Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-15 / 62. szám
xxxiv. évi. 62. sz. 1983. március is., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ideológiai és nemzetközi kérdések a napirenden KB-titkárok tanácskozása Magyar pártküldöttség utazott Moszkvába A jászberényi Kossuth Termelőszövetkezet húsüzemében ebben az évben 10 ezer sertést vágnak. Az itt előállított termékekkel a várost és a környező községeket látják el Lázár György fogadta a kubai külügyminisztert Márciusi tájakon Több-e egyszerű szokásnál, hagyományok diktálta gesztusnál, hogy március 15-én nemzetiszínű szalagot, szalagból stilizált rózsát tűzünk szívünk fölé? A válasz nem lehet kétséges: több, mert..., — és itt hosszú, hosszú felsorolásnak kéllene következnie, amelynek tartalmaznia kéne mindazt, amire az ember gondol — miközben ünneplőbe öltöziik a szíve. Mint óriási reflektor, úgy világítja be az 1848-as forradalom kitörésének napja történelmünk, nemzeti múltunk egy szakaszát Események, személyek, legendák, tragédiák, dicsőséges pillanatok, hősök és árulók villannak fel, „új ember — voltunk hajnali, gyermeki emilékezeté”-ben, ahogy Ily- lyés Gyula írja egyik versében. S mi ezzel együtt jár: egy melengető felismerés — történelmi tájon élünk. Szolnoknál kelt át Per- czel egységeivel a Tiszán 1849 januárjában, a szolnoki csatát Damjanich legendás vörössipkásai döntötték el; Kossuth és Görgey a kápolnai vereség után Tiszafüreden találkozott (e találkozás később döntő fontossággal bírt a tavaszi hadjárat kimenetelét illetőleg); s Mezőtúron, Szolnokon bújdo- sott a szabadságharc veresége után az a Táncsics Mihály, akinek radikális parasztpolitikai elképzelései csak megkésve találtak hívekre ... Széchenyi, „a legnagyobb magyar” naplóját böngészve lépten-nyomon Szolnok megyei helységnevekre bukkanhatunk. A megye településeiről szóló kisebb-nagyobb monográfiák, helytörténeti kiadványok szinte mindegyike külön fejezetet szentel 1848 49-nők. S őszintén szólva, csak sajnálni lehet, hogy a lelkes lokálpatrióta hely- történészek munkái nagyon szűk körnek ázólnak. Mert azit, hogy márciusi tájakon élnek a cibakházi, a jászberényi, a jászladányi, a nagy- iváni, a tiszaroffi . .. gyerekek, lehetne (kellene) tanítani, magyarán szólva az ok- tatásnak-nevelésnek föl le-' hetne használni szűkebb pátriájuk rendkívül gazdag forradalmi, történelmi múltját, amelyben egyébként együtt van '48 — amelyre most emlékezünk — és népünk tavaszának újabb állomásai, 1919. márciusa és felszabadulásunk tavaszi ünnepe, amelyre hamarosan ugyancsak sor kerül. Félreértés ne essék: nem arról van szó, hogy „nevezzenek ki” emlékhellyé minden olyan házat, amelynek helyén „az” a ház állt, amelyben múltunk valamelyik nagyja egyszer megfordult De megfeledkezni sem szabad minderről: az ifjúság érzelmi nevelése (amelyről a történelemoktatás szempontjából oly sok szó esik) időhöz, helyhez, személyekhez köthető ezáltal. Jóllehet. „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés ..ám a múlttal való szembenézés oiyan kötelesség is, amely történelmi jelenünk fontos része. Éppen ezért több egyszerű megemlékezésnél a forradalmi ifjúsági napok március 15-i rendezvénysorozata, s ezért több egyszerű gesztusnál a ruhánkon viselt nemzeti színű szalag. E napon biztosan és mélyen tudjuk, átéljük: mit jelent ebben a korban, ezen a tájon élni, dolgozni, boldogulni. V. J. A kommunista és munkáspártok központi bizottságainak ideológiai és nemzetközi kérdésekkel foglalkozó titkárainak tanácskozása kezdődött meg tegnap Moszkvában. A tanácskozáson részt vesznek a Bolgár Kommunista Párt. Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Kubai Kommunista Párt, a Laoszi Népi Forradalmi Párt, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Mongol Népi Forradalmi Párt, a Német Szocialista Egységpárt, a Román Kommunista Párt, a Szovjetunió Kommunista Pártja és a ■Ezek közül egyik legfontosabb tennivaló, hogy a gazdaságok mielőbb befejezzék az ősszel elvetett kalászosok tápanyag-visszapótlását, amit a búzaterületek hetven és az őszi árpa táblák felén már elvégeztek. Az őszi kalászosok — a 140 ezer hektár búza, a csaknem 15 ezer hektár árpa és a 150 hektárnyi rozs — egyébként jól teleltek, növényegészségügyi helyzetükkel, fejlettségükkel elégedettek a gazdák. A legkorábban földbe kerülő tavasziak közül az árpa a borsó vetését megkezdték és jó ütembenben végzik a nagyüzemek. A tervezett terület több mint öt ven százalékán már elvetették a gazdaságok a borsót, és 120 hektárnál nagyobb területen már a kelesztő csapadékra várnak a hagymavetések. Teljes a nagyüzem a kertészetekben és gyümölcsösökben is, ahol a mezőgazdasági dolgozók ugyancsak jól kihasználták a rendkívül enyhe téli időjárást. A nyeVietnami Kommunista Párt képviselői. A Magyar Szocialista Munkáspárt képviseletében Aczél György és Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a KB titkárai, valamint Vár- konyi Péter, a Központi Bizottság titkára vasárnap utazott Moszkvába. — Kíséretükben Lakatos Ernő, a KB osztályvezetője, Barabás János és Knopp András. a KB osztályvezető helyettesei és Halay Tibor, a Társadalomtudományi Intézet igazgatóhelyettese vesz részt a tanácskozáson. A tanácskozást Konsztan- tyin Csernyenko. a Szovsési, metszési munkák befejezés előtt állnak, és a gyümölcskertészek megkezdték a felkészülést, a „rügyberakó- dási” vizsgálatok alapján jó terméskilátásokkal biztató ültetvények tavaszi növény- védelmére. Nem szenvedtek fagykárt a rügyek a megye nagyüzemi szőlőtábláiban sem, ahol ugyancsak végefe- lé közeledik a metszés. Az árpa és a borsó vetésének befejezésével egyidő- ben, a többi tavaszi növény vetésére a felkészülés most az időszerű tennivaló a növénytermesztésben. Kukoricából 51 ezer, cukorrépából 15 ezer, rizsből 6 ezer, napraforgóból 36 ezer hektárt terveztek a megye nagyüzemei. Most, az előkésizületi munkák során még lehetőség van, a népgazdasági és az üzemi érdekeknek egyaránt jobban megfelelő vetésszerkezet kialakítására. Hiába vetettek ugyanis a megyében a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok az ősszel az előző évinél tíz jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára nyitotta meg. Felszólalt Borisz Ponomar- jov. az SZKP KB PB póttagja, a Központi Bizottság titkára. Konsztant.vin Ru- szakov, az SZKP KB titkára. Alekszandr Lilov, a Bolgár Kommunista Párt PB tagja, a Központi Bizottság titkára, Vasil Bilak, Csehszlovák Kommunista Pártja Elnökségének tagja, a KB titkára. Antonio Perez Herrero, a Kubai KP KB PB póttagja, a Központi Bizottság titkárságának tagszázalékkal több búzát, nh- hoz, hogy a gabonanövények termőterületének 60 százalékos részarányát elérjék, a tervezettnél nagyobb területen kell termelniük kukoricát is. A várhatóan korai kitavaszodás a munkák ütemének meggyorsítását sürgeti a gépjavító ágazatokban is, ahol a korábbi évekhez hasonlítva kevesebb a munkákat akadályozó alkatrészprobléma. A folyamatos és jó minőségű tavaszi vetések megfelelő technikai feltételeinek biztosítása mellett másik legfontosabb feladat az öntözésre való felkészülés. Az ősszel elvetett növények fejlődéséhez, a most földbekerülő magvak keléséhez szükségesnél ugyanis mintegy 160 milliméterrel kevesebb csapadék, hullott az őszi-téli hónapokban. Az aszálykárok megelőzése érdekében lehet, hogy a nagyüzemeknek már a tavaszi hónapokban is maximálisan ki kell használniuk öntözési lehetőségeiket. A gazdaságok ezideig mintegy 31 ezer hektárra nyújtották be öntözővíz igényüket a vízszolgáltató vállalatokhoz, ami a felét sem teszi ki a rendelkezésre álló kapacitásoknak. Isidoro Malmierca kubai külügyminiszter hivatalos magyarországi látogatásának első programjaként tegnap reggel megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. Ezt követően Púja Frigyes külügyminiszter és kubai partnere vezetésével a Külügyminisztériumban megkezdődtek a hivatalos magyar—kubai tárgyalások. Lázár György, a Minisztertanács elnöke délután Négy teljes órán át tárgyalt vasárnap Washingtonban Shultz amerikai és Sa- mir izraeli külügyminiszter anélkül, hogy az izraeli csapatok Libanonból való kivonásával kapcsolatban várva várt „áttörés” látó- távolságba került volna. A libanoni—izraeli—ameGáspár Sándor, a SZOT főtitkára a Portugál CGTP- Intersindical IV. kongresz- szusán részt vevő magyar szakszervezeti küldöttség vezetője útban hazafelé, Düsseldorfban találkozott Ernst Breittel, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) elnökével. A két A Tiszai Vegyi Kombinát tavaly jelentősen túlteljesítette termelési, gazdaságos- sági és exporttervét. Az évi negyvenezer tonna teljesítményre épült polipropiléngyárban több mint ötvenezer tonna polipropilént állítottak elő, s így a hazai igények kielégítése mellett tizenhétezer tonna terméket exportált a kombinát. A szovjet—magyar olel'in- egyezmény keidében létrejött megállapodás alapján a következő években a szovjetunióbeli partnerek a jelenleginél lényegesen naa Parlamentben fogadta a kubai diplomácia vezetőjét. A szívélyes, baráti légkörű találkozón megvitatták a kétoldalú kapcsolatok fejlődését, valamint a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdéseket. A megbeszélésen jelen volt Púja Frigyes. Este a magyar külügyminiszter díszvacsorát adott vendége tiszteletére a Külügyminisztérium vendégházában. niszteri szintre emelése, a sürgősséget jelezni kívánó hétvégi miniszteri eszmecserék — Shultz már szombaton tárgyalt Elie Szalem libanoni külügyminiszterrel —, igencsak felcsigázta az érdeklődést és a várakozásokat a közel-keleti diploszakszervezeti vezető véleményt cserélt az európai szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről, a két ország szakszervezetei közötti kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Gáspár Sándor tegnap hazaérkezett Budapestre. gyobb mennyiségű — 1986- tól évi huszonötezer tonna — polipropilénre számítanak. A Tiszai Vegyi Kombinát termelése fokozására jelentősen bővíti az üzemet, s benne japán gyártási technológiát alkalmaz. A gyár kétmilliárd forintba kerülő bővítése — amivel az év végére elkészülnek — lehetővé teszi a polipropilén-gyártás megkétszerezését, és azt, hogy a hazai ellátás, továbbá a szovjet export mellett a nyugati piacra is számottevő áru- mennyiséget szállíthasson a kombinát, Havonta mintegy 250 mázsa Trapista-sajtot szállít a megye élelmiszerüzleteibe a szolnoki Tejipari Vállalat szajoli sajtérlelő üzeme. Exportszállítása sem kevés; a múlt hónapban például 120 tonna Hajdú-sajtot indítottak innen útnak külföldre (Folytatás a 2. oldalon) Benépesült a határ Vetik a tavaszi árpát és a borsót Fel kell készülni az aszálykárok megelőzésére Az elmúlt héten már igazi koratavaszi hangulatot mutatott a határ megyeszerte: benépesültek a kiskertek, megindultak a vetögépek a nagyüzemi táblákban. Amint azt a megyei mezőgazdasági szervezési bizottság tegnap megtartott idei első ülésén a szakemberek megállapították, a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok kedvező feltételek között láthattak hozzá az időszerű munkákhoz. Eredmények nélkül Libanoni—izraeli —amerikai tárgyalások rikai tárgyalások külügymi- (Folytatás a 2. oldalon) Gáspár Sándor külföldi tárgyalásai A SZOT főtitkára hazaérkezett Japán berendezések Több propilén — kevesebb hulladék