Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-18 / 297. szám
Irodalom» művészet 1982. DECEMBER 18. tó én ítui y ijar ímnelláibéL Szerb Antal: A szörnyeteg közeledése szörnyeteg közeledését ki tudná elmondani és csak egészében átélni is, a hírt, amint lassanként bizonyossággá nő, mint valami förtelmes és életet el-kiszívó daganat, melyet megállítani nincs semmiféle ír. a szörnyeteg közeledését a lúdbőrösen vonagló ország iszonyodó testén át, undok barázdát vonva maga után — ha nem volnának az embereknek percei, amikor túlfeszülve a kiállott borzalmakon, tompa kondulással mindent elfelejt, mintha őt magát lökte volna félre valami kedves és nem fenyegető árok szemetes fenekére a folyamatos élet, ha nem volna alvás és időszakos hülyeség — minden ember megőrült volna, még mielőtt a vég valósága elkövetkezett. És reggél, mikor a király lombos, tájékos álmok után egyszerre gyilkosán létező ágyába ébredt, érzékeire és a rettenetes valamire, ami belülről taszította semerre, a pásztorok megint eszébe jutottak, akik a hegyről aláiöttek söpörve mondhatatlan rémülettől, ők látták. amint a századok óta járatlan szakadékokból nagy lassan kidugta a fejét — de a feje látásáig nem is jutottak még el, a szemét sem látták, csak nekieredtek, és a gyepes lejtőkön egymáson keresztül görögtek lefelé, kicsiny és torz szikliák, amint jegesen megindulnak, mert járni ki tudott volna közöttük a lábficamító rémület miatt. ... Minek is mondani, az órák alatt néptelenné vált hegyek közt most már természetmagukra maradva, megtagadottan ég felé vonaglanak a fák. a szép fák. Isten legsudárabb fiai, és a fejük is alig látszik immár a sárga ködben, amely jelzi a szörnyeteg útját, az erdő állatai mind. mint a megőrülő gondolatai, szétrohannak, a mókusok bolond körökben keringtek a fák szabadon maradt legormán, egymást tépték a farkasok, a madarak ijedt tavakba hulltak, a végsőkben gyötrődő erdők halálkiáltása a völgyekbe sivított éjszakánkint. A szörnyeteg pedig haladt, és elérte az első falut. Egy farkcsapással összedöntötte a templom tornyát, lassú lábával, melyen egy-egy pikkely akkora volt. mint egy óriási pajzs, föld alá nyomta a kunyhókat, lehelete fölperzselte a szántóföldeket. A szörnyeteg lejött a völgybe. Kőfalakat kettéharapott,' folyókat kiivott, mikor útjába akadtak, bűvölő szemével feltátott kapunyi torkába terelte a marhanyájakat, azután ott feküdt szalagos szép szántások fölött mérföldesen elterülve, zöld, lágy hajlású dombok oldalára felvetett farokkal, és messze környéken elpusztult minden élet. A vakondokok a napvilágra menekültek és ott pusztultak vakultam a búzatáblák önmagukban sisteregve összeomlottak, és közülük a felvert fürjek repülni próbáltak, majd torz fejessel hullottak vissza, és a nyulak sírtak csodálatosan, minden patak méreggel folyt, és bűzlő döglött halak vetették fel bennük nyálkásan zöld hasukat. A földek mezítelenek voltak már, barna a termőföld, és a holdvilágban kísértetiesen fehérek a sziklák csontjai, és a szörnyeteg elért a nagy tóhoz. Ez volt az emberek utolsó reménye. De a szörnyeteg bement a tóba, keskeny páncélos fejével borzalmas gyorsasággal hasította a hullámokat, a tó roppant teste szemlátomást vergődött a csillagfényben (újhold élszakája volt), és egy-egy lázas mozdulásával falukat nyelt be a parton, és a túlparti halászoknak idejük sem volt menekülni. Egy kibírhatatlan mocskossá vált tengeren izmos hullámok süvítve ragadták őket a szörnyeteg kitátott szája felé, melyből kardszerű fogai olyan élőén tátogtak ki. és a nyelve, mint egy mindennél szörnyebb szörny, kígyózott, és nemsokára undok síkosságával rájuk tekeredett. És imádkozni is elfelejtve utaztak alá a szörny belső mocsarainak kárhozatába. Akkor már semmi sem állott a szörny útjába a város felé. Az emberek intézkedtek, a feltalálók csodákat találtak fel. az idealisták ellenállásra és hősi halálra buzdították a lakosságot, pártközi konferenciákat tartottak a politikusok, az orvosok hideg vizekbe dugták az elmebajosakat, az adósok moratóriumot kaptak, beszüntették a villamosforgalmat, a lapok különkiadásokban emlékeztek meg a Szerb Antal (1901—1945) a modern esszéírás kimagasló alakja, szépírónak is jelentős. Művelt értelmiségi családban. könyvek között nőtt jel. Budapesten és Gráéban tanult, 1924-ben doktorált. s magyar —német—angol szakos tanárként kezdte pályáját. Többször járt külföldön: Párizsban, Olaszországban, Londonban, Harminckét éves korára a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották, s 1937-ben magántanári fokozatot szerzett a szegedi egyetemen. A II. világháború alatt többször került munkatáborba, s végül a fasiszták gyilkolták meg. írói pályája 1921-ben. a Nyugatban közölt versekkel, novellákkal indult, majd irodalomtörténeti tanulmányainak, esszéinek új szellemével és hangjával keltett feltűnést. Fő művei: a Magyar irodalomtörténet (1934) és A világirodalom története (1941) a hivatalos konzervatív irodalomtörténetírással szemben léptek fel, s a polgári irodalomtörté - netírás jelentős alkotásai. Anyaggazdagság, finom esztétikai megfigyelés, olvasmányosság; gyakran szinte szépírói könnyedség és beleérzés jellemzi Szerb Antal irodalomtörténeti munkáit), míg szépirodalmi alkaltásait tudós készültséggel, míves csiszoltsággal írta. Ironikus hangú fanyar humorral fűszerezett regényei: A Pendragon legenda (1934). az Utas és holdvilág (1937) és A királyné nyaklánca (1943). Novelláinak legteljesebb gyűjteménye Szerelem a palackban címmel jeleni meg 1963-ban. szörnyeteg újabb előrehaladásáról, a gazdag emberek elmenekültek külföldi fürdőhelyekre. De voltak, akik tömegpszichózisnak tartották az egészet. Egy éjszaka a szörnyeteg megjelent a város fölötti dombon. Széttárt óriási szárnyaival ott állt, és csendesen lenézett a városra, szárnyai az ezernyi ezer ívlámpa reflexétől bordó színben égtek. Először egy rikkancs vette észre. Még meg is örült neki, valami nagy és meglepő dolognak, mely a dolgok arcát egyszer csak másra fordítja. — Ott a sárkány! — kiáltott szinte boldogan, és arra mutatott. Egy pillanatra szembefordult egymással a város és a szörnyeteg. Aztán futottak, ki merre látott. Szembeforduló tömegek vad magukkiéléséve] taposták egymást, a rémület egy pillanat alatt gyűlöletté változott, és a téboly kitűzte a tüzet nagy házak tetejére. A pincék színes zugai jói öltözött emberekkel teltek meg, akik gyalázatosán elhagyták övéiket. Az aszszonyok az ablakon ugráltak ki tömegesen. és mint valami furcsa kéjben, utolsó nagy hisztériában, odadobva sóvárgó testüket a levegőnek, a semminek, a végtelennek. Égő házakon, összeomlott hidakon, portengerrel bedőlő gyárkéményeken és az öngyilkosok ezrein keresztül a szörnyeteg bevonult a városba. Egyenesen a királyi palotának tartott. A király pedig apatikusan hevert nagytermében napok óta, hagyta, hogy udvara szétszaladjon országszerte, hogy felesége a nagyharang kötelére akassza magát, hogy gyermekei patkányokkal vegyes húzódjanak egy pincezugba, mígnem a sárkány egy farkcsapásától az is rájuk szakadt. A király ezeken a napokon valahogy eltávolodott mindattól, ami még fájdalmas van a létező dolgok valóságában, és elsüllyedt a végső kétségbeesés parttalan mélyeibe. Ott feküdt, és túl volt életen és halálon. kkor a szörnyeteg bedugta groteszk zöld fejét a fehér, gazdag keretű ablakon. Nézték egymást egy ideig. Azután a király felkelt, és kivonta kardját. Megsuhogtatta, és lecsapott vele a sárkány fejére. A kard kiszakadt a markolatánál. A király felkapott egy alabárdot, amely a sarokban állott, és hozzásúlytott. Az is eltört. Kirántotta a pisztolyát, és hat lövést adott le a sárkányra. A sárkány megrázta a fejét. és szinte nevetett. Akkor egy ekrazitbombát vágott hozzá. Füst lett, és a teremben minden porrá tört. Csak a szörnyeteg feje maradt meg, amint belógott az ablakon, és egykedvűen nézte a királyt. Akkor a király megnyomott egy gombot, és íme: a plafonról egy óriási borotvaéles vaslap zuhant le élével egyenesen a szörnyeteg nyakára. Alig ment a húsba, és ott megállt, mint valami furcsa gallér. A szörnyeteg nyugodtan bámulta a királyt. Akkor a király is megnyugodott. Letette az asztalra koronáját, és katonás léptekkel bevonult a szörnyeteg kitátott torkába. György Albert: Lány almával Birleanu Iftimie: Esküvő Gertler Jana: Portré Poézis II. < Csukás István: Futhat a vonat messze veled őrizlek már, futhat a vonat messze veled, vagy billegve csillagokig vihet fel a repülő! Nézem a bontakozó estét, mint régi varázsló, aki nyugtalanul érzi, hogy más jelek nőnek, más látomások, mint a csillag s mint a telihold; mást mutat csontig lehámlott ágak nagy szövevénye, mást a cikkanó holdfényben szétburjánzó árnyék — tégedet sejtt meg először, aki már e világnak más formát adsz, ujjadat érzi. tudja a szív, s csókodat: bűvös zárként rákapcsolódik a zűrös lélekre, hogy zárva maradjon s újra nyitódjon — De a szédülő mámorból felocsúdva, a józan pillanatokban még nagyobb sejtés bűvköre vonz: még csak a rajzolódó, csupaszép jövőt látom! Ó, hát légy te velem mindent elrendező szívvel! Most csak az este fonja ezüstös láncait érted, s ezüst léteidet imitálja a megcsaló holdfény: csillan a tükröket tartó tócsákon, repedésen. Szokolay Zoltán: Czilczer Olga: A házak közt Egyszerű élet A házak közt már céltalan jár, Látsz egy szárítózsineget S gyanakvó arc az ég fölötte. kifeszítve egy falusi ház Megáll a fénylő félszavaknál, [udvarán csikket köp kék neonkörökbe. Felhők szárítkoznak rajta Csöpög a lé egy megtaposott Zsebében hord egy más fűcsomóra mely éppen csak [vidéket, [kikelt de azt mgr végleg összegyűrte. Odébbrúgja a gesztenyéket, Emberi léptek nyoma a ház [körül. beleakad tüskés betűkbe. elkötött kutya szaglászik [asszonya után Köztünk élt hajdan — azt fülel valami láthatatlan [beszélik, forrású hangra egy vonatkik már heyelle énekelnek. [füttyre Most elbotorkál még a télig, egy madár megfejthetetl s a hóban ás magának verbiet. [énekére Sass Ervin: könyvet írok a néma hegyekről hópehelycsillagokról Egyszer majd a nyár narancssárgáiról a barna őszről egyszer majd megfogalmazom egyszer majd megfogalmazom az életeml a kútkerék nyikorgását tető alá. hozom ezt a hétvégi az üres vödröt [házat miyen a vasárnap amikor álmok koppannak az ki tudja [alján egyszer majd megfogalmazom egyszer majd megfogalmazom a szerelmet az életünket gyönyörű víziókat a szerelmet bársonysimuásokat a néma hegyeket egyszer majd megfogalmazom az álmoktól terhes üres vödröt amire gondolok egyszer majd megfogalmazom Benkő Gábor: "^Vasgolyó két üveg között Hol vannak azok a régi szép békeidők, amikor a felvidéki drótostót így kínálta magát az ablak alatt: „Drótozni, fótozni van-e valami?” Most, ha a hatodik emeleti lakótelepi lakásom ablakát a szemközti sorház egyik erkélyéről csúzlival kilövik, cipelhetem az ablakkeretet az üveges ktszhez; ha esik, ha fúj, várhatok rá egy hetet, cipelhetem vissza, és míg várom a következő belövést, háztartási biztosítási ügyben levelezek. \ A szemközti házból másodízben követtek el merényletet ablakaim ellen. Tettes természetesen nincsen, nem is keressük. Mivel haragosom sincsen odaát, csak arra következtethetek: az én ablakom esik kézre a merénylőnek, én vagyok lőtávolságon belül. Lehet, az is irritálta tette elkövetésére, hogy az ablak frissen mosott volt, s a délutáni napfényt a szemébe tükrözte. Következésképpen nem kell annyiszor ablakot mosni, mondtam a feleségemnek. A körzeti biztos is benézett, szemügyre vette a kívül-belül törött ablakot, az üvegek között fénylő kétdekás acélgolyót, szakszerűen kiszámította a golyó röppályáját. Elvileg berajzoltuk a szemközti lakóház egyik erkélyét. Tenni persze semmit nem lehet. Nem is kértem, van a rend őreinek ennél komolyabb feladatuk is. De azért figyelnek. Egyszer hátha jobban kidugja fejét a mesterlövész a loggián kiépített lövészárokból. Jegyzőkönyvet biztonság okáért felvettünk, s miután tisztáztuk, hogy anyám „ts”-sel és nem „cs”vel írta nevét, átadtam magamat a magánnyomozás izgalmainak. Vagyis előbb a vaksi ablakkeretet lég- és víztelenítettem. Ehhez fólia és léc kellett. A közeli építkezés ígért beszerzési lehetőséget. Aztán úgy döntöttem, magánügyemet nem hárítom át az államra, így a domboldali maszek építkezéshez mentem. Egy üveg sörért vételeztem terítőnyi fóliát és lécet. Akkor jött a tulaj és kérdezte: „ez meg mi?” Malteros barátom járatossága nem volt meglepő. „Ez szerzi be az U-sze-
