Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-02 / 283. szám
1982. DECEMBER 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 I Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén Beszámoló taggyűlésekről jelentjük Szolidaritási gyűlés Cibakházán A Cibakházán rendezett barátsági-szolidaritási gyűlésen Hoang Kam, a hazánkban tanuló laoszi diákok vezetőségének elnöke beszélt Ma hat éve, hogy Laoszban kikiáltották a népi demokratikus köztársaságot. Űj korszak kezdődött ezzel a távolkeleti ország életében. Az azóta eltelt idő alatt jelentős gazdasági, kulturális, társadalmi eredményeket ért el az ország népe a Laoszi Forradalmi Néppárt vezetésével. Az évforduló alkalmából tegnap háromtagú indokínai delegáció járt Szolnok megyében Nguon Nimol Samreth a Kambodzsai Népköztársaság'magyarországi nagykövetségének másodtitkára, Truong Van Minh a Vietnami Szocialista Köztársaság nagykövetségének titkára és Hoang Kam. a Magyarországon tanuló laoszi diákok vezetségének elnöke. A vendégeket Szolnokon a megyei tanácsnál Bereczki Lajos a megyei tanács általános elnökhelyettese fogadta és tartott tájékoztatót a megye gazdasági, társadalmi életéről. Délelőtt 11 órakor a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban ünnepélyes keretek között megnyitották a „Laosz Vietnam, Kambodzsa” című fotókiállítást. Megnyitó beszédet Sándor László a Hazafias Népfront Szolnok megyei Bizottságának titkára mondott. A delegáció délutáni programja Cibakházán folytatódott: a nagyközség párt- és állami vezetői mutatták be a szépen fejlődő település néhány új létesítményét, gazdasági egységét — a Vörös Csillag Tsz cipőipari melléküzemágát, az új óvodát, az áfész iparcikk áruházát. A termelőszövetkezet gépparkjának ebédlőjében barátsági, szolidaritási gyűlést tartottak a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe tiszteletére. A gyűlés szónoka, Fazekas Sándorné a Magyar Nők Országos Tanácsa elnökségének tagja méltatta a távol-keleti ország legújabb korszakának eredményeit, a magyar—laoszi barátság, a gazdasági, a kulturális együttműködés újabb eseményeit. Szót kért Hoang Kam is: beszélt arról, hogy népének milyen íelentős segítséget nyújtott s nyújt Magyarország, s baráti szavakkal mondott köszönetét mindezekért. A gyűlés után a Magyarországon tanuló laoszi diákok együttese adott műsort a gyűlés résztvevői számára. Az otthonok balesetvédelme Sajtótájékoztató az Állami Biztosítónál Eredményes takarmánygazdálkodás A Szolnok megyei Téeszek Területi Szövetségének elnöksége tegnap tartotta soros ülését Szolnokon. A testület áttekintette a termelőszövetkezetek 1982. évi gazdálkodásának várható alakulását, az egyes ágazatok eredményeit és gondjait. Második témaként megvizsgálta a takarmánygazdálkodás fejlesztése érdekében tett intézkedések tapasztalatait az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottságának 1980 ánrilis 16-án született határozata alanián. Mint megállapították a megye mezőgazdasági szövetkezeteinek a gazdálkodása 1982-ben. a VI. ötéves tervvel összhangban az évi gazdaságpolitikai feladatokban meghatározottak szerint fejlődött, eredményeikkel hozzájárultak a népgazdasági feladatok teljesítéséhez. A takarmánygazdálkodásról szólva kiemelték, hogy az utóbbi egy két évben a takarmánygazdálkodás intenzíven fejlődött. Ezt tükrözi, hogy még a megve 1978-ban az utolsó helyet foglalta el az ország 19 megyéjének a rangsorában. 1982 ben már az élen járók közé került, noha teendők még bőven vannak. Elsősorban a melléktermékek takarmányozási célra történő hasznosítására kell kiemelt figyelmet fordítani. A meglévő takarmánykészlet 80—90 százalékban fedezi a megnöveke dett jószágállománv téli takarmányszükségletét, mind a nagyüzemi, mind a háztáji gazdaságokban. ... a rosszul rögzített polc tartalmával együtt, lezuhan; a bő ruhaujj lerántja a forró lábast; a fényesre lakkozott parkettán kicsúszhat a kis szőnyeg a rálépő lába alól, és balesetet okozhat... — Néhány példa csupán az otthon biztonságosnak vélt környezetében leselkedő baleseti veszélyek közül. A munka balesetmentessé és biztonságosabbá tételével szervezetileg, szakmailag és hatáskörben differenciált intézmények tevékenykednek, ennek köszönhető, hogy napjainkban az üzem; balesetek száma egyre csökken, csak egyharmadát teszik ki az összes baleseteknek Ugyanakkor a munkaviszonyban nem állók (kiskorúak, tanulók. háziasszonyok, nyugdíjasok). másrészt a dolgozók munkahelyen kívüli balesetei rohamosan szaporodnak, megelőzésükért jóval kevesebb intézkedés történik. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Állami Biztosító, a SZOT Munkavédelmi Kutatóintézetével célul tűzték ki a nem üzemi balesetek megelőzését. Erre hívta fel a sajtó képviselőinek figyelmét és kérte segítségét tegnapi együttes tájékoztatóján a HNF Országos Tanácsának Titkársága és az Állami Biztosító. A dolgozók otthoni balese-Oj üzemcsarnokkal, előkészítő részleggel és raktárral bővült a Békésszentandrási Szőnyegszövő Szövetkezet, egyúttal 80 új szövőgépet is üzembe helyeztek. Ily módon a szentandrásiak külföldön teiről nem egy felmérés készült már, s a Hazafias Népfront Országos Elnöksége alig egy éve hozta létre balesetvédelmi társadalmi munkabizottságát, amelyben képviselteti magát minden olyan országos hatóság és szervezet, amely a munkahelyeken kívül bekövetkezett balesetek csökkentéséért tenni tud. Az elemzésekből leszűrt megállapításokat, s az együttműködés, a társadalmi érdekvédelmi tevékenység összehangolásának elképzeléseit ismertette a tájékoztatón S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, valamint dr. sza‘bó Imre. az Állami Biztosító ügyvezető igazgatója. A háztartási munka és a lakásbeli élet. a ház körüli tevékenység, a szórakozás és az otthoni sportolás, egyéni túrázás mindegyike sajátos veszélyhelyzeteket teremt. Ugyanakkor a különböző korcsoportokra más-más baleset a jellemző. A helyzetfelmérés alapja lehet a széles körű felvilágosító, megelőző tevékenységnek. amelyet a munkabizottság a népfront módszereivel szervez, irányít és mozgósít. Helyet kapnak ebben országos, helyi és egyéb rendezvények, akciók, vetélkedők, pályázatok. — rónai — is keresett termékeiből lényegesen többet gyártanak. Jövőre, amikor teljes erővel dolgozhatnak az új szövődében, az ideinél 25 százalékkal több szőnyeg kerül le a gépekről. Több szőnyeg Szentandrásról Alföldi Téglaipari Vállalat, Mezőtúr Megfeleltek a követelményeknek Az egyik felszólaló arról beszélt, hogy az ötnapos munkahét bevezetése jól jött a dolgozóknak, de az így felmerült túlórák kifizetése nem kis erőfeszítésébe kerül a vállalatnak; a másik, hogy a pártoktatásra évek óta nem gond beiskolázni a gyár dolgozóit, többen végzik a marxizmus—leninizmus esti egyetemet, annak szakosító tagozatait, de szép számmal tanulnak a tömegpolitikai tanfolyamokon is; a harmadik felszólaló, miközben egyetértett azzal, hogy a pártoktatásra valóban egyre többen járnak, hozzátette: arra is szükség van, hogy a propagandisták jobban vonják be a hallgatókat a munkába, ellenőrizzék, hogy valóban elsajátították-e a tananyagot, vagy csak „hallgatói” az ott elhangzottaknak. Volt, aki a jobb információs munkát hiányolta, és megkockáztatta a javaslatot: jó lenne, ha készülne egy üzemi híradó a dolgozók rendszeres tájékoztatására. Mások a gazdasági munka egyes részterületeinek eredményeit, gondjait taglalták, szinte egyöntetűen hangsúlyozva: jövőre csak akkor valósulhat meg a tervezett bérfejlesztés, ha nő a iövedelmezőség, ennek pedig feltétele, hogy jobb legven a termékek minősége. hogy emberi mulasztás miatt a termelésben ne legyen fennakadás. Vagyis: „Nem ünneprontásként mondom — szólt egyikük —, de nekünk is vannak még tartalékaink.” Látszólag különböző kérdések ezek, mégis szorosan összetartoznak. Mutatják, hogy az üzemi pártszerv, -szervezetek milyen sokirányú munkát fejtenek ki. Az Alföldi Téglaipari Vállalat mezőtúri központjában az elmúlt napokban tartották az üzemi pártvezetőség összevont beszámoló taggyűlését. Három pártalapszervezet százharminc kommunistája — néhány igazoltan távollévő kivételével — hallgatta meg a beszámolót, amely nagyon reálisan értékelte az egyéves munkát. Persze az is igaz, hogy többnyire jó eredményekről adhatott számot a pártvezetőség, s ez azt mutatja, hogy a vállalatnál tartalmas a párt tevékenysége. Mint azt a pártvezetőség titkára" kifejtette: az éves munka tervezésekor reálisabban fogalmazták meg a feladatokat, ezáltal nemcsak az irányító munka javult, hanem az alapszervezetek működése is. Aktívak, hasznosak a pártcsoport-értekezletek. bár ez már nincs minden esetben így a taggyűléseken. Szükséges. hogy a pártcsoportok üléseinek hangulatát átmentsük a taggyűlésekre is.” Alapvetően szükséges, hogy a pártalapszervezetek titkárai megfelelő információval rendelkezzenek mind a gyár, mind a pártszervezet munkájáról. Gyakorlattá vált, hogy az alapszervezeti titkárokat nemcsak tájékoztatja a pártvezetőség a különböző kérdésekről, az időszerű tennivalókról, hanem be is számoltatja őket rendszeresen a végzett munkáról, tevékenységüket folyamatosan értékeli. „Vállalatunk kommunistái érzik és értik feladataikat, nagy felelősséggel tesznek eleget a kapott pártmegbízatásaiknak. Javaslataikkal, egyértelmű és egyben pártos kiállással végzik mindennapi munkájukat.” Amikor az összevont beszámoló taggyűlésen a városi pártbizottság titkára — Molnár Sándor — ismertette testületük véleményét az üzemi pártvezetőség munkájáról, szintén azt hangsúlyozta: tervszerű, színvonalas pártmunka folyik a Téglaipari Vállalatnál. A termelés ioarági szinten is kiemelkedő, az alapszervezetek megfelelő segítséget kaptak a pártvezetőségtől, és megfelelő segítséget nyújtottak ahhoz, hogy a vállalat megfeleljen az iránta támasztott követelményeknek. V. V. kunszentmártoni gyárában Hangsúly az emberi tényezőkön A Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat kunszentmártoni gyárának kommunistái küldött-taggyűlésen elemezték az üzemi pártélet idei alakulását. Mind a pártvezetőség beszámolójából, mind a felszólalók mondandójából az csendült ki, hogy alapvető kérdésekben színvonalas és eredményes pártmunkát könyvelhetnek el. Ezt a megállapításit erősítette meg a nagyközségi párt-végrehajtóbizottság minősítése is. Elismerő szavak hangzottak el a tagfelvételről, a tömegpolitikai oktatásról, az üzemi pártvezetőség irányító, ellenőrző és segítő munkájáról, és így tovább. A taggyűlésre mégsem az elégedettség, sokkal inkább a hibák feltárása és az útkeresés volt a jellemző. Nem lebecsülendő hangsúlyt kapott az emberi tényezők szerepe — főleg a gazdaságpolitikai munkában. Mindez azért is figyelemre méltó, mert ebben a kunszentmártoni gyárban nagyon is kézzel foghatóan tapasztalható, hogy nehezednek a körülmények, és ennek következtében idei tervüket előreláthatóan nem is teljesítik. Sokminden köz-A finn Cári Cantell biológus kísérletei alapján Budapesten is megkezdődhet az Interferon gyógyszer gyártása. Három cég közös társulásából — a Szegedi Orvostudományi Egyetem Mikrobiológiai Intézet az Országos Haematológiai és Vértranszfúziós Intézet, és az EGYT Gyógyszervegyészeti Gyára — alakult nagy laboratóriumában teljesen steril körülmények között, évente hatmillió dollár értékben — egyelőre — klinikai kísérlet céljaira exportálják az Interferont. A vérfcldolgozás folyamán keletkező melléktermékekből — az élő fehér vérsejtekből — nyerik majd a bonyolult »laboratóriumi útbn az alfa-interferonokat, amelyek bizonyos betegségek ellen hatékonyan alkalmazhatók. A képen: az előkészítő részlegben rejátszik ebben. így például az, hogy az idei divat szerint készített termékek a korábbinál kétszer-háromszor nagyobb időráfordítást igényelnek. Igaz viszont az is, hogy cikkeiket keresik a külföldi piacokon. A gyár termelési tervének teljesítéséi az anyaghiány mellett a munkáslétszám csökkenése is gátolta. A taggyűlés ennek okát a több műszakban és a máshol kapható nagyobb bérben látta. Rámutatott arra, hogy az átlagbér 1980 óta több mint négyszáz forinttal növekedett ugyan, de a válilalat többi üzeméhez képest még így is alacsony. Közrejátszik ebben az is, hogy a gyárban körültekintően biztosítják a nők képzését, de a család visszahúzó ereje még erősen érvényesül. Kedvezőtlenül hat az is, hogy a kunszentmártoni járásban a szolgáltatás még jóval a kellő szint alatt van. Szó esett a taggyűlésen arról is, hogy a kádermunka demokratizmusa nem érvényesült kellően. A felszólalók sokallták a különböző vezető posztokon az idén bekövetkezett kilenc cserét. A taggyűlés nyomatékkai sürgette az igényekhez való jobb alkalmazkodást. Rámutatott arra, hogy esetenként elavult az ügyintézés. Rugalmasság címszó alatt néha a felelőtlenség, hozzá nem értés is meghúzódik. Több felszólaló hangsúlyozta, hogy helyüket csak úgy tudják megőrizni a külpiacon, ha felelősségteljesen, gyorsan, pontosan dolgoznak. Elismerően szóltak eredményeikről — köztük a konfekció műszaki mintamühely létrehozásáról, a tmk jó munkájáról, aminek köszönhetően géphibából termeléskiesés nem volt. Eredményesnek ítélték a munkavédelmet is. Helyesölték, hogy a gyár vezetői gyümölcsözőbb együttműködésre törekednek a vállalat többi üzemével. Kedvező visszhangra talált a taggyűlés résztvevőiben a gyár vezetőinek környezetvédő munkája, aminek egyik bizonysága az, hogy minden negyedik beruházott forint végső soron természet- és környezetvédelmi célokat szolgál. A sokrétű és tartalmas taggyűlésen .megjelent párttagok közül többen készségüket fejezték ki arra, hogy" túlórákkal, -illetve szombatvasárnapi munkával is segítik az éves terv minél jobb. teljesítését. S. B.