió I VASÁRNAP SZOLNOKI STUDIO: 8.30: . Szlovák nyelvű műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. — 9.00: Műsorismertetés. Hírek. Programajánlat. Lapszemle. — 9.10: Távközlés közelről. Riporter: Zenti Zoltán. — 9.57—10.00: Műsorelőzetes. — 18.00—18.30: Sport és muzsika. Beszámoló a nap és a hétvége sporteseményeiről. Szerkesztő: Kutas János. KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vasárnap! — — 7.23: Vizeink völgyében. A Vértes patak mentén. — 8.05: öt kontinens hét napja. — 8.21: Énekszóval, muzsikával. — 9.00: Körhinta. — 10.03: Sóderparti. — 11.00: Vasárnapi koktél! — 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12.50: Beethoven: Esz- dúr zongoraverseny. — 13.34: így láttam Kodályt. — 14.02: Szonda. — 14.31: Népdalkörök pódiuma. — 15.05: Utón. Hatvan év hétköznapjai a művészet és az újságírás tükrében. — 17.05: Müvészlemezek. — 18.40: Rembrandt. Bródy Sándor egyfelvo- násosát rádióra alkalmazta és rendezte: Rácz György. — 19.15: A Living Strings zenekar filmzene-felvételeiből. — 19.22: Zenemúzeum. — 21.30: Uj nótafelvételeinkből. — 22.15: Yehudi Menuhin hegedül és vezényel. — 23.23: Csehszlovák művészek nperafelvételeiből. — 0.10: Petr Eben kórusműveiből. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — ko- ránkelöknek. — 7.00: Az evangélikus egyház félórája. — 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. — 1.05: Marcipán cica. meg az iroszlánság. Gábor Éva rádió- játéka. — 0.50; A szűk Könyök- jccán . . . Somlyó Zoltán versei. — 9.05: Mit hallunk? — 9.30: Újdonságaink bőr. — 10.10: A Magyar Rádió és Televízió gyérnek kórusa romantikus szerzők műveiből énekel. — 10,35: Le- löczky Éva és Kelen Péter ope- rettfelvételeiböl. — 11.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Pesti állatkert. Molnár Ferenc jelenetei és szatírái. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Tanít a táj. — 14.00: Erről beszéltünk. — 14.35: Táskarádió. — 15.35: A Ralph Towner — John Abercrembie gitárduó játszik. — 16.00: Útközben hazafelé. — 17.38: „Szép szemben állni ezernyi pokolnak”. Dokumentumjáték. írta és rendelte: Siklós Olga. — 18.45: Poptarisznya. — 20.40: Társalgó. — 22.05: Egy éj Velencében. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 23.15: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségű műsora. — 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 8.11: Joseph Rouleau operaáriákat énekel. — 8.48: Némethy Attila zongorahangversenye a Pesti Vigadóban. — 10.00: Uj Zenei Újság. — 10.45: öt kontinens hét napja.— 11.06: A zeneirodalom remekműveiből. — 12.20: Uj operalemezeinkből. Anna Moffo operaáriákat énekel. —. 13.05: Gary Numan felvételeiből. Komjáthy György műsora. — 13.35: Barokk kamarazene. — 14.45: Goethe és a muzsika. — 15.32: Wagner összes operája. XIII6. rész. Reinzi. ötíelvonásos opera. — 19.38: Budapesti Tavaszi Fesztivál.. Kapcsoljuk a zene- akadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenyé Ligeti György müveiből. — kb. 21.45: Sztárok sztereóban. — kb. 22.26; Rádiószínház. Vissza az úton. Dylan Thomas rádiójátéka. — kb. 23.02: Hangszer- szólók. HÉTFŐ SZOLNOKI STUDIO: 17.él: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Akit regen hallottunk. Petula Clark énekel kedvelt melódiákat. — 17.15: Szakipar? Braun Ágoston jegyzete. — 17.20: A kiskunfélegyházi cite- raz.eneknr játszik. — 17.30: Nők negyedórája. Szerkesztő: Vácz.i Szabó Márta. — 17.45: Máté Péter énekel új dalaiból. — 18.00 —18.30: Alföldi krónika. 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: A hét zenemüve. Haydn: f-moli vonósnégyes Op. 20. — 9.30: Hová mész, szép vonat? Fodor József versei. — 9.39: Ki kopog? — 10.05: Nyitnikék. — Kisiskolások műsora. — 10.35: Liszt: Hungária — szimfonikus költemény. — 11.00: Dalok a Tanácsköztársaságról. — 11.16: Energia — környezet — építészet. — 11.36: Rengeteg pénz. P. G. Wodehouse regényét — Szerb Antal fordításának felhasználásával — rádióra alkalmazta: Benedikty Béla VIII 4. rész. — 12.45:. Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.15: Takács Béla nótafelvételeiből. — 14.37: Együgyű Náthám története. — 15.05: Bocche- rini: esz-moll gitárötös. — 15.28: Hétszínvirág. A Gyermekrádió zenei magazinja-, — 16.00: Pajkos diákok. készletek Suppé operettjéből. — 16.30: Világablak. íme az ember. — 17.10: Népdalgyüjtöúton Kodály Zoltán nyomában. —5 17.30: Vörös Tavasz, — 17.45: Évszázadok mestermüveiből. — 19.15: Egy rádiós naplójából. Sebestyén János műsora. — 20.29: Rádiószínház. Ha újra kezdhetném. Dokumentum-összeállítás. — 21.30: Barokk muzsika. — 23.31: Verbunkosok. katonadalok. — 0.10: Havasy Viktor táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Muzeális nótafelvételekböl. — 3.35: Figyelmébe ajánlom! — 8.50: Slágermúzeum. — 10.00: Zonedélolött. — 12.00: Su- di Farkas Pál népi zenekara játszik. Cserfalvi István nótákat énekel. — 12.35: Kis magyar néprajz. — 12.40: Tánczenei koktél. — 13.25: Világújság. — 14.00: Költőtől ötig. — 17.00: Eco — mix. — 17.30: ötödik sebesség. — 13.35: Pnpmooes ’82. — 19.30: Sportvilág. — 20.00: A Magyar Radiö népi zenekara játszik Lakatos Sándor vezetésével. Béres Ferenc népdalokat énekel. — 20.35: Társalgó. — 22.00: Tip_ top parádé. — 22.30: Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operettjéből. — 23.20: A mai dzsessz. 3. MŰSOR: 9.00: Mesedélelőtt. — 9.22: Bizet: Róma — szvit. — 10.00: Szonda. — 10.30: Operaegyüttesek. — 11.36: A Kodály vonósnégyes hangversenye a Mache- len-i Városházán. a Flandriái Fesztiválon. — 13.07: Kórusok, hangszerszólók. — 14.00: A ló meghal. A madarak kirepülnek. — 14.38: Zenekari muzsika. — 16.00: Világok meséi. — 16.30: A hét zenemüve. — 17.00: F. R. David felvételeiből. — 17.30: A Glyndebourne Opera együttese énekel. — 18.12: A zeneirodalom remekműveiből. — 19.40: Üj operalemezeinkböl. Weber: A bűvös vadász. Háromfelvoná- sos opera. — 22.01: zenetörténeti érdekességek. — 23.01: Régi magyar dalok és táncok. Tdevizi6~~l VASÁRNAP 8.00: idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Ism. színes). 8.05: Mindenki iskolája: Fizika. A transzformátor. (Ism.) 8.33: Óvódások filmmusora. Kisfilm-összeállítás: 1. Gedeon. Francia rajzfilmsorozat. XIII 3. rész: Szerváé. a nyúl: 2. Kis medve, nagy medve. Csehszlovák bábfilm. A hegedűművész. (Tsm.. színes). 8.05: Perpetuum mobile. (Ism.. színes). 9.33: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat (Ism.. színes). 9.55: Állatkölykök. NSZK .rövid filmsorozat. XVIII 6. rész; Komoly szörgomoly. (Színes). 10 ftft: Hírek/ 10 05: Reklám. 10.lü: Gyertyán Ervin: Karancsfalvi szökevények. Gyermekfilm. 1—2. rész. (Ism.) 13.55: Reklám. 14.00: Műsorainkat ajánljuk! (Színes). 14.25: Sírepülő világbajnokság. Közvetítés Harrachovból. (Színes). 15.23: Képújság. 15.30: Vasárnap délután. Magazinműsor. (Színes). 17.10: Ez az a munkásság. Tör- ténelemreíormálók. A szakszervezeti mozgalom története. 2. 18.00: Delta. Tudományos híradó. (Színes). 18.25: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.30: Idősebbek , is elkezdhetik. Tévétorna. * (Szines). 18.45: Esti mese. (Szines). , 19.00: A HÉT. (Színes). 20.00: Hírek. 20.05: Miért nem hívták Evanst? Angol bűnügyi tévéfilmsorozat IV 4. rész. (Színes). 20.50: Kapcsoltam. — Társasjáték. (Színes). 21.30: Tavaszi fesztivál ’83. Cziffra György zongoraestje. A zalaegerszegi sportcsarnokban. (Színes). 22.30: Hírek. 2. MŰSOR: 18.50: Telesport. — Sporthírek — jégkorong vb. ^'-csoport. Magyarország—Kínai Népköztársaság mérkőzés. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból. (Színes). 21.30: Az impresszionizmus. Francia képzőművészeti filmsorozat. XIII 10. rész: Paul Gauguin — a képzelet szigetei. (Színes). 22.20: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 15.-00: Főiskolások vetélkedőnYü- sora. 16:00: Nemzetközi ifjúsági jégkorong 'emléktorna. A döntő egy részének közvetítése. 17.20: Türingiai képeslap. Rö- vidíilm. 18.00: Tavaszi versek. összeállítás. 19.30: Pedagógusok műsora. (Ism). 20.05: A' dokumentuml'ilm-gyáriás történetéből 3. rész... 20.50: Az ifjú és az oroszlán. Francia történelmi tévéfilm 2. rész. 22.20: Nemzetközi ökölvívó Torna. Usti Nad Labem nagy- díjáért, felvételről. 23.20: Híradó. BUKAREST: 8.30: Családi kör. 9.30: Zeneszó. 10.00: A falu életéből. 11.45: Gyermekvilág. 13.00: Vasárnapi album. 17.00: Tudósok és utazók magazinja. 18.40: A képernyő a kicsinyeké. 19.00: Tv-hiradó. 19.15: Stadion. 19.45: Dalok. 20.30: My Fair Lady. 21.40: Könnyűzene. 22.20: Tv-hiradó. 22.30: Müsorelőzetes. HÉTFŐ SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.15: Híradó. 17.30: Tavasz. Folklórműsor. (Ism). 18.00: Bátor férfiak. Francia filmsorozat a repülés történetéből. 6. befejező rész. 18.55: Telesport. 19.00: Újjászületés a Tátra vidéken. Dokumentumfilm. (Ism.). 19.30: Francia nyelvtanfolyam. 16. lecke. 20.00: A sekulei gyermek folklóregyüttes műsora. 20.30: Visszapillantás, az elmúlt hét sporteseményeire. 21.30: Időszerű események. 22.00: A főkonstruktőr. Feliratos, szovjet film. 1. rész. BUKAREST: . 15.05: Magyar nyelvű adás. 17.05: A legkisebbeknek. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Költészet. 20.30: Gazdasági figyelő. 20.40: Állampolgárok fóruma. 20.50: Népművészet. 21.20: Kalandos megismerés. Dokumentumfilm. 21.40: A vizsgálat. Fűm. (Befejező rész). 22.15: Tv-híradó.