Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-31 / 306. szám
Dr. Könyves Béláné megyei bíró Tüsarkúban a háztetőn Már rólam is csörgött a víz, ha tetőbeázási perekben kellett igazságot tennem. Időnként az volt a kényszerképzetem, hogy egy hatalmas csöpögő plafon az egész megye- Alatta egy tárgyalóterem, amelyben az ország összes valamire való tervezője, kivitelezője és igazságügyi szakértője rejtélyes varázsszavakat olvas egymás fejére. Porán, bagupa. neoacid és ilyenek, amiből egy kukkot sem értettem én. akinek döntenie kelteit. Ez nem mehet így továbo. Úgy határoztam, megtanulom a szigetelés titkait Vastag műszaki szakkönyveket kezdtem el bújni és egyetemi tanárokat kértem meg, •hogy okítsanak ki a víz és a tető kibékíthetetlen ellentétéről. Aztán pedig látni akartam, személyesen akartam látni azt a poránt, bagupát. s az összes tettestársát. A szolnoki vasútállomás környéki lakóházak egyikének a tetején kezdtem el a helyszíni szemlét, ahol a műszaki zsenik tucatja böngészte a tetőt. Egy rossz lépés, a tűsarok beleakadt egy tévéantennába. A szó legszorosabb értelmében testközelbe kerültem egy kis buckához hasonló felpúposodott tetőrészszel. ami az ütéstől szétnyílt. Bagupa1 Kiáltottam, mikor megláttam a résen át a szakkönyvek képeiről már jól ismert szigetelőanyagot. A szakértők szakértője, a professzor helyeslőén bólintott- A vita ezzel el is dőlt. Én pedig felálltam. A második magaslati helyszín a Széchenyi lakótelep tömbfűtőműjének a teteje volt. Természetesen az elmaradhatatlan tűsarkúban próbáltam magam feltornászni a tűzoltólétrán, mögöttem a szakértők hadával. Már-már majdnem célhoz értem, amikor a kivitelező cég képviselője erélyesen rám szólt: „A bírónő nem mehet fel! Hogyisne! Tűsarkú cipőben, erre a tetőre! Szitává lyukasztja, van azon éppen elég lyuk!” Ennyi nekem éppen elég volt. Minden várakozásomat felülmúlta a itűsarkú, mert azt igazán nem reméltem volna tőle hogy fenyegető jelenlétével még „beismerő vallomást” is képes kiprovokálni. Dr. Juhász István körzeti orvos Meg sem operálták ..Tizenhét éve vagyok körzeti orvos Nagyivánban, sőt esetenként a társközségekbe : Tiszaörsre és Tiszaigarra is átjárok helyettesíteni. A történet eleje néhány hónapja az éves, rendszeres tüdőszűrések idején kezdődik. Egv idős néninek a felvétel valami rendellenességet mutatott ki, így be kellett feküdnie a pontosabb diagnózis végett a megyeszékhely tüdőkórházába. Előző nap még ellátogatott hozzám és kissé szemrehányóan megjegyezte: hiába fogtam meg annyiszor a rendelő kilincsét, mégis Szolnokra kell hogy jussak. Elég az hozzá, nem telt el szűk két és fél hét, és a néni újra kopogtatott nálam. Kiderült, hazaengedték, és alighogy elrendezte a holmiját, az első útja hozzám vezetett. Örömmel üdvözöltem, de ő lehűtötte a kedélyem, hiszen előtte már féLig-meddig végrendelkezett is. Elég baj az nekem, doktor úr, hogy állítólag nincsen baj, mivel potyára hevertem hetekig a fehér ágyon. Tessék elgondolni. az egyik szomszédomnak a fél tüdejét is levették. a másiknak csövet dugtak a gégájába, nekem meg sehol semmi, még csak meg sem operáltak- Pedig fizetem én becsületesen az esztékát!” Kiss János, a Patkós-csárda vezetője a kis kocsi vidáman hagyta maga mögött az országhatárokat. Már Olaszországban voltunk, s az egyik autósztrádára akartunk rátérni. A pálya bejáratánál ott állt az őr, és minden vezetőtől beszedte az autópálya használati díját- Rengeteg márkás. szép kocsi suhant el mellettünk: Ford. Honda, Mercedes, Jaguár. Az őr egy pillantásra sem méltatta a csodamasinákat, látott már eleget belőlük, hiszen az autósztrádán egymást érik a luxuskocsik. No. odagurultunk mi is a Trabanttal. Az őr csodálkozva nézett a kocsira. Körbejárta, megnézte jobbról. megnézte balról, aztán lapozgatni kezdett a könyvében, amelyikben a különböző márkájú autók sztráda használati díja szerepelt. Mikor már percekig keresgélj a könyvben, feladta a harcot, és megkért, mondjam meg, milyen típusú az autó és hol gyártják. Megmondtam. De a könyvecske így sem bizonyult okosabbnak. Az őr tanácstalanul álldogált, nem tudta, mennyi pénzt kérjen tőlem. Aztán egyszer csak felcsillant a szeme, sebesen lapozni kezdett a könyvben és az egyik oldalán rámutatott egy összegre. En pedig örömmel fizettem. Hogyne fizettem volna! Hiszen annyi pénzt kért, amennyit a motorosok fizetnek az autópálya használatáért ■.. Bereczki László, a Rákóczi Tsz elnöke Keményen ért földet Tulajdonképpen ezt is az izgága természetemnek köszönhetem. Üzletkötésre Amsterdamba utaztunk szövetkezetünk főkertészével, Hajdú Lacival, öt napra mentünk, de mivel egy nap alatt aláírtuk a megállapodást, mondtam, induljunk mindjárt haza. Akkor azt hogy szerencsénkre, „okéztathattuk” a jegyünket az Amsterdam—Prága—Budapest között közlekedő MALÉV-járatra. A hatalmas gépen, ahol elfér szerintem százharminc—százötven ember. nyolcvanötén utaztunk. Vastag felhőrétegen törtünk keresztül, míg fölértünk 10 ezer méter magasra- Közeledtünk Prágához, a gép megkezdte a leereszkedést. Körülbelül 150—200 méter magasan voltunk a repülőtér fölött, amikor végre kitisztult az idő. és megláttuk, hol vagyunk. Zuhogott, ömlött az eső. A gép még 300 kilométeres sebeséggel szállt, amikor a pilóta látta, hogy már nagyon közel a kifutópálya vége. Most már tudom, nem volt olyan sebessége, amivel fölemelhette volna újra a levegőbe a repülőt. A hirtelen nagy erejű eséstől, a fejem fölött tört meg a gép, a székek 80 —90 százaléka kiszakadt, a tehetetlenségi erő hátrasodonta a gép farkába az üléseket, a bekötött emberekkel együtt. Ahogy széttöri fölöttem a gép, az óriási légáramlat a repülő oldaláról leszakadt roncsdarabokat besodorta a gép belsejébe. A pilóta lélekjelenlétének köszönhetjük. hogy nagyobb tragédia nem történt: azt a monstrumot lekormányozta a betonról a habarcsos sarba, 1100 méteres csatornát hoztunk magunk után. Igen, csodával határos módon menekültünk meg. Ha a betonon maradunk, teljesen kettétörik a gép... egy elektromos szikrától felrobbanhatott volna... Valóban igaz, hogy az ember ilyen helyzetben pillanatok alatt átél egy életet, arcokat lát, akiket szeret, és számot vet: így kell befejezni? Ezt az érzést aztán fölváltotta az öröm — élünk! De néha éjszakánként még átélem ezeket a perceket — amelyekről akkor így írt a sajtó, keményen ért földet Prágában a MALÉV-gép. Amikor végre megállt a repülőgép, kimásztunk a szárnyára, jellemző, hogy arra a szárnyra, amelyik belógott a repülőiéi- betonjára- Arról ugráltak le az emberek, nem egynek tört el keze. lába. És eszembe jut, amikor mi is a földön álltunk már, és egymást tapogattuk, Hajdú Laci azt mondta: „nem az a fontos, hogy eltört-e valamink vagy se, az a fontos, főnök, hegy élünk! Te pajtikám, mit csinálsz? Budai János alhadnagy Reggel vagy este? Egy időben szorítom bennünket a munka, hajnaltól estig dolgoztunk. Az egyik nap korán megvacsoráztunk, és már nyolc óra előtt lefeküdtünk, hogy jól kipihentem magam. A szomszéd még éjszakai műszakba járt. Vekkerének csörgésére fél tízkor. gyanútlanul felkeltem, megmosdottam, megreggeliztem és elindultam a nyomdába- Télen sötétek a hajnalok is. így eszembe se jutoitt. hogy valami nincs rendben. Fél úton aztán találkoztam Balogh Karcsi komám-Danisovszki Ágnes gimnazista A csészében valami úszkált mai, aki a déhrtános műszakból jött és váltig bizonygatta, hogy még csak este van, meszsze még a hajnal. Én meg az ellenkezőjéről győzködtem. A vitát eldönteni betértünk a Bástya vendéglőbe. És megállapítottuk, hogy mindkettőnknek igaza van, mert amikor bementünk, akkor este volt, amikor meg kijöttünk, közelgett a reggel. Kezdő gépírónőként szorongással tetve kezdtem a munkát a Néplap szerkesztőségében. A gépelési gyakorlat is hiányzott, meg aztán némelyik újsiágiíró hadarásából. illetve macska-kaparásából sem mindig tudtam kibogozni. hogy pontosan mit akaíf Hecceitek ds azzal, hogy kiadják válogatott el-Lentuloy György nyomdász „Augusztus. a Hortobágy széli Patkós csárda átadása előtt néhány nappal szorgos munka folyt az épület környékén. Belül már minden a helyére került, de az udvaron még törmelékek, hepehupás területek jelezték a nagy felújítás nyomait. Szorgoskodott is ezek eltüntetésén vagy harminc ember: -ki a gödröket temetgette, ki a talajt egyengette, ki a földet, salakot talicskázta. egyszóval tennivaló akad, nem is kevés. Egyszer csak feltűnik B. barátom, Tiszafüredről, aki afelől érdeklődött, kijöhetne-e hétvégeken pincérkeskedni, *agy kis mellékest keresni a fikszhez. Mivel régóta ismerem, és azt is tudom, ügyes, gyorszkezű fiú, megígértem, ha „beindulunk”, és jól mennek a dolgok, híre-neve lesz a csárdának, szívesen -látom. Mindezt kint beszéltük -meg, az udvarban munkálkodó emberek között. B. jobbra tekintett, balra nézett, láthatóan tetszelt neki a serény igyekezet, a szépülő környezet. Oda is lépett egy jó erőben levő, ötvenes férfihez, aki nyári nadrágban, trikóban éppen egy gödröt igyekezett eltüntetni a lapáttal. Megfogta az ismeretlen vállát és nyájasan kérdezte: te pajtikám, azután mit fogsz majd itt csinálni? Én kapcsoltam, odátiéptem hozzájuk és közöltem füredi ismerősömmel: az illető úr már foglalt, ő a vállalat megyei igazgatója Lukács Ferenc- B. elsápadt, és csak ennyit tudott mondani: no, komám, én jól bemutatkoztam. Ezek után úgy látom, hogy nem leszek én felszolgáló itt. ebben a csárdában. Megnyugtattuk mindketten jöjjön csak nyugodtan, akad itt munka neki is. Mit mondjak? Jött is, és azóta sincs gond vele.” Dr. Kató László főorvos Autó vagy motor? Szerintem a Trabant a világ legjobb autója. Nem azért mondom, én éveken keresztül jártam Trabanttal, és nem panaszkodhatom hogy sokat kelten -yoma baj: vele. Csak az emberek nem mindig értették meg, hogy rrtilyen -nagyszerű kocsi. Hadd mondjak el erre egy történetet. Azon a nyáron Olaszországban Voltunk. Családommal beültünk a Trabantba, s irány a nagyvilág ! Nem is volt semmi baj, A repülős huszárkalandja Az ötvenes évek elején repülőszázadomat Budapestre vezényelték, a szokásos díszszemlére. A légierő tagjai akkor kaptak új egyenruhát. És a huszárok is piros nadrágot, meg kék mentét. Én viszont erről mit sem tudtam. Séta közben találkoztam az egyik kardforgatóval. aki szabályosan tisztelgett. Valamilyen amatőr együttes tagjának néztem, derűsen visszaköszöntem neki. -Amikor viszont már a negyedik piros nadrágos is tisztelgett, elfogyott a türelmem. Azt hittem meg akarnak tréfálni. Fülön kaptam az illetőt, és azt mondtam neki: Idefigyeljen, maga -népi táncos! A nagynénjükkel szórakozzanak, ne velem! Az meg nagy nehezen kibökte: Alhadnagy elvtárs. jelentem, én nem népitáncos vagyok, hanem huszár! Most kaptuk Lipcsében laktunk egy kempingtáborban a szünidőben a gimnáziumi némettanár-nőnk vezetésével. Gyorsan, kellemesen telt az idő, csak egyetlen baj akadt: a koszt. Az egyik jó étvágyú évfolyamtársam vigasztalt, majd ő keres egy olyan helyet a városiban, ahol minden földi csemegével jóllakhatok. Akkor még pénzünk is akadt, így felhőtlennek ígérkezett a nap. El is indultunk lóhalálában — rántott csirkét enni. Igaz, problémát jelentett, hogy németül az atya Téli örömök. Naponta többszázan keresik föl a jászberényi Hűtőgépgyár műjégpályát. Képünk „egy szünidei délut án" készült. úristennek sem jutott eszünkbe a rántott szó. Kotkodácsolni éppen nem akartunk. de azért betértünk egy önkiszolgálóba: mutogattunk jobbra is, meg balra is, amelyek következtében kaptunk olyanféle elemózsiát, amelyből két falat sem ment le a torkomon. Nem így a társamnak, aki, miután kifizettük a két adagot, ne veszszen kárba jeligével jóízűen eltüntette az egészet. Mivel már kopogott a szemem, most egy étteremmel próbálkoztunk. Az eredeti terv leves, húsféle lett volna. Meg is rendeltünk valamit, mire egy csészében kihoztak egy lében csúszkáló nyers tojásfélét, majd valam-i fcrumpliszerűt, olyan hússal, amelynek íze mindenre emlékeztetett. csak az általam reméld ételére nem. A savanyúságot tudtam megenni, a többi a társamé lett. Ezek után — mivel fogytán volt a pénzünk is — felhagytunk a kísérletezéssel, és visszatértünk a táborba- Akadt még egy kis aludt tej, pár száraz zsömle társaságában... Gyönyörű volt a másfél hét odaki-nn. sok szépet, érdekeset láttunk, de azért az is felért egy kisebbfajta boldogsággal,- amikor itthon anyu a saját főztjével. gombaDörkölttel várt. Mit nem adtam volna, odakinn három nappal korábban egy tányérnyi hasonló finomságért!” A történeteket közre ad ta: K. K„ P. £.. S. B., D. Sz. M.. V. V. Fotó; T. K. L„ D. G. Rajz; P. B. a díszszemlére az új egyenruhát. Megszégyelltem magam, és szívből sanjáltam, hogy nincs ott a gépünk, hogy minél hamarabb eltűnjek a huszárok szeme elől. Boldog Ilona, a Lapkiadó Vállalat titkárn« Válogatott elíráso írásaimat. Ez aztán még bizonytalanabbá tett. Ebben az időben történt meg, hogy szerkesztőségünk egyik munkatársa hortobágyi riportot adott gépelésre. Annak egyik mondata így szólt: „A madár kiröppent a nádasból,” A gépelés után ugyanez a mondat így sikeredett: „A madám kicsörteetett a nádasból.” Mire az illető csak nézte, nézte, azután megjegyezte: „Hölgyem, vegye tudomásul, hogy ha én ott vagyok, akkor a madám nem csörtet ki a nádasból..” Ügy látszik, nagyobb volt az önbizalma, mint nekem a gépeléshez.
