Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-06 / 261. szám

XXXIII.évi. 381. 87... 1983. november 6., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

November 7-e alkalmából

Kitüntetési ünnepség Szolnokon

Majoros Károly mondott beszédet

Tegnap délben a megyei pártbizottság és a megyei tanács Szolnokon, a Művelődési és Ifjúsági Központban rendezte meg az immár hagyományos kitüntetésátadási ünnepséget az Októberi Forradalom 65. évfordulója alkalmából. A megjelenteket — a kitüntetetteket, a megyei pártbizottság titkárait, a megyei tanács elnökhelyetteseit, a járási-városi pártbizottságok első titkárait, a megyei pártbizottság osztály- vezetőit, a társadalmi és tömegszervezetek jelenlévő vezetőit Barta László, a megyei tanács elnöke üdvözölte.

Ünnepi megemlékezést Majoros Károly, a megyei pártbizottság első titkára tartott.

— Régi hagyomány, hogy a jeles történelmi évfordulóhoz kapcsolódó nemzeti és nemzetközi ünnepeinket az országépítő alkotó munka jegyében méltatjuk. Ilyenkor tolmácsoljuk szocialista építőmunkánk legjobbjainak dolgozó népünk köszönetét, s átadjuk részükre azokat az elismeréseket, kitüntetéseket, amelyeket példás, önzetlen helytállásukkal, a köz javára végzett tevékenységükkel érdemeltek ki. Ezt a nemes hagyományt folytatjuk ma

is, 1917. november 7-e évfordulójának előestéién.

Örömteli kötelességemnek teszek eleget, amikor őszinte tisztelettel köszöntőm Önöket, szocialista építésünk élenjáró dolgozóit, a megye társadalmi, gazdasági és kulturális életének kiemelkedő képviselőit a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 65. évfordulója alkalmából rendezett kitüntetési ünnepségünkön. Sok olyan nevezetes évszámról tudunk, amely az emberiség történetének egy-egy újabb szakaszát jelöli. Azonban mindegyik jelentősége elhomályosodik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének napja mellett. Ez a nap igazi sorsforduló volt a haladó erők évszázados harcában. Ezt a dátumot lehet — Marx szavaival — az emberiség igazi története kezdetének tekinteni.

Ami azóta, a hát és fél évtized alatt történt, 1917-től elválaszthatatlan. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét. hatását a világtörténelem alakulására milliók méltatják. Nincs a Földnek olyan része, ahol az emberibb létért küzdők jie merítettek volna és ne merítenének belőle. Lenin 1920-ban azt írta, hogy az orosz példa minden országnak mutat egyet-mást. méghozzá igen lényegeset. Á történelem sokoldalúan bizonyította ezt a nagy lenini előrelátást. Az 1917 novemberében született új proletárhatalomnak harcban kellett eltöltenie gyermekkorát, serdülését és felnőtté válását. De kiállta a szörnvű megpróbáltatásokat, felnőtt, megerősödött, hatalmas, világot meghatározó erővé vált.

Ezen a történelmi évfordulón ennek jegyében ünnepel országunk, együtt a szocialista világrendszerrel, a haladó gondolkodású emberek sokmilliós táborával. Köszöntjük ma a megalakulásának hatvanadik évfordulójához közeledő, a kommunizmust építő Szovjetuniót, a szovjet népek nagy családját és 1917 novemberének szervezőjét, a lenini eszmék megvalósítóját: a Szovjetunió Kommunista Pártját. Tiszta szívből kívánjuk, hogy építőmunkájuk sikereit a XXVI. kongresszus szellemében újabb és újabb eredményekkel tetézzék közös ügyünk és boldogulásunk javára.

Számunkra azért jelentős ez az évforduló, mert a mi nemzeti múltunk és jelenünk is eltéphetetlen szálakkal kötődik a Nagy Októberi Szocialista Forradalomhoz, a lenini eszmékhez. A fiatal szovjethatalom támogatta a dicső, de tragikus sorsú Tanácsköztársaságunkat; 1945- ben tőle kaptuk a lehetőséget saját sorsunk formálására: segített az 1956-os halálos veszedelembe került munkáshatalom megvédésében. önzetlen támogatást nyújtott talpraállásunkhoz, reményt és erőt megújhodásunkhoz. Ma is biztos támaszunk. igazi barátunk nemes céljaink megvalósításában. A történelmi múlton, az esz(Folytatás a 3. oldalon)

FORRRDRLMISftG MR

elyes-e, igaz-e, igazságos-e viszonyainkra a stagnálás kifejezését használni? Valóban ez jellemzi-e jelenlegi nehéz éveinket? Ha csak az összegzett számokat, a statisztikai adatokat nézzük, akkor természetesen igen. Csakhogy e stagnálás felszíne alatt roppant méretű eleven mozgás tapasztalható. Friss áramlatok figyelhetők meg, bőséges források tárulnak fel a mélyben, gyakorta észrevétlenül. A vállalatok, szövetkezetek jobbik (!) részében (mert azért sajnos korántsem mindenütt), meg a társadalomirányítás központi és helyi vezető intézményeiben igen komoly szellemi energiák lendültek és lendülnek mozgásba. Ésszerű kezdeményezések, jó ötletek, okos indítványok kapnak sokkal gyorsabban zöld utat, mint a kevésbé zord időkben, legyenek bár műszaki, gazdasági vagy éppenséggel társadalmi jellegűek. És közben sérthetetlennek hitt — vagy puszta kényelmességből kerülgetett — korlátokat távolítanak el az útból, amelyek akadályozzák a kilábolást a gondok közül.

Igen, nem árt odafigyelnünk arra. amiről a gondok közepette érthető mód kevesebb szó esik: a gondok megoldásáért tett —

— központi és helyi — erőfeszítésekre. Amelyek nélkül a most stagnálást mutató mérce bizonyára sokkal kedvezőtlenebb, alacsonyabb színvonalat mutatna. És amelyek révén az esetleges tovább romló körülmények sem érnek bennünket felkészületlenül. Mindenesetre nem lenne meglepő, ha utólag nem a stagnálás éveiként, hanem a megerősödés, a rugalmas alkalmazkodás, a teherbíró képesség és megújulni tudás sikeres vizsgaidőszakaként jellemezhetnénk majd gazdaságunk és társadalmunk nyolcvanas szűk esztendeit. Nem lehetünk felelőtlenül és felhőtlenül „optimisták”: a szó igaz értelmében vett optimizmusunkat azonban alátámasztják ezek az erőfeszítések.

Nem kizárólag a gazdaságban, hanem a társadalmi élet más terepein is biztató folyamatok bontakoznak ki. Nemcsak a népgazdaság stabilitásáért, a vállalat vagy szövetkezet talpon maradásáért, a közösség létbiztonságáért folyik a küzdelem, hanem közben a szocialista és demokratikus társadalmi élet fejlődéséért is, Nagyobb felelősséget és önállóságot, kezdeményezőkészséget, problémaérzékenységet és problémamegoldó leleményt, szellemi aktivitást követelnek mai körülményeink mindenkitől, vezetőktől és beosztottaktól, egyénektől és testületektől mindenütt, a pártszervezetekben és társadalmi szervekben egyaránt. És egyre több helyen tudnak okos gondolatokkal és életrevaló tettekkel felelni — megfelelni a kor e kihívásának.

Bizonyára senkinek sem jutna eszébe ezt a gazdasági és társadalmi életben tapasztalható pezsgést, belső átrendeződést

— reformnak nevezni. Nálunk a reform fogalma hozzákötődött a gazdaságirányítás csaknem másfél évtizede' bevezetett reformjához. Amely már régóta nem „új", hanem megszokott, és még csak nem is „mechanizmus”, hisz a legkevésbé sem mechanikus, hanem nagyon is alkotó, az új iránt fogékony gondolkodásmódot és cselekvő reagálást feltételez. Nem tekinthetjük a legkevésbé sem valamiféle „modellnek”, csak a mi sajátosságainknak megfelelő eszköznek: azt sem mondhatjuk, hogy mindig nyílegyenesen, „zsinórban” érvényesült volna. Vagy, hogy mindenütt, a gyárkapun belül is. egészen az egyéni érdekeltségig, a munkával arányos differenciált anyagi ösztönzésig mélyen kibontakozott volna. Vagy hogv éppen most. a nehéz időkben egyes kénvszerű intézkedéseink is teljesen összhangban volnának alaoelveivel. De az tény, hogv a vállalati önállóság és érdekeltség nagy lendületet adott gazdaságunk feilődésének. még akkor is, ha ennek öröklött vagv később felhalmozódott strukturális gyengeségei, nehézkessége, nem kielégítő hatékonysága épp az utóbbi három-négv esztendőben. e vizsgaidőszakban került éles megvilágításba.

És még valami. A mai, felszín alatti biztató erőfeszítések arra mutatnak, hogy a reform gondolata mára valóban gondolkodásunk reformjává vált. A közgondolkodás nagy területeire jellemző a szilárd szocialista alapokon álló, rugalmas reformed szemlélet és magatartásmód. Olyan társadalmi és ideológiai eredményünk ez. amely nélkül ma aligha birkózhatnánk a siker reményében külső és belső eredetű gazdasági bajainkkal. Igenis reformkor ez a mai, még ha kevésbé illetjük is ezzel a jelzővel. mint a tizenöt-tíz évvel ezelőttit. És igenis reformer nemzedék ez a mai. életkortól függetlenül, a fiatalok, a középkorúak és a friss szellemű idősebbek évjáratai együttvéve.

Már rég-rég túl vagyunk azon a néhai iskolás nézőponton (hogy dogmatikust ne mondjunk), amely a forradalom és reform, a forradalmár és reformer fogalmai között valami tértől és időtől független, állandó, hierarchikus rangsort tételezett fel. Vagy amely a reform fogalmát és reformeri magatartását éppenséggel a forradalom anti- pólusának gyanújába keverte, vagy legalábbis lekicsinyelte jelentőségét.

A szocializmus építése során szerzett tapasztalataink birtokában meggyőződésünk, hogy itt és most — a mai nemzetközi és nemzetközi-gazdasági viszony közepette, a mai Magyarországban, ebben a szocializmus útján járó, de kicsiny, laboratóriumméretű országban — csak úgy lehetünk örökösei és folytatói a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, ha híven az alapelvekhez. a lenini eszmékhez, de a mai kor kihívásának megfelelve. szocialista reformeri gondolkodásmóddal és magatartással dolgozunk. Most hatvanöt éve indult el útjára a szocializmus, vált tudományos előrelátásból és eszmerendszerből valósággá, gyakorlattá; és vált azóta világ- rendszerré, amihez — bármily szerény részben — hozzájárult mintegy három és fél évtizede a magyar társadalmi viszonyok alapjainak forradalmi átalakítása is. Amikor tisztelettel adózunk Lenin forradalmár nemzedékének — s az évfordulón az övéké mellé odahelyezzük gondolatban a magyar forradalmárok, Sallai. Fürst, Schönherz és mások portréit —, meggyőződésünk, hogy művük folytatása ma permanens reformeri magatartásra kötelez bennünket. A világ forradalmi átalakításának, az új társadalom megteremtésének munkásai csak így lehetünk. Saját keserves tapasztalataink tanítottak meg arra bennünket, de mozgalmunknak a világban másutt is — korábban is, ma is — tapasztalható történései is arra figyelmeztetnek, hogy ahol a tüzes és következetes forra- dalmiság nem párosul a szívós, újítani kész reformeri munkálkodással, ott a forradalmi vívmányok kerülhetnek veszélybe. Ott a rugalmatlanság és restség nyomában a feszültségek és ellentmondások felhalmozódása jár.

Nem szeretjük a nagy szavakat, a forradalmat annak tartjuk, ami: a régi társadalmi viszonyok felváltásának az új, az emberiség holnapját jelentő viszonyokra; a történelem mai periódusában szocialista, majd kommunista, a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapuló, kizsákmányolástól mentes, közösségi viszonyokra. A forradalmi magatartást eszerint ítéljük meg, nem pedig külsődleges jegyek alapján. A legnagyobb áldozat sem segíti elő a forradalmat, ha a szó lenini értelmében nincsenek meg időszerűségének feltételei. És a legharciasabb felszín is takarhat tévedést vagy reakciót, ha a történelmi mozgással ellentétes irányba mutat, ha a polgári „szabadság” zászlója alatt a szocializmus erőit próbálja szétzilálni.

A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet jelenkori sajátossága, hogy csakis békében, a két világrendszer fegyveres összeütközése nélkül, egy termonukleáris világháború nélkül, az emberiség létének kockáztatása nélkül mehet végbe. A szocialista forradalom szinte első szavával a békét deklarálta, erős fegyvereivel mindig is csak önmaga létét védte: a világ haladó és békeszerető népeinek szemében ezért jelent ma is egyet a béke és a szocializmus.

szocializmus vívmányait megvédeni, gyarapítani, kiteljesíteni, fejleszteni,' presztízsét és vonzerejét növelni — csakis békében lehet és kell. A folytonos újításra és megújulásra kész, szocialista reformeri magatartás ezért kapcsolódik szervesen a forradalmár elődök példájához. Ez sem kíván kevesebb szívósságot, következetességet, elvi tisztánlátást, hűséget. És ez sem kínál kevésbé vonzó perspektívát a ma — ifjú és már nem ifjú — nemzedékeinek.

Stagnálás? Nem. A mai. felszín alatt zajló folyamatok, energiával teli áramlatok abba az irányba törnek, amerre 1917 októbere jelölte ki az utat.