Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-26 / 251. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. OKTÓBER 26 RÖPLABDA Asztalitenisz Megyei labdarugó-bajnokság Visszavágtak a szolnoki lányok NB 1. Női: Szolnoki Ve­gyiművek—Székesfehérvári Volán 3:2 (—2, 8. 8, —9, 11). Székesfehérvár 400 n. V.: Gulyás, Szabó. Szolnok: Var- gáné, Bak, Sipos, Mészáros- né, Sülyösné, Vasicsek. Cs.: Kolláth, Haness. Edző: Va­sicsek János. Székesfehérvá­ri rohamokkal kezdődött az első játszma. A hosszú uta­zás merevségét nem tudták kellően fellazítani a szolno­ki lányok és nem sok ellen­állást tanúsítva simán vesz­tettek. A következőkben már a szolnokiak voltak a kez­deményezők. Átvették a já­ték irányítását, és végig ve­zetve biztosan nyertek, 1:1. Továbbra is tartott a szol­nokiak lendülete. Nemcsak a hálónál, de a mezőnyben is felülmúlták ellenfelüket. A Mészárosné által jól szer­vezett támadásokat a jó for­mában levő ütők rendre ér­tékesítették, és megnyerték a játszmát, 2:1. A negyedik­ben visszafogottabban ját­szott a szolnoki csapat. Rossz nyitásfogadások, és egy pil­lanatnyi megingás elég volt a hazaiaknak az egyenlítés­hez. Ismét nyílt lett a mér­kőzés. A döntő játszma is Volán vezetéssel kezdődött. Kétes játékvezetői ítéletek felborzolták a vegyis lányok idegeit. 2:8-as fordulás után egymást múlták félül me­zőnyjátékban, és ll:ll-nél már beérték a hazai együt­test. Minden nyitásváltást, minden pontot csak hosszú labdamenetekkel lehetett ki­harcolni. A nagy akarással és bátran játszó vegyis lá­nyok remek véghajrával vé­gül is megérdemelt győzel­met arattak. A csapat min­den tagja dicséretet érdemel fegyelmezett játékáért és küzdőszellemből is jelesre vizsgáztak. NB II. Férfi: Szolnoki Tl- TÁSZ—Salgótarjáni TC 3:0 (2, 3, 4)' Szolnok, dr. Csaná­di körúti iskola. V.: Gruber L„ V. Nagy M. TITÁSZ: Mé­száros, Vigh, Balázs. Ko­vács, Kiss, ifj. Pirók. Cs.: Novák, Nagy. Edző: Surányi Mészárosné jól játszott Márton. A minden részében jobb TITÁSZ-nak nem oko­zott különösebb gondot a győzelem kivívása. Az egész csapat dicséretet érdemel, jó játékáért. Ifi: Szolnoki TITÁSZ— Salgótarjáni TC 3:0. Női. Lehel SC—Esztergom 3:0 (6, 8, 11). Jászberény 300 n. V.: Rádiósai, Burai. Le­hel: Móri, Tábi, Kalcsó, Nagyné, Csordás, Kiss A. Edző: Szőke Péter. A busz elromlott, emiatt késtek a vendégek, így később kezdő­dött a találkozó. A jól játszó Lehel lányok biztosan sze­rezték meg a harmadik baj­noki győzelmüket. Ifi: Lehel—Esztergom 3:1. Súlyemelés Serényi országos serdülő csúcsot javított Szabó Pál edző (balról) gratulál tanítványá­nak az országos csúcsot elért Berényinek Jól szere­peltek a szol­noki súly­emelők a Kis­újszálláson rendezett te­rületi minősí­tő versenyen. örvendetes, hogy orszá­gos rekord­nak tapsolha­tott a közön­ség: Berényi Zoltán, a Szolnoki MÁV MTE versenyzője kétszer szakí­tott országos serdülő csú­csot a 44 kg-os súlycsoport­ban. Először 63,5 kg-ot, majd harmadik fogásra 64 kg-ot szakított. Lökésben is reme­kelt: 77,5 kg-os lökés után kísérletet tett a 80,5 kg-os csúcs megdöntésére, de ez már soknak bizonyult szá­mára. Ki kell emelni a ser­dülőversenyzők közül Lukács Zsoltot (Szolnoki MÁV MTE) aki ifjúsági aranyjelvényes szint felett teljesített. A fel­nőttek közül Kürti László első osztályú szintet ért el. Eredmények. Üttörő II.; 1. Holecz Miklós (Szolnoki MÁV MTE) 247. 2. Demeter Lajos (Kisújszállási MÁV) 223. 3. Barócsi Csaba (MÁV MTE) 211. 4. Demeter Ferenc (Kisúj.) 192 d. Üttörő I. 36 kg; 1. Ferenczi Lajos (Kisúj.) 290. 2. Szmatana Alfréd (MÁV MTE) 174’ 44 kg: 1. Baróti Sándor (Kisúj.) 292, 2. Fejes János (Törökszent- miklós) 134, 52 kg: 1 Szűcs Tibor (TSE) 329, 56 kg: 1. Somodi Zoltán (MÁV MTE) 409, 60 kg; 1. Egervári Attila (MÁV MTE) 462, +75 kg; 1. Szűcs Endre (Kisúj.) 591, 2. Bédó Lajos (MÁV MTE) 443 p. Serdülők. 44 kg r 1. Berényi Zoltán 877, 2. Lukács Zsolt (mind MÁV MTE) 806, 48 kg; 1. Fátyol Tamás 244, 52 kg: 1. Szabó Imre (mind TSE) 232, 56 kg; 1. Borsi Ist­ván (MÁV MTE) 438, 60 kg: 2. Túri Zoltán (Kisúj.) 475, 3. Holecz János (MÁV MTE) 331, 67,5 kg; 1. Danyi Péter 572, 71 kg: 1. Szőke Lajos (mind MÁV MTE) 450, 3. Fazekas Illés (TSE) 344. 75 kg: 2. Tóth István (Kisúj.) 751, 82,5 kg: 1. Szabó János 669, 2. Nagy Csaba 488, +82,5 kg; 1. Böösi Attila (mind MÁV MTE) 518 p. Felnőttek. 75 kg; 1. Kürti László (MÁV MTE) 287,5. 82.5 kg: 1. Kovács Lajos (Kisúj.) 272,5, 100 kg; 2 Sza­bolcsi Károly (MÁV MTE) 295 kg. Tiszafüred v felzárkózott az élbolyhoz A szombaton lezajlott baj­noki fordulóban a Honvéd Killián FSE mindkét asztali­tenisz-csapata hazai pályán szerepelt. A férfi együttes számára, ez volt a bajnoki pontokért folyó küzdelem el­ső félidejének utolsó fordu­lója, amelyen a Fővárosi Vízmű SE csapata volt az el­lenfél. A papírforma biztos hazai győzelmet ígért, és az egy győzelmével az utolsó helyen álló vendégegyüttes nem is tudta kétségessé ten­ni a mérkőzés végső kimene­telét. A hazaiak közül hár­man bizonyultak százszáza­lékosnak, közülük Kriston még játszmát sem vesztett. A HKFSE idei mérlege 11 mér­kőzésből 8 győzelem, 3 vere­ség, amellyel a bajnoki táb­lázaton a harmadik helyet foglalja el. A női csapat szá­mára nem ígérkezett „séta­galoppnak” az Orosházi MTK elleni mérkőzés, és hogy mennyire volt jogos ez eset­ben is az előzetes várakozás, azt az eredmény is igazolja. NB I. Férfi. Honvéd Kilíi- án FSE—Fővárosi Vízmű SE 19:6. Győz; Amrein, Báthory, Kriston (5—5), Szalaba (3), Demeter (1), ill. Nagy L., Mayer I (2—2), Lakatos, Szabó L. (1—1). NB II. Női: Honvéd Killián FSE—Oros­házi MTK 8:8. Győz; Juhász (4), Török, Vágó (2—2), ill. Szakodi, Vasvári (3—3), Gön­czi, Miszlai (1—1). NB III. Férfi: A Mezőtúri Főiskola Debrecenben a Vö­rös Meteor ellen 13:3 arányú győzelmet aratott. Gy.: Sza­bó (4), Ágoston, Molnár, Fest (3—3). Lehel SC—Bé­késcsabai Előre Spartacus 13:3. Jászberényben játszotta utolsó őszi mérkőzését a Le­hel és Bene (4), Reisz, Hájos, valamint Törőcsik (3—3) győzelmével fölényes győzel­met aratott. Magyar siker a BÁCSPRIM ’82 versenyen Az utolsó, 13. fordulóval be­fejeződött a DUTÉP SC és a Volán SC által rendezett BÁCS- PRIM '82 nemzetközi verseny, amelyen 15 országból 41 külföl­di és 25 hazai sakkozó vett részt. A szabadnap nélküli tor­nán erősen igénybe vett ver­senyzők ez alkalommal nem koc­káztattak, ezért sok volt a dön­tetlen. Az idei verseny magyar sikert hozott Kádas Gábor győzelmé­vel, de jól szerepeltek a rende­ző egyesület versenyzői is. A győztes szolnoki sakkozó nem­zetközi mesteri normát teljesí­tett és 71 ponttal növelte FIDE értékszámát. Végeredmény: 1. Kádas Gábor m. (Szolnoki Mezőgép) 10, 2. Heti­den m. (angol) 9,5, 3. Möhrm”' nk, m. (NDK-beli) 9, 4. Tisch- bierek m. (NDK-beli) 8,5, 5. Bednarski nk. m. (lengyel) 8. 6. Davidovies m. (jugoszláv) 8 pont. További nyolc sakkozó szerzett 8—8 pontot. Ezek Bu- cholz-értékelés szerinti sorrend­je: Szynczak nk. m. (lengyel), Zsinka m. (Statisztika), Sárosi mj. (DUTÉP SC), Gyantar fm. (jugoszláv), Ledwon m. (len­gyel), Forgács Gy. m. (DUTÉP SC), Grigorov nk. m. (bolgár) és Horváth Gy. m. (ZTE) Jászberényi Vasas—Szász­berek 1:0 (1:0) Jászberény 200 n. V.: Szántó. Jb. Va­sas: Balázs—Treba, Szilasi, Móczó, Palásti (Oláh), Amb­rus, Móra (Hallgat), Seres, Csordás, Vígh, Raffael F. Edző: Szilasi József. Szász­berek : Farkas—Kovács, Ve­res, Pető L., Göblyös, Sza­bó Gy., Bezzegh. Nagy Sza­bó I., Laki Zs-, Makikai. Ed­ző: Laki Imre. A Vasas ra­gadta .magához az irányí­tást, a vendégeik csak véde­keztek. A 8. percben Tre­ba fölé lőtt, majd Ambrus fejese szállít a kapu fölé. A 29. percben Csordás húzott el a bal oldalon, a kapu elé ívelt, és a lehulló labdát az egyik védő kézzel érintette. A megítélt büntetőt Treba értékesítette, 1:0. A gól után Laki edző magánjele­nete zavarta a játékot, akit végül is a játékvezető in­tett sportszerű magatartás­ra. A 45. percben Palásti a fél pályánál szerelt, amit a játékvezető szabálytalannak ítélt, és sárga lapos figyel­meztetést alkalmazott. Szü­net után a Vasas — szolká­sához híven — kiengedett. Feljötték a vendégek, több veszélyes támadást vezettek, csatáraik azonban a leg­biztosabb helyzetet is ki­hagyták. A 67- percben a sorozatosan szabálytalanko­dó Szabó Gy. .kapott sárga lapot, majd ugyan ő a 73. percben egy jobboldali szög­letnél öt méterről, fejelt a kapu mellé. A 84. percben Göblyös reklamált, ő is megkapta a sárga lapját. A sokat rohamozó vendégek elfáradtak, így a Vasasnak sikerült egygólos előnyét megtartani. Végig küzdel­mes mérkőzésen a Vasas el­ső félidei játéka alapján megérdemelten nyert a vé­gig nagy akarással küzdő Szászberek ellen. Tiszafüred—Törökszent- miklós 2:0 (1:0) Tiszafüred 400 n. V.: Kovács I- Tisza­füred : Kovács—Deli, Papp, Veres, Galajda, Somogyi, Kiss J., Radics (Eszenyi), Bállá, Németh, Borbély (Kiss E.). Az első 25 per­cet a hazaiak határozott mezőnyfölénye jellemezte. A vezető gólra a 24. percig kellett várni, ami egy szép, szélen vezetett akcióból Bal­ia 18 méteres lövése révén született. A vendégek ka­pusát meglepte a távoli lö­vés, ami elemi erővel vá­gódott a jobb felső sarok­ba. A gól után kiegyenlí­tettebb lett a játék. A má­sodik félidő első húsz per­cében is a miklósiak .kez­deményezték többet, de a hazai csapat ekkor egymást hősiesen kisegítve jól aka­dályozta meg próbálkozá­saikat. A mérkőzés utolsó huszonöt perce ismét a ha­zai csapaté volt, a közön­ség harsány biztatása .mel­lett feljavult a támadójá­ték (ezt, szolgáltatták a cse­rék is), és a 89. percben egy korszerű akció után a csereként beállít) Kiss Ernő okos visszagurításából Bal­ia beállította a végered­ményt- A mérkőzés össz­képe alapján teljesen meg­érdemelt hazai siker szüle­tett. Jók: Kovács, Papp, Ve­res, Bállá, Deli, ill. Molnár II, Hoppál, Kozák. Tisza Cipő SE—Túrkeve 2:1 (2:0) Túrkeve 400 n. V.: Asztalos Túrkeve: Egri— Barta, Vad. Szemes, Nemes, (Vad L.) Farkas, Karmos J., Raffael, Márki, Kozma, Csőke. Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés, de gólt nem sikerült elérni. Martfű fokozatosan átvette a játék irányítását, amely gólokká érett. A második félidő szintén hazai táma­dásokkal indult, de gólt csak a 29. percben sikerült elérni Kozma révén- To­vábbra is nagy erővel tá­madott Túrkeve, de az egyenlítés nem sikerült. Kö­zepes iramú és színvonalú mérkőzést látott a közönség. A hazaiak dicséretet érde­melnek lelkesedésükért. Ezen a mérkőzésen négy kulcsjátékosukat voltak kénytelenek nélkülözni. Gi.: Fürtös, Nyiitrai, ill. Kozma, Tiszaföldvár—Kunhegyes 4:3 (4:2). Tiszaföldvár 300 n. V.: Bány- TISE: Kele— Farkas A., Hegedűs, Szűcs, Szőke, Berta. Farkas II. Vincze, Makó, Németh F. (Petróczki), Németh J. A végig szemerkélő esőben, a gólokban gazdag találkozón jól szórakozott a közönség. A hazaiak könnyelműen kezdtek. Ezt megérezve a vendégek egy távoli lövés­sel vezetésit szereztek. Ez fetrázta a hazai csapatot, gyorsan egyenlített, majd 3:l-re elhúzott. Ezután is­mét a vendégek lőttek góllt, melyre a félidőben még vá­laszoltak a hazaiak. A má­sodik félidőben esett a já­ték színvonala. A TISE a biztos vezetés tudatában nem erőltette a támadást- A befejezés előtt tíz perc­cel szoros lett a mérkőzés, mert a vendégek lőttek újabb gólt, így alakult ki a végeredmény. Gl.: Makó (2), Szőke (2), ill. Juhász, Her- bály, Lukács. Jók: Makó, Szőke, Berta, Farkas A., ill. Herbóly, Kovács Kiss. Karcag—Középtiszai ME- DOSZ 2:1 (2:1). Kenderes 500 n. V.: Busa. K- ME- DOSZ: Szilágy—Szendrei, Lakatos, Magyar, Fuber, Baktai, Szerencsi. Szántó, Süveges I. (Tóth), Süveges A., Süveges J. (Hetrovicz). Az első percekben a szél tá­mogatásával játszó vendé­gek kezdeményeztek töb­bet, majd kiegyenlítetté vált a mérkőzés. A vezetést Karcag szerezte meg a 29. percben, amikor is Papp szögletét Nagy fejelte a há­lóba. Nem sokáig örülhet­tek a vezetésnek a vendé­gek, merít két perc múlva Szerencsi 20 méteres sza­badrúgásból lőtt gólt a sor­fal mellett a bal alsó sa­rokba. A 38- percben Kar­cag megszerezte a máso­dik, egyben a győzelmet jelentő gólját is. Egy be­ívelt szabadrúgásból ismét az üresen hagyott Nagy fejelt a kapuba. A második félidő változatos küzdelmet hozott, de gól már nem született. A lelkesebben játszó Karcag megérdemelt győzelmet aratott. Jókr^ Fu­der, Baktai, Hetrovicz, ill. Kocsis, Tüdős, Nagy Papp, Szolnoki Vegyiművek— Jászalsószentgyörgy 2:2 (2:0). Vegyiművek pálya 50 n- V.: Szántó (Heves m.). Vegyi­művek : Öllé—Pusztai, Haj­dú, Szikszai, Kelemen, Fe­dor, Tóvizi, Felföldi (Bo- zsó) Bíró, Szabó I., Varga. A hazaiak már az első percekben támadólag lép­tek fel, és a 8. percben Bí­ró révén megszerezték a vezetést, mpjd a 25. .perc­ben ismét Bíró volt ered­ményes 2:0. Tovább roha­mozott a Vegyiműveik, de csatársora a jobbnál-joíbb helyzeteket sem .tudta gól­ra váltani. A második fél­időben teljesen ellentétes játékot láthatott a közön­ség. A vendégek támadtak és Kiss révén csökkentet­ték hátrányukat, majd Sza­bó jól eltalált lövéssel ki is egyenlített. Ebben a já­tékrészben is akadt itöbb száz százalékos helyzete a hazaiaknak, de az utolsó percekben még a gólvonal­ról is menteni tudtak a lel­kesen játszó vendégek, akik megérdemelten vitték el az egyik pontót- Jók: Varga, Kelemen, Bíró, ill. Kiss, Simfm, Szabó. Jászjákóhalma—Szajol 1:0 (1:0). Jászjákóhalma 200 n. V.: Remek. Jászjákóhalma: Vasas—Banya I., Gecse, Fe­jes, Szőllősi, Sípos, Palcsó, Sándor, Kiss, Nagy Z-, Nagy L. Cs.: Banya II. Rácz. Alacsony színvonalú mérkőzésen a hazai csapat végig irányította a játékot, de gólt csak a 11. percben a Nagy Z. által kibírkozott labdából a szemfüles Pal­csó révén tudott elérni. Szép megmozdulás volt. Ezután a veszélyesen fe­jelő vendégeknek is vol le­hetőségük a gólszerzésre, de a hazaiak szerencséjére ezek a helyzetek kimarad­tak. Jók: Fejes a (mezőny legjobbja), Gecse, Banya II, ill. Tóth, Török, Gál. Já szár okszállási Vasas— Kunszentmfirton 2:1 (1:1) Jászárokszállás 300 n- V.: Kökény. J. Vasas: Muntyán L.—Tábori I., Muntyán T., Varga, Sziráki, Kaszab Gy. (Tuza), Nagy T., Csikós, Molnár (Kiss B.) Rédei L., Györgyfi. A hazai csapat tisztelte a magasabb osz­tályt is megjárt vendége­ket. talán ennek tudható be, hogy idegesen sok hibával kezdett. Az első tizenöt perc a vendégeké volt, majd a hazaiak is játékba len-' dűltek. A 39. percben Ré­dei L- belőtt szögletnél a védők gyűrűjéből kiemel­kedve csúsztatott fejessel mesterien küldte a labdát a hálóba. Nem sokáig tar­tott az öröm. Egy jobb ol­dali támadásnál a 43. perc­ben Kerekes Lövésszerű be­adása Gellért elé került és nagy lövésével szemben te­hetetlen volt a hazai kapu­védő. A szünet utáni ket­tős cserével tetszetősebb lett a hazai csapat támadó­játéka. Ennek ellenére a vendégek támadtak többet. A 60. percben Veres sa­rokba tartó lövését, majd Kerekes perdített labdáját védte Munityán L. A 70. percben Csikós buktatásá­ért a játékvezető tizen­egyest ítélt, amit a sértett értékesített. Jobb játékerőt képviselő csapatot győzött le a nagy akarással küzdő hazai együttes a jó iramú találkozón. A játékvezető a hazaiaknál egy piros, a vendégeknél három sárga lapot mutatott fel. Szolnoki Cukorgyár— Abádszalók 1:0 (0:0) Abád- szalők 200 n. V.: Tajthy. Abádszalók: Szabó J.— Dányi, Csonka G., Szabó S., Bácskái, Cseh, Kovács J-, Oláh (Répászky), Szabó L., Káli, Dobos (Pataki). Jó iramú küzdelmes mérkő­zésen az első félidőben nem bírt egymással a két csapat. A második félidő elején kapu előtti kavaro­dás után egy belőtt labdá­ba szerencsétlenül ért be­le Csonka G. és lábáról a labda védhetetlenül vágó­dott a hálóba, öngól. Ez­után óriási iramot diktált a hazai csapaifc és mindvé­gig egy kapura játszott. A vendégek önfeláldozóan vé­dekeztek és minden eszközt bevetettek az egyenlítő gól megakadályozására. A hal­latlan izgalmas második félidőben meg nem adott góL és 11-es gyanús hely­zetek sújtották a hazai csa­patot. A játékvezető sárga lappal és kettős kiállítással „díjazta” a cukorgyáriakat. A DVTK nyerte a Tisza Kupát A Szolnok megyei Birkózó Szakszövetség Tisza Kupa országos úttörő kötöttfogású versenyén 16 egyesületből száznegyvennégyen indultak. A tiszaligeti sportcsarnok két szőnyegén számtalan tehet­séges fiatal adott ízelítőt tu­dásából. Harcosan, lelkesen léptek szőnyegre, akciódús mérkőzéseken döntötték el a helyezések sorsát, a jelenle­vő szakemberek örömmel nézték az ígéretes utánpót­lást Pintér István azMBSZ részéről a versenybíróság el­nökeként elégedetten szólt a versenyről, a rendezésről pe­dig felső fokokban véleked­ve kijelentette, hogy az or­szág sok városát járja, de ilyen kifogástalanul szerve­zett eseménnyel sehol sem találkozott. Elek Tamás el­nökhelyettes azért volt elé­gedett. mert már az új sza­bályok szellemében birkóz­tak a fiatalok. Megyénk bir­kózó sportját is jó lenne már ilyen szép jelzőkkel il­letni. .. Eredmények, zárójelben az indulók száma. 35 kg (14): 1. Veixl (Csepel), 2. Tóth I. (Túrkeve), 3. Farkas (Nagy­kőrös). 38 kg (11): 1. Tere­nyei (Eger), 2. Ábrahám (Túrkeve), 3. Cseh G. (Le­hel). 41 Ikg (19): 1. Török (Nagykőrös), 2. Nagy (SZV- SE), 3. Flórián (Kaposvár). 45 kg: (25): 1. Farkas (Nagy­kőrös), 2. Sas Zs (Lehet SC), 3. Repka (DVTK). 49 kg (15): 1. Váradi (KSC), 2. Márkus (SZVSE). 3. Gyöngy (Eger). 53 kg (19): 1. Gulyás (Ü. Dó­zsa), 2. Szpiszár (Ü. Dózsa), 3. Jakab (Túrkeve). 58 kg (Í2): 1. Fábián. 2. Imacs. 3. Farkas (mind DVTK). 63 kg ól); 1. Kocsis (SZVSE), 2. Faragó. 3. SiDeki (mind DVTK). 68 kg (11): 1. Gergő fCsenel). 2. Szabó (DVTK). 3. Maródi (Csepel), + 68 kg (7): 1. Fehér. 2. Kiss (mind Ű Dózsa), 3. Harmati (Gyön­gyös). Csapatversenyben: 1. DVTK 17, 2. Űjpesti Dózsa 16, 3. Nagykőrös 11 ponttal.

Next

/
Thumbnails
Contents