Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-24 / 302. szám

1982. DECEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Sütés-főzés, disznóvágás Munkában a jó öreg kemence Ünnepi készülődés falun Hétfőn délután a falu — Tomajmonostora — csöndes, szinte mozdulatlan. A népte­­len utcán most fekete ruhás asszonyok tűnnek fel, az öregek napközi otthonából jönnek, s igyekeznek hazafe­lé. Kis csapat vidám gyerek fordul ki az egyik mellékut­cából, az iskolába mennek, délutáni szakkörre. A falu Alacsony, régi, kis ház a Széchenyi utcán a Keskeny Imrééké. Csak a háziasszonyt és édesanyját találom ott­hon. A nyári konyhában ül­dögélnek, a tűzhely mellett. — Régen bizony nagy­­nagy készülődés volt az ün­nepek előtt. Takarítás, disz­­nóvágásj 'sütés, főzés;.). — emlékszik Keskeny Imréné. Hangjába — különös — egy kis fájdalom is vegyül. Még nem tudom, hogy miért. — Karácsony előtt nyolc-kilenc nappal megkezdtük a taka­rítást. A háznak szépnek, csi­nosnak kellett lennie. Kimos­tuk a függönyöket, az ágy­neműket, ablakot tisztítot­tunk. Éppen csak nem me­szeltünk, az a húsvét előtti napok munkája volt. Ahogy kinézek az ablakon, látom, a ház előtt a kifeszí­tett zsinórt tele száradó ru­hával. Az asszony követi a tekintetem, s magyaráz. — Most még nem volt nagytakarítás. Ahogy telnek az évek, öregebb lesz az em­ber, s egyre betegesebb ... Nekem is ... a szívemmel is, a májammal is baj van. Nem bírom már magam annyira. A menyem megígérte, hogy ünnepek előtt át fog jönni, s együtt takarítunk .. . Nem megy már egyedül ... — só­hajt és folytatja az emléke­zést. — Karácsony előtt egy héttel levágtuk a disznót. Összejött a rokonság, tízen­­tizenöten. Nagy disznótoros vacsorát rendeztünk. Az idén még nem vágtuk le a hízót, majd január elején... A A házat nemrégen építet­ték át. Bővítették, szélesítet­ték, fürdőszobát rendeztek be ... Kiss László és felesé­ge harmincévesek. Az asz­­szony szüleinek házában él­nek, de a régi otthont átala­kították, mert kicsinek bi­zonyult. A férj gépkocsive­zető, az asszony a postahiva­talban dolgozik. A házban nagy a sürgés-forgás, tegnap volt disznóvágás, s maradt munka mára is bőven. éli megszokott életét, látszó­lag semmi jel nem mutat ar­ra, hogy közeledik a kará­csony. Pedig pénteken este minden házban meggyújtják a gyertyát a feldíszített ka­rácsonyfán. A falvakban, községekben évekkel ezelőtt nagy volt a készülődés az ün­nepek előtt. És most? fiam meg a családja itt la­kik, nem messze tőlünk, mindig eljönnek, segítenek, aztán nekik most úgy jobb, ha januárban vágunk. Nem is baj, legalább kevesebb lesz a munka karácsony előtt. Mert ahhoz, hogy ün­nepre ragyogjon a ház a tisz­taságtól, s az asztalon ott le­gyen minden, amit az ember szeme-szája kíván, ahhoz az asszonyoknak nagyon sokat kellett dolgozni.-Munka azért most is lesz, csak kevesebb. Szerdán vagy csütörtökön például nekilátok a sütésnek. Az uram a kelt tésztákat sze­reti, túróval, mákkal, dióval, lekvárral töltve. Itt szoktuk kisütni, a kemencében. A nyári konyha egyik szög­letében formás kis kemence. — Azt mondja az uram, az az igazi sütemény, amit a kemencében sütnek. — Nincs sok gond vele? Ha javítani kell... — Vannak még olyan fér­fiak a faluban, akik értenek hozzá. De higgye el nekem, nem a kemencével van itt a legnagyobb baj. Nem is az­zal, hogy sok a munka ka­rácsony előtt. Az az én leg­nagyobb bajom, hogy dié­táznom kell. Olajjal kell főz­nöm, pedig a szagát sem bí­rom elviselni. Azelőtt húst hússal ettem. Most meg ... mindegy, hogy karácsony előtt vágunk disznót vagy karácsony után, nekem nem szabad enni belőle. Néha már nem is bírom nézni, hogy a többiek esznek, inkább ki­megyek a házból . . . — Nálunk nagy a készülő­dés karácsony előtt — mond­ja a férj. — A feleségem szeret sütni, főzni, szinte mindent maga csinál meg, nemigen vesz készételt a boltban. Vannak olyanok, akik nem foglalkoznak any­­nyira az ünneppel, de ... itt, falun, a körülmények, arra kényszerítik az embert, hogy maga csináljon szinte min­denig..', A boltban hetente egyszer lehet vásárolni süte­ményt. Húst is csak hetente egyszer ... így meg ... az ember megcsinálja maga, nem kell szaladgálni más­hová ... Tegnap két disznót vágtunk, 130 kilót nyomott mind a kettő. Hajnali fél öt­kor keltünk,... itt voltak a rokonok, a sógorok, a komák, vagy tízen lehettünk. A hús egy részét füstöljük, a töb­bit besózzuk.. . Az anyós kis barna bödönt hoz be, kinyitja a fedelét. — A hús egy részét lesüt­jük, és így, a zsírjában el­tesszük. Ha a zsír elfedi a húst, nem romlik meg. — S meddig lesz elég a két disznó? A férj mosolyog. — Talán húsvétig... A szalonnából marad még nyár­ra is. Megérkezik a munkából a feleség, magas és vékony asszony. Azt mondják csak főzni szeret, enni nem. — Az is öröm, ha az em­ber látja, hogy ízlik, amit el­készített. Én csak éppen megkóstolom vagy még azt sem ... — Mit süt, mit főz kará­csonyra? Húsleves csigatésztával — Húsleves lesz csigatész­tával. Ünnep előtt egy-két nappal édesanyámmal elké­szítjük a tésztát. Tudja, mi a titka? A lisztet csak tojás­sal kell összegyúrni, s nem szabad egy csepp vizet sem önteni hozzá... A töltött ká­posztát is be lehet tölteni ün­nep előtt egy nappal, s aztán csak feltenni főni... A süte­ményeket szerdán vagy csü­törtökön készítem el. A ha­gyományos hájastészta ter­mészetesen nem maradhat el... Szívesen csinálom, és nem érzem magam fáradt­nak, amikor vége a hajrá­nak, a takarításnak, főzés­nek, mindenütt rend van, és a csillogó fenyőfa ott áll az asztalon ... Estefelé nagyobb a mozgás a falu utcáin. Sokan ilyenkor mennek a boltba vásárolni, megvenni az utolsó napok­ban, amit netán elfelejtet­tek ... élesztőt, cukrot, lisz­tet. Este, amikor a háziasz­­szonyok hazajönnek a mun­kából, elkezdődik a „máso­dik műszak”, és hosszabbra nyúlik, mint a többi hétköz­napon, este már lehet érezni a karácsony közeledtét.. . Paulina Éva Takarítás segítséggel... Szeret sütni-főzni Nem udvarolt hiába Fortunának ez a jászladányi fiatalember, aki egy kisiparos alkalma­zottja. öt esztendeje totózik hetenként négy szelvénnyel, és a közelmúltban hajszál vá­lasztotta el a telitalálattól. Tizenhárom találatával nyert több mint 163 ezer forintját autónyeremény-betétkönyvbe helyezte, hogy a jövőben is próbára tegye szerencséjét _______________________________ MIT ÉR AZ ORVOS, ____________________ HA FIATAL Akik itt dolgoznak, min­dennapi harcukat vívják az életért. A köztük lévő fiata­lok — képletesen szólva — a saját életükért is, hogy minél teljesebb legyen. A megyei kórház méretei­ben ma már egy nagyüzem­mel vetekedik. Kétezer-hat­­száz dolgozója között nagyon sok az egyetemről nemrég ki­került orvos. A hatvanas években még küzdeni kellett azért, hogy valaki fiatalon idekerüljön. Később, a kór­ház bővítésével tucatszám gyarapodott a létszámuk. És kinyíltak előttük a felsőbb szintek ajtói. 1972-ben példá­ul 57 év volt a kórház vezető­inek átlagéletkora, most 46. Dr. Sebestyén Mihály főorvos tanúja a változásnak: — A kezdet 1976-hoz, a 268 ágyas pavilon elkészül­téhez fűződik. Három főorvo­si állást hirdettek. Előtte kö­zel egy évtizedig nem volt erre példa. Harminckét éve­sen akkor lettem én is főor­vos. Nemcsak titulus A kórház másodfőorvosnak nevezett ki több fiatalt. Nem­csak titulust jelentett ez szá­munkra. hanem mindeneke­lőtt a feltétlen bizalmat, és azt, hogy itt véglegesen le­horgonyozhatnak. Oktatókór­ház lévén sok medikus meg­fordul itt. látja, hogy itt elő­rébb lehet lépni, ezért az üres állást hamar betöltik. Ez viszont csak a kezdet. To­vábbra is nyitott kérdés: mit ér. hogyan érhet többet egy fiatal orvos a megyei kór­házban? Értékmérőül sokmindent tekinthetünk. Mindenekelőtt talán a rájuk bízott munkát és szakmai fejlődési lehető­séget. Nos, ami a felelősség­­teljes munkát illeti, abból nincs hiány. Sőt! — Alighogy idekerültem, ügyeletben voltam, amikor egy belgyógyász szakorvos küldött hozzám beteget, — mondja az intenzív osztályon dolgozó dr. Tölgyes Anna. Róla egyébként azt mond­ják, hogy csak minden más­­nan megy haza. Ennek ma­gyarázata egyszerű. — Strapás szakma ez, szak­vizsgával nehezen jönnek ide. Kevés az orvos, ezért ha­vonta tíz-tizenkét ügyelet jut rám. így aztán marad az embernek pénze, mert ott­hon nem fogy a gáz és a vil­lany. — Kezdetben még csak megy ez — szól közbe dr. Rédl Jenő, — de ha valaki túljut a harmincon, és gyer­mekei vannak, akkor bizony már túlzott megterhelésnek tartja a sok ügyeletet. A kezdőknek persze nem­csak az ügyelet okoz gon­dot. Hellyel-közzel itt is ér­vényes az, hogy „megeszik” a fiatalt, ha mindjárt sike­rül neki valami, és szidják, ha nem. — Volt egy idősebb kollé­ganőm, aki szinte azért druk­kolt, hogy ne járjak mind­járt sikerrel, — mondja dr. Tölgyes Anna. — Most már nem fenjük a fogunkat egy­más balsikereire, mert értel­metlen. inkább segítjük egy­mást. Intézeti szinten azon­ban még tapasztalható szak­mai féltékenység. Talán ez is késztette a kór­ház vezetőit a patronálási rendszer bevezetésére. Nagy gyakorlattal rendelkező orvo­sokat bíztak meg két-három pályakezdő segítésével. Dr. Sebestyén Mihály azt mond­ja erről: — Magabiztosabb lesz a fiatal, ha érzi. hogy mellé állnak, bíznak benne, ha ki­oktatás helyett azt mondják neki; „Mi lenne, ha így csi­nálnád? Sokat számít az idősebbek stílusa, modora is. A főnökkel, a patronálóval is válthat szót szakmai kér­désekről a pályakezdő orvos, mindemellett elgondolkoztató az idén végzett dr. Hasznos Éva véleménye: — A patrónusoknak is ezernyi dolguk van. Minden­ki rohan, senkinek sincs ide­je, pedig vannak dolgok, amik csak tapasztalatban is­merhetők meg. — hiába ta­nult meg mindent lelkiisme­retesen az ember az egyete­men. Ezért volna jó a szak­mai továbbképzés, de ebben, csak a szakorvosok részesül­nek. A sarkalatos pont — Egyébként ugyanolyan gondok foglalkoztatnak ben­nünket, mint más fiatal ér­telmiségieket, — vélekedik dr. Kiss László. — A lakás a sarkalatos pont. Nekem azt szokták mondani, hogy nin­csenek gyermekeim. Igaz, vi­szont azért nincsenek, mert nincs lakásom. Dr. Tölgyes Anna szeren­csésebb : — Egy év után kaptam garzont. Az idén tíz garzon­­lakást juttatott a tanács a kórháznak, de ez is kevés. A lakásgond továbbra is égető. Azt hiszem, emiatt nem egy fiatal fog elmenni innen. — Annak idején, a felvé­­lemkor nekem még alá kellett írnom egy nyilatkozatot, hogy lakásigényem nincs, — mondja Sebestyén főorvos. — Azt szoktam mondani a fia­taloknak. hogy van számuk­ra szociálpolitikai perspektí­va. hiszen kezdeti lépésnek megteszi az úí orvos-nő­vérszálló. Később jöhet a garzon, majd a nagyobb la­kás. — ígéret van lakásra, — vélekedik dr. Kiss, — de a gyors megoldás nem valószí­nű. Egyetem után szakvizs­gára készülünk, idegen nyel­vet is illene tanulni, s min­dezt ilyen nagy leterhelés mellett. Az ember azt várná, hogy ha kiteszi a lelkét, es­te legalább egy csendes zug­ban meghúzódhat. — Az egyetemet szegé­nyebb család sarja ugyanúgy elvégezheti, mint a tehető­sebb körökből származók, — veti közbe dr. Csépe Péter, — de az életben már nem azonosak az esélyeik. Akit szülei nem támogatnak, ön­erőből nehezen szerez la­kást. — Szüleim becsületesen dolgoztak, nem tettek szert vagyonra, nem tudnak támo­gatni, — mondja dr. Kiss László. — Mégsem a fizetést keveslem, bár közismerten alacsony, erkölcsi érzékemet inkább az óránként kilenc­tíz forintot jelentő ügyeleti díj bántja. Kíváncsi vagyok, éjszakai munkára ennyi pénzért melyik üzem tudna munkásokat toborozni? Dr. Tölgyes Anna az ellen­érvre gondolva mondja: — Azt mondják, paraszol­venciát (vagyis pénzt) kap az orvos a betegtől, nincs olyan sajnálnivaló helyzetben. Eb­ben az esetben a kezdő or­vos a századik a sorban. — Ilyen körülmények kö­zött a fiatal orvosok többsé­ge elfogadja a paraszolven­ciát. ha valamelyik beteg ki akarja fejezni a háláját. Ez viszont lelkiismereti kérdést okoz neki. Ha jobb szociális helyzetben volnánk, másként alakulna a dolog. Az ember lelke tiltakozik, mégis elfo­gadja. Kezdők és régiek Beszélgetésünk ismét visz­­szakanyarodik az idősebbek­hez fűződő kapcsolatokhoz. — Jól kiegészítjük egy­mást, — vélekedik Csépe doktor. — Sok mindent fris­sen, másként tanultunk, mint a régebbi diplomások, lel­kesek vagyunk, nem legyin­tünk semmire, minden lehe­tőt megteszünk a betegek ér­dekében. Nem nélkülözhet­jük viszont az ő tapasztalata­ikat. Dr. Tölgyes Anna kritiku­sabb. — Néha tapasztal az em­ber szervezési és egyéb hi­bákat, szóvá is teszi, de las­san leszokik róla, mert az Idősebbektől olyan válaszo­kat kap, hogy „Lesz ez még így se”, meg azt, hogy „Ré­gen még ilyen sem volt”. Mi viszont a mai és nem a régi körülmények között élünk. Rosszul esik, ha az ember ki­talál valamit, és letörik a szarvát. A fiatal orvosnak is — bármennyire leköti a mun­ka és a sok ügyelet, — ter­mészetesen van magánélete. És az sem mindig könnyű, legalábbis ez csendül kj Töl­gyes Anna doktornő szavai­ból: — Elnőiesedett ez a pálya. Elkerültünk otthonról a vak­világba, ahol alig ismerünk valakit. Néhány futó ismerő­sünk van, és kész. Ha meg­tudja valaki, hogy orvosok vagyunk, hanyatt-homlok me­nekül. Szinte nem földi em­bernek tekintenek bennün­ket. hanem olyan lénynek, akinek a kezébe leteszik az életüket,-'akinek ki vannak szolgáltatva, akivel ezért nem lehet úgy beszélgetni, mint mással. Éz gátolja kap­csolatainkat. Néha jobb, ha az ember nem mondja meg, hogy kicsoda, mert új isme­rősei elfordulnak tőle. Ijsmerkedésrefci baHátkozás­­ra lehetőséget adhatna a klubélet, de jórészt csak ad­hatna. A fiatal orvosok ke­vés ideje, — meg néha kö­zömbössége miatt is — sok próbálkozás futott már mel­lékvágányra. A lehetőségek­kel a fiatal középkáderek jobban élnek. Visszahúzódó hullám? A beszélgetés elején feltet­tük a kérdést: hogyan érhet­nek többet a fiatal orvosok? Kézenfekvő, hogy lelkiisme­retes munkájuk, áldozatvál­lalásuk mellett szakmai kép­zettségük növelésével. — A kórház vezetősége se­gíti a szakvizsga letételét, és ösztönzi a tudományos mun­kában való részvételt, — mondja Sebestyén főorvos. — A korábbi években inten­zívebb volt a tudományos munkák iránti érdeklődés, en­nek köszönhetően a fejlesz­tésnél volt kik közül válasz­tani. Most visszahúzódó hul­lám van. úgy vélem. — A lehetőség megvan a tudományos munkához, — vélekedik Tölgyes doktornő. — Igaz, nem a kutatásban, hiszen itt a gyógyítás az el­sődleges, de a saját mun­kánkból másoknak is adód­hat tanulság. Néhány osztá­lyon referáló üléseket tarta­nak. Kezdeti lépésnek az is jó. — A szakmára kell kon­centrálni. — bizonygatja dr. Sebestyén Mihály, — azáltal kell nevet szerezni minden fiatalnak. Megbecsülést pe­dig a munka mellett szerény magatartásukkal is. Aki egy­szerűségével hívja fel ma­gára a figyelmet, az elősegí­ti a team munkáját, a közös erőfeszítést. Ebben a kórházban is ér­vényes egyébként, hogy aki igényes önmagával szemben, az felfelé halad, aki nem, az „ellaposodik”. A fiatalokat évek óta kia­lakult struktúrával fogadja a kórház. Számukra nem fo­gadható el minden szokás. — Mi például tegezzük a nővéreket — mondja dr. Kiss László. — Nem a háromméte­res távolság megtartása ad­ja a tiszteletet. Valóban nem az. Sokkal inkább az, amit dr. Tölgyes Anna így fejez ki: — Nagyon jó érzés, ha va­lakinek meg tudom menteni az életét. Simon Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents