Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-06 / 261. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. NOVEMBER 6 Együtt: akár a virág és a levél Vélemények az egyenjogúságról A Magyar Nők Országos Tanácsa „Véleményem az egyenjogúságról” elnevezésű pályázata a közelmúltban lezárult. Furcsa, vagy talán nem is annyira az, hogy a felhívásra több férfi ragadott tollat, és írta meg a véleményét a kérdésről, mint nő. Megyénkből is érkezett a fővárosba jónéhány pályázat. Torba Lászlóné Jászszent- andrásrói elismeri, hogy a felszabadulás óta sok minden pozitív \ Hozás, hasznos és jó kezdeményezés született a nemek egyenjogúsítása terén. Azután így folytatja: „Jó dolog látni, olvasni, hallani arról, hogy egyre több nő került vezető beosztásba az élet minden területén. De azért még a legtöbb helyen nincs meg az egyenlő arány. Ennek az oka talán az, hogy még mindig vannak előítéletek, egy nőre nem nagyon akarják rábízni a vezetést. Talán részben azért is, mert bizony nagy kiesés az, amikor egy anyának szülési, és gyermekgondozási szabadságra el kell mennie. Egy-két, esetleg három-négy, vagy több évre is. Ez bizony természet adta különbség, hiszen a férj addig is dolgozhat. képezheti magát a szakmájában. nem esik ki a gyakorlatból. Arról nem beszélve, hogy ha a férj nem megértő és segítő, a házi munka, a család, a pverekek, a mindent megtevő nőnek úgy elrabolják az ideiét, hogy bizony sem tévénézésre, sem kikapcsolódásra nem jut egy félóra sem.” Arról is ír, hogy a régi évszázados családmodell, annak a hagyománya még több kevesebb erővel ma is él. A Oláh János jászberényi, nyugdíjas nyomdász olvasónk szép munkájából néhány részlet. „Arról vagyok közismert, hogy szeretem a fiatalokat, és sokat vagyok a rendezvényeiken, de egyben aggódom is. Aggódom azért, mert úgy érzem, sokszor félremagyarázzák az egyenjogúságot. Elvégre ez a szó semmi esetre sem jelentheti a tiszteletlenséget. Gorombán beszélnek egyesek a nőkkel. Elképzelhetetlen számomra, hogy egy nőt azért tartsunk kevesebbnek, mert nő. Hiszen egy lánynak vagy asszonynak sokkal nagyobb bátorságra, bátorításra van szüksége ahhoz, hogy az átlagosnál magasabb feladatot vállaljon. Nagy szükségük van ezekben az esetekben az idejében érkezett segítségadásnak.” A pályamű szerzője szól arról is, hogy az egyik tanácsi bizottsági ülésen társadalmi elnökhelyettesnek kérték. Ö megköszönte a bizalmat, és önmaga helyett, mivel akkor már a hetedik évtizedéhez érkezett, egy fiatal nőt javasolt. Noha a jelölt először szabódott, tiltakozott, de a kedves rábeszélésre mégis elvállalta a feladatot. Ennek már több mint egy éve, és egyre jobban, kiválóbban végzi a munkáját. „Hogy rólam is essék szó: felnőttem, megnősültem. A feleségem női szabó volt. Közöttünk nem volt olyan kérdés, amit ne közösen intéztünk volna. Egyek voltunk, akár a fákon a virág és a levél. Közösen vettünk részt a háztartási munkákban, a szülők segítésében, az anyagi javak megszerzésében, és azok felhasználásában. Soha nem fordult elő, hogy különválasztottuk volna a költségeket. Soha nem tettünk egymásnak szemrehányást azért, mert valamire költöttünk. Nem volt külön kassza. Sajnos, svermekünk nem született. Nagyon szerettünk volna gyereket, de egészségi okokból nem lehetett. Azt azonban biztosan tudom, hogy ha lett volna, akkor azt teljes megértéssel, közöA legérdekesebb, a legszínvonalasabb megyei munkák közül szemelvényeket válogattunk, és adunk közre. Azért, hogy olvasóink is megismerjék: az itt megszólaló férfiak és nők hogyan látják az egyenjogúság megvalósulását, esetlég hiányát, a tennivalókat, a házaspárok jelenkori, mindennapi életében. \ falun is, meg a városon is. Talán majd a fiatalabb generáció csinálja másként ezt az együtt, egymással élést. Csak erre napról napra nevelni kellene őket, mert a gyerek azt utánozza, amit otthon, a családban tapasztal. Ezután így folytatja az észrevételeit: „Sok nő szenved még ma is brutális, részeges párjától. Ha szól, baj lesz belőle, úgy hogy ezeknél a családoknál hallgass a neve az asszonynépnek. És ha panaszra megy, a rendőrökhöz fordul? Csak a végső esetben avatkoznak bele. Kellene valami családvédelmi szervezetnek lenni minden faluban és városbanTÉn azt javaslom az asszonyoknak, az égyenjogúság»kivívá- sát rögtön, a mézes hetek alkalmából kell elkezdeni a férjnél. Akkor még az ifjú ember is hajlik, és örül, ha az asszony szoknyája mellett sündöröghet, hallgat az élete párjára. Én sajnos az éveimet tekintve, a mához viszonyítva régen születtem, de azért ma már jóleső érzéssel hallom; főorvos asz- szony, tanácselnök asszony. Mert azért valami jó, valami egészséges dolog elkezdődött e téren is, igaz, küzdeni, harcolni szinte naponta kell érte.” sen neveljük, és a vele járó feladatokat is közösen végezzük el. Ma már egyedül vagyok. Ö elment, hosszú betegség után. Most is szeretem Öt, és mindent megtennék érte. Életében is megtettem. Huszonkét évig ápoltam, és most is boldogan ápolnám, csak velem volna. Hát eny- nyit arról, ami velem történt, és azt is mutatja, hogyan gondolkozom a női egyenjogúságról.” Demjén Lajos, 60 éves, karcagi nyugdíjas pedagógus is megírta a véleményét minderről a „Nevelés kérdése” jeligéjű pályázatában. Dolgozatában a családok életéből ragad ki néhány tipikus modellt, mivel mint vallja, hosszú nevelői tevékenysége során sokféle emberi kapcsolatot, otthont megismert. „Egy negyvenkét éves asz- szony, aki már két felnőtt gyerek anyja, a rossz hagyományok rabja, amikor így vélekedik: engem megölne a szégyen, ha az uram a házi munkában segítene. Amíg én a két karom fel bírom emelni, nem engedem, hogy bármelyik konyhai vagy háztartási munkát a gyerekem vagy az uram végezze.” Ha nem is jnindannyian, de a nők egy tekintélyes hányada ma is a háztartást kimondottan női munkának tekinti, — írja a nyugdíjas nevelő. Szerintük a férfi dolga a ház körüli tennivalók elvégzése. Vidéken a jószággondozás, a tüzelőkészítés, a kertásás — de már a vete- ményezés, a kapálás a gyengébb nemre hárul! Ha mégis segít a férj a szobákban, a háziasszony egy-egy területet átenged számára pld. a mosógépes mosást, esetleg a porszívózást, a kazán fűtését. Elgondolkoztatta a szerzőt. hogv egv másik értelmiségi családnál, ahol két tizenéves gyerek is akadt, eev nagyobb szabású vendégség alkalmából a feleség csak annyit kért a férjétől, hogv torié meg a krumplioürét. és kavarja ki. Ö maga többfo- gásos ebédet készített, szombatja teljes feláldozásával. Közben a gyerekek a szobájukban játszottak, és semmiféle segítséget nem nyújtottak, sem a terítéshez, sem a mosogatáshoz. Több, úgy élő családot sorol fel, ahol a férj úgymond, függetlenítette magát. Hivatalosan nem vált el az asz- szonytól, és míg az édesanya gyerekeivel otthon bíbelődik, főz, mos, takarít, ő az estéket a baráti körében tölti. Még túrára is elmegy velük nyaranta kocsival, miközben fokozatosan idegenné válik a családjának. Szép, követendő példákat is sorol, ahol úgy történik az egyenjogúságra nevelés, hogy az apróságokat már aligéves koruktól bevonják a ház kö- körüli, apróbb teendőkbe; a takarításba, a rendcsinálásba, a kisebbek gondozásába, felügyeletébe. „Az is kitűnik, hogy az egyenjogúság ott valósulhat meg igazából, ahol ezt a nő céltudatosan igényli, és ennek érdekében következetes, tesz is valamit. Minden sikeres életút mögött ott áll a jól szervezett család. Viszont az eredményeket felmutató férfiak útját is általában egy mindenben tárg feleség teheti lehetővé” — fejezi be gondolatait a szerző. Lenézett házi munka Molnár István és Járvás Zsuzsanna jászszentandrási pedagógusok igényes munkája a gyerekeknél tapasztalt észrevételekre, felmérésekre, véleményekre szorítkozik. A kérdezettek másodikosok, negyedikesek, hatodikosok és nyolcadikosok voltak. „A nyolcévesek zöme szerint a férfiak munkáját becsülik meg jobban, mivel ők nagyobb, nehezebb munkát végeznek, többet dolgoznak, több pénzük van.” A tizenéveseknél és a hatodikosoknál nagyjából egyformák az állásfoglalások. Ugyanakkor az egyik kérdezett megjegyzi; igaz, a férfi dolgozó több fizetést kap, de a nő is ugyanannyi erővel dolgozik, mint a férfi. Mert amit a nő csinál, azt nem tudja egy férfi, és így van fordítva is.” A végzősök azt is megírják: igaz, hogy a férfiak munkája általában nehezebb, de a nők sokkal többet dolgoznak. Érdekes, hogy erre a kérdésre, kinek van könnyebb helyzete a családban, a legnagyobbak rendszerint az apát említik, mert nem kell a háztartásban segítenie, sőt a kocsmába is elmehet, amíg a felesége otthon dolgozik. „Ügy tűnik — summázzák a munkájukat a szerzők — a megkövesedett szokásokat nehéz átalakítani. Meghökkentő, hogy a háztartási munkát még mindig menynyire lebecsülik. Ha a gyerekeknek is lenne otthon rendszeres, napi feladatuk, állandó megbízatásuk, valószínű jobban megbecsülnék „a csak takarítást, meg mosást”. Hiszen a jövő nemzedéke olyan lesz amilyenné a legszűkebb környezet, a család, az ismerősök, az iskola nevelik őket. Elvégre a szocialista társadalomban, a szocialista humanizmus jegyében valósulhat meg. bontakozhat ki igazán a férfi és nő egyénisége, személyisége.” * * * Vitathatatlan, hosszú sikerekben gazdag az az út, amelyet lányaink, asszonyaink a század eleji híres, nevezetes koppenhágai kongresszus óta megtettek az egyenjogúsítás, az érvényesülés, az élet minden területén. De hogy az eredményekkel korántsem lehetünk minden tekintetben elégedettek, az is iffaz. Minderre a taoasztalatainkon kívül nóhánv. iutalmizotf írásiból kiragadott részllete is ékes bizonyíték. A szemelvén veket válogatta: D. Szabó Miklós Amit otthon iát Nem jelenthet tiszteletlenséget Százötven lány otthona A délután a tanulásé Kiváló kollégium a szolnoki „közgazdasági” összeszámolni is nehéz volna, hogy fennállása óta hány diáknak adott otthont a szollnoki közgazdasági szak- középiskola kollégiuma, hisz elődje — a Takács Éva Népi Kollégium — már a fel- szabadulás után megalakult. Akkor a Varga Katalin Gimnázium épületében kapott helyet a tanulni vágyó fiatalok diákotthona, hogy később — az 1951/52-es tanévben — már mint középiskolai lánykollégium a közgazdasági technikum egyik épületszárnyába költözzön. A diákotthon lakói azonban itt sem töltöttek hosszú időt, 1966 már a Kossuth téri kollégiumi épületben érte őket. Három év múlva aztán ismét „hurcolkodniuk” kellett a lányoknak, de akkor már végleges helyükre, a közgazdasági szakközépiskola tő- szomszédságában épült, új kolégiumba. Jelenleg csaknem százötven diáklány otthona a korszerű, minden kényelemmel ellátott épület. A kereskedelmi és vendéglátóipari valamint a közgazdasági és postaforgalmi szakközép- iskola tanufói lakják a négy- és hatágyas, otthonosan berendezett szobákat, és hogy valóban otthonuknak tekintik a kollégiumot, bizonyítja a napokban átvett „kiváló” cím is. Dr. Szakái Györgyné, a kollégium igazgatónője idestova huszonegy éve neveli, tanítja a szülői házból, „kiröppent” tizenéveseket. A régi képeket nézegetve mindegyik „lányáról” van egy-két mondata, pedig a lányok nem voltak kevesen... — A régiek visszajönnek, levelet írnak, beszámolnak életük alakulásáról — mondja. — S azt hiszem egy nevelő számára ez a legnagyobb elismerés. Valóban visszajönnek, ök- rösné Bozsik Krisztina például nevelőnek. — Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de én már az egyetemen is kollégiumi nevelőtanárnak készültem. — mondja. — Szakot váltottam, a pedagógiát végeztem el, csakhogy minél felkészültebben kezdhessem el a munkámat, s az sem véletlen, hogy épp abban a kollégiumban, amelyben középiskolásként éltem. Ennek idestova tíz éve s ugyancsak tíz éve már annak is, hogy Ácsné Bálint Magdolna a kollégiumba érkezett nevelőtanárnak, Frizzi Elvira nevét pedig már generációk emlegetik. Nyilván a kollégium stabil, összeszokott, jól felkészült nevelőtestületének is része van a Kiváló cím elnyerésében. bár az igazgatónő kizárólag a lányok érdemének tulajdonítja ezt. Pintér Gabriella, a kollégiumi önkormányzat „legfőbb testületé”, a diáktanács titkára: — A lányok többsége szeret a kollégiumban élni — mondja. Az épület kényelmes, jól felszerelt, nevelőinkkel pedig közvetlen, jó a kapcsolatunk. Azt hiszem elsősorban rajtuk múlik, hogy hogyan alakítjuk a kollégiumi életet. Az önkormányzat itt valóban azt jelenti, hogy beleszólásunk van minden minket érintő kérdésbe. Már negyedik éve élek iitt, de nem emlékszem olyan esetre, hogy nevelőinkkel ne tudtuk volna közös nevezőre hozni a véleményünket. Természetesen a kollégiumban vannak szabályok, — ez kell is ott, ahol százötvenen élnek együtt — de ezeket jószerével mi magunk alakítottuk ki, és többnyire meg is követeljük egymástól betartásukat, jutalmazunk, büntetünk, kit-kit érdeme szerint. Egyébként pedig kirívó fegyelmi problémák nem is voltak az utóbbi években. — Többek között ez is egyik feltétele a kiváló cím elnyerésének, — veszi át a szót Fűzfa Magdolna. A Kiváló cím átadására ünnepségen kedden került sor. A cím elnyerésére egyébként jó esélyünk volt, hisz a kollégiumok közt meghirdetett megyei versenyt két egymást követő évben is mi nyertük. Az értékelésnél az önkormányzat működése mellett a tanulmányi munkát — kollégiumi átlag a múlt évben 3,6 volt — a kulturális és sporttevékenységet is figyelembe vették. — Túlságosan nem kellett szégyenkeznünk — jegyzi meg Szegény Mária. Csaknem valamennyiőnknek színházbérlete van, rendszeresen látogatjuk a város kultúrális rendezvényeit, de a kollégiumban is tartunk különböző programokat. Hatezer kötetes könyvtárunk, társalgónk, lemezjátszónk, magnónk, tévénk, sportfelszerelésünk van. Hagyományosan megrendezzük a szavaló- és dalversenyt, a Télapó-estet, a farsangot, kézimunka-kiállításokat, különböző szellemi, politikai és tréfás sportvetélkedőket, házibajnokságokat tartunk és még sorolhatnám. Ide kívánkozik az is, hogy A társalgóban játékok, folyóiratok, könyvek várják a kollégistákat minden évfolyam tart úgynevezett köri foglalkozásokat, amelyeken etikai és politikai kérdéseket dolgozunk fel, de bármilyen témáról lehet beszélgetni, vitatkozni, a családi életről, a helyes időbeosztásról éppúgy, mint a tanulási módszerekről. A diákok általában szeretik ezeket a kötetlen beszélgetéseket. Ügy tartják, sok olyan kérdésre kapnak választ, amelyre talán még szüleiktől, iskolai tanáraiktól sem kapnának. Egyébként meg tényleg jó kollégistának lenni — mondja Bállá Éva. — Azt hiszem, sokkal önállóbbak, talpra- esettebbek leszünk az életbe kikerülve, mint hasonlókorú társaink. Gyakorlatilag elsős korunktól megszokjuk, hogy gondoskodjunk önmagunkról, kimossuk a ruhánkat, beosszuk a pénzünket. Az első napok, hetek azért rosszak de igen jó a közösség, nem hagy magára senkit. Ettől a tanévtől kezdve hétvégeken kiürül az épület. Pénteken délután azért még szileneiumra szólít a csengő, a diákok a hétfői órákra készülnek. Egyetlen gondjuk van csupán, nincs külön tanulószobájuk, az ebédlő asztalai szolgálnak íróasztalnak is. Török Erzsébet Fotó: Dcde Géza A szoba és lakói
