Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-02 / 283. szám

1982. DECEMBER 2, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet abádszaióki kirendeltségének tervében az idén 2 millió 650 ezer forintos betétnövekedés szerepei. Az eddigi adatok szerint túl­teljesítik a tervet, és a betétállomány az év végére mintegy négymillió forinttal lesz több, mint a múlt év utolsó hónapjában Nyugdíjas vasutasok klubja Egy országos tanácskozás tanulságaiból Az idősek nemzetközi évé­ben, november végén, első ízben találkoztak a vasuta­sok nyugdíjasklubjainak ve­zetői. Az országos randevú­nak a szolnoki vasutasok cso­móponti művelődési háza voilit a házigazdája. A kezdeményezés is Szol­nokról, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Ságvári End­re Művelődési Központjától indult. Az intézmény mun­katársai ugyanis — a mun­kahelyi művelődési munka módszertani segítése köze­pette — gyakran tapasztal­ták, hogy a megyében mű­ködő viszonylag kevés, (ti­zenöt) szakszervezeti vagy munkahelyi fenntartású nyugdíjasklub sok szempont­ból átlagon felüli színvona­lú munkát végez — a ma­gányos, idős emberek legna­gyobb örömére. A tiszafü­redi Áfésznál, a szolnoki Vo­lánnál, a kisújszállási vasu­tasoknál1, a szolnoki Csomó­ponti Művelődési . Házban működő nyugdíjasklubok működésükkel már eddig is bizonyították: a klub mint szervezeti közösségi műve­lődési keret kiválóan alkal­mas arra, hogy az évről évre növekvő számú nyugdíjas közérzete jobb legyen, hogy az idős emberek fokozódó aktivitással részt vegyenek környezetük életében. Az élményt és számtalan tanulságot adó programot Balázs Ákos. a Vasutasok Szakszervezete Központi Ve­zetőségének osztályvezetője nyitotta meg. A közel száz főnyi résztvevő tőle tudhatta meg, hogy országosan is ke­vés (csupán tizenkilenc) nyugdíjasklub működik a Vasutasok Szakszervezete ál­tal fenntartott 24 kulturális intézményben^ Sokan meg­lepődtek azon, hogy mily sok —118 ezer — a vasutas nyugdíjasok száma. (Pár év múlva 126 ezer vasutas nyugdíjas lesz. Pontosan annyi, amennyi az aktív vasutas dolgozó.) Ez az egy adat is gondolkodásra, tettre serkenti mindazokat, akik a jövőben többet tehetnek a nyugdíjasokért. Míg az első nap jórészt különféle módszertani bemu­tatókkal szaladt el, a másik nap az intenzív tapasztalat­­cseréké volt. Egyidőben három helyi­ségben, három témakörben folytatódott az eszmecsere. Volt, akit a Szórakozás és a művészet című téma érde­kelt. Mások az ötletbörzére mentek, ahol a kirándulá­sokról, a turizmusról, a klu­bok irányításáról esett. szó. És voltak, akiket az olva­sáspropaganda érdekelt — arra voltak kíváncsiak, hogy a klub keretei között milyen módszerekkel lehet még szo­rosabb barátságot kötni a jó könyvekkel, a hasznos irodalommal ? A találkozó végén a cso­portos beszélgetések irányí­tói összegezték a fontosabb tanulságokat, tapasztalatokat. Abban mindenki egyetértett, hogy a gyakorló és a leendő klubvezetők rengeteg gya­korlati ötletet kaptak a két nap folyamán. D. P. Kereskedelem, vendéglátás Több száz új létesítmény A kereskedelmi hálózat fejlesztésénél a vállalatok szövetkezetek a folyamatban lévő beruházások meggyorsí­tására koncentrálják az ere­jüket. Üi üzleteket főként csak ott létesítenek, ahol a lakosság alapellátása az át­lagosnál kedvezőtlenebb. 1982-ben mintegy 150 ezer négyzetméterrel bővült a kis- és nagykereskedelem. — valamint a vendéglátóipar üzlethálózata. Országszerte 500 korszerű ABC-t, új áru­házát, vendéglátó-üzemet és éttermet adtak át. A beruhá­zásokat a vállalatok saját erőből, illetve a tanácsok, a SZÖVÖSZ. és Belkereskedel­mi Minisztérium támogatásá­val, továbbá bankhitelből va­lósították meg. A vidék, városok közül Szekszárd, Zalaegerszeg, Deb­recen és Szolnok gyarapodott új áruházakkal. Több étte­rem is nyílt az idén; többek között Agárdon, Mosonma­gyaróváron és Békéscsabán. A velencei kirándulóközpont­ben és Karcagon napi 2000 adag étel elkészítésére alkal­mas központi konyha készült el, s Karcagon ehhez önki­­szolgáló éttermet is csatoltak. A terveknek megfelelően megkezdődött az érdi Fészek Áruház és a veszprémi Ská­la áruház építése. A kis fal­vak és tanyák ellátásának javítására a megyei áfészek bővítették a mozgó ABC-há­­lózatot, a meglévő autóbu­szok mellé újabb 11-et állí­tottak. Alkoholizmus, nagyivás Faluhelyen. Szombat este, hét óra felé. Az egyetlen mű­ködő közösségi hely a kocs­ma (vendéglő, italbolt, büfé, bisztró, köpködő). Negyvenöt négyzetméter mindössze — s minden négyzetcentiméterre több ezer forint évi forgalom jut. A fröccs, üveg sör kor­szaka lejárt, radikális hatá­sú „kombinált porok” kéret­nek: egy deci pálinka, korsó sörrel, esetleg egy „Tardyl”, amely áll: 2 deci vörös bor­ból, egy üveg Coca Colából és egy fél deci kevertből vagy rumból — természete­sen egybeöntve. Egy, két, három település­sel arrébb, mondjuk a me­gyeszékhelyen — ugyanez a helyzet. A pályaudvar sörö­zőjében rendőr fürkészi a pénztár előtt álló hosszú sont, a pályaudvarhoz közeli étte­remben elindul a csúcs felé a vállalati összejövetel, a szomszédos lakótelep tévéhí­radós nyugalmába belehasít az alig elmúlt Erzsébet, s mindjárt következő Katalin­­névnap minden öröme, s fájdalma. A folyón túl — mondjuk; a Zagyván vagy a Tiszán — éldegélő étterem­ben a telefonhoz húzódik az üzletvezető, magában egy­szerre memorizálja az aznapi (fizetésnapi) bevételt, továb­bá a mentők és a rendőrség telefonszámát. Jövőre lesz hetvenöt éve. hogy Ady Endre megjelentet­te a Nyugatban A Magyar Pi­­modán című írását, amely szólt egy országnyi, alkoholos pótszerekkel élő emberről. Ady helyenként valóságon tú­li. nnokaliptikus látomásait azóta az ország alkohollal túlzottan élő része (nem kis része) egyszerűen csöndes.1 fáradt realizmussá szelídítet­te. Évi 39 milliárd forint Az 1960 és 1980 közötti években a magyarországi al­koholfogyasztás megkétsze­reződött. Világviszonylatban ..olimpiai pontot érő” helyen állunk a rangsorban, a tö­­ményszesz-fogyasztást ille­tőleg pedig megsokszorozó­dott a hazai forgalom.(Köz­tudott. hogy a forgalomban lévő alkoholfajták közül a tömény szeszek a legveszélye­sebbek a szervezetre). A ri­asztó adatokat — sajnos — nagyon könnyű tovább sorol­ni : közel százötven—kétszáz­ezerre becsülhető a nyilván­tartott alkoholbetegek szá­ma ezen felül minteev fél­millióra tehető az alkoholt egészségkárosító mértékben fogyasztók, az úgynevezett nagvivóké. Magyarországon — Heti Világgazdaság egyik. ENSZ-statisztikák alanián ké­szült. táblázata szerint — a Változások a közlekedési ügyek intézésében Az ország öt megyéjében korábban kísérleti jelleggel bevezetett decentralizált ügy­intézés jó tapasztalatai alap­ján a vezetői engedélyekkel és a járművekkel kapcsola­tos elsőfokú ügyek intézésé­vel — Budapest kivételével — a megyékben a járási, vala­mint a városi rendőrkapi­tányságok közlekedési alosz­tályai, a másodfokú ügyek­kel kapcsolatos feladatokkal pedig a megyei rendőr-főka­­pótámyságok közbiztonsági és közlekedési osztályai fog­lalkoznak a jövő évtől. Az új rendszerben január 1-től a lakóhely szerinti ille­tékes járási, valamint városi rendőrkapitányságok közle­kedési alosztályai — mint el­sőfokú hatóságok — végzik a vezetői engedélyek kiállí­tását, az újabb vizsga esetén a járműkategória érvényesí­tését meghatározott esetek­ben a visszavonásukat, illet­ve visszaadásukat. Szélesítik a tiszaugi bekötőutat k KPM dolgozói Helyünk a világban— helyünk az országban személyi jövedelem 11,6 szá­zaléka fordítódik szeszes ita­lokra — ezzel szemben éle­lemre 30.3 százaléka. A szemé­lyi jövedelmekből származta­tott összevetésben a szocia­lista országok között Magyar­­ország áll az élen, s többi or­szág közül is csak Írország jár előttünk. A statisztika • persze ko­rántsem szentírás, a mögötte meghúzódó tények azonban makacs módon kikezdhetetle­­nek; az elmúlt húsz évben az ország alkoholfogyasztásának növekedésével együtt az al­koholra visszavezethető ha­lálozási. adatok is növeked­tek; az öngyilkosságok, a bal­esetek. a májzsugorodás. Rég­óta nyilvánvaló, hogy az al­koholisták halálosan veszé­lyeztetettek, ugyanakkor — s ezt is tények támasztják alá — a huzamos, mértéktelen alkoholfogyasztás önmagában is garancia a rövidebb élet­tartamra. Nyugalomra semmi ok: bár az emberek tűrőké­pessége egyénenként változó, az átlagszámítások, az orvo­si tapasztalat szerint napon­ta 40 grammnál több abszo­lút, alkohol rendszeres fo­gyasztása máj- és idegrend­szeri károsodást idéz elő. Kö­rülbelül 40 gramm alkohol van két féldeci töményben vagy két nagyfröccsben. öt évvel ezelőtt. 1977-ben kormányhatározat született az alkoholizmus ellen. Túl­zás volna azt állítani, hogy a határozatban foglaltak a „jámbor óhaj” szintjén ma­radtak, mert részsikerekkel számolhatunk, mégis épp az elmúlt öt esztendő alatt öl­tött az alkoholizmus soha nem látott méreteket. Bár az alkoholfogyasztás és az alko-. holbetegség adatait nem sza­bad összekeverni, — illetve egymással direkt összefüg­gésbe hozni — riasztó tény, hogy ez idő tájt hazánk össz­lakossága évente közel 39 milliárd forintot költ szeszes italokra. (A tetemes mennyi­ségű házi borpancso’ás. oá­­linkafőzés, bögrecsárdázás anyagi „eredményeiről” nin­csenek pontos adatok). Ami a poharak fenekén tükröződik Előre kell bocsátani; Szol­nok megyének nincs mire büszkének lenni, s nincs mi­ért szégyenkeznie sem. sze­szes „dolgait” illetőleg. Nagy­jából az tükröződik itt a po­harak fenekén, mint az or­szágban általában. Két évvel ezelőtt a Szakszervezetek me­gyei Tanácsa és a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága együttes^ ülésen tárgyalt az alkoholizmus elleni tevékeny­ség helyzetéről. A következő adatokat az ülésre készült je­lentésből idézzük. Az 1972-es állapotokhoz képest 1980-ra a megyében működő italboltok száma 232-ről 146-ra csök­kent. 1978 után a városok, nagyközségek, községek leg­többjében a helyi tanácsok tanácsrendelettel tiltották be a szeszes ital közterületen való fogyasztását. A gyám­hatóságok 1979. végén 1140 veszélveztetett családot re­gisztráltak — háromezer két­százhuszonhét kiskorú csa­ládtaggal. Ebből alkoholiz­mus miatt veszélyeztetett volt ezertizenöt gyerek — számuk növekvő tendenciát mutat. Természetesen a megye nem sziget az országban: évente mintegy ötszáz alko­holbeteg kötelező gondozás­­bavétele történik, közülük többen meg is gyógyulnak. Amivel szemben ott áll az al­koholbetegek hozzávetőlege­sen öt-nyolcezer főt kitevő tömege, ami — az- országos adatoknak megfelelő módon — azt is tükrözi, hogy nép­betegséggel kell számolni. A megelőzés, gyógyítás, utógon­dozás három „frontja” közül — talán adatszerűén nehezen mérhető — a megelőzés hely­zete mutatja a legjobb ké­pet. Közművelődési intézmé­nyek, ágazati szakszerveze­tek. KISZ-alaoszervezetek. munkahelyek mérték fel jól a veszély nagyságát s kezd­tek különböző hatókörű és erejű, a megelőzést — felvi­lágosítást szolgáló, akciókba. Mindamellett úgy tűnik, hogy a kereskedelmi és ven­­déglátóioari szervek — érthe­tő okok miatt — meglehető­sen keveset tettek az alkoho­lizmus elleni küzdelemben. Félreértés ne essék, a ven­déglőktől, üzletektől koránt­sem várható el. hogy „lebe­széljék” vendégeiket, vásár­lóikat az alkoholfogyasztás­ról. de a kulturált, a mér­tékletes fogyasztás elősegíté­sében nekik is megvan (meg­volnál a maguk társadalmi szereoe. Csepp a tengerben —mégis... Talán a fontiekből is kide­rül, hogy az alkoholizmus, a nagyivás a részegeskedés — s minden-minden, ami elvá­laszthatatlan tőle — koránt­sem csak egészségügyi kér­dés. Más dolog, hogy égető fontosságúvá az egészségügy keretein belül jelentkezett, hiszen nem csökken az alko­hol áldozatainak száma. Nagy kérdés persze, hogy az egész­ségügy — akár a jelenleginél sokkal jobb feltételek között is — meg tud, meg tudna-e birkózni a feladattal a mos­tani társadalmi háttér, szem­lélet. normarendszer által meghatározott körülmények között. A'igha. Mert hiszen az alkoholizmus, az ivás a lakosság tudatában a legszél­sőségesebb módon van télén. Mintha az egyik kéz kinyúl­na a nohár után kapaszkodó üiiak felé miközben a másik noharat. kínál. A társadalmi megítélésre vonatkozó nreg­­náns példa* ióbban elfogad­ható a közössé0 számára a részeges, alkoholista ember, mint az, aki. alkoholbeteg­ségéből gyógyulni igvekvén. elvonókúrára jelentkezik. Talán a szemléletformá­lás eredményének is tudható, hogy a megyében —ha nem is csökkent — de legalább mérséklődött a szeszfogyasz­tás növekedésének mértéke. A Vöröskereszt, a TIT. a társadalmi szervek megelő­zést szolgáló propagandája ismeretterjesztő-felvilágosító tevékenysége is erősödött, s néhány helyen — Szolnokon, Karcagon — működőképessé váltak a gyógyult alkoholbe­tegek. utógondozásra is hiva­tott klubjai. Mindez; csepp a tengerben — egyrészt; másrészt: mégis ez az, amire a jövőben lehet­ne, kell építeni. Szabó János Terven felül Tiszasason, Tiszaugon Az idei fejlesztési, felújí­tási feladatok teljesítése mellett — takarékos gazdál­kodással — a csépai Nagy­községi Közös Tanács több, nem tervezett munka elvég­zésére is lehetőséget terem­tett társközségeiben. Így újí­tották fel a tiszasasi tanács­háza épületét, ugyanott egy szolgálati lakást, és az Atti­la utcában az idén készített útalap teljes lefedése is el­készült. Tiszaugon pedig megkezdték az iskolai nap­közis konyha korszerűsítését, bővítését, vizesblokkjának kialakítását

Next

/
Thumbnails
Contents