Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-02 / 231. szám

2 / SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. OKTÓBER 2. Telexen érkezett Szovjet javaslat a nukleáris fegyverekkel végzett kísérletek beszüntetésére és betiltására flndrej Gromiko felszólalása az ENSZ. közgyűlésén Andrej Gromiko- szovjet külügyminiszter tegnap Javier Pérez de Cuellarhoz intézett levelében az ENSZ-tagorszá- gai elé határozati javaslat­ként terjesztette a Szovjet­unió szerződéstervezetét „a nukleáris fegyverekkel vég­zett kísérletek haladéktalan beszüntetéséről és betiltá­sáról.” A dokumentum, amelyet ugyancsak tegnap tettek köz­zé az ENSZ leszerelési bi­zottságában való megvitatás céljából, előirányozza, hogy a szerződésben résztvevő or­szágok vállaljanak kötele­zettséget mindennemű nuk­leáris fegyverrel végzett kí­sérleti robbantás betiltására, megakadályozására, és az ilyen robbantásoktól való tartózkodásra minden fenn­hatóságuk és ellenőrzésük alatt levő szférában, legyen az a légkörben, vagy azon kívül, beleértve a kozmikus térséget is. illetve a víz alatt és a föld alatt. Fontos oontja a szerződés- tervezetnek az, amely mo­ratóriumot irányoz elő a békés célú nukleáris rob­bantásokra. Ennek értelmé­ben az aláírók tartózkodnak A világközvéleményt nyug­talanító legfontosabb nem­zetközi kérdéseket tekin­tette át tegnap New York­ban Andrej Gromiko szov­jet külügyminiszter. Az ENSZ-közgyűlés általá­nos vitájában elhangzott há­romnegyedórás beszédében a szovjet külügyminiszter „tettetett derűlátásnak” mi­nősítette az Egyesült Álla­mok részéről elhangzó re­ménykeltő nyilatkozatokat, amelyek a nemzetközi kér­dések megoldása helyett a Szovjetunió álláspontjának egyoldalú feladására céloz­gatnak; mind a hadászati fegyverek korlátozásáról fo­lyó tárgyalásokon, mind a vitás nemzetközi kérdések­ben. A Szovjetunió egyúttal elutasítja azt a borúlátó vi­lágszemléletet, amely sze­rint az emberiségnek nincs más útja, mint a nukleáris fegyverek további halmozá­sa. s az elkerülhetetlen há­ború. az ilyen robbantások ösztön­zésétől, vagy a kísérletekben való részvételtől, amíg (az államok) nem tisztázzák az ilyen jellegű robbantások végleges rendjét. A nukleáris robbantásokról szóló szer­ződés hatályba lépését köve­tően haladéktalanul megkez­dődnének a tárgyalások a békés célú robbantások rendjének végleges megálla­pítása céljából. Ugyancsak tegnap terjesz­tette az ENSZ-totitkár, il­letve a tagországok elé a Szovjetunió külügyminiszte­re azt a határozati javasla­tot, amely az atomháború veszélyének elhárításával, az atomenergetika biztonsá­gos fejlesztésével kapcsolatos erőfeszítések fokozására szó­lítja fel a világszervezetet. A határozati javaslat fel­hívja az atomhatalmakat, hogy a nukleáris-fegyvertár csökkentéséhez, majd teljes felszámolásához vezető ■ út első lépéseként egyezzenek bele a nukleáris töltetek és célbajuttatási eszközök gyár­tásának és fejlesztésének, valamint a gyártáshoz szük­séges hasadóanyagok előál­lításának egyidejű felfüg­gesztésébe. — A világ minden tisztes­séges emberében haragot és felháborodást keltett az a véres orgia, amelyet az ag- resszorok Nyugat-Bejrút pa­lesztin menekülttáboraiban rendeztek — jelentette ki a szovjet külügyminiszter a nemzetközi helyzet más kér­déseire térve. Rámutatott, hogy Izrael nem hajthatta volna végre agiesszióját és a népirtást az Egyesült Ál­lamokkal létrehozott úgy­nevezett stratégiai koncen- zus nélkül. — Az agresszió­nak szükségképpen súlyos politikai és erkölcsi vere­séggé kellett változnia. Azok, akik az izraeli politi­kát manapság intézik, keve­set gondolnak országuk jö­vőjére. — A Közel-Keleten nem lehet tartós béke a függet­len palesztin állam kérdésé­nek megoldása nélkül — szögezte le a szovjet kül­ügyminiszter. A szovjet külügyminiszter kormányának a nemzetközi biztonság megszilárdításával kapcsolatos őszinte szándé­kait illusztrálva két kérdés­nek a közgyűlés napirendjé­re való felvételét kérte. Ja­vasolta továbbá, hogy vitas­sák meg a nukleáris háború veszélyének csökkentését és az atomenergetika biztonsá­gos fejlesztését célzó erőfe­szítések fokozásának kérdé­sét. Kísérletek az erőviszonyok megváltoztatására A nukleáris kísérletekről szóló szerződéstervezet mel­lett a szovjet kormány bár­melyik napon kész a már megkötött szovjet—amerikai szerződés ratifikálására a békés atomrobbantások kor­látozásáról, — mondotta. A nyugat álláspontjának merevsége akadályozza ki­lenc éve a bécsi haderő­csökkentési tárgyalások si­keres befejezését. — állapí­totta meg a külügyminisz­ter. Az Egyesült Államok és partnerei nem hajlandók elfogadni azt a szocialista indítványt, hogy Közép-Eu- rópában mindkét fél egyen­lő szintre csökkentse fegy­veres erőit. Ennél is rosz- szabb, hogy a tárgyalásokon kívül kísérletek történnek az erőviszonyok megváltoztatá­sára', mint például az az amerikai—nyugatnémet megállapodás, amelynek ér­telmében kiagyalt ürügyekkel újabb amerikai csapatteste­ket telepítenek Európába. Ugyanez vonatkozik arra a döntésre is, hogy az NSZK- beli amerikai csapatokat az NDK határainak közelébe helyezik át. — A Szovjetunió kezet nyújt minden országnak, amely jó kapcsolatokra tö­rekszik vele —• jelentette ki befejezésül Andrej Gromi­ko, hangoztatva, hogy ez az Egyesült Államokra is vonat­kozik. — Az amerikai nép — mondotta — aligha különbö­zik más népektől abban, hogy békében kíván élni. Egy hosszabb távú. elvi ala­pokon nyugvó politika szem­pontjából tehát a szovjet— amerikai kapcsolatok bom- lasztásának politikája az Egyesült Államok érdekei­nek sem felel meg. BUDAPEST Gáspár Sándornak, a Szak- szervezeti Világszövetség el­nökének. a SZOT főtitkárá­nak vezetésével tegnap ha­zaérkezett a magyar szak- szervezetek küldöttsége Prá­gából, ahol részt vett az SZVSZ irodájának 28. ülés­szakán. KAIRÓ Egyiptom tegnap felvetette Washington közvetlen fele­lősségének kérdését a bejrúti palesztin menekültek tragé­diájával kapcsolatban, és ezzel összefüggésben határo­zott. egyértelmű amerikai in­tézkedéseket követelt a Li­banonban lévő izraeli had­erők haladéktalan és teljes visszavonásának érdekében. ÚJDELHI India és Vietnam gazdasá­gi együttműködési közös bi­zottságot hozott létre a két ország közti kapcsolatok elő­mozdítására. A bizottság el­ső ülését az indiai főváros­ban tartják. BELGRAD Koszovón az ellenség tevé­kenységi területe a szervezett szocialista erők fellépése kö­vetkeztében egyre szűkül, de ' a tartomány biztonsági hely­zete még nem kielégítő — szögezték le a szerb Állam­elnökség ülésén. LONDON A brit posta beszüntette a távirati forgalmat, amely a telefon és a telex által tá­masztott versengés áldozata lett. Az 1870-ben alapított szolgáltatás egyre vesztesé­gesebb lett, tavalyi deficitje elérte a 21 millió fontot a feladott kevés — mindössze 2 millió — távirat miatt. NEW YORK ' Szíria nem szándékozik csaDatait továbbra is Liba­nonban tartani, ha az izrae­li csapatokat is kivonják és a libanoni kormány kéri a szíriai erők távozását — az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint ezt kö­zölte Abdel Halim Khaddam szíriai külügyminiszter Geor­ge Shultz amerikai külügymi­niszterrel. Egy aprócska fénypont az égbolton 25 évvel ezelőtt lőtték fel az első szputríyikot A bajkonuri űrrepülőté­ren, az egyik indítóasztal közvetlen közelében sze­rény emlékoszlop áll. Fel­irata kicsiny —, de ami­nek az emlékét idézi, kor­szakos esemény volt az emberiség életében: a vi­lág első mesterséges hold­jának indításáról, 1957. október 4-ről emlékezik. „Innen indult útnak az el­ső szputnyik" — hirdeti a felirat. . . . Moszkva azon a na­pon nem várt különösebb eseményt. A szovjet fővá­rosban dolgozó, akkor még viszonylag kisszámú tudó­sító-gárda sem volt, nem is lehetett felkészülve a bejelentésre, amelyet Ju­ri j Levitán,' a szovjet rá­dió híres bemondója olva­sott fel, s amelyet ezzel egyidőben a világ minden tájára eljuttatott a TASZSZ szovjet hírügynökség. S nem várt ilyen bejelentést Moszkva lakossága sem. Mégis, percekkel a rádió híre után ezrek voltak az utcákon, ismeretlenek gra­tuláltak egymásnak, s mind többen és többen gyűltek össze, az ünnepek szokása szerint, a Vörös­téren. a Kreml falánál. A hétköznap ünnepbe for­dult, s ha az „utca embe­re” nem is tudta ponto­san, mit is jelöl tulajdon­képpen Ja „szputnyik” szó. azonnal megértette, hogy valami gyökevesen új kez­dődött el az emberiség életében. Az újságírók persze tud­ták, hogy a szovjet kozmi­kus technika rohamléptek­kel fejlődik. Alig néhány hónappal korábban adhat­ta ki az első szovjet intei" kontinentáljs, ballisztikus rakéta sikeres kipróbálá­sáról. hallották tudósok nyilatkozatait arról, hogy ezzel elvileg lehetségessé vált az első kísérlet mes­terséges hold indítására. De akkoriban erről részle­tes terveket csupán az óceán túlsó partjáról lehe­tett hallani: az amerikai sajtó bőségesen írt Wa­shington terveiről, s olyan kommentárok is napvilá­got láttak, hogy a Szovjet­unió még évekig nem lesz képes hasonló tudományos eredményre . . . Moszkva hallgatott —. hogy azután az egész világot meglepje az október 4-i bejelentés­sel, a szovjet szputnyik bip-bip jelzéseivel. Akik tanúi lehettek en­nek a napnak a szovjet fő­városban, tudják mekkora volt az öröm, a büszkeség. A Szovjetunió ekkor, a hidegháborús korszak kel­lős közepén embargóktól és szankcióktól sújtva .bi­zonyította, hogy képes ma­ga mögött hagyni e telje­sen új területen a világ legerősebb tőkés államát. A folytatást ma már mindenki ismeri. Azon a napon, s a következő na­pokban 'teljesen új fogal­makkal kellett megismer­kednie a moszkvai tudósí­tóknak, új szavakat kellett megtanulniok, nem egyszer saját nyelvükön megalkot­niuk — ma ezeket a kife­jezéseket általános iskolás gyerekek is jól ismerik. A moszkvai repülésügyi fő iskola diákjai bonyolul­tabb. sokkalta több felada­tot megoldó mesterséges holdakat készítenek szak­körükben — s juttatják azokat pályára — mint amilyen a világ első szputnyikja volt. Nem telt el három év s elhindulha- tott az első ember is a vi­lágűrbe — ismét csak a Szovjetunióból, a bajkonu­ri űrrepülőtérről. Megkez­dődött a világűr meghódí­tásának, az ember szolgá­latába állításának korsza­ka, amely alig negyed szá­zad alatt izgalmas kaland­ból rendszeresen végzett napi munkává változott. Megismertük azoknak a nevét. akiket akkor csak főkonstruktőrként, főszak­értőként emlegettek — Koroljovét, Jangelét, Glus- koét s a többi szovjet tu­dósét. Tudjuk, s nem is nagyon figyeljük. mikor indul a következő, immár „menetrendszerű” űrhajó, egy-egy mesterséges hold indítása pedig legfeljebb, ha egy-két soros hírré vált az újságokban. De azon az estén. 1957. október 4_ének estéjén ott álltunk — moszkvaiak és más országbeliek, tudósí­tók és- „civilek" — az ut­cán. s amikor az égbolton felfedezni véltük az ap­rócska fénypontot. együtt tapsoltunk — egvütt tap­solt a világ az űrkorszak kezdetének. Az akkor meg- ■ tanult új szó. a szputnyik ma minden világnyelv ál­landóan használt szava lett. Le kell mondani az erőszakról Helmuth Kohl az NSZK új kancellárja A nyugatnémet parlament tegnap megvonta bizalmát Helmut Schmidt kancellártól és Helmuth Kohlt, a Keresz­ténydemokrata Unió elnökét választotta meg az NSZK kancellárjává, A keresztény uniópártok és a Szabaddemokrata Párt ál­lal közösen beterjesztett konstruktív bizalmatlansági indítványra 256 képviselő szavazott. 225 képviselő el­utasította az indítványt, 4-en tartózkodtak a szavazástól. Kohlnak összesen 249 szava­zatra volt szüksége megvá­lasztásához. Ezzel a kisebbségi szociál­demokrata kormányt a Kohl— Genscher vezette keresztény­liberális koalíció váltja fel. Helmut Kohl, aki sorrendben az NSZK hatodik kancellár­ja, még tegnap délután letet­te a hivatali esküt. A szociálliberális koalíció 12 éves tevékenységének méltatása és a tervezett ha­talomátvételi kísérlet elutasí­tása alkotta a gerincét annak a beszédnek, amelyet Helmut Schmidt nyugatnémet kan­cellár a bonni parlament tegnapi ülésén mondott el. A konstruktív bizalmatlan- lansági indítvány feletti vitá­ban elsőként felszólalt Schmidt leszögezte; az 1980- as, országos választások eredménye az NSZK lakossá­gának meggyőző állásfoglalá­sát bizonyította a szociállibe­rális koalíció mellett. 1981. augusztusától azonban Genscher fokozatosan eltávo­lodott az eredeti megállapo­dástól, a közös politikai cél­kitűzésektől, és a mai nap a keresztény uniópártokkal kí­ván szövetségre lépni. A nyugatnémet választók hosszú évekig nem fogják el­felejteni ezt a magatartást — jelentette ki Schmidt a szo­ciáldemokrata képviselők nagy tapsától kísérve. A kancellár megállapítot­ta: a mostani indítvány al­kotmányjogilag törvényes, de mivel nem élvezi a válasz­tók támogatását, nincs erköl­csi alapja. Schmidt erős ké­telyét hangoztatta azzal kap­csolatban, hogy a keresztény pártok és a liberálisok tar­tani fogják magukat mostani ígéretükhöz, és 1982. márci­usában valóban kiírják az új választást. Ezek után Schmidt az SPD politikáját foglalta össze. Az NSZK lakossága megér­tette — és ez a béke biztosí­tása szempontjából is elen­gedhetetlen —, hogy nélkü­lözhetetlenül szükség van a szocialista országokhoz fűző­dő jóviszonyra — mondta. Ugyanakkor leszögezte: az NSZK a jövőben is szilárdan kitart a NATO, a Közös Pi­ac és az amerikai—nyugatné­Helmuth Kolh, az NSZK új kancellárja met barátság melletl. Ez azonban nem vezethet ah­hoz, hogy az NSZK barátai­val szemben lemondjon sa­ját nemzeti érdekeinek kép­viseletéről. A béke megőrzése szem­pontjából különös fontossá­gú a két német állam vi­szonya, ezért folytatni kell az NDK-val a párbeszédet, a nemegyszer' kemény' tárgya­lásokat — hangsúlyozta Schmidt. A békére a legnagyobb ve­szélyt a jelenleg folyó fegy­verkezési verseny jelenti. A cél az, hogy a nagyhatalmak szereljék le nukleáris fegy­verzetüket. Az NSZK-nak továbbra is kritikusan és ösztönzően kell figyelemmel kísérnie a Géniben folyó amerikai—szovjet tárgyalá­sokat. „Ha azonban amerikai barátaink erőfeszítései elle­nére ezek a tárgyalások nem vezetnének sikerre, akkor végre kell hajtani az új ame­rikai közép-hatótávolságú fegyverek nyugat-európai te­lepítését” — jelentette ki Schmidt. Gazdasági kérdésekről szól­va, Schmidt hangsúlyozta, hogy a CDU CSU és az FDP gazdasági programja elhibá­zott, és néhány hónapos eset­leges javulás után a munka- nélküliség további emelke­déséhez fog vezetni. A gaz­dasági nehézségek minden országban szükségessé teszik az életszínvonal csökkenté­sét, de ez nem vezethet oda, hogy a terhek kizárólag a kisemberekre nehezedjenek. Az SPD elutasítja, hogy a nemzeti jövedelemből a sze­gényebb rétegek rovására a gazdagabb rétegek kapjanak nagyobb részt, és azért száll síkra, hogy a terheket min­den réteg arányosan viselje — mondta a tisztétől búcsúzó kancellár. Díszszemlével ért véget II Pajzs ’82 Erőt sugárzó, impozáns tábori díszszemlét tartottak tegnap Burgaszban a Varsói Szerződés tagállamai egye­sített fegyveres erőinek a „Pajzs—’82” hadgyakorlaton részt vett csapatai, köztük a Magyar Néphadsereg kije­lölt alakulatai. A díszszem­lét megtekintette Tudor Zsivkov, a BKP KB főtit­kára, a Bolgár Államtanács elnöke. Ott voltak a tagál­lamok katonai küldöttségei, köztük a Czinege Lajos had­seregtábornok, honvédelmi miniszter által vezetett ma­gyar delegáció. A díszszem­lén. Dobri Dzsurov hadse­regtábornok, bolgár nemzet- védelmi miniszter, a gyakor­lat vezetője és Viktor Kuli­kov. a Szovjetunió marsall- ja. a Varsói Szerződés tag­államai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka mon­dott beszédet. A „Pajzs—’82” befejezése alkalmából Todor Zsivkov Viktor Kulikov marsallnak. Anatoli j Gribkov hadsereg > tábornoknak és a tagál KM mok honvédelmi miniszttC reinek, köztük Czinege La­josnak átnyújtotta a Georgi Dimitrov születésének 100. évfordulója alkalmából ala­pított emlékérmet. Egyidejű­leg emléktárgyat . adott át a gyakorlaton kiválóan helyt­állt katonáknak. köztük Takács András zászlósnak. Czinege Lajos hadseregtá­bornok. honvédelmi minisz­ter. aki katonai küldöttség -Mén rész vett a „Pajzs-—’82" hadgyakorlaton. pénteken hazaérkezett Bulgáriából.

Next

/
Thumbnails
Contents