Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-21 / 274. szám

1982. NOVEMBER 21 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Amerikai-magyar film Forgatás a Hortobágyon Szolnoki színész a szereplők között A német tiszt és a tolmács (Bács Ferenc és Jeney István) Operatőr — munkában (Ragályi Elemér) Csendes tűnődés Egy bicikliről és egy pettyes labdáról 1944 — valahol a Horto­bágy szívében. A német lég­védelem lelő egy amerikai repülőgépet: a lezuhanó gép két pilótája közül az egyik meghal, a másikat pusztai emberek, csikósok veszik pártfogásukba, akik már egy sebesült szovjet tisztet is bújtatnak. így kezdődik a Hosszú vágta (The Long Ri­de) címmel az amerikai Ro­bert Halmi Inc. és a magyar Objektív stúdió közös pro­dukciójában készülő film sztorija. A történet magvát egyébként megtörtént ese­mények alkotják — ezek alapján írta a forgatóköny­vet W. W. Lewis, amerikai szerző. A forgatási helyszínek ja­va része természetesen a Hortobágyon van, a felvé­telvezető naplójának tanú­sága szerint Nagyiván kör­nyékén, a Mátra környéki pusztákon, a Csécsi-tónál több jelenetet is rögzítenek, illetve rögzítettek. Most Mé­tától jó 8—10 kilométerre — ahol már a „romlatlan” Hortobágy kezdődik — dol­gozik a stáb. Lódobogás. — csikósok vágtatnak felénk, mögöttük, körülöttük Wenmacht egyen­ruhás katonák motorkerék­párokon. Szinte fölrobban a csend. Egy pásztorépítmény előtt állnak a lovaikról le­szállított csikósok, körülöt­tük fegyveresek. A csikósok élén a markáns arcú, több magyar filmben (egyebek közt épp a Nagyivánban for­gatott „Talpuk alatt fütyül a szél”-ben) látott bolgár színész, Dzsoko Roszics. A pusztaiak között van az amerikai tiszt (megszemélye­sítője: John Savage). A ren­dező Gábor Pál és az ope­ratőr Ragályi Elemér villa­Európában egyedülálló Avar fazekaskemence Egy Európában eddig egye­dülálló lelet, avar edényége­tő kemence restaurálását kezdték meg a Béri Balogh Ádám Múzeumban. A város határában, a bogyiszlói út mellett felfedezett avar falu második fazekasműhelyét tárták fel, s az idei nyáron már a nyolcadik edényégető kemencét bontották ki. A teljesen ép állapotban meg­talált, mintegy nyolc tonna súlyú gölöncsérkemencét da­ruval emelték ki helyéről. násnyi jelbeszéde után las­san előlép az épület mellől a lezuhant pilóta után élet- re-halálra kutató német tiszt; sima modorúnak, ke­gyetlennek tűnik. Természe­tesen nem lesz meglepetés a nézők számára, ezt a német tisztet — mint korábban oly sok, hasonló figurát — Bács Ferenc személyesíti meg. Bács Ferenc oldalán a tol­mács: Jeney István, a szol­noki Szigligeti Színház mű­vésze. ö ugyancsak abszolút negatív figurát játszik a filmben, amolyan németek tányér nyal óját. A sztori sze­rint a német tiszt, s ő is elnyeri méltó büntetését — a csikósok a rájuk hajtott ménessel tiportatják agyon őket, s a bújtatott tiszt meg­menekül. visszajut hazájába. Addig persze sok minden történik: meghal a szintén rejtegetett szovjet tiszt, az egyik csikós lánya, s az amerikai között szerelem szövődik... Az előjelekből A háború előtti Magyar- ország haladó polgári köz­gazdászának, Varga István­nak emlékére írt tanulmány­kötetett, jelentetett meg a Közgazdasági és Jogi Könyv­kiadó. Varga István jelen­tősen hozzájárult a közgaz­daságtudomány fejlődéséhez. Halálának 20. évfordulója szolgálta az alkalmat arra, hogy a magyar és a külföl­di pályatársak, barátok, egy­kori munkatársak kötetbe ítélve Gábor Pál a komoly nemzetközi sikert aratott Angi Vera és a Ketéváll mennyezet után, izgalmaké ban, kalandokiban bővelkedő filmet rendez. Jeney Istvánnal a múlt hét szombati, meglehetősen idegőrlő, fárasztó forgatás után sikerült szót váltani. — Néhány évvel ezelőtt gyakran láttuk a filmvász­non, hosszabb idő óta vi­szont nem foglalkoztátják a filmesek. — Az az igazság, hogy amióta Szolnokon vagyok — ez már harmadik évad — a színház tökéletesen kitölti minden időmet. Most úgy alakult, hogy Gábor Pál en­gem szemelt ki erre a sze­repre, s úgy tudok részt Venni a forgatáson, hogy annak színházi munkám sem látja kárát. A gyermek­darabban, a Micimackóban játszom. —. Közhely: a film és a színház két külön világ. A színész hogyan látja ezt be­lülről? — Látták a forgatást: itt hússzor—huszonötször meg lehet ismételni egy jelene­tet. Ami még korántsem je­lenti azt, hogy a kész filmbe mindez be is kerül. Persze a filmezésnek is megvan a maga sajátos hangulata, va­rázsa. . — Milyen film lesz a Hosszú vágta? — Ezt előre senki sem tudhatja. Majd a moziba já­rók eldöntik: tetszett-e ne­kik, vagy sem. Szabó János Fotó: T. Katona László foglalják korunk izgató gaz- dasági kérdéseit. Mondani­valójukhoz illő a kötet címe: Változások, váltások és vál­ságuk a gazdaságban. A hazai gazdaságunkról szóló fejezetben Bognár Jó­zsef akadémikus a magyar- országi gazdasági rendszer szerkezetében bekövetkezett váltás társadalmi-gazdasági összetevőiről és ellentmon­dásairól ír; tanulmányt. Pályázat fiataloknak Társadalom7^ tudományi alapítvány A KISZ Központi Bizott­sága az egyetemi és a főis­kolai ifjúság társadalomtu­dományi tevékenységének ösztönzésére társadalomtudo­mányi alapítványt hozott létre. Az alapítvánnyal serkente­ni szeretnék az egyetemista, főiskolás fiatalokat társada­lomelméleti, politikai, gaz­dasági és kulturális kérdé­sek elméleti igényű vizsgá­latára. Az alapítvány, amely­nek összege százezer forint, évenként több részre is fel­osztható. Az alapítvány pályázattal nyerhető el, odaítéléséről — a benyújtott munkák alap­ján — bíráló bizottság dönt. Pályázhatnak egyetemi és főiskolai hallgatók egyéni­leg, KISZ-szer vezetek és alapszervezetek; tudományos diákkörök; szakkollégiumok; oktatók és hallgatók közös munkáján alapuló stúdiu­mok résztvevői és öntevé­keny hallgatói csoportok. Pályázni csak még nem publikált művekkel lehet. A pályázatot gépelve, há­rom példányban kell elkészí­teni, s á KISZ Központi Bi­zottsága egyetemi és főisko­lai tanács titkársága címére (Budapest, Pf.: 72 1388) el­küldeni. A beküldési határidő: 1982. március 31. A bíráló bizottság javasla­ta alapján az arra érdemes munkák publikálásáról a KISZ KB egyetemi és főis­kolai /tanácsa gondoskodik. Mikor a hallgató szinte ön­kéntelenül együtt lélegzik, együtt gondolja tovább a zenei történést az előadók­kal, mikor a zenei szép hal­latán felfénylik az arcokon a derű, akkor szoktuk mon­dani: a szuggesztív előadás révén katartikus élményhez jutottunk. Ez a fajta derű lengte át a szerda esti kon­certet Karcagon, ahol az Or­szágos Filharmónia bérleti hangversenyén mutatkozott be a debreceni zenekar, élén Georges Sebastian, azaz Se­bestyén György, Franciaor­szágban élő magyar szárma­zású karmester, a külföldi karmestergeneráció nagy öre^’^inek egyike. Az öröm derűje a több mint kétórás koncert utáni percekben sem kopott még meg a zenekari játékosok ar­cán. Mondták is: „nem akár­milyen ember”. Elragadta­tással beszéltek karmesteri mesterségbeli tudásáról, ze­nei koncepciójáról is. De el­sősorban emberi habitusa, derűs-bölcs életszemléletet sugárzó lénye ragadta magá­val a zenekari játékosokat és a koncert folyamán a hall­gatókat is. Ezen az estén önmagát múlta felül a zenekar. (Pe­dig tituláltuk már a debre­ceni zenekart sokarcúnak, s nem a legiobb értelemben.) A szólamon belüli és szóla­mok közötti együttes játék­ban nyoma sem volt most aszinkronitásnak, de csillog­tatták virtuozitásukat, s megleptek a szárnyalóan telt hangzással. Egyszóval: fel­színre kerültek erölartalé- kaik. Szemmel és füllel jól érzékelhető felszabadultság- gal játszottak. Erényként szoktuk emlegetni, ha egy karmester hagyja játszani, muzsikálni a hangszereseket, s csak ott avatkozik be a ze­nei folyamatba, ahol az fel­tétlenül szükséges- Szerda es­ti tapasztalataink alapján ez az erény ott kezdődik, ha a karmester olyan légkört tud A nyáron a lakótelep jáz­minbokrai alatt egy gyer- mekbiciklit találtam. Szinte vadonatújnak látszott. Ószin­tén sajnáltam ismeretlen kis gazdáját, mekkora szomorú­ság, gondoltam, elhagyta a biciklijét. Majdcsak megta­lálja, reménykedtem. Más­nap, harmadnap ugyanott volt a masina, s már azon kezdtem tűnődni, hogy ho­vá vigyem; be a szerkesztő­ségbe, s hirdessük, jöjjön érte a papa. vagy a mama, amikor az egyik nap olyan kilenc—tíz év körüli fiúcs­kát láttam nagyvidáman. biciklizgetni. De akkori örö­möm kétségesre változott, amikor néhány nap múltán, újra láttam a helyes kis ke­rékpárt, nem messzire a jáz­minbokortól nekidöntve egy lámpaoszlopnak... Ott volt valameddig, azután eltűnt... A napokban a szolnoki Damjanich uszoda kisme- dencéjében üldögéltem meg­szokott kis társaságommal. A reggel hűvös volt, a víz- párától méternyire sem le­hetett látni, amikor a köd­ből nagy erővel a társaság doyenjének fejéhez repült egv pirospettyes labda. Is­merősöm emberszerető em­ber, hivatása szerint is tu­lajdonképpen pedagógus, egy kicsit mérges lett, eldugta a labdát, de már ekkorra haragja is elpárolgott: „meg­állj csak te kis pimasz, gye­re a játékodért, kérj elné­zést, amiért fejbedobtál”. Vártunk, de bizony a lab­dáért nem jött senki. Sen­kinek sem hiányzott. Hamar teremteni, melyben az együt­tes alkotóközösségé válik, s az előadás minden pillanatá­ban érdekelt a teljességre törekvő (intellektuális-emo­cionális) interpretálásban. Georges Sebastian valami­lyen úton-módon mindig el­érte, hogy az ő szándékai érvényesüljenek, és a zene­karisták vele együtt lélegez­ve tagolják, formálják a ze­nét. így mint egyetlen hang­szeren tudta megvalósítani elképzeléseit. Vezénylési esz­köztára nem látványosságra törekvő. Kis mozdulatokkal jelez, melyekben hihetetlen dinamizmus feszül. Ütősíkja a leengedett kar helyzetétől a magasba nyújtott kar ütő- síkjáig számtalan, a dinami­kát jelző változatig terjed, s nemcsak arcának rezdülései­ből, de a hátáról is olvasni lehetett. Nemcsak a formák nagy íveinek felrajzolásával, összefogásával tudott törőd­ni; a gesztusmotivika finom­ságai, a zene belső rezdülései sem maradtak rejtve a hall­gató előtt. Lényéből kimon­datlanul is ez sugárzott: úgy létezz, úgy ténykedj, hogy másoknak öröm legyen veled együtt munkálkodni, legfő­képpen azért, hogy a nagy . zeneszerzőelődök gondolatait, koruk érzelem- és gondolat- világát a magunk és a hall­gatók közös örömére újra- fdgalmazzuk. Az idős mester karmesteri pályafutásának öt évtizede alatt bejárta a világot Ausztráliától Japánon ke­resztül Polinéziáig. 1922-ben vette kézhez diplomáját a budapesti Zeneakadémián, mint Bartók, Kodály és Wei­ner tanítványa. Segédkar- mesterkedett a müncheni és a New York-i Metropoliten Operában, majd pedig öt éven keresztül vezető kar­nagya volt a moszkvai rádió két. egyenként száz-százhúsz fős zenekarának. 1947-töl a párizsi opera vezető dirigen­seként működött. A romantikus művekből összeállított koncerten hall­rájöttem a dolog nyitjára: az ott lubickoló lurkók úszó­mestere vagy tornatanára — nem túlzás, pontosan így! — egy zsáknyi pirospettyes lab­dát dobott a vízbe a gyere­kek közé. Szóval, nein hi­ányzott az a pettyes. Nem tudom megállni, hogy ne mondjam el: emberöltő- nyi idővel ezelőtt még vi­harlámpával is kerestük a szolnoki Búzapiac téren el­rúgott, s valami rög alatt megbúvó rossz kis teniszlab­dánkat, a „csapat” labdáját — dehát ez már csak amo­lyan „bezzeg az én időmben’, eszmefuttatás... Ki figyel rá, ki hiszi el, hogy a rongy-, baba, a kukoricacsutka-hu­szár és a cérnás gurigából csinált „traktor” is milyen kedves volt, milyen értékes. A ikisbicikli ügye azóta különben új fordulatot vett. Találkoztam nyári kisbará- tommal. Vadonatúj biciklije van. A „régi” mondta, elve­szett ... Valami nincs rendjén. Gyermekeink — a hasonló esetek alapján kérdezzük —» mikor ismerkednek az érté­kek fogalmával? A tárgyak megbecsülése életünk fontos motivációja, később netán majd a szerszámok, a .mun­kadarabok válnak ugyan­olyan elidegenedett, figye­lemre sem érdemes tárgyak­ká, mint a sohasem szere­tett pettyes labda, vagy a töbször is útszélen hagyott ezeregyszáz forintos kisbi- cikli. hattuk Csajkovszkij Rómeó és Júlia című nyitányfantá- ziáját, majd Grieg, a múlt századi norvég zenei roman­tika nagy alakjának a-moll zongoraversenyét Marian Lapsansky csehszlovák zon­gorista közreműködésével. A fiatal, nemzetközi hírű pianista virtuóz alkat. Üdítő volt férfias lírája, s élvez­tük ízig-vérig romantikus előadásmódját. Karmester és zongorista a jelentős korkü­lönbség ellenére (vagy éppen ezért) teljes egyetértésben, remek kontaktusban muzsi­kált együtt. Az egész klavia­túrát bejáró virtuóz magán­szólam előadójában tombolt az ifjúság lendülete, ami he­lyenként agresszív hangkép­zéshez vezetett. No. hogy nem volt könnyű dolga a magát nehezen megadó hangszeren a zenekarral va­ló hangzásegyensúly megte­remtésében. Dacára a kiváló zongoristának, a zongoraver­seny megszólalása kapcsán mégis az volt a legnagyobb élmény, hogy nem vált külön a zongoraszóló és zenekar szerepköre, hanem egyetlen szerves folyamatnak, magá­nak a versenynek (hol alá-, hol mellérendelői viszonyban lévő) összetevőiként érzékel­hettük azokat. Brahms második szimfó­niájának előadása koronázta az estet. A zene kifejező ere­jét fokozta az egyöntetű fra- zeálás (ahogy mondaton be­lül a szavak is tagolódnak), a lassú dallamok üresjárat nélküli megfogalmazása, a telten zengő, egeket ostromló forték, s a gyakran alkalma­zott zenekari rubato. Rövi­den : értelem és érzelem gyö­nyörű összhangja. Ráadás­ként ' Bizet Carmen című operanyitánya és Berlioz Rákóczi-indulója hangzott el. A közönség tapsait Georges Sebastian a zenekarra hárí­totta, amely ugyanakkor vo­nókopogtatással fejezte ki elismerését. I^tbáth Valéria A csikósok immár ló nélkül: balról a második Dzsoko Ro- szics, a negyedik az amerikai főszereplő John Savage Varga István emlékére Könyv korunk gazdasági változásairól A bölcsesség derűje Georges Sebastian és a debreceni MÁV Filharmonikusok Karcagon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents