Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-10 / 238. szám
1982. OKTÓBER 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A MÁV szolnoki Járműjavító kisújszállási üzemében újítják fel és javítják az ország villanymozdonyainak áramszedőjét Földutakon a gyárba Boldogházi beszélgetések A nap süt még ugyan, de a jászboldogházi vasútállomás ikertjében már olyan erővel rázza a szél a krisztusakác terméseit, hogy be- leborzong, aki arra jár; egyszóval: ősz van. A Hűtőgépgyár radiátor gyáregységé- ' ben mormolnak a gépek, Sas János, a gyáregység fiatal személyzetise följegyzéseibe néz: — A boldogházi gyáregységnek 341 dolgozója van, közülük hárman egyetemet, hárman főiskolát, középiskolát negyvenhatan végeztek'. Szakmunkás 65 dolgozik a gyárban. A nyolc általánost nem végezte el 58 dolgozónk. A munkásállomány túlnyomó többségét nők alkotják, ez idő tájt 218 női munkaerőt alkalmazunk. Meglehetősen magas, 40 év fölött van az átlagéletkor. Arról, hogy Jászboldoghá- za kiterjedt tanyavilágából hányán járnak dolgozni a gyárba, nem szólnak a statisztikák... Mindenesetre jó néhányan vannak, akik :— hóban, esőben — földuta- kon jutnak el munkahelyükre. A harminckét éves Berki István Jánoshida-Tótkérről jár be. A tanya, ahol él, nem villamosított, s legalább tíz kilométerre van a falutól. Berki István raktáros, 1969 óta dolgozik az üzemben. — Mikor kel? — Ha délelőttös vagyok, 5-kor, ha délutános 7-kor. Tudja, van otthon egy pár jószág, azokkal is törődni kell. Furcsa párbeszéd kerekedik: a szűkszavú válaszokból kiderül, hogy Berki István azért választotta — havi 3500 és valamennyiért — az ipart, hogy — itöbb legyen a szabad ideje az otthoni, „másodlagos gazdaságra”, amely — adott esetben — korántsem másodlagos. Volt olyan esztendő, hogy egyszerre tíz hízóbikával foglalkozott. Hogyan jár be a gyárba? Amíg jó az út a kis kék Trabantjával, ha borúsra fordul az idő, a saját traktorával (!). Nem, dehogy is elégedett ember ő! Vágyai, ítevrei vannak — amelyek természetesen a jószágtartáshoz fűződnek. A Tótkér 114. számot viselő tanyában hárman élnek: ő és idős szülei. Nősülés? Hát jó volna megnősülni, mitagadás, de eddig nem volt „szerencsém”. A Tótkér 114. és környéke egy jellegzetes darabja a magyar tanyavjlágnak. Kis, billent homlokú ház és óriási por|tá, tehenekkel, kazlakkal, ólakkal, karámmal, tyúkokkal. Az udvaron — mint egy házimúzeumban — kimustrált kerékpárok, motorkerékpárok sorakoznak. odébb a Trabant és a traktor, békességben az udvar- nagyszámú tyúkjával és galambjával. — Van nekünk Jánosiadén is házunk, de hát jobban szeretünk itt élni — mondja Berki István. — Meg nekünk ez az életünk. Amit itt „meg tudunk létesíteni”, azt „meglétesítjük”. Könnyű volna Berki István sorsát, helyzetét mérlegelve, moralizálni az életformaváltás zökkenőiről. Csakhogy, itt nincs szó semmilyen zökkenőről: vállalta az ipari munkát és vállalla, szereti a régit, a tanyai kisgazdaságot is. Szívesen mutatja a porta minden zeg- zugát, szeretettel veregeti meg a tehenek homlokát, s nem mondja ki a kérdést: „Hat lehet ezt nem szeretni?” Pedig nehéz volna nemmel válaszolni. Cseri Károly gépészmérnök, a műszaki csoport vezetője. Tápiógyörgyéről jár dolgozni Boldogházára. Jól ismeri a távolról való bejárás minden gyötrelmét. — Én négy település között ingázom. Györgyén lakom, Boldogházán dolgozom, a felesegem — gyermekszakorvosként — Nagykátára jar bo, a gyerekeink pedig Jászberényben sportolnak. A vidéki életformára tulajdonképpen ez is jelemző: jó, ha este összejön a család. Trabanttal jövök-megyek — ezért természetesen egy fillér térítést nem kapok. Korábban egy nagy hagyományokra visszatekintő ipari üzemben, az Aprítógépgyárban dolgoztam — nyugodt lélekkel mondhatom, hogy itt, ebben a mezőgazdasági környezetben létesült üzemben sem kisebb az emberek munkaintenzitása, „munkásöntudata”. Szabad időnk? Az nincs, — Érettségi után rögtön ide kerültem, adagoló vagyok a termelési csoportban. Gimibe Üjszászra jártam — s lehet, hogy van, akinek romantikus az ilyesmi, de átkozott dolog petróleumlámpa fényénél tanulni. Szeretem a gyárat, pedig havonta csak 2500 forint körül keresek. A tanyáról, ahol lakunk, jó időben negyedóra alatt érek Boldogházára Persze, hozom az óvodába a három és fél éves kislányomat. A férjem tsz-ben dolgozik. Villany nincs, mosógép nincs, a mi életformánk szimbólumaként följegyezheti, hogy az olajos ruhákat kézzel mosom. Van egy Trabantunk, de azzal még kirándulni soha nem voltunk. Építkezünk, itt Boldogházán. Edckg elkészült a ház lábazata, megvettük a falazóblokkokat, az ajtókat, ablakokat, a tetőcserepet. Többre nem futotta a saját erőnkből, remélem jövőre kapunk 30 vagy 40 ezer forint vállalati segítséget. akkor folytatjuk. Otthon tartunk jószágot, most összesen húsz sertésünk és kacsáink, tyúkjaink vannak. De hát ez se ér egy vagyont — tudja milyen drága a táp és a takarmány? Szabad időnk? Az nincs. Munka van, házépítés, bevásárlás, jószág, egyéb különmunka... Bazsó Józsefné, a radiátor gyáregység 29 éves dolgozója mondta mindezt. * * * A petróleumlámpa immár „romantikus, nosztalgikus” tárgy. Annak persze, aki tanult (tanul) mellette — nem az. A tanyán élő emberek életmódja, életformája a finomabb lelkű „urbánus” lelkek számára nehezen elfogadható. Pedig ez nem vállalkozás, hanem olyan életmód, amelynek erős, néha eltéphetetlen gyökerei vannak. Szabó János Csakhogy szembe fú a hó Boldogházán még ma is híre van a Papp-tanyán rendezett majálisoknak. Papp Ilona, a radiátorgyáregység adminisztratív állományú dolgozója itt született, itt nőtt fel. Szép tanya, nincs is messzire a falutól, villamosított, de a vezetékes víz távolabb van. Szüleivel és kislányával, a hatodik évében járó Beátával él a tanyán, kerékpárral jár dolgozni, s viszi a kislányt az óvodába. — Mondja csak — fakad ki beszélgetés közben. — Valami is jobb lesz attól, ha maga megírja az újságba, hogy én lányanyaként nevelem a gyermekemet, hogy mindent összeadva 4100 forintból élünk, akkor, amikor a gyerekért 10 forintot fizetek naponta az óvodába, az én üzemi étkezésem pedig 8,30-ba kerül. S úgy, ahogy a környéken csinálják, mi nem foglalkozunk nagybani állattartással. Vonások Papp Ilona „gyors” portréjához. Szereti a gyárat, ahol dolgozik ■— néha tán többet is a kelleténél. 1977 óta párttag, tagja — gazdaságisként — az üzemi alapszervezeti pártvezetőségnek is. Utóbbi: családi örökség — édesapja a tanácsban és a tszben, párttagként, mozgalmi emberként — és egyáltalán: emberként — amíg erővel bír- -ta, részt kért a közösségi feladatokból. Hona, dacára nem egyszerű körülményeinek, becsülettel végzi a munkáját, szocialista brigád- tag, tűzoltóparancsnok, korábban elvégzett egy egyéves népművelőképző tanfo- lyamot, és a marxista középiskolát is, most pedig jár egy kétéves anyag- és áVu- forgalmi tanfolyamra. Mindez túlontúl jól hangzik; csakhogy télen szembe fú a hó, s a gyerekért, meg a boltba akkor is menni keli, munka után. Mindennek dacára a legfontosabb kijelentés : — Jó itt a gyárban, szeretek itt dolgozni. Megkezdődött a Vöröskereszt kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) szöntötte a kongresszust. Beszédében elmondta, hogy hazánknak és népünknek nagy szüksége van a Vöröskereszt humánus tevékenységére. Az önkéntesen végzett, áldozatos munka kapcsolatot teremthet a különböző társadalmi rétegekhez tartozó emberek között, ez pedig a kölcsönös megértést és a közös cselekvést teszi lehetővé, s nemcsak az egyén egészségének védelmét, hanem az egész- társadalom erősödését és szocialista szellemiségünk fejlődését is szolgálja. A közös cselekvés felbecsülhetetlen értékű támasza lehet annak az országépítő munkának, amelynek mindannyian részesei vagyunk. A közös munka célja: a jólét, a biztonság, a nemzeti egység, a barátság erősítése a világ népeivel, a béke védelme és az erőszak elutasítása. Az ehhez vezető út nem olyan sima és egyenletes, mint ahogy azt egykor elképzeltük — mondotta. A szónok felhívta a figyelmet: sokszor hivatkoztunk arra, hogy az emberré válásban milyen jelentősége volt a munkának, mi azt szeretnék, ha lendületessé válna az a folyamat, amelyben szocialista emberré válunk. Ez feltételezi céljaink elfogadását, a helyes szemléletet, tájékozódást a világ dolgaiban, a magas színvonalú műveltséget és az ennek érdekében tudatosan végzett, fe-- gyelmezett munkát is. Világunk ellentmondásairól szólva elmondta: olyan korban élünk, amikor veszély fenyegeti az egész emberiséget, az önmegsemmisítés veszélye. De ez az a kor, amelyben a jóakaratú emberek összefogása és akarata egyszer és mindenkorra elejét veheti a hideg és a forró háború keletkezésének. Hazánk népe viharos évszázadok, számtalanul sok megpróbáltatás és kemény küzdelem útján jutott el a fejlődés mai fokára; a százéves múlttal rendelkező Magyar Vöröskereszt joggal vallhatja, hogy tevékenysége szerves része mindannak, amit a magyar társadalom az országépítő munkában célul tűzött ki. A nagy célok emberi tartást, jól végzett munkát és életszeretetet igényelnek állampolgárainktól. A Vörös- kereszt erre ösztönzi, készíti fel azokat, akik aktivistái lesznek, és erre igyekszik alkalmassá tenni azokat, akik a mozgalom révén nyerik vissza egészségüket. — Ezért társadalmunk egésze, a párt, az állami és a társadalmi szervek nevében mindannyioknak köszönetét mondok — hangoztatta Sarlós István, A kongresszust a Nemzetközi Vöröskereszt Állandó Bizottsága nevében Ahmad Abu-Goura köszöntötte. Felszólalásában rámutatott arra. hogy a fegyverkezési hajsza ma még erősebb a népek humanitárius törekvéseinél. Éppen ezért a vöröskereszteseknek elsősorban azért kell harcolniuk, hogy mindenütt megteremtődjék a békés élet atmoszférája. Ahmad Abu-Goura sok sikert, eredményes munkát kívánt a Magyar Vöröskereszt aktivistáinak. Hans Hoegh a Vöröskereszt Társaságok Ligája üdvözletét tolmácsolta a tanácskozás résztvevőinek. Elmondta, hogy nagyra értékeli azokat az eredményeket, amelyeket a Magyar Vöröskereszt önkéntes munkásai az egészség- védelem. a véradás és az elsősegélynyújtás terén elértek, elismerően szólt a szervezet nemzetközi tevékenységéről. — Schultheisz Emil egészségügyi miniszter arról szólt, hogy nem lehet eléggé megköszönni azt a humánus, áldozatkész munkát, amit a Vöröskereszt aktivistái végeznek. A mozgalom nélkül ma már csonka volna az egészségügyi szolgálat. A szakmailag is világszínvonalú tevékenységet a lakosság is egyre inkább igényli, ám az eddigi eredmények megtartása — éppen a már elért magas szint miatt — nem lesz könnyű feladat. A miniszter dicsérte a Vöröskereszt újító kezdeményezéseit, megmozdulásait, maid még esvszer kérte a küldötteket: tolmácsolják a kormány köszönetét a szervezet valamennyi aktivistájának. A Magyar Vöröskereszt VI. kongresszusa vasárnap folytatja munkáját. A Tisza Bútoripari Vállalat, szolnoki gyárában a fizikai munka könnyítése érdekében folyamatosan korszerűsítik a termelésben használt berendezéseket. Ezt a célt szolgálja a képünkön is látható új adagológép, amely a súlyos bútorlapokat automatikusan továbbítja a szabász géphez Nehéz „labda” nem akar „gurulni” a CYRKOTOPF Grillsütő, kooperációban Mintegy két és fél éve keresett partnert a CYRKOTOPF gyártásához, a pápai ELEKTHERMAX. Akkor már elkészült a lemez, ahhoz kellett az üvegnek igazodnia — fordítva sokkal könnyebb lett volna a gyártás, de így is vállalkozott az elsősorban ipari felhasználásra készülő üvegtermékeiről ismert kar- cag-bereki üveggyár. — A kooperációban készült terméknek korábban az NSZK-ban volt piaca, de egyelőre nem igénylik. Időközben — közös megállapodás alapján — kikísérletez- tünk olyan típust az üvegtálból, kerek és szögletes formában, amelyek gyártása egyszerűbb is, olcsóbb is. A szögletes tál a hagyományos fémkonstrukcióhoz is megfelelő, de a kerek forma gazdaságosabban gyártható. — A nyár elején tízezres tételre mutatkozott igény a fői matervezett, új kivitelezésű „CT”-ből, mert a régi fémszerkezet nehezen tisztítható, teflonozni kellett. Az új típusnak az őszi BNV-n még csak a makettjét tudták bemutatni a pápaiak — veszi át a szót Tóth Sándor igazgató. — Nemrég jártam a pápai cégnél, érdeklődtem, hogy mi lesz az előrejelzett tízezer tállal. A kerekből kétezer-háromszázat legyártottunk, el is szállítottuk, de a visszaigazolás szerint csupán ezret tudnak kifizetni. Nem éppen biztató a helyzet. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy — noha felkészültünk az NSZK exportra, megteremtettük a kézi préselés feltételeit — ha sokáig nem igénylik, baj akkor sincs. Nem a .CYRKOTOPF tart el bennünket... A Karcagi Üveggyár 131 millió forintos össztermelés! értékéből tavaly alig 3 százalékot, nem több mint három milliót tett ki a „CT” üvegtálak „hozama”. Még az országhatárainkon túl is elismert díszműáruk össz- mennyisége sem teszi ki a termelés 10 százalékát. Viszont a. gyár igazi profilja, a hőálló műszaki edények gyártása változatlanul fejlődő és exportképes. Talán — előbb vagy utóbb — A CYRKOTOPF-fal is eljutnak odáig. — rónai — A másodlagos gazdaságban
