Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

1983. JANUÁR 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Zenei ismeretterjesztés színvonalas muzsikával Az együttes rövid múltját dokumentáló krónikát lapoz­gatjuk Czeglédi Zoltánnal. Rövid múltúnak mondható a Jászberényi kamarazenekar, hiszen még csak első szüle­tésnapját ünnepli január 23- án. Hogyan született meg a hangszeres együttes abban a városban, amelyben elsősor­ban a kóruskultúrának vol­tak hagyományai? A kérdést a Palotásy János Zeneiskola igazgatójának, a zenekar karmesterének, Czeglédi Zol­tánnak tettük fel. — Több éve már, hogy a zeneiskolában megindult egy lelkes, intenzív közösségi muzsikálás, vagyis a kama­razenét kedvelő tanárok, nö­vendékek időnként összeül­tek és játszottak. Ez a társu­lás azonban csupán alkal­makra, egy-egy nagyobb lé­legzetű művet megszólaltató hangversenyre szólt, majd pedig féléves szünet követke­zett. Megfogalmazódott h gondolat, miszerint csak ak­kor tudunk igazán fejlődni, ha a munkát folyamatossá tesszük. Mindannyian szeret­tük volna, ha ténykedésünk által szűkebb pátriánkba, a Jászságba, a kisebb falvakba is eljutna az úgynevezett ko­moly zene élő tolmácsolás­ban. A szakmai és személyi feltételek erre érettek, adot­tak voltak. — Egy zenekar létezésének azonban bizonyos anyagi vonzatai is vannak. Kotta, hangszervásárlás, utazás ... — Nagyon kellemesen érintett bennünket, hogy az anyagi feltételek megterem­tésére széles körű társadalmi összefogás bontakozott ki a városban, melyből a segítő­szándék tükröződött. Tizen­négy üzem, szövetkezet, gaz­dasági egység, valamint szo­cialista brigádok, intézmé­nyek és több mint hetven egyéni pártolótag volt haj­landó áldozni a zenekar meg­teremtésének egyik alapfel­tételéért. Közvetett segítséget kaptunk a városi és a megyei tanácstól, a Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központtól, így megkezdhettük a mun­kát. Az első próbánk tavaly február 5-én volt. — Milyen művek kerültek a repertoárba? — Az együttes összetétele barokk kamarazenekarnak felel meg, vonóskar néhány fúvósszólammal kiegészítve, s ez meghatározta műsorvá­lasztásunkat. Alapvetően barokk, majd reneszánsz, ko­rai klasszikus és mai darabo­kat tanultunk. Igyekeztünk az egyes stílusokból azokat a műveket kiválasztani, me­lyek az általános és középis­kolai ének-zene tanítás tan­anyagához kapcsolódnak, mi­vel ténykedésünk egyik cél­kitűzése a zenei ismeretter­jesztés, a muzsika népszerű­sítése. Ilyen kompozíciók —-a példa kedvéért — Vivaldi Négy évszakja. Mozart Egy kis éji zenéje. A diákokkal való találkozásokon, hang­versenyeken — vagy nevez­zük rendhagyó énekórának — hangszerbemutatót, vetél­kedőt is tartunk. Tavaly összesen tizenegy ifjúsági koncertet adtunk a járásban. Felettébb örültünk, amikor az általában telt ház előtt zajló hangversenyek nézőte­rének soraiban idősebbeket is felfedeztünk. Voltunk olyan községben is. ahol elő­ször gyűlt össze a közönség ilyen jellegű rendezvényre. A fellépések szabad szomba­tokra estek, mégis volt ér­deklődés, de ez természete­sen szervezés kérdése is. Egyetlen hely akadt, ahol a művelődési ház vezetője vissza akarta mondani az előadást. Mi mégis elmen­Beszélgetés Czeglédi Zoltánnal, a Jászberényi kamarazenekar vezetőjével tünk, s nem üres nézőtérnek játszottunk, igaz olyan hideg volt a teremben, hogy a vo­nósok ujja majdnem odara­gadt a húrhoz. Ez volt idáig talán a legkellemetlenebb él­ményünk. — Gondolom, az viszont a szép emlékek közé tarto­zik, amikor öthónapos tény­kedés után az együttes meg- kapfta az Országos Filhar­mónia működési engedélyét. — Igen, feltétlenül jól­esett a szakmai elismerés. — Jelenleg kik alkotják az együttest? — Harmincnégyen va­gyunk. Nyolc zenetanár, két zeneművészeti főiskolai hall­gató. három felnőtt amatőr muzsikus, a többiek pedig egykori, s jelenlegi növendé­keink, akik most középisko­lások. Egyelőre nincs gon­dunk az utánpótlással. Pén­tekenként próbálunk, és ha­vonta egy vasárnap nagy próbát tartunk. — A további tervek? — Szeretnénk a koncertek számát évi harmincra növel­ni, így minden járási község­ben kétszer találkozhatnánk a gyerekekkel. Szívesen sze­repelnénk kiállítások meg­nyitóján, a bennünket támo­gató üzemek kollektívája előtt. A város más amatőr­együtteseivel szorosabbá akarjuk fűzni kapcsolatun­kat, így a tanítóképző főisko­la női karával tervezünk egy közös koncertet. Dédelgetett álmom, hogy a Munkás és Ifjúsági Ház társastánc­együttesével készítsünk egy műsort, stilizált tánctételek­ből. Nagy ambíciót ad a munkához, hogy a városban figyelemmel kísérik tényke­désünket, dicsérnek, ha kell, őszinte hangon bírálnak ben­nünket. A karmesteri munka nem merül ki a dirigálásban. Az együttes vezetése sok szervezést is kíván, de min­denütt segítőszándékkal, partnerként fogadnak, s így ez a munka hálás feladat. Fekete Sándor Bozsik Kálmán fazekasmes­ter munkáiból is látható itt néhány szép darab Lent; A kádármesterség eszkSzei A kunszentmártoni Hely- történeti Múzeumban ipartörténeti kiállítással ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Kunszent- márton és Tiszazug kis­iparosairól ad számot a múlt századtól napjaink­ig mintegy 1500 tárgyi emlék A másik kunsági „Öreg” Hetvenéves F. Szabó Mihály, a népművészet mestere Az F-betűről arra gondol­tunk, talán fazekasdinasz­tiáit jelez. Nem, az édesap­ja a Partiiuimból, Furtáról vándorolt Dévaványára. te­hát a furtai Szabók csa­ládjából származik, de édes­anyja tősgyökeres kun. mes­terünk is Karcagon szüle­tett. Édesapja a Sáfrán ló- gerben dolgozott, ahol Kán­tor Sándor apja volt a csősz. így került az 1920-as évek közepén inasnak F. Szabó Mihály a Kántor- műhelybe. Néhány esztendő megszakítással összesen hu­szonhét évig dolgozott együtt hajdani mesterével, az „öreggel”. Az utolsó együtt töltött években már velük volt ifjú Szabó Mi­hály is, aki azóta a magyar reneszánsz fazekasművészet újjáélesztője. elismert mes­ter. Helyzete több mint sajá­tos. A tiszafüredi hagyomá­nyok újjáélesztésében ér­demei felbecsülhetetlenek, messzi földön híres koron- gozó amikor beteg ujjai en­gedik. ma is felülmúlhatat­lan. Ha elégedetlenkedő ember lenne, akkor talán zúgolódna, hogy mostoháb­ban bánt vele az élet, mint más kortársaival, de F. Sza­bó Mihály mindennél több­re tartja lelki békéjét. Ma is azok nyugalmával él, dol­gozik. akik tudják, megtet­ték a magukét. Igaza van, hiszen neve már kitörölhe­tetlen a magyar fazekas­népművészet elmúlt fél év­századának történetéből. Vállalta a híd szerepét, amely Kántor Sándortól a fiáig vezet. Megkapta a Népművészet Mestere címet, de egy kicsit inkább a kar­cagi fazekasság szürke emi­nenciása maradt, olyan part­ner, aki nélkül a drámai hősök sohasem kaptak vol­na annyi tapsot. Ezzel nem a főszereplők megérdemelt sikerét akarjuk kisebbíteni, hanem a karakterszerepet játszó művész érdemeit hangsúlyozzuk. F. Szabó Mi­hály nagy egyénisége a mai magyar fazekas-népművé­szetnek, életműve sokkal gazdagabb, mint első látás­ra tűnik. A zöldmázas rá- tétes kerámia reneszánsza is jórészt nevéhez fűződik. A születésnaphoz kapcso­lódva méltányosnak érezzük F. Szabó Mihály tisztelői­nek szándékát: mielőbb össze kellene gyűjteni a kelleténél is nagyobb csend­ben dolgozó idős mester munkáinak legjavát, és be­mutatni a közönségnek. — ti — Fotó: TKL F. Szabó Mihály: Anyám vitt el Kántor Sándorhoz Zöldmázas, rátétes fedelei szilke Ez az edény is korongon készült, — kivé­teles fazekasbravűr Résztvevők, szemtanúk a doni katasztrófáról Krónika- Történelmi tévé­sorozat Bál és álesküvö Farsangi népszokások Vízkereszttel, január 6- tal megkezdődött a farsang, a vígságok, bálozások ideje. Vas megye számos telepü­lésén az idén is felelevení­tik az évszázados farsangi népszokásokat, ősi, vidám néphagyomány több község­ben — mint például Pinka- mindszenten, Pankaszon, Rá- bagyarmaton, Viszákon, Apátistvánfalván, ®yön- gyösfaluban —, ha farsang idején nincs esküvő, rönk­húzást rendeznek. Ahol a lá­nyok nem találnak párra, ál­esküvőt, mókalakodalmat tartanak. Házról-házra jár­va a maskarába bújt fiúk, népviseletbe öltözött lányok mindenkit meghívnak a „la­kodalomba”. Amikor együtt van a lakodalmas menet, az álmenyasszonyt és álvőle­gényt kerekekre szerelt fa­rönkre öltetik, s végighúzzák a falun. A failuvégen a „sem­leges egyház” papja várja őket, s összeadja a fiatal páirt. Ezután vidám bált rendeznek. Évszázados hagyomány Kő­szegfalván a farsang-búcsúz­tató. amely három napos. Az első napon maskarába öltő-, zött fiatalok járják a háza­kat; sok tréfás dolgot ki­eszelnek, amiért vendéglá­tásban részesülnek. Másnap tartják az asszonyok napját, amikor csak a nők mulat­nak, s „büntetésben” része­sítik azt a férfit, aki közé­jük merészkedik. Az asszo­nyok megrohanják, székre ültetik, s ahányszor a szék­kel együtt felemelik, annyi liter bort kell fizetnie a be­lépőként. A következő nap a „legényvágás” ideje. Ekkor együtt borozgatnak, nótáz- nak az öregek és a fiatalok, de most már csak a férfiak. A MAFILM Objektív Stúdiója és a Magyar Te­levízió Sára Sándor rende­zésében dokumentumokkal, visszaemlékezésekkel dol­gozta fel.a 2. magyar had­sereg doni katasztrófáját. A forgatás során felkerestek egykori katonákat, munka- szolgálatosokat, szemtanú­kat és résztvevőket. így ké­szült el Krónika címmel az a 15 részes filmsorozat, melynek vetítését január 5- én kezdte el a Magyar Te­levízió. A sorozat korántsem csak a doni katasztrófa néhány hónapjával foglalkozik. Egy­kori szemtanúk beszélnek a II. világháború előtti Horthy- Magyarország éveiről. A bécsi döntéseket követően az ország ákkori vezetése német ösztönzésre már a Szovjetunió elleni akciókra összpontosított, s minden­képpen részt kívánt vállalni a németek oldalán a Szov­jetunió elleni háborúiban. 1942. februárjában kezdték el a 2. magyar hadsereg szervezését. Bár a hadjárat­hoz való csatlakozás az el­maradott gazdasággal ren­delkező ország részéről elő­re látható öngyilkosság volt, mégis létrehozták a 200 ezer fős 2. magyar hadsereget, mely 3 gyalo­goshadtestből, 1 páncélos-' hadosztályból, 1 ezrederejű vegyes repülő csoportból állt. A vitéz Jány Gusztáv ve­zérezredes parancsnoksága alá helyezett hadsereget rendkívül gyengén és kor­szerűtlenül szerelték fel, ne­hézfegyvereik egyáltalán nem voltak, s a lövegeket jórészt lovak vontatták. A fegyveres alakulatokhoz 50 ezer zsidó munkaszolgála­tost osztottak be. 2 száza­dot pedig a munkásmozga­lom harcosaiból állítottak össze. Az elviselhetetlen gyalogmenetekről, az ellá­tatlanságról, a keretlegények atrocitásairól híven beszá­mol a filmsorozat. A filmben szereplő szem­tanúk azt is elmondják, hogy a hátország valósággal „leírta” a 2. magyar hadse­reget, az ország akkori ve­zetői feláldozták a néme­teknek a magyar katonákat a területi visszacsatolások kedvező elbírálásáért. Drámai hangvételű visz- szaemlékezéseket hallhatunk -láthatunk a sorozat egyes részeiben, a nagyarányú veszteségekről, a magyar ka­tonák pusztulásáról. A 2. magyar hadsereg 1943 ja­nuár 12. és február 9. kö­zött gyakorlatilag megsem­misült: 40 000 ember meg­halt, 70 000 súlyosan meg­sebesült, vagy fogságba esett. A hadsereg anyagi felszerelésének 80 százaléka megsemmisült. A Krónika 15 része meg­rázó történelmi hitelességgel rajzol képet történelmünk e nagy katasztrófájáról. A filmsorozat minden része egy-egy korabeli híradóval indul, majd katonák, mun­kaszolgálatosok, tisztek be­szélnek az eseményekről, többek között Kádár Gyula, Kéri Kálmán, Sallai Ele­mér, Lajtos Árpád, Rumy Lajos. Herencsár Lajos. Ma­jor Áikos, Zetelaki Tibor, Gellért Sándor idézik a múltat. K, I,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents