Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-06 / 261. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. NOVEMBER 6. Nagy család a Kucorgóról Szép házak, rangos porták állnak Tószegen, az Attila úton. Többségük nem árulja el korát. Olyanok, mintha az építők ezen a nyáron készül­tek volna el a vakolással. A vaskerítések mögött látni az udvarokat is. Garázs szeli ketté őket, s nem is üres. Az egykori Kucorgó — ki tud­ja, mióta hívják így az ár­térből kimagasló halmot — a jólét, az eredményes mun­ka példázata is lehet. Ott, az Attila úton két há­zon is ugyanaz a szám. A tizennégyes két házat jelöl. A falu felöli 14-es vadonat­új, mondhatni, a mai falura jellemző. A Szolnok felöli va­lamivel régebbinek tűnik. A sárgára meszelt ház nem óriási ikerablakokkal néz a főútra, s nem is kockaalakúra építették, mint a többit. Van gádora és mélyen az udvar­ba nyújtózik az épület. Az udvaron nem áll garázs, s a novemberi ködszitálásban a láncra kötött kutya is alig vakkant. Bent a legbelső, útra néző szoba ablaka alatt kényelmes karosszékben beteg asszony üldögél. Székéhez két bot is támaszkodik, hogy támasz le­gyen a mozgásban, ha mu­száj. Jó meleg van. olajkályha ontja. A házigazda, Buczkó József is a szobában időz. Nem bajlódik már két éve tehénnel, bikaborjúval, pár malac hízik csak az ólakban hátul. Elég volt. a nyolcva­nadik év küszöbén, a nyug­díjaskor tizedik esztendejé­ben va'óban ..visszavonult”. Addig évente harminc bikát jipue’t föl s malacot is hiz­lalt jócskán. — Aki dolgozni szeret. egvköny- nven nem hagyja abba. Aki hét gye­reket nevel, ne­velt fel. csak mun­kaszerető és mun­kabíró ember le­het! Különben nem megy, nekem elhiheti! Elhiszem. S el­mondatom több­ször. hány éves a gazda. Szálfaegye­nes, szikár, inkább kopaszodó, mint őszülő, napszítta arcú egészséges ember idős Bucz­kó József. Mert idős; éppen most, november negye­dikén töltötte be a 81. évét. Nem látszik rajta. Örül neki. — Ide hallgasson; én éle­temben orvost még magam bajával föl nem kerestem, beteg nem voltam. Pedig 13 éves gyerekfejjel kellett em­bersorsot vállalnom. Heten voltunk testvérek, s fiatalon, nagyon fiatalon meghalt az édesapánk. Szántottam, ve­tettem, terménnyel, takar­mánnyal kereskedtem, úgy boldogultam. Ezt a sárgafalú házat is ő építette. 1924-ben 80 má^sa búzáért ezer négyszögölnél is nagyobb portát szakajtóit magának a Kucorgóból. Elő­ző évben szerelt je katonáék-' tói. ideie volt. hogy család­alapításra, otthonteremtésre gondoljon. m — Hogy legalább a házam saiát földemen álljon, ha már termőföld nem jutott. Nagy volt a család, sok a testvér, sokfelé oszlott a kicsi. No, nem is volt nekem földem, csak 45 tavaszán mértek ki 12 katasztert az osztók. Ad­dig bérelt földeken gazdál­kodtam, mert én mást, mint földet művelni, állatot nevel­ni, sosem tudtam, kitől is ta­núihattam volna? Még a nagyapám nagyapja is tósze­gi földműves volt. Nagy, ébenfakeretes képet hoz elő gyorsan. Szigorúan kontybafésült asszony, ma­gasra gombolt fehéringes férfi néz a messzeségbe róla. — Varga József, az anyám apja, s a felesége, Kancsus Mária. Ötét, — atyámat — úgy ismerték csak; a falu esze! Ha 30 hektó bora lett a termésből, csóválta a fejét: „Gyerek, gyenge lesz az idei bor, meglásd!” Ha csak 20 hektó, örvendezett: „E jó lesz, e’ már bor lesz’” A falu eszének unokái is­kolapadot aligha koptattak sokáig. A munkában, a föl­dön tanultak tovább. Az 1848-ban született Var­ga József leszármazottjai kö­zül a fiatalabbak már nem mind tószegiek. — Szél szétszórta, sorsuk vitte az én gyermekeimet. Hanem, ha együtt vagyunk, mind a nagy család, nem hagyják szó nélkül az embe­rek. Mondják, ez igen, ez csa­lád. összetartás van ám, nem akárhogy neveltem őket. Most újabb fényképek kö­vetkeznek. És sorolás, me­lyik gyerek merre, hogyan boldogul. — Ez Giziké, Kecskeméten él a férjével. Hallott már a vejemről? Aligha van nála jobb pilóta az országban! — Icáék közel vannak, Szolnokon. Ö az Agrokernél dolgozik, a vejem tűzoltó, egészen a parancsnoki rang­ig vitte. — József, aki a nevem is juSsolta, az ő háza a másik 14-es. itt mellettünk. Három házhelyt futott a régi nagy. Jóska, még a munkám is örökölte, tehenész a téeszben, azzal lehet keresni, én is ott dolgoztam. Ejnye no, nem mondtam, első voltam, aki osztásikor földet kapott és el­ső voltam, aki aláírta a kö­zöst. Utánunk jött a falu, olyan gazda voltam én. — Imrét nézze meg, itt dolgozik a MEZÖGÉP-nél. Munkás, nagy gépezetnek pa­rancsok Erzsi gépíró a KPM- nél, a férje katonatiszt. Ist­ván a legnagyobb szandasző- lősi áruház vezetője. Egy még hiányzik. Buczkó József kimegy elébb, a kam­rából víztiszta, erős pálinkát hoz, kis poharakkal. — Vegyes gyümölcspálin­ka, a saját főzésem. Dohány­nyal én sose éltem, de napjá­ban elszopogatok ma is egy liter bort, s reggel egy kupi­ca pálinkát. Mértékkel in­kább használ, mint árt. — Mondjad már. — sürgeti beteg párja — Mihályt! — A legkisebb, a 39 éves fiam él tőlünk legtávolabb! Tudja, micsoda helikopter- vezető az? Székesfehérváron nagy ember, elhiheti. Megpihen egv kicsit a be­szédben. Mondja tovább asz- szonya. Hogy kilenc unoka van. s de szénen boldogulnak az életben. Ki itt. ki ott ta­nul. fejbe se győzi tartani merre. Az embere csak köz­beszól. ^ — Mindnek adtam, minden gyerekem móringolt tőlem. Nemcsak a tisztességes, be­csületes munka szeretetét. Az volt az első, nagy szigorúság­gal lehetett és kellett jóra nevelni egy ekkora családot. Amint láttam, jó úton. van­nak, jött a segítségem is. Jós­kának a háza helye, István­nak is az, de ő értékesítette, s vett belőle Szolnokon má­sat. Mindnek gyönyörű ott­hona van, s öt autón jön ha­za a családjával! Sűrűn jön­nek, most is készülünk már a nagy család összejövetelé­re. Déltájt találkozom Imré­vel, a MEZŐGÉP portáján. Apja vonásairól felismerném. Mondja, kazánfűtő, s hosszú tanulások, járműs évek után jött haza. Neki így jó, aligha változtat már a sorsán. Kö­zelít az ötvenedik év. Aztán barátságosan megveregeti a karom, s megy vissza a ka­zánjaihoz. A szandaszőlősi nagj; ABC kis irodájában István gondo­san vasalt köpenyben fogad. — Óh, az apánk nagy szi­gorúsággal nevelt bennünket. Kiadta ám a munkát, abban a családban a munka volt a legfontosabb. Aztán ha nem volt jó, hamar eljárt a keze! De igaza volt, ha emberek lettünk az ő érdeme először. Érti és érzi a mi világunkat is. Ez nem kicsiség, hisz ko­ros már. Képzelje csak, meg­értette, milyen nagy dolog, hogy a gimnazista fiamat Finnországba vitték, tanul­mányútra egy tehetségkuta­tás alapján. Idős Buczkó József nagyot nevetve most előhozná az út­levelét. Hiába koros, világot járt ember ő is. Sorolná az országokat, ahová elment már egyik-másik gyerekével. Látni, tanulni, újjal ismer­kedni soha se késő. — Járom a falut is, és nem gyalog nehogy azt gondolja. A valamikor gyönyörű lova­imnak csak a szép emléke­zet már az őrzője. Kerékpá­rom van, nem is egy, hanem páros. Elkarikázok én még a falu másik végére is. Most meg, november tizenkilence­dikéig ugyancsak lesz dol­gom! Nézze; Megtartottuk annak idején, ha szerényen is, az ezüstlakodalmat. Aztán nem is akárhogyan megün­nepelte a család az aranyla­kodalmat is. Erzsébet napkor az 55. házassági évfor­duló következik. Együtt lesz megint szép nagy családunk. Mulatunk egy nagyot, rászol­gáltunk a dolgos életünkkel az ünnepre is. És a szálfaegyenes tartású szikár családfő kikísér. Ud­vara rendben, tisztán várja a telet. A kis kertben még fehérük pár őszi rózsa, odébb piroslik egy-egy szárán szá­radó paprika. A sárgára me­szelt ház magas teteje, piros cserépfödőjével messzire el­látszik a Kucorgóból. Buczkó József is messzire lát. Nincs előtte se mezsgye, se megyehatár. Sokat meg­járt, messzire látó ember! Azt hiszem, elégedett is. Mindenképpen kiváló mag­vetőnek mondhatja magát. Földön is, családban is. Sóskúti Júlia Kocsi képek Az Alföld képzeletbeli ter­vezője éppen a Hortobágy kontúrjainak rajzolásához kezdett, amikor Nagyiván és a leendő magyar puszta ha­tára között kicsöppent a tus a tollából. Utálta a radíro­zást, ezért a pacninak nevet j^dott. Így született Kócsújfa- lu. A fantázia szülte telepü­lés-jelölés talán nem is áll nagyon messze az igazságtól. Kócsújfalu, az egykori pász­torok tanyája, úgy árválko­dik a Hortobágy peremén, mint egy otthagyott tustinta- pacni. Nemcsak az ijedtség Bizonyára sokakban fel­rémlik még Kócsújfalu nevé­nek hallatán az a négy év előtti országos botrány, ami­kor az ivóvíztől dizentéria járvány ütötte fel a fejét és a kócsiakat ötvenesével hordták a mentők a karcagi és a tiszafüredi kórházba. Szerencsére csak néhány eset volt súlyos, a pánik hangulat mégis sok családot késztetett az elköltözésre. — Nemcsak az ijedtség vitte el innen az embereket, hanem például az, hogy be­zárták az iskolákat — mond­ja ifjú Járdán Mátyás, aki­vel az utcán hozott össze a riporteri szerencse. Szeren­cse, mert ő egyike a kevés, Kócshoz ragaszkodó fiatalok­nak. — Négy kisiskolás gyerme­kem van, minden reggel hat órakor viszi őket a busz Ti­szafüredre. Most még csak hagyján, de képzelje el; mi van télen! Hóban, fagyban, csúszós úton elengedni őket, bizony idegesítő. — Mégse költöznek el... — vetem közbe. Dühösen le­gyint : — Itt születtem, itt alapí­tottam családot. Munkám is van, a füredi Hámán Kató Tsz kocsi sertéstelepén dol­gozom. Négyünkre bíztak ezer hízót, százötven anyako­cát. A marasztaló erő A kellemes október végi napsütés előcsalogatja özvegy Bodnár Pálnét. aki nem sze­retné, ha afféle unatkozó idős asszonynak néznék, ez­ért magyarázkodik: — Várom az állatorvost, egy eladó tehenet vizsgál meg. Nem az enyém a tehén, hanem a fiaméké, akikkel együtt lakom, de külön ke­nyéren. Bodnámóból nem kell ha­rapófogóval kihúzni a szava­kat. Elmondja, hogy van két anyakocája és hét szerződött malaca a fiának. — Az állattartás miatt ma­radnak, akik maradnak. Van, aki húsz-huszonöt hízót lead egy évben. Közben egy pörge bajúszú, nagydarab férfival bővül a hirtelen összeverődött társa­ság. — Bállá István vagyok — mutatkozik be, és gyorsan megtoldja a nevét az életko­rával: nyolcvan éves. Mamar belemelegszik a beszélgetés­Ragaszkodnak Kócshoz be, a panaszkodása inkább dicsekvés: — Négy hízómarhát lead­tam idén tavasszal. Adtam volna többet is, ám bikát kért a téesz. Mondtam, hogy nem lehet azt előre betervez­ni, bika lesz-e vagy tehén! Újdonsült kocsi ismerőse­im segítségével kezd kiala­kulni a település mai képe. A vizet minden házba bevezet­ték, ezért könnyű az állattar­tás, a vegyes boltban min­dent megkapnak, ami napi szükséglet: friss kenyeret, hetenként egyszer — előren­delés alapján — friss húst is. Az életkörülményeket dicsé­rik, csak a bármelyik apró tanyaközpontban fellelhető dolgokat fájlalják; nincs ön­álló tanács, nincs iskola... Könyvtár, óvoda és jó ivóvíz Az egyik megszűnt iskolá­ban a kócsújfalui könyvtár rendezkedett be. Tóth István­ná klubkönyvtárvezető kész­ségesen mutatja be birodal­mát: a több mint háromezer kötetes könyvtárat, a klub­szobát, a fotószakkör felsze­relését. — Harminckét tagú ifjúsá­gi klubunk van, mostanában tizenhat állandó látogatóval. A többiek katonák jelenleg. Az időseket nehéz rávenni, hogy idejöjjenek, leköti őket a jószág,, a háztáji állatte­nyésztés. Az olvasási kedvük télen támad fel, főleg a ro­mantikus szépirodalmat ked- veük. Tóth Istvánné két eszten­deje még a tanácsi kirendelt­séget vezette, ez a titulusa azonban a kirendeltséggel együtt megszűnt — legalább­is hivatalosan. — Tár­sadalmi munkában elvál­lal tanácsi megbízatásokat, ezeket a napokat például környezettanulmánnyal (is) tölti, amely az adókivetés alapja lesz. A könyvtárban és a klub­ban példás rend mutatja, hogy Tóthné a környezetta­nulmányok mellett szakít időt a fizetett foglalkozásra is. Hogy fillérekből kényte­len gazdálkodni? Hogv elő­fordult már: a saját pénztár­cájából kellett póto’nia eey meghívott beat zenekar ho­noráriumát? Erről is beszél, de csak mellékesen, sőt, határozottan megtiltja, hogy ezt is felje­gyezzem. Aligha lehetnének meg a Kócsújfalu méretű települé­sek a Tóth Istvánnék lelkese­dése nélkül. És persze az anyaközség, Tiszafüred támogatása nélkül sem. Mert igaz, hogy „elvit­ték” Kócsról az iskolát, meg­szüntették a tanácsi kiren­deltséget, de odafigyelnek és ha kell, költenek rá. Egyelőre az óvodát is meg­hagyják, pedig mindössze tíz apróság kap napközbeni el­látást a szép környezetbe ágyazott óvodában. És meg ne feledkezzünk az 1979-ben épített vízműről, az új és gyakran ellenőrzött, fertőtlenített kútról! A 345 kócsújfaluinak jó­idéig nem lesz oka az i jedt­ségre. .. Bendó János Fotó: Dede Géza A vízmű garantáltan tiszta vizet ad őszi fényben

Next

/
Thumbnails
Contents