Szolnok Megyei Néplap, 1983. február (34. évfolyam, 26-45. szám)
1983-02-22 / 44. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. FEBRUÁR 22. Mozgó büfc kezdte meg működését nemrégiben a Hűtőgépgyár jászboldogházai radiátor-gyáregységében. Az üzemi büfé dolgozói műszakonként kél alkalommal végigjárják a munkahelyeket, kávét, üdítőt, cukorkát, csokoládét, cigarettát árulnak a dolgozóknak. A fejlesztési alap; 31 millió forint Lakásépítés, közművesítés A törökszentmiklósi Városi Tanács költségvetési és fejlesztési tervéből A törökszentmiklósi Városi Tanács idei működési költségvetése 126 millió 291 ezer forint. Ennek 52 százaléka felsőbb tanácsi hozzájárulás, 26 százaléka megosztott forrásokból (vállalatok, szövetkezetek, mezőgazdasági nagyüzemek befizetései), 19 százaléka saját forrásból (intézményüzemeltetés, adók) származik. A működési költségvetés 22 százalékát egészségügyi és szociális feladatok megoldására fordítják. Az idén folytatják a szociális betegotthon felújítását, bölcsődei fűtésrekonstrukcióra kerül sor, és befejezik az EGYMI (Egyesített Gyógyító Megelőző Intézmény) energiaracionalizálási beruházását. A szociális otthon befogadóképessége is nő, a közeljövőben tizenkilenc magára maradt idős emberrel többet fogadhat. Az óvodák zavartalan működéséhez az idén 500 ezer forintot biztosítanak. Szeptember 1-től — mivel nő az általános iskolás korú gyermekek létszáma — az iskolai tanulócsoportok számát hárommal, a napközis csoportok számát néggyel növelik. A középfokú tanintézetekben tartani kell a kulturális és sporttevékenység eddigi színvonalát, ez azonban csak takarékossággal, ésszerűsítéssel érhető el. Az idén 20 tanulóval több iratkozhat be a szakmunkásképző intézetbe. Az utak fenntartására, korszerűsítésére 4 millió 700 ezer forintjuk van a török- szentmiklósiaknak. A Sallai utca felületi lezárása 250 ezer forintba kerül, a November 7. utca Lenin és Petőfi út közti szakaszának korszerűsítési munkálatai 2 millióba, út-, járdakarbantartási, forgalomtechnikai feladatok megoldására 750 ezer forint van. A 46-os út átkelési szakaszán korszerűsítik a Világítást — erre 1 millió forintot szánnak. A vízgazdálkodás 1 millió 140 ezer forintot kap az idén. A városi tanácsnak az idén több mint másfél millió forintja van felújítási, nagy- javítási munkákra. A Mező Imre úti iskola felújítására 700 ezer, a Rózsa téri és a Kapisztrán úti iskolaépületek felújítására pedig több mint 800 ezer forintot szánnak. Az idei fejlesztési alap 31 millió forint (7 millióval kevesebb a tervezettnél). Ebből majdnem hatmillió forint felsőbb tanácsi és több mint 11 millió forint állami támogatós. A fejlesztési alapból elsősorban az áthúzódó beruházások befejezését, a lakásépítési terv teljesítését, a 8 tantermes iskola befejezését akarják biztosítani. A Fáy András lakótelepen 18 tanácsi bérlakást vásárolnak vissza az OTP-től. (Több mint 11 millió forintba kerül.) Folytatják a mentőállomás mellett tervezett 120 és a Kossuth téren 38 lakás építésének területelőkészítő munkálatait. Ugyanezen a lakótelepen 144 lakáshoz utat építenek 1 millió 300 ezer forintból. A Váci Mihály utcában 700 ezer forintba kerül a területelőkészítés, telkeket alakítanak ki családi házak építéséhez. A Kölcsey Ferenc utcában épülő 15 lakás kiviteli tervét is elkészítik, és biztosítják a szükséges közműveket. Az idén befejezik a két évvel ezelőtt belvíz miatt megrongálódott szociális otthon helyreállítását, és elkezdik a 60 személyes pavilon építését. amelyre az idén 1 millió forintot költenek. A Kölcsey úti 8 tantermes általános iskola tornatermi szárnyának építését befejezik. berendezik a termeket, megépítik az iskola kerítését, kialakítják a sportudvart. Bővítik a 604-es számú szakmunkásképző intézetet — 200 ezer forintból. A tiszate- nyői általános iskola építését 150 ezer forinttal támogatják. A tervek megvalósításához nélkülözhetetlen a lakosság segítsége. A városi tanács az idén mintegy 16 millió forint értékű társadalmi munkával számol. P. É. Start 1984-ben Ifjúsági kirándulócentrum Tiszafüreden 1984-től új táborral gazdagodik az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda. Jövőre kezdi meg működését a tiszafüredi központ. — Tavaly nyolcmillió forintot fordítottunk a létesítményre, az idei terv tizenöt millió. Jelentős anyagi támogatást kapunk az Állami Il'úsági Bizottságtól és a megyei tanácstól. Elkészülte után az Expressz vállalja a k i rándulócent rum m üki >dtetését. — mondja Rente Fe renc tanácselnök. Csordás Eszter főelőadó lepedőnyi tervrajzokat terít a műszaki csoport szobájának íróasztalaira: — Négy kör. alakú altábor lesz. egyenként huszonnégy sátorral. Ez összesen 400 szálláshelyet biztosít. Ezen kívül kél úgynevezett vizesblokk. egészségügyi pavilon. melegítőkonyha, foglalkoztató- és étkezőterem épül. Külön helyet kap természetesen a táborvezetőség is. a sportpályán pedig egyaránt lehet majd kéziladbázni. röp- labdázni, teniszezni és focizni. ~ Molnár Józsefet, a tanács végrehajtó bizottságának titkárát a megvalósításról kérdezem. — A centrum a Keviép kivitelezésében épül. Jelenleg a kerítés, a sátorhelyek, a vizesblokk alapozása, és a körülbelül 200 méter hosszú, az ellátást segítő belső* betonút van kész. Mivel az átadási határidő 1984. május 31. a munkák nagy részét az idén el kell végezni. Ehhez, kapunk segítséget a KISZ Nagyközségi és Járási Bizottságától. I .......... T iszaföldváron Kiváló női brigádok a Lenin Tsz-ben _____________________ A tiszalöldvári Lenin Termelőszövetkezetben hét, csak nőkből álló szocialista brigád működik. Közülük kettő tavaly alakult, összesen 108 tagja van a női brigádoknak. Tevékenységük sikerét jelzi, hogy a dob(?z- üzem November 7. Szocialista Brigádja a Szövetkezel Kiváló Brigádja címet érdemelte ki elmúlt évi teljesítményéért. két. brigád ötödször. kettő másodszor kapta meg az aranykoszorús jelvényt. Felhívás környezetés természetvédelmi pályázatra, megyei vetélkedőre Korunk dinamikus fejlődésének egyik kísérő jelensége az emberi környezet károsodása. A földet, vizet, levegőt. élővilágot, tájat, valamint a települési környezetet szennyező hulladék növekvő mennyisége, szakszerűtlen tárolása, kezelése fejlődésünket is veszélyeztetheti. A fiatalok is érzékenyen reagálnak a környezetvédelmi problémákra, szívesen vállalnak munkát környezetük kulturáltságának és tisztaságának megóvása érdekében. A tudatos, szervezett védekezés, a megelőzés a KISZ-szervezeteknek ugyancsak fontos feladata. Ezt a célt szolgálják a Fiatalok a tiszta, kulturált környezetünkért akciók is. Mindezek tudatában — az 1983. évi környezet- és természetvédelmi napok keretében — a KISZ Szolnok megyei Bizottsága, a Hazafias Népfront Szolnok megyei elnöksége, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Szolnok megyei területi szervezete, a Szolnok megyei Tanács településfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága és az Aprítógépgyár KlSZ-bizott- sága hirdeti meg Szolnok megye dolgozói és tanulói részére a pályázatot és (vetélkedőt. A pályamunkák a helyi (üzemi, tanintézeti, lakóterületi stb.) környezet- és természetvédelmi feladatok megoldását kell, hogy skol- gálják. Megvalósításukban legyenek költségtakarékosak és szorgalmazzák a társadalmi összefogást. Terjedelme a tíz oldalt ne haladja meg (ebbe a kiegészítő grafikonok, fotók, rajzok stb. nem számítanak bele)! Korábban már publikált művekkel nevezni nem lehet. A pályázat jeligés, ezért a pontos levelezési címet és nevet külön zárt borítékban kérjük mellékelni. A pályamű lőhet egyéni vagy kollektív munka. A pályamunkák beérkezési határideje 1983. április 26. Cím: KISZ Szolnok megyei Bizottsága, Tokai János megyei titkár Szolnok, Vörös Csillag u. 8. 5000. A pályamunkák elbírálását a szakmai zsűri 1983. május 20-ig befejezi. A vetélkedőn a pályamunkát készítők közül négytagú csapatok vehetnek részt. (Egy pályamunka után egy csapat indulhat, illetve kevesebb. mint négy fő által készített pályamű esetén a készítő(k) határozzák meg a csapat összetételét). A versenyző életkora ne haladja meg a 35 évet. A vetélkedőre külön jelentkezni nem kell, mivel a pályamunkák alapján történik a csapatok meghívása a versenyre. Az eredményesebb felkészüléshez irodalomjegyzéket lehet kérni (levél ben) a fent megadott címen. A nyilvános vetélkedő időpontja és helye: 1983. június 4. Jászberény (a részletekről az érintetteket külön értesítjük május 25-ig). Az értékelés a pályamunkák és a vetélkedőn szerzett pontok alapján történik. Ennek megfelelően az összes szerezhető pontszám 60 százalékát a pályamunka, negyven százalékát pedig a vetélkedőn nyújtott teljesítmény adja. Díjazás: I. helyezett csapat 3000 forint + oklevél, II. helyezett csapat 2500 forint -f- oklevél, III. helyezett csapat 2000 forint + oklevél, továbbá egyéb jutalmak átadására kerül sor. A pályamunkák hasznosíthatósága és a résztvevők létszáma alapján a zsűri a díjak odaítélésének változtatási jogát fenntartja. Ügyészségi vizsgálatok az év első felében Gyermek- és ifjúságvédelem — Mellék foglalkozások Leltárhiány és felelősség A sokrétű, széles skálán mozgó ügyészi tevékenység egyik jelentős területe a törvényesség, a jog- és társadalompolitikai szempontból egyaránt kiemelkedő fontosságú témakörök vizsgálata és elemzése. A Szolnok megyei Főügyészség féléves időszakokra tervezi vizsgálatait. Több szempont szerint választják ki a vizsgálati témaköröket. Aktuálissá teszi azokat, ha a perek tapasztalatai és egyéb információk azt bizonyítják, hogy feltűnően gyakoriak a törvény- sértések egy-egy területen. Kiindulási alap lehet egy- egy új jogszabály is. Ilyen esetekben arra keresnek választ, hogy a rendelet miként érvényesül a gyakorlatban. Lehet a vizsgálat alapja régi jogszabály is, elsősorban akkor, ha hosszabb időn át nem tölti be funkcióját. Vannak országos, a legfőbb ügyészség által kezdeményezett és irányított vizsgálatok, amelybe bekapcsolódik a megyei főügyészség is, hozzájárulva az országos helyzetkép feltérképezéséhez. Ilyen vizsgálat lesz az idén. az első félévben többek között az erőszakkal elkövetett vagyon elleni bűncselekmények (rablás, kifosztás, betöréses lopás) okainak kutatása, amely kiterjed a bűncselekmények elkövetését megkönnyítő körülmények feltárására is A gyermek- és ifjúságvédelem témakörébe tartozik a fiatalkorúak által leggyakrabban elkövetett szabálysértések (közveszélyes munkakerülés, garázdaság) okainak, indítékainak vizsgálata és a felel ősség revon ásuk gyakorlatának elemzése. Az ügyészség arra keres választ, hogy a szabálysértési hatóságok gondot fordítanak-e az eljárás során az okok felkutatására. Vizsgálni fogják, hogy miként érvényesülnek azok a rendelkezések, amelyek az áfész-üzletek leltárhiányáért való anyagi felelősséget szabályozzák. Gátolja-e, és ha igen, akkor mi a jogszabályok alkalmazását és a társadalmi tulajdon védelmének biztosítását. A megyei főügyészség saját vizsgálata lesz a mellék- foglalkozások, másodállások gazdasági munkaközösségek törvényes működésének fel- térképezése. Elsősorban arra kíváncsiak, hogy az újabb lehetőségek segítik-e a munka nélkül szerzett jövedelem, a harácsolás, a spekuláció visszaszorítását. Az út- és közműfejlesztési hozzájárulásokra a több helyen tapasztalt törvénysértő gyakorlat hívta fel a főügyészség figyelmét. Több településen megvizsgálják, hogy a jogszabálynak megfelelő-e és ha nem, akkor miért nem, az út- és közmű- fejlesztési hozzájárulás ösz- szegének megállapítása. A kiragadott példák mellett még említést érdemelnek a járási ügyészségek kezdeményezései is. Többek között a kunszentmártoni járási ügyészségé, amely a népi ellenőrökkel közösen vizsgálja a termelőszövetkezetek belső ellenőrzési rendszerét. A felsorolt vizsgálati témáknál természetesen sokkal többet tervezett a megyei főügyészség az első félévre. De elsősorban azokat emeltük ki, amelyek kilépnek a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás kereteiből. Valamennyi vizsgálatnak az a célja, hogy hozzájáruljon a jogszabályok egységes értelmezéséhez, a törvényesség betartásához és segítse a jogalkalmazók munkáját. — K — Ötvenhat lakásos társasház épül Karcagon, a Madaras! úton. A beruházás kivitelezője az ÉPSZER Vállalat