Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-30 / 255. szám
XXXIII. évf. 255. sz. 1982. október 30.. szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A marttal Tisza Cipőgyárban Újításokból milliók Nemcsak női téma „A nők helyzete — az emberiség felének, másfél milliard ember élete — nem női téma, hanem korkérdés, amely mindkét nemre tartozik. A nőkérdés a demokratizmus fokmérője, társadalmi ügy, amelyet végső soron senki sem kerülhet meg.” Az író, újságíró Földes Anna egyik interjúkötetében leírt gondolatai pontosan kifejezik mit jelent a nőkérdés szocialista értelmezése. A magyar nők emancipációja valóban társadalmi ügy- gyé vált ebben az országban, azzá tette a párt nőpolitikái határozata. Nem elég azonban az egyenlőséget a jogokat csak törvényben megfogalmazni. Az érvényesülésük feltételeit is meg kell teremteni. Sok szó esett ezekről a feltételekről öt évvel ezelőtt, a legutóbbi nőkonferencián és biztos, hogy ma és holnap, a magyar nők harmadik országos konferenciájának is egyik központi témája lesz. Kell, hogy az legyen, mert az eltelt évek nem voltak elegek ahhoz, hogy megváltozzanak az ősi beidegződések, megteremtődhessenek azok a gazdasági feltételek, amelyekkel könnyíteni lehetne a kettős hivatást — a munkát, a család és a háztartás ellátását — vállaló nők terheit. A többségük vállalja ezeket a terheket, hiszen a munkaképes korú lányoknak, asszonyoknak 81 százaléka dolgozik az országban, és arányuk Szolnok megyében sem kisebb. A feszült nemzetközi helyzettől a nehéz gazdasági körülményekig — sok minden hátráltatta a terhek könnyítését, de háttérbe nem szorulhatott. És ez a magyar nőmozgalmon is múlott. A Magyar Nők Országos Tanácsának a XII. párt- kongresszus határozatában megfogalmazott feladata, hogy kísérje figyelemmel a nők társadalmi helyzetének alakulását, egyenjogúságának érvényesülését, vegyen részt a munkahelyi, lakóterületi szociális, kulturális, gyermek- és családvédelmi feladatok megoldásában.” A konferencián voltaképpen erről a tevékenységről ad számot az országos tanács, a konferencia résztvevői pedig ennek értékelésére hivatottak. De bármiről is essék szó a tanácskozáson, ami ott ma és holnap elhangzik, az nemcsak a nőkre, hanem valamennyiünkre tartozik, mert napi életünkben is élő problémákról lesz szó. Többek között a nők munkavállalásáról, szakképzettségéről, béréről (amely a férfiakénál 30—35 százalékkal még mindig kevesebb), a háztartási munkát könnyítő szolgáltatásokról, a gyermekintézmény hálózatról, áruellátásról — egyik sem speciális női probléma. Változatlanul előtérben áll. hogy miként tehető még szélesebb körűvé a nők közéleti aktivitása, miként segíthető a családon belüli helyzetük javítása, mert az egyenjogúság gyakran a legszűkebb körben még lassabban érvényesül, mint a társadalom más színterein. Sokszor éppen ez a lassú változás nehezíti a családon kívül is a nők helyzetét, jogaik érvényesítését és nem utolsó sorban azt, hogy bebizonyíthassák: a férfiaknak és a nőnek egyaránt és egyformán vele szerzett képessége, készsége az alkotás és utódainak tudatos életrehí- vása, nevelése. K. K. Legalább minden ötödik munkás újító a martfűi Tisza Cipőgyárban, Számuk az idén eléri a kilencszázat, de ez az arány fokozatosan nő. Aminek a vállalat vezetői különösen örülnek, egyre több a fiatal alkotók száma, az idén már 225-en szerepelnek az újítók, feltalálók jegyzékén, és á nők száma is megközelíti a kétszázat. 1982. évi újítómozgalom igen termékeny, a gyárak, a műhelyek, szalagok hatékonyabb munkáját az anyag- és energiatakarékosságot, a drága import pótlását szolgálja. Az év eddigi szakában 34 olyan dolgozói ötlet, javaslat került alkalmazásra, amelyek egyenként százezer forintnál több gazdasági hasznot hoznak, de vannak egészen kiA fában, zöldellő környezetben régebben igen szegény Szolnok megyében átfogó tervezői munka indult meg a lakótelepülésekhez közelfekvő zöldövezetek fejlesztésére, a meglévő természeti értékek védelmére és. gazdagítására. Szolnokon a MÉM támogatásával 1983- ban készül el a megyeszékhely szociális és üdülési erdőfejlesztési terve. Célja, hogy a város peremén, a folyóvizek mentén több pihenésre, üdülésre, sportolásra alkalmas egészséges övezet legyen. A Nagyalföld egyik legértékesebb kincse, a tisza- kürti arborétum területe is bővül néhány hektárral, a különleges, egzotikus növényi gyűjteményt újakkal szaporítják, erre a célra speciális hajtatóházat is építenek. emelkedő jelentőségű ötletek is. Ezek közé tartoznak például az új típusú kis fajsúlyú cipősarkok, illetve betétek gyártásának a bevezetése hazai alapanyagból. Az újítással tőkés importot pótolnak, az első félévben ez kis híján ötmillió megtakarítást eredményezett, a második félévben pedig a megtakarítás eléri a hatmilliót. Két és fél milliót hoz már az idén a házhoz a színes pvc-csizmák szárának a másodlagos festésére kikísérletezett új hazai anyag és eljárás. A vállalat hatékony újítási versenyének 1982. évi gazdasági haszna együttesen megközelíti majd a 16 millió forintot, ami négyezer dolgozó egy havi munkabérének felel meg. Megkezdődött az újszászi arborétum tervezése is. A hajdani Orczy-kastély hatalmas parkjában száznál többféle fa és cserje díszük, a különleges értéket képviselő fákat, növényi együtteseket szakszerűen védik és szaporítják a jövőben. A Tisza II. vízlépcső öntözőrendszerének megépülésével megnőtt a vízterület nagysága. Az erdészeti és faipari egyetem tanulmánytervet készít a vízlépcső főcsatornái közötti terület fásítására. A táj külső képét szépítő, a levegőt javító erdőtelepítés más hasznos célokat is szolgál. Kísérleti jelleggel jövőre megkezdik az oltott-dióerdők telepítését. Az előkészítő munka már megkezdődött, a telepítéshez szükséges dióoltványok is rendelkezésre állnak. Ülést tartott az Elaöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke beszámolt a Portugál Köztársaságban tett hivatalos látogatásáról. Az Elnöki Tanács a tájékoztatót elfogadta és megállaoította, hogy a látogatás időszerű és hasznos volt, előmozdította a kölcsönös megismerést, a két ország kapcsolatainak szélesítését és elősegíti az ebben rejlő lehetőségek eddigieknél eredményesebb kihasználását. Ugyancsak az Elnöki Tanács elnöke tájékoztatta a testületet Babrak Karmainak, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsa elnökének baráti látogatásáról. Az Elnöki Tanács a beszámolót elfogadta, és megállapította, hogy a tárgyalások, s a megkötött barátsági és együttműködési szerződés jól szolgálják a két nép közötti kapcsolatok építését, szélesítését. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeletet fogadott el a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról. — Nemzetközi kapcsolataink fejlődése időszerűvé tette új, átfogó eljárási szabályok megalkotását. Az új jogszabály célja, hogy áttekinthetően biztosítsa a hazánk érdekeinek megfelelő eredményes szerződéskötési tevékenységet, és a szerződések megalkotásával összefüggő munka minden szakaszában maradéktalanul megfeleljen a sokirányú szakmai és jogi követelményeknek. Az Elnöki Tanács határozatot hozott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója alkalmából adományozandó kitüntetésekről, bírákat mentett fel és választott, majd egyéb, folyamatban lévő ügyekről tárgyalt. Tovább „hódit” a Tungsram Az Egyesült Izzó halogén lámpái a japán piacon is megjelentek. A japán autógyár, a Nissan minőségi vizsgálatok, gondos és részletes tesztelése után jelentős megrendelésekhez juttatta az Egyesült Izzót. Ebben az évben hárommillió dollárért vettek halogén reflektorokat a magyar iparvállalattól. A szocialisták győztek Spanyolországban (KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK A 2. OLDALON) A jánoshidai Vörös Hajnal Termelőszövetkezet kertészetében válogatják és osztályozzák a burgonyát. Közel 860 mázsa termést takarítottak be, amelynek egy része a lakosság ellátását segíti, illetve az üzemi konyhára kerül * Tanulmányterv fásításra Új erdők, bővülő arborétumok H TORTPLOMBÓL: O 0 hatodik és hetedik napja a hétnek Nem kenyere a tétlenség Támogatás művelődési célokra 0 nyolcvanéves Illyés Gyula köszöntése Véget ért a KGST cukoripari szakembereinek szolnoki tanácskozása Szolnokon tegnap befejezték eszmecseréjüket a KGST cukoripari egyezményének meghatalmazottak A bolgár, a magyar, az NDK-beli, ' a lengyel, a csehszlovák, a szovjet, a román és a kubai vezető szakemberek az esti órákban a Pelikán különtermében értékelték a négynapos tanácskozást, amelynek a szolnoki központú Cukortermelési Kutatóintézet volt a házigazdája. Majoros Károly, az MSZMP Szolnok megyei bizottságának első titkára is részt vett és felszólalt a záró megbeszélésen, amelyen a szerződő felek meghatalmazottai aláírásukkal hitelesítették az évenként sorra kerülő, Lengyelország és Bulgária után harmadikként ezúttal Magyarországon megrendezett tanárss ozásról készült jegyzőkönyvei. A do- ku'rhentum tartalmazza a szerződő felek. meghatalma- zottainak 1981—82. évi munkatervének teljesítéséről szóló beszámolót, az elkövetkező két esztendő feladatait meghatározó új munkater- vet, valamint az Élelmiszer- ipari Együttműködési Állandó Bizottság részére készített, az egyezmény keretében eddig elért eredményekről, az együttműködés gondjairól szóló jelentést. A kenderest határban Befejezték az ősziek vetését Kihasználva a kedvező időjárást a kenderesi November 7. Termelőszövetkezetben befejezték közel kétezer hektár őszi búza és árpa, valamint 23 hektár takarmánykeverék vetését. A cukorrépa kivételével fedél alá került az idei termés is. Amennyiben az ősz továbbra is száraz lesz, úgy néhány napon belül végeznek a cukorrépa felszedésével. Terven felül több mint ötmillió forint árbevételhez juttatta a kenderesi termelőszövetkezetet a rizs idei termése, amely hektáronként 3300 kilogramm volt. A földeken most már csak a nagy teljesítményű traktoroknak ad munkát a következő évi növénytermesztést megalapozó talajelőkészítés.