Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-04 / 2. szám
1983. JANUÁR 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A rádió hullámhosszán Szilágyi magányossága A rádió különböző műsorszámai egytől egyig kollektív munkával készülnek, minél több szereplője, résztvevője van egy-egy műsornak, annál jobban elosztódik a szerzőkre nehezedő felelősségtudat, hiszen ha az egyik szereplő hibázik vagy „gyengébb”. feledteti a másik, akinek „jobb napja van”. Ha lapos a próza, majd feldobja a műsort egy-egy fülbemászó közkedvelt zeneszám. Mindezektől függetlenül őszinte tiszteletünk a népes szereplőgárdát felvonultató műsorok szerkesztőinek, még akkor is. ha az igazi rádiós bravúrt inkább riporterek feszültséggel teli műsoraihoz kötjük. E néhány, alig végig gondolt adalék Szilágyi János Halló, itt vagyok! című műsoráról jutott eszünkbe. A hazai rádiózás történetében alig tudunk még egy ilyen kockázatos műsorról, amelyben ehhez foghatóan köny- nyű lenne megbukni. Az ismeretlenségbe futó drótok végén ül a magányos riporter. Szilágyi, önmagára utálva. Az elmúlt három évben harminckét Halló, itt vagyok! műsor hangzott el kétszázhuszonöt ' telefonpartner kérdése. keserve került ki az éterbe. Kegyetlen műsor. tragikus helyzetű emberek próbálnak belekapaszkodni Szilágyi Jánosba, akit a rádióval azonosítanak. Érdekes lenne tudni, hogy ha a stúdióban egy közismerten széplélek, papos beszédű riporter ülne, lenne-e ennyi hívás, ugyanazok jelentkeznének-e, mint Szilágyinak? Ügy hisszük, nem, ehhez a műsorhoz Szilágyi erős egyénisége kell. Nem meghatódó típus, mindent elhisz, de semmin sem csodálkozik, mégcsak vigasztalni sem próbál, intézkedni meg pláne nem. Mi akkor e műsor titka? Egyik alapja feltétlenül az a sajnálatos tény. hogy nagyon sok nálunk a magányos ember. Motivált természetesen az emberi kíváncsiság is: mit szól a rádió helyzetemre? Pedig Szilágyi nemigen minősít, csak félmondatokkal reagál, vagy még ezt sem teszi, csak hümmög. netán a csenddel érzékelteti a véleményét. A beszédes csend dramaturgiai felhasználásához Szilágyinál aligha ért valaki jobban. A csend tehát válasz, a kritikus helyzetű emberek még ebbe is képesek kapaszkodni. A beszélgetések általában így fejeződnek be: köszönöm, hogy felhívott, mondja Szilágyi. Miért köszöni? Nemigen udvariasságból. de azért már igen, hogy a hívó köszönő. jó szól kapjon. Milyen önzőek az emberek! Elvárják, hogy gondjukat, bajukat valahol az éjszakában egy számukra ismeretlen ember megértse, azonosuljon azzal. nemigen gondolnak arra, hogy a következő fél órában még öthat ilyen vagy másmilyen panasz terheli Szilágyit. Nem azért írjuk le mindezeket. hogy Szilágyi sajnál- tassék, csupán érzékeltetni szeretnénk. hogy akinek panaszkodnak, mennyire kiszolgáltatott. Mindenhez neki kell alkalmazkodnia: a telefonálókhoz, a napi politikához. a közhangulathoz, a műsoridőhöz, stb. És a sok kompromisszumból mini rádiódrámák születnek, igazak és valódiak. Csak Szilágyi János tudja, hogyan csinálja. De ő nagyon! X. L. AZ ELSŐ FECSKÉK Szakoktatók diplomával Hazánkban most, decemberben adtak először főiskolai oklevelet szakoktatóknak. Megyénkből hatan (mindannyian szolnokiak) jutottak el a diplomáig: Veresné Balogh Éva, a vegyipari szakközépiskola; Balázs Jánosné, a 633. számú szakmunkásképző; Kocs- már István, a 606. sz. szakmunkásképző, Lékó Károly. a 633. számú szakmunkásképző; Ve- rovszki László, a 606. számú szakmunkásképző és Szokolyi Lajos, a gépipari szakközépiskola szakoktatója. Balázsné kivételével velük beszélgettünk a főiskolai évekről .*/ Szokolyi Lajos Veresné Balogh Éva Kocsmát István Lékó Károly Verovszki László Évzárás Több mint 22 ezer gyerek az úttörővárosban A karácsonyi szünetre a balatoni úttörőváros csapatépületei is elcsendesedtek, hazautazott az 1982. évi utolsó turnus mintegy ezer tá- borozója. Velük együtt tavaly több mint 22 ezer gyerek töltött huszonnyolc, illetve tizennégy napot. az úttörővárosban, köztük 3208 külföldi pajtás, akik harminckilenc országból érkeztek Zánkára. Az iskolai tanítás idején, januártól májusig. majd szeptembertől decemberig a hatodik osztályosoké volt az úttörőváros, ők huszonnyolc napos táborokban — az iskolai ' szaktárgyak tanulása mellett — úttörő őrsvezetői és rajtitkári képzésben részesültek. Az úttörővárosi nyár, mint minden évben. 1982-ben is a legkülönbözőbb szaktáboraival tette színesebbé az úttörőmozgalom szünidei programjait. Júniustól szeptemberig 14 napos turnusokban tizenhat féle szaktábor fogadta a gyerekeket. Érdeklődésüknek és tehetségüknek megfelelően küldték az úttörőcsapatok a gyerekeket az éneklő ifjúság, a képző- és iparművész, a filmszemle, a tudományos, technikai úttörőszemlén egyéni pályázatot nyert úttörők, a túravezetők, a társadalmi munkafelelősök, a sportaktívák, a a sakkolimpia, a vízi úttörők, az eszperantó, az úttörőtanács-titkárok, a környezet- védők, a teremtsünk értéket, a kiváló őrsök, a pályázatot nyert úttörők és az Űttörőgárda szaktáboraiba. A tizenéves gyerekeket tá- boroztató — a mozgalom támasztotta igényeket mind jobban kielégítő és fejlődő úttörőváros 1982-ben is gyarapodott, jelentős társadalmi összefogással elkészült az ország legnagyobb közlekedési parkja. A gyerekek három és fél Jcilométer hosz- szan kiépített, a közutakon előforduló összes közlekedési helyzetnek megfelelő pályán — gyalog, kerékpárral és kismotorral — sajátíthatják el a közlekedés alapismereteit. .Az idén — a már hagyományossá vált táborozások mellett — a mozgalmi képzés korszerűbb formáival is kísérleteznek, azt értékelik és alkalmazzák Zánkán, erre készül a balatoni úttörőváros apparátusa. Tizenegy dal E5BB A vita tulajdonképpen régen eldőlt, meghozták az intézkedéseket, sőt már az első fecskék is megjöttek, a kétkedés ördöge mégis ott bujkál nemcsak a szakmai berkekben, hanem egy kicsit a frissen végzettekben is: kell-e a szakoktatóknak főiskolai diploma? Veresné Balogh Éva meggyőződéssel vallja. hogy kell: — Okvetlenül szükséges számunkra a főiskolai végzettség, hogy magunk is többé váljunk és minél értékesebb ismeretanyaghoz juttassuk a tanulókat. Meg azután a szakmai képzésnél vetődik fel nálunk a legtöbb emberi probléma és sok kérdés a világ dolgairól. azokra is választ kell adnunk. Lékó Károly sokkal szkeptikusába — Szakközépiskolában egyértelmű a válasz, a szakmunkásképzőben már nem annyira. Ott csak beiratkozás van. nincs felvételi. Matematikából néha minimális átlaggal alakulnak tanulócsoportok. Ezekkel a gyerekekkel csak egy bizonyos szintet lehet elérni. Addig meg egy alacsonyabb képzettségű oktató keze alatt is eljutnak. Végső soron ugyanezt vallja Kocsmái- István is: — Magasabb kvalitású oktatónak ugyanolyan gyerekanyag lenne az ideális partner. A szakmunkásképzőkben viszont csak az első félév után nyílik lehetőség valamelyest szelekcióra. Ezért ott a szakoktatók számára a diploma inkább a jövő, mintsem a jelen szükséglete. Veresné kontráziik: — A gyengébb átlagú csoportok oktatásához is nélkülözhetetlen a diploma, hiszen szakmai lug-pedagó- giaiilag jobban felvértezve löbbet lehet velük elérni. Ebben egyetértenek, és főképpen abban, amit Szo- kolyi Lajos így summáz: — A képzettség mellé hivatásszeretet és képesség is kell. Azt hiszem, ez eg.yikő- jüknél sem hiányzik, hiszen másként nemigen vállalták volna a munka, a családi gondok, nehéz életutak mellett a levelező-képzésben való részvételt. Lékó Károly például negyven- nyolc évesen jutott diplomához: — Rossz csillag alatt születtem. Segédmunkásként kezdtem, a szakmunkásképzővel együtt végeztem az általános iskolát, azután pedig tanultam tovább. Három gyerek mellett sokat kellett vállalni a feleségemnek is. Kocsmár István lakatosként kezdte, és a főiskolán vörös diplomával végzett: — Engem mindig a sikertelenség inspirált. Először nem volt módom a tanulásra, később a vállalat nem javasolt, mondván. hogy nincs szüksége magasabb képzettségű emberre. Aztán, amikor adódott lehetőség, úgy voltam vele, hogy ha az ember felkötötte a kolompot. rázza is. Három gyermek mellett megerőltető volt a főiskola, — az anyagiakról nem is beszélve. Arra viszont nagyon jó volt, hogy ne ösztönösen, hanem kellő ismeretanyag birtokában oktassuk a tanulókat. Előzőleg kapiskál- tunk. hogy miként foglalkoztak velünk a szüléink, hogyan csinálták tanáraink, de a mai gyerekanyag más, a régitől eltérő módszerekkel kell vele bánni. Verovszki Lászlónak sem volt könnyű: — Tíz évig szinte ösztönösen dolgoztam, nem voltak kellő pedagógiai ismereteim. pedig a szakoktatói pályának is megvannak a buktatói. Ügy érzem, nagyon sokat nyertem a főiskolával, — pedig meditáltam, hogy megszerezzem-e a diplomát. Akkoriban építkeztem ugyanis, nagy volt a teher. A végén úgy alakult, hogy az egyik nap megkaptam az oklevelet, másnap meg költöztem az új lakásba. Ha arra gondolok, hogy az osztályomnak több mint ötven százaléka lemorzsolódott... — Akiben nincs hivatás- szeretet és hajlam a magasabb tudás megszerzésére, — vélekedik Szokolyi Lajos. — aiki csak a nyári szünetek miatt lép pedagógus pályára, az nem megy sokra. A gyerek megérzi, hogy ki akar tőle azért minél többet, hogy értékes embert formáljon belőle. önérzetemnek mindig hízelgett, hogy olyan gyerekek kerültek ki a kezem alól, akiknek sikeres lett az életük. örülök, hogy ha minden szempontból megállják helyüket. — Segítőkész kollégáim vannak, — mondja Veresné. — mégis sokat jelentett számomra a főiskola. Kitekintést a pedagógiai területre és önművelődésre is adódó lehetőséget. Üvegipari technikusi pályáról nyer- geltem át előbb a vegyiparra. majd a lányom elsős lett, akikor kezdtem a főiskolát. Ezeket a szakoktatókat kétezer jelentkező közül válogatták ki. Mintegy négyszázan jutottak el a felvételire és megcsappant létszámmal a diplomáig. Joggal vetődik fel a kérdés: az önbecsülésen, az értékesebbé váláson túl megérte-e számukra a küzdelem? — Egy kis csalódottság van bennem. — mondja Verovszki László. — Nem lenne baj, ha minden illetékes úgy vélné, hogy no ez többet látott, többet tanult, jó, ha megpróbál valami' újat. ha nagyobb lenne az érvényesülési lehetőség. Nehogy félreértés legyen. nem török senki babérjaira. .. Talán ez már más témakör. Abban azonban biztos vagyok, amit Kocsmár István vall: — Hosszútávon ránk van szükség. Simon Béla Mi születik abból, ha a popzene nagy „öregjei” ösz- szefognak, s megírják Zorán negyedik albumának anyagát? Az elmúlt esztendő hazaj lemezpiacának legtartalmasabb, elegáns terméke. A muzsikus eléggé kalandos, kanyargós pályát futott- be eddig. Tulajdonképpen a Metró sikerével vált ismertté az énekes-gitáros neve. Kiválását követően rutinszerző, stíluscsiszoló zenei kalandozások következtek, majd a szólisták nem épp könnyű kenyérkeresésével próbálkozott, eleinte több-kevesebb (de inkább az utóbbi) eredménynyel. Aztán jött a nagy egymásra találás, Presser Gábor albumnyi nótát komponált Sztevanovity Zorán számára, a szöveget pedig a testvéröccs Dusán írta. A színvonalas alkotásokat úgymond nehéz lett volna elrontani, de erről szó sem volt, ugyanis Zoránnak sokat használtak a „tanulóévek”, hangja markánssá, de egyben vonzóvá vált. Ez a hang köszönt ránk az új album 11 dalát hallgatva, hol ércesen csillogva, hol pedig líraian. A szerzeményeket elsősorban Presser Gábor és az LGT tagjai írták és ők is kísérik. Új színfoltként jelentkezik az album első oldalán a Szeretnél-e még című dal, melynek szerzője a dzsesszgitáros Babos Gyula, Természetesen a rokon műfaj elemeiből is építkezik a kompozíció. A Fonográf kitűnő muzsikusa, szerzője is csatlakozott a gárdához. Bródy János az album talán legkedvesebb slágerét írta, Ne várd a májust. Azt hiszem kevés szám született még e műfajban, amely ily sok kedvességet, bájt ad a hallgatóknak. A Lokomotív zenészei is nagyszerűt produkáltak. A Presser-dallamokat ügyesen megszerkesztve Karácsony János és Somló Tamás szerzeményei szakítják és nem törik meg. Valamennyi kompozíció hangszerelése profi alkotókra, kivitelezőkre vall. Zorán pedig a nagyszerű szerzeményeket professzionista módon szólaltatja meg. — f — Petőfi Sándor születésének másfélszázados évfordulóján avatták várossá szülőhelyét, Kiskőröst. A most egy évtizedes város ünnepségsorozattal emlékezik a tíz esztendő fejlődéséről, s egyben Petőfi születésnapjáról, melynek Szilveszter éjszakáján volt 160 esztendeje. A városi művelődési központban állítják ki — december 29. és január 15. között — Tavaszy Noémi linó- leummetszet-sorozatát, mellyel a költő emlékének adóznak. Egy ezekből, címe: Pásztorok királya
