Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-28 / 303. szám
1982. DECEMBER 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Sakk Középfokú tanintézetek megyei csapatbajnoksága Szolnokon zajlott le a középfokú tanintézetek megyei sakkcsapatbajnoksága, amelyen hat-hat fiú- és leányegyüttes vett részt. Mindkét nemben nagy harc folyt a bajnoki címért, amely az or szágos döntőbe jutást jelen tette. A fiúknál a jászberényi szakközépiskolások diadalmaskodtak, míg a leányok versenyét a szolnoki vásárhelyiek nyerték. Eredmények. Fiúk; 1. Erősáramú SZKI, Jászberény 14,5 (csap. V.; Háfra István), 2. Lehel V. G. Jászberény 13,5 (cs. v.: Kasnya Sándor), 3. Varga K. S. Szolnok 11 (cs. v.: Pafféri Elemér). Lányok: 1. Vásárhelyi P. SZKi Szolnok 17. (cs. v.: Bajusz Katalin), 2. Gábor A. G. és SZKI Karcag 16,5 (es. v.: Wolf György). 3. Kereskedelmi SZKI. Szolnok 8,5 pont (cs. v.: Serege Irma). Legjobb teljesítmények. Az első táblán: Hajdú Lajos (Karcag) és Gazda Julianna (Vásárhelyi), a második táblán: Halász Ferenc (Varga) és Kéri Emese (Gábor Á.), a harmadik táblán; Jakab Albert (Erősáramú) és Nagy Ildikó (Gábor Á.), a negyedik táblán: Sinka István (Lehel) és Török Ildikó (Vásárhelyi). A TASZSZ legjobbja: Paolo Rossi A TASZSZ hírügynökség íz évben is megszavaztatta a cülönböző hírügynökségek iportrovatait az év legjobb iportolója cím odaítélésével :apcsolatban. öt kontinens 14 távirati irodája, köztük az i4Ti adta le voksát az 1—3 lelyre. összesen tíz sportág 4 képviselője kapott szavaatot, köztük tíz atléta. Az 1982. évi győztes az Jász Paolo Rossi lett, megeőzve a szovjet Vlagyimir Izalnyikovot (úszó) és a harmadik helyen holtversenyben égzett NDK-beli Marita loch-ot és a brit Daley 'homsont (atléták). Évzáró a vízilabdázóknál A feladat: belépni az élvonalba Szolnokon, a tiszaligeti sportcsarnokban tegnap élénk érdeklődés mellett megkezdődött az ifjúsági és serdülő labdarúgótorna. Az előkészítő csapatok bemutató mérkőzése után az első, tétre menő küzdelmet serdülőknél Kunhegyes és a Szolnok VSI II vívta. A mérkőzést nagy küzdelemben Kunhegyes 2:l-re nyerte. Képünkön támadásban a fehér karcsíkos kunhegyesi gárda A Szolnoki Vízügy SE OB I-es vízilabdacsapaAa a napokban tartotta évzáró öszszejövetelét, amelyen megjelentek az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának, a megyei sporthivatal, a városi sporfelügyelőség képviselői, ott voltak az egyesület és a szakiosztály vezetői. Babarczy Roland vehető edző értékelte az évet. Köszönetét mondott azért a sok segítségért, amelyben a csapatot részesítették majd a szakmai munkát részletezte. Kritikusan indult az év, mert létszámban meggyengültek, ugyanakkor csapatszellemben erősödtek. Ráadásul nehezíti munkájukat az évenként változó bajnoki kiírás. A Szolnoki Vízügy SE eredménves évet zárt, a bajnokságban méltó ellenfele volt minden csapatnak. Sok jó egyéni teljesítményre emlékezett vissza, mint például Pintér Ferenc élményszámba menő védései, Cseh Sándor Vasas Izzó ellen lőtt hat gólja, vagy Lengyel József bevonulás ellenére is egyenletes, jó teljesítménye, de a többiek is becsülettel helytálltak. kitettek magukért. Jól indult a kupasorozat is, amely végül e°v rossz nappal zárult. A szolnoki csapat vízilabdában színvonalat, rangot, tekintélyt jelent, amit a jövőben is meg kell tartani. Megemlítette azt a látványos, szép nyári túrát, ami sóikat jelentett az egység erősítésében, a nyári felkészülésben. Jövőre nehéz év elé néznek. ezért a szakosztály minden szinten megerősítésre szorul, szükség lesz a sokoldalú segítségre, hiszen az elkezdett munkát folytatni kell. A játékosállományban megvan a képesség a további fejlődésre, a csapat kopogtat az élvonal kapuján, feladat, hogy be is lépjen. Napi gondjaikban szeretnék maguk mögött érezni a megye és a város hathatós segítségét.. Menedzselni kell a csapatot, a mostani színvonalat túl kell szárnyalni s ezért többet dolgoznak, nem mennyiségben, hanem minőségben. Tovább erősítik a meglevő jó baráti légkört is. Hegmann. Hegyvári S. és Kanizsa ősztől egyetemre jár. és a jövőben a Medicor OSC csapatát erősíti. (pi) Körzeti labdarúgó-bajnokság A Tiszai csoportban javult a mérkőzések színvonala. Három csapat volt versenyben az első helyért. Kunmadaras megérdemelten lett őszi bajnok, de Kisújszállás és Tiszaszentimre is beleszólhat a végső győzelembe a tavaszi fordulóban. Az eredmény azt bizonyítja, hogy Kunmadarason és Tiszaszenti.mrén is most kezdenek beérni a fiatalok. A tavalyi bajnok Tíszaörs — több játékos eltávozása miatti — erősen visszaesett. Tiszaderzs sokat fejlődött. Míg az előző bajnokság hasonló időszakában pont nélkül zárta az őszt, most 9 pontot szerzett. Tiszagyenda, amely az első öt mérkőzésből négyet megnyert, a következő hat mérkőzést elvesztette. Feltehetően az eredménytelenség kezdte ki mind a játékosok, mind a közönség idegeit, mert több kiállítás is előfordult, és az utolsó hazai mérkőzés lefújása után a közönség meg nem engedhető magatartást tanúsított a levonuló játékvezetőkkel szemben. Ezen kívül az őszi fordulóban több súlyos sportszerűtlenség történt. Játékvezetők tettleges bántalmazása miatt (játékosok részéről) két mérkőzés félbeszakadt. Egy mérkőzés az egyik csapat levonulása után szakadt félbe, számtalan kiállítás és szándékos durvaság következtében. Rengeteg sárgalapos figyelmeztetés történt. A járási labdarúgó szövetség fegyelmi bizottsága súlyos határozatokat hozott több éves eltiltással, pályabetiltással stbőszi végeredmény 1. K.-madaras ii 10 — 1 30- 7 20 2. Kisújszáll. ii 9 — 2 40-15 18 3. Tszt.-imre ii 7 3 1 55-19 17 4. Tiszaigar ii 5 3 3 23-16 13 5. Tiszaroff ii 5 2 4 22-21 12 6. Tiszabura ii 5 — 6 26-21 10 7. T.-szőlős ii 4 2 5 28-24 10 8. Tiszaderzs ii 4 2 5 19-18 10 9. T.-gyenda ii 4 — 7 20-23 8 10. Tiszaörs ii 2 4 5 11-25 8 11. Nagyiván ii 1 2 8 16-43 4 12. Tiszabő ii — 2 9 13-41 2 A körzeti labda rúgó-bajnokság Kunsági csoportjában is befejezték az őszi idényt. A befejező mérkőzések eredményei: Öcsöd— Cserkeszőlő 3:0, Mezőtúri Főisk.—Szelevény 6:0. Mesterszállás—Mezőhék 0:2. Szelevény—Cserkeszőlő 1:1. Több csapat nagy reményeikkel indult a szezon kezdetén. és már az első fordulótól küzdelmes mérkőzésekkel folyft a bajnokság. Az első hely megszerzéséért Öcsöd. Cibakháza, Cserkeszőlő. CséDa és Szelevény jöhetett, számításba, a múlt évi teliesítménvei alapján. A több. Kunszenitmártonból kijáró játékost foglalkoztató Cserkeszőlő és Szelevény hamarosan meggyőződhetett, hogy nem az a jó megoldás. A múlt évi bajnok Cibakháza kitűnően rajtolt, és Csápéval, Öcsöddel volt az élmezőnyben. A mezőtúri főiskolai csapat a rajt után két héttel kapcsolódott a küzdelembe, és olyan eredményesen indult, hogy még vidéki mérkőzéseit is könnyedén, nagy fölénnyel nyerte, csupán Cibakházán végzett 0:0- ra. Minden mérkőzés különösebb rendzavarás nélkül folyt le csupán az okozott némi gondot, hogy néhányszor a három játékvezető helyett egy vagy kettő jelent meg. örvendetes, hogy a serdülő bajnokság jó gazdára talált az egyesületeknél, de különösen ott, ahol az iskolák is segítségükre siettek. Az őszi végeredmény 1. M.-túri Fői. 12 11 1 81 4 23 2. Öcsöd 12 9 2 1 38-16 20 3. Cibakháza 12 9 1 2 37-5 19 4. Csépa 12 9 1 2 37-21 19 5. Tószeg 12 7 — 5 26-17 14 6. SzeleVény 12 4 3 5 23-26 11 7. Mezőhék 12 5 1 6 19-29 11 8. T.-földv. II. 12 5 — 7 31-33 10 9. Tiszakürt 12 4 — 8 22-46 8 10. Cserkesz.x 12 4 1 7 20-25 6 11. Kungyalu 12 2 — 10 23-69 4 12. Mestersz.x 13 3 — 9 13-38 3 13. Tiszaug* 12 1 — 11 8-49 1 * =1 büntetőpont levonva x = 3 büntetőpont levonva — Lázi A rádió és a televízió műsora 3 Rádió SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó, neka énekel. — 17.10: Zsibon>. Gyermekműsor. Szerkesztő: >eh Éva. — 17.25: A törökentmiklósi Bethlen úttörőcsait citerásai játszanak. — 17.30: sémi lapszemle. — 17.35: Az • slágerei IV. — Közben: Ami újságíró jegyzetfüzetésből kiaradt. Palatínus István írása. 18.00: Alföldi krónika. — 15: Az Eruption együttes felteleiből. — 18.26—18.30: Hírszefoglaló. Lap- és músorelőtes. KOSSUTH: 1.27: Lélek és test. A Rádióyetem sorozata. — 8.57: Népicsokor. — 9.44: Találkozás a ing-villában — 10.05: MR 10— — 10.35: Évszázadok mesterivei. — 11.40: Jósika Miklós: ilékirat. Rádióra alkalmazta: bért Gábor. XV/8. rész. — 45: Törvénykönyv. — 13.00: 1_ Baba. Részletek Huszka lő—Martos Ferenc daljátéká- I. — 14.15: Népi zenekarok ísorából. — 14.40: Élő világirolom. — 15.05: Adolf Busch •narazenekar játszik. — 15.28: Li mustra. — 16.00: Fűtől fá— 16.30: Zengjen a muzsika. 17.05: Különös álmok Színi ula kisnovelláit rádióra almazta és rendezte: Turián örgy. — 17.31: Henry Mancini nzenéiből. — 19.15: Beszélgeek Magyarországról, a szolizmusról. — 19.25: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 19.49: Rádiószínház. — Üj partok között. Alekszandr Afinogenov hangjátéka. — 20.35: Egy énekes — több szerep. Nicolai Gedda énekel. — 21.39: Barokk zene. — 22.30: Kodály Zoltán rádióelőadásai. — 22.52: Mit ér a nevem? — 23.02: Népdalok, néptáncok. — 0.10: Sztevanovity Zorán táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Negyedóra háromnegyed ütemben. — 8.35: Társalgó. — 10.00: zenedélelőtt. — 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.25: Látószög. — 13.30: Muzsikáló természet. — 13.35: New Yorkban énekelték. — 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 15.30: Találkozás a stúdióban. — 16.35: Csúcsforgalom. — 18.00: Tinitonik. — 18.47: Barangolás régi hanglemezek között. — 19.11: Szalay László nótákat énekel. — 19.25: Esztendők múzeumai. — 19.35: Csak fiataloknak! — 20.35: Utazás a Balaton körül. Eötvös Károly útirajzát rádióra alkalmazta: Kopányi György. — XXI/2J. rész. — 20.52: Népdalkörök pódiuma. — 21.17: Grúziái útiműsor. — 22.17: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. — 23.20: Balettzene. 3. MŰSOR: 9.00: Csiribiri. Ezeregy történet kicsiknek. — 9.30: Grieghangverseny a bergeni fesztiválon. — 10.50: Alvin Queen dzsessztriója játszik. — 11.36: Lemezmúzeum. — 13.07: Vonzódások. — 14.02: Kocsis Albert hegedül. Szabó Csilla zongorázik. — 15.05: Romantikus operákból. — 16.00: Négy apának egy leánya. Móra Ferenc regényét rádióra alkalmazta: Fehérvári Győző. 2. (befejező) rész. — 17.03: Bach-kantáták. —18.14: Magyar művészek operafelvételeiből. — 19.05: Brahms: A-dúr szerenád. — 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét. — A vokális és zongoramuzsika remekeiből. — Kb. 21.35: Az Edwin Hawkins énekegyüttes felvételeiből. — 22.00: Szimfonikus zene. Televízió Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). Szünidei matiné. Szép tájak. Szovjet kisfilm (színes). A Föld titkai. NSZK filmsorozat 13/4. rész: Óriás jégvilág (ism.. színes). Szegény kis éhenkórász. Magyarul beszélő, jugoszláv kisjátékfilm (színes). A Losniawski család. Magyarul beszélő, lengyel kisjátékfiim-sorozat. 7/1. rész: A költözködés (színes). 11.05: TTT. Asztaliteniszkupa. Döntő. Képújság. Iskolatévé: Nyelvtanárok, figyelem! Szóbeli kezdő szakasz. 1—2. rész. Hírek. Gólyavári esték. Etnikum és politika (színes). 8 2. rész: Magyarország a XVII—XVIII. században. Romlás, módosult újjáépítés (ism.). Tévébörze. Századunk ifjúsága. A wienerwaldi kongreszszus. 16.45: Reklám. 16.50: Képújság. 16.55: Képes Sport Kupa. Teremlabdarúgó torna. Haladás—DVTK és 9.00: 9.05: 9.20: 9.45: 10.40: 12.10: 14.00: 15.10: 15.15: 15.55: 16.05: Rába ETO—ZTE mérkőzés. Közvetíés Győrből. (színes). 18.35: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió műsora. Nemzetiségi különkiadás. 19.05: Reklám. 19.15: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.20: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: Zimre Péter: Ítélet előtt. Egy lány halála. Tévéjáték. 20.55: Stúdió ’82. A televízió kulturális hetilapja (színes). 21.55: ,.A petróleumlámpától az atomerőműig. Dokumentumfilm (színes). 22.35: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 20.00: Gólyavári esték. Fejezetek a legutóbbi harmad évszázad magyar történelméből. Berend T. Iván előadása (színes). A megújulás első évtizede. (1957—1965) 2. rész (ism.). 20.40: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet tájékoztatója a kamaszok nevelési problémáiról. 20.50: Tv-híradó 2. (színes). 21.10: A HÉT. Norvégiái különkiadás (színes). 21.40: Még nem maradok itthon. Magyarul beszélő, csehszlovák film (színes). 22.55: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 15.00: Híradó. 15.15: öt hét a léghajón. Mexikói film Verne regénye alapján. 17.00: Nemzetközi férfi kosárlabdatorna. Közvetítés Pirivigyéröl. 18.30: i latalok tv-klubja. 1. rész. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Fiatalok tv-klubja. 2. rész. 21.30: Időszerű események. 22.00: Lord Carlton kutyái. Tv-komédia. Szalai József műtét után Bicegve, de bizakodón Szalai József a Szolnoki MÁV MTE atlétája, 400 méteres gátfutásban többszörös magyar csúcstartó, sokszoros felnőtt válogatott, sántikálva állított be szerkesztőségünkbe. Két éve tartó Achilles-ín sérülését december 15-én Helsinkiben megműtötték. — Az eredeti tervtől eltérően nem december 10-én, hanem 13-án utaztam Helsinkibe, ahol 15-én Pekka Pelltokallio professzor, a sportsérülések specialistája műtött. Mint kiderült, gyulladás volt. Nem sokáig tartott a műtét, másnap, csütörtökön pedig már járkálni kellett — mesélte Szalai. — Hogy érezte magát a finn kórházban? — Nagyon jó volt az ellátás, csak levest nem adtak és fűszerezni kellett az ételt. Később már kérés nélkül hozták a borsot és a sót. És felemelt adagot is kaptam. — A költségeket ki fedezte? — A megyei sporthivatal és az egyesület közösen, a szervezésbe pedig besegített a Magyar Atlétikai Szövetség. — A további program és a tervek ? — Sétát, gyaloglást javasoltak. Most már egyre jobban tudok járni, bár még hamar elfáradok. Kövesdi ®yörgy főorvos csütörtökön kiszedi a varratokat, három héttel a műtét után úszhatok, egy hétre rá pedig, ha nem „Most már egyre jobban tudok járni” lesz semmi komplikáció, fokozatos terheléssel elkezdhetem az edzéseket. — Mit vár 1983-ban? — Kocsis István edzőmmel azt tervezzük, hogy a közepesnél olyan jobb eredményeket érjek el, amire oáafigyelnek. Először a 200 és a 400 méteres síkfutásban indulok, később térek vissza a gátra. Szeretném, ha októberben már teljes intenzitással alapozhatnék, hogy megpályázzam az olimpiai kerettagságot. Minden a lábamtól függ. Reméljük, hogy rövidesen ismét a régi Szálait látjuk viszont az atlétikai pályán. — pi — Évzáró a mezőtúri Megtartotta évzáró ünnepségét a városi sportcsarnokban a mezőtúri Sportiskola. Mérai Istvánná, a sportiskola igazgatója szerint 2 sportág indult fejlődésnek: az atlétika és a labdarúgás. A 107 atléta zöme gyermekkorcsoportos. Az idén 14 versenyen indultak, és szép helyezéseket értek el. A labdarúgó szakosztály szintén gyermekkorcsoportos, csapata bajnokságon még nem szerepelt. Az alapiakat sajátítják el a játékosok, de sajnos az edző betegsége miatt nem volt folyamatos a munka. Rámutatott a nehézségekre; a tanulóknak sokirányú az elfoglaltsága, nem tudnak rendszeresen edzeni, pedig csak így várható javulás. Az anyagi keretek is elég szűkösek. Köszönetét mondott a segítő, patronáló szülőknek, vállalatoknak, dicséretben részesítette a kiemelkedően jó szorgalmú sportolókat és végül kiosztotta a díjakat azoknak, akik jó munkájuk eredményeként a jövőben a MAFC versenyzőiként folytatják tevékenységüket: Bárdos Csilla, Fabulya Zsuzsa, Szűcs Károly, Kiss István és Kiss Erika, Lévai Tamás pedig jövőre a szolnoki Sportiskolában öregbíti tudását. Jégkorong. Nemzetközi ifjúsági és serdülő torna, Jászberény, hütölgépgyári műjégpálya 15. Labdarúgás. Ifjúsági és serdülő teremtorna. Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 8.30. Totóeredmények 1. Arsenal—Tottenham 2-0 1 2. Birmingham—Aston V. 3-0 1 3. Brighton—Southampton 0-1 2 4. Liverpool—Manch. City 5-2 1 5. Luton—Watford 1-0 1 6. Stoke—Everton 1-0 1 7. Barnsley—Sheffield 0-0 x 8. Bolton—Carlisle 1-0 1 9. Burnley—Blackburn 0-1 2 10. Middlesbr.—Leicester 1-1 x 11. Oldham—Leeds törölve 12. Rotherham—Grimsby 3-0 1 13. Shrewsbury—Wolverh. o-2 2 Pótmérkőzések: 14. West Bromw.—Notts C. 2-2 x 15. ChrystalP.—Charlton 1-1 x 16. Queen’s Park—Chelsea 1-2 2