Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-23 / 301. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. DECEMBER 23 Szakaszgyűlések iitán A napokban fejeződtek be megyénkben a munkásőr szakaszgyűlések. Látszólag nincs ebben-semmi újszerű, hiszen már évtizedek óta megszokott, hogy a kiképzési év végén összeülnek az alegységek tagjai, és megvitatják a foglalkozások során szerzett tapasztalataikat, szót váltanak a gazdasági és politikai élet időszerű kérdéseiről. Annak azonban, aki részt vett mondjuk húsz évvel ezelőtt is ilyen rendezvényeken és akkori benyomásait egybeveti a mostanival, fel kell figyelnie néhány újszerű tényre Mindenekelőtt arra, hogy megfiatalodott a testület. Mind nagyobb arányban új generáció veszi át a fegyvert. Alapvetően örvendetes tény ez. vitathatatlan bizonyítéka annak, hogy a párt fegyveres testületének egyaránt van becsülete és vonzó hatása a párttag és a párton kívüli fiatalok körében. Az sem mellékes, hogy az ifjak jobban bírják a kiképzéssel járó megterheléseket, mint az idősebb nemzedék. A harckészség eleve magasabb ezáltal. Feltétlenül hozzájárul ehhez nemrégen szerzett katonai ismeretük. Javukra szolgál az is, hogy politikailag és szakmailag jól képzettek. Mindez lemérhető volt a mostani szakaszgyűléseken. Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált az, hogy új vagy legalábbis fokozottabb erőfeszítést követelő feladatok is adódnak ebből. A fiatalok ugyanis fizikai erőkifejtésben, szakmai képzettség tekintetében bízvást felvehetik a versenyt az idősebbekkel, de élettapasztalatuk korántsem olyan gazdag, mint elődeiké. illetve idősebb elvtársaiké. Létszámuk növekedésével ezért a parancsnokok nevelőm unkájának és a kollektíva nevelőhatásának egyaránt erősödnie kell. Abból a tényből is adódnak új feladatok, hogy a közvélemény. mindenekelőtt üzemi dolgozótársaik megbecsülése jobban övezi a korábbinál a munkásőröket. Erre egyébként számtalan példa utal, — köztük az, hogy a szakaszgyűléseken megjelentek a bázisszervek vezetői és támogatásukról biztosították a testület tagjait. Túrkevén az egyik vezető még azt is felajánlotta, hogy munkásőreiknek megveszik az új egyenruhát. Noha erre nincs szükség, mégis sokatmondó gesztus, lépten-nyomon tapasztalható, hogy társadalmi és gazdaságpolitikai témákban dolgozó társaik kikérik a munkásőrök véleményét, joggal gondolva azt, hogy meggyőződésük széleskörű politikai ismereteken alapszik. Ez így is van, és a továbbiakban is így kell lennie. Ez viszont azt igényli a parancsnokoktól és a bázisszervek pártszervezeteinek vezetőitől is. hogy a korábbinál gazdagabb politikai, gazdasági érvekkel segítsék a munkásőrök felkészülését. Ezeken a szakaszgyűléseken lemérhető volt az is, hogy a testület tagjai tisztában vannak gazdasági életünk helyzetével, és minden tőlük telhetőt megtesznek annak javításáért. Ezért igénylik a nyűt, őszinte szót életünk minden területén, és a megfelelő alkalmazkodást a korszerű követelményekhez. Minderről a szolgálat kapcsán is esett szó. Így például arról, hogy a foglalkozásokat minden esetben jól elő kell készíteni, hogy a kiképzés egyetlen perccel se vegyen többet igénybe a kelleténél. A korábbinál viszont jobban szolgálja a harcászati gyakorlatok sikerét, a harckészültséget. Néhány egységnél ehhez szemléletbeli változásra is szükség van. Tisztában kell lenniök azzal, hogy a változó körülmények magasabb követelményeket támasztanak. A munkásőrség több évtizedes erényeinek gyarapodását is elkönyvelhették a szakaszgyűléseken. így például azt, hogy a testület tagjai méltó módon teljesítik pártmegbizatásukat, példát mutatnak a termelő munkában és a közéletben, elvtársi segítőkészség jellemzi egymáshoz való viszonyukat. Kunmadarason például az egyik megköszönte társainak azt, hogy kezük munkája nyomán családi háza négy hónap alatt felépült. Közismert, hogy a munkásőrök önzetlen áldozatvállalással teljesítik megbízatásukat. Ha munkahelyükön jutalmat kapnak, azt mindenekelőtt kiváló munkájukért kapják. Lakáskiutalásnál, a különböző juttatásoknál nem sorolják őket előre csupán azért, mert sok kötöttséggel járó fegyveres szolgálatot teljesítenek. Politikai elkötelezettségüket mégis meggyőzően demonstrálják. Környezetükre ezért tudnak hatással lenni. Ennek is köszönhető a személyi állomány folyamatos felfrissülése. Néhány egységnél sorban állnak a felvételre jelentkezők. A szakaszgyűlések tapasztalatairól arra lehet következtetni, hogy a testületben — huszonöt éves múltjához méltóan — kiegyensúlyozott, célratörő munkát végeznek. A januárban kezdődő ünnepi egységgyűléseken ezért sikeres kiképzési évről adhatnak majd számot a parancsnokok. S. B. Az új épület kívülről is tetszetős A kunhegyesi Dózsa úti Általános Iskola az idén új úttörőházzal gyarapodott. A létesítményt a község szélén lévő diák sportcentrumba építették. Ami a költségeket illeti, temérdek segítse get adtak a szülők; a gyerekek; a sütőipari vállalat Béke Szocialista Brigádja; a Középtiszavidéki Áfész, a költségvetési üzem kollektívája, szakemberei; a Középtiszai Állami Gazdaság bánhalmi asztalos üzemének munkásai, tanulói. Elmondható, hogy a mintegy félmillió forint értékű épület a helyi üzemek, kollektívák, emberek. gyerekek önzetlen támogatásának a szép példája. Képeink a létesítményt, illetve itt az időtöltési, szórakozási lehetőségeket mutatják be. D. Sz. M. Fotó; T. K. L. Odabenn teljes a „nagyüzem” emelkedett a hangulat. Az őrsi összejövetel után jólesik a játék. Zenegép, televízió, rádió is van. Aki a lemezhallgatást kedveli, erre is akad lehetőség, mivel már mintegy 10 ezer forint értékű lemezzel rendelkezik az úttörőbáz. Alkoholizmus, nagyivés „És mi csak csatázunk vadul" Károly olyan háttérrel jött a főiskolára, mint közülünk senki sem. Harmonikusan élő, értelmiségi családban nőtt fel, nővére és öccse a mai napig szereti valaha tehetséges sportolónak, zenésznek. tanárnak induló testvérét. (Tényleg: bármi lehetett volna belőle, nem is akármilyen). — Hol kezdődött a lejtő, Karcsi? — Először js: tiltakozom az ellen, hogy lejtőn vagyok. Legföljebb azt fogadom el, hogy gödörbe estem. De te arra vagy kíváncsi, hogy a pia hogyan, miért lépett be az életembe. Tudod, hogy még ifjúsági korúként másodosztályú felnőttcsapatban fociztam: egy-egy győztes meccs után nekem akart fizetni mindenki. Mit mondjak, hízelgett a dolog, s noha tudtam, hogy árt a pia, negyedikes gimista koromban szemrebbenés nélkül megittam 4—5 korsó sört, vagy ugyanennyi fröccsöt. Emellett még pisztonoztam egy jó kis bandában is, hát a bulik alatt, meg után se Bambit ittunk — legföljebb kísérőnek. Otthon persze jöttek a balhék, a focicsapatból ki-kihagytak, úgymond az érettségi idejére megkomolyodtam: jelesre értem, a főiskolai felvételin is a maximális pontszámot értem el. — A főiskolán nem ittál többet, mint bárki az évfolyamon. — Akkoriban tényleg nem nagyon piáltam, mert hol itt, hol ott fájt egy-egy nagyobb tintázás után. Másrészt akkorra már meglehetősen pontosan ismertem az alkohol természetrajzát. Tálján nem meséltem még: gimiben egyszer szorgalmi feladatként kiadták elemezni Ady; Harc a Nagyúrral című versét, én meg hétfőn hajnalban — jó másnaposán — csináltam meg az elemzést. A disznófejű Nagyúr förtelmes alakját én az alkohollal, az alkoholmámorraí azonosítottam. Figyeld csak az utolsó versszakot : „Ezer este múlt ezer estre, A vérem hull, hull, egyre hull. Messziről hívnak, szólogatnak És mi csak csatázunk vadul: Én s a disznófejű Nagyúr.’’ Amit akkor másnaposán — megéreztem a versben, azóta jóformán végigcsináltam. A főiskola után másfél évig népművelőként dolgoztam, ezalatt megnősültem, született egy fiam és „megtanultam” inni — a mámor kedvéért. Tudod ez a „nagy periódusokban” úgy megy, hogy tele van az ember feszültséggel a hülye főnöke, a rosszindulatú kollégája, vagy éppen a saját tehetetlensége miatt — és hát kéznél van az „oldószer”, az ital. Másnap reggel fejfájás, gyomorgörcs — ami újabb hideg söröket, pálinkákat követel. Ráadásul olyan környezetben, ahol mindenki iszik, úgy megy ez mint a karikacsapás. Persze az iszogatással sok minden együtt járt: későn vagy egyáltalán nem jártam haza. egy idő után a feleségemnek akadt valakije, persze nekem is, botrány, válóper, s jött az önsajnálattal vegyes lelkiismeret-furdalás, amire megint csak inni kellett. Az állásomból kirúgtak, de még tartottam magam. Töprengtem, hogy önként jelentkezzem elvonóra. de egy orvos haverom felvilágosított, hogy előbb próbáljam meg egyedül. Egyszerűen úgy, hogy ne igyák. Ekkor már K.-n — dolgoztam — elég megbélyegző jellemzéssel. Egy évig ment, úgy ahogy. Aztán kezdődött elölről: és mindig a disznófejű Nagyúr győz, s a végeredmény akkor sem kétséges, amikor az első pohár után nyúl az ember. Hadd ne részletezzem: egy időben a cigánytelepen laktam, s örültem ha sündisznót sütöttünk. Nyolc éve csatázunk, és most tűnik először úgy. hogy nekem is van esélyem, a második feleségem tudja, hogy most már nem úgy áll nálam a dolog, hogy egyszerűen abba kell hagynom az ivást. Könnyű lenne Károly sztorijából — vagy „kortörténetéből” — bizonyos érzelmes húrokat pengető tanulságokat levonni. Csakhogy Károly sok mindent elhallgatott. Kihagyta, hogy — volt két öngyilkossági kísérlete, igaz, mindkettő amolyan „ráijesztés-féle”. A csata tehát nem dőlt el... Mint ahogy azoké sem, akik kényszer, vagy önkéntesség alapján vállalták a gyógykezelést. (Megjegyzendő, hogy az elvonókúra sokkal inkább megbélyegző a társadalom szemében, mint az, ha valaki rendszeresen a kocsmához közeli árokból indul hazafelé). Üjszászon, a Hetényi Géza megyei kórház pszichiátriai osztályának kétszáz ágyából, 80—100-at alkoholbetegek foglalnak el. Módunk volt résztvenni a dr. Thaly Gedeon vezette osztály alkoholbetegeinek egyik csoportterápiás foglalkozásán. Csaták tanúi vagyunk itt. A bevezető rádióriport mély csöndet teremt, majd szinte mindenkinek van mondanivalója. Van, akit az alkohol okozta elbutulás lehetősége — és valósága — izgat, s van aki túllép a riportban hallottakon, hangosan gondolkodik. fölidézve élete megrázó részleteit. A fiatalasszony, akinek férje bekésziti a hűtőszekrénybe a sört, mondván: „Ha netán mégis megkívánnád, itt van, igyál csak” — holott tudja felesége alkoholbeteg. („Mellesleg”: a férj sem absztinens. de azon van, hogy felesége ne gyógyuljon meg). Akad, aki itt is öncsaló módon hitegeti magát: nincs baj, nincs velem semmi baj... Más áthárít mindent a környezetére, és többen attól félnek, hogy a kúra után jön igazán a neheze, mit kezdenek majd régi környezetükben ezzel az „újszászi érettségivel”. Hallgatva ezeket a — végül is; értékes. de segítségre szoruló — embereket, jut eszembe, mi lenne, ha nagyobb üzemek, tanácsok, s egyéb szervek döntéshozatalban illetékes vezetői résztvennének egyegy ilyen beszélgetésen; utána talán nem tétováznának, amikor a rehabilitációhoz szükséges védett munkahelyek létesítéséről, vagy az elvonókúrát megjárt emberek elhelyezéséről kellene dönteniük. Egyelőre sajnos az sem tipikus, hogy az ide kerülő betegeket munkahelyükről meglátogatnák. G. másodszor van itt. A harmincnyolc éves férfi, remegő kézzel gyújt rá. — Tehát; az ital az életemben. (Mást is megkérdezhetett volna, mindenki érzi itt a maga baját). Apai és anyai ágon is kocsmárosok voltak a nagyszüleim. de csak az egyik nagyapám ivott. A szüleim vendéglátó szakmában dolgoztak: pontosabban, anyám dolgozott, apám meg ivott. Emlékszem, hogy már gyerekfejjel visszatetsző volt az öcsém és az én számomra, hogy apám olyan keményen iszik. Ennek ellenére, amikor be voltunk fogva az italok cipelésébe, bele-belenyaltunk egyikbe-másikba. De kamaszkorunkban sokszor fogadkoztunk. hogy mj aztán nem iszunk, ha felnövünk. A gimnáziumi évek alatt nem volt semmi baj, legföljebb húsvétkor ittunk. Dacára annak, hogy közepesre érettségiztem. levelezőn fölvettek a tanítóképzőbe, közben egy kis Tisza menti faluban tanítottam. Három évig voltam ott, sajnos a képzőt nem fejeztem be (ezt máig is bánom). csak másfél évem van még. Ekkor még nem ittam. Akkor kaptam rá amikor anyagi okokból, az olajosokhoz mentem dolgozni; az akkori kollégákkal elég gyakran rátöltöttünk. Az olajosoknál töltött másfél év után — három év az NDK-ban. Olcsó volt ott a sör, meg a snapsz. Az NDK-ban töltött évekhez tartozik; kint megismertem egy magyar kislányt, aki a feleségem lett. A fele1 ségem hazajött, itthon élt, várt — én meg kinn dolgoztam — és ittam. Amikor hazaiöttem nem hoztam se motort, se hűtőgépet, nem tudtam a feleségemnek felmutatni semmit. Sz.-on telepedtünk le, két fiúnk született. Azt hiszem igazi szerelmi házasság volt a miénk. Az ital nem okozott különösebb problémát — néha napokig egy kortyot sem ittam. A második gyerek születése után aztán belelendültem. Anyagi problémák, állandó italozás — meg ami ezzel jár, ilyen „szeszközi” állapotban csökken az ember szexuális igénye, képessége is. Természetesen a feleségem se bírta cérnával, bár türelmes volt. Azt javasolta adjuk el a házat, amiben lakunk, és költözzünk oda, ahová ő való. Megteremtettük a lehetőséget, hogy új helyen úi környezetben tiszta lappal kezdjek. Csak egy darabig tartottam magam — visszaestem. A korábbi munkahelyemen művezető voltam, itt fizikai munkás lettem — kevés volt télen a pénz. begőzöltem, kiléptem. Korábban, ugye, eladtuk a házat, volt pénz — én egy darabig állást kerestem, vagyis hogy, otthon ezt mondtam. Végül is a sógorom kerített állást, a nyomdában. Egy darabig nem ittam bennem volt a félsz, a nyomdában ugyanis gyakran szondáztak. Aztán jött egy reggel: a boltban piát vettem, megittam — egy hét múlva postán küldték ki a munkakönyvemet. Közben otthon botrány botrányt ért, a gyerekeim úgy néztek rám, mint én valamikor az apámra. A feleségem beadta a válópert, egyben az elvonókúrára szóló „beutalót” is kérte. Ijedtemben elkezdtem dolgozni, bár volt bennem valami éktelen düh, hogy válóper, meg elvonókúra. Noha tudtam, hogy egyedül már nem tudok véget vetni az ivásnak, hogy betegség ez, ami ellen nincs védőoltás. Kijött a határozat; megjelentem itt, Üjszászon. Jó egy hónapig tartott, amíg le tudtam gyűrni magamban az ellenérzést az orvosokkal, a gyógykezeléssel szemben. Később kezdtem helyrejönni., tudatosodott bennem, hogy valami újat kell kezdenem. Titokban abban is reménykedtem. hogy a családommal is helyreáll a régi viszony. Vállaltam, hogy tovább maradok itt benn; hogy olyan legyek, mint régen voltam. ’81. áprilisában hagytam el az osztályt, munkásszálláson laktam, látogattam a családomat, szedtem az Anticoíl, és büszke voltam arra, hogy nem iszom. Olvastam, moziba jártam, néha bementem egy kocsmába — s noha ihatnám volt — csak kávét kértem és egy üveg Márkát. Végül egy gyerekes hülyeség „áldozata” lettem. Abbahagytam az Anticolt, enélkül is bírtam egy hónapig. Aztán a névnapomon megittam két korsó sört. Furdalt a lelkiismeret. féltem, hogy visszaesem. Négy napig megint nem ittam. Aztán megszűntek a szünnapok — visszaestem. Szerdánként az alkoholellenes klub környékén lófráltam, szerettem volna visszajönni Üjszászra. Egyszer az előtérben egy Volt betegtársam fülönfogott, másnap a főorvos úr segítségével fölvettek ide. Azóta itt vagyok. .. G. jóindulatú, intelligens férfi, még ma is olyan ember, aki teljes értékű tagja lehet a társadalomnak. Gyógyulása után, amely immár nemcsak rajta és orvosain múlik, hanem majdani környezetén is. Szabó János
