Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-26 / 251. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. OKTÓBER 26. Holtpont Drámai hangú interjú­ban jelentette be Ahmed Sekou Toure guineai ál­lamfő, az úgynevezett isz­lám békéltető bizottság elnöke a szaúd-arábiai fővárosban, hogy az Irán és Irak közötti háború beszüntetését célzó köz­vetítés holtpontra jutott A drámai hang, sajnos, minden vonatkozásban indokolt. A magyar nyelv „holtpont” kifejezése ki­válóan alkalmas annak érzékeltetésére, hogy mi­ért. A közeget, a körül­ményeket, a szüntelen mozgásban és változás­ban lévő világot tekintve az ugyan nem biztos, hogy a közvetítő kísérlet utolsó mondatának végé­re valóban pont kerül, az azonban igen, hogy a há­ború elhúzódása még sok holt katonát jelenthet. Ez a háború szomorú modell. Két fejlődő, sú­lyos örökséggel küszködő ország pusztítja — immár huszonöt hónapja! — jobb ügyhöz méltó buzgalom­mal a saját és egymás anyagi, és ami ennél is sokkal fájdalmasabb, emberi erőforrásait. A guineai elnök bejelenté­sével egyi dobén látott napvilágot az a statiszti­kai közlemény, amely szerint ennek az áldatlan küzdelemnek már több halálos áldozata van, mint az összes eddigi arab—izraeli háborúnak. A súlyos örökségből mindkét országban az kö­vetkezik, hogy rengeteg szociális és egyéb gond­dal' kell szembenéznie. Mindehhez sok pénz kell. És lenne is, hiszen mind Irán, mind Irak az olaj­kinccsel bíró szerencsé­sek közé tartozik. De a vérontás elapasztja az olajjövedelmet, mert jó­részt megbénítja a terme­lést, miközben a maradék sokszorosát emészti fel. A háború tehát árt a két országnak, de árt, na­gyon sokat árt, a világ­nak is- Vessünk egy pil­lantást a térképre. A szín­hely a világ egyik legve­szélyesebb, hagyományos feszültséggóca, a Közel­és Közép-Kelet mezsgyé­je. Trojanovszkij szovjet ENSZ-delegátus ezért em­lékeztetett arra, hogy kormánya az első pillla- nattól kezdve a tárgyalá­sos rendezésért szállt sík­ra és figyelmeztette a vi­lágot : ezt az elhúzódó konfliktust bizonyos erők katonapolitikai manipu­lációra használják ki a térségben. Ma már — a mozaikok összeálltak — egyértelmű, hogy az arab világ megosztottságát to­vább mélyítő iraki—iráni háború mennyire meg­könnyítette Izraelnek és támogatóinak a véres li­banoni kalandot. Egy huszonöt hónapja izzó zsarátnok bármikor lángralobbanhat a széle­ken is, különösen ott, ahol ennyi az olaj. Harmat Endre (Folytatás az 1. oldalról) A svéd fővárosban az ENSZ napján, a svéd lesze­relési bizottság felhívására mintegy 60 ezer fős béke­tüntetés volt. A tüntetők az atomfegyverkezés megszün­tetését és a leszerelést kö­vetelték. A szovjet és az amerikai nagykövetség kö­zötti hétkilométeres útsza­kaszon jelképes értelmű lán­cot alkotva szólították fel a nagyhatalmakat a leszere­lési tárgyalások felgyorsítá­sára. A szovjet nagykövet fogadta a tüntetők képvise­lőit, az Egyesült Államok nagykövetsége viszont, el­zárkózott a velük való ta­lálkozástól. Tegnap Budapesten az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem Szerb utcai kollé­giumában a leszerelési hét eseményeihez kapcsolódó vi­tafórumot rendeztek. A vita­fórum előadója, Pirityi Sán­dor az MTI külpolitikai fő­szerkesztőségének helyettes vezetője, bevezető előadásá­ban arról szólt, hogy az Egyesült Nemzetek Szer­vezete és a Béke-világtanács felhívása nyomán, ezen a héten a Föld sok országá­ban szerveznek megmozdu­lásokat a leszerelés érdeké­ben. A magyarországi ren­dezvények alkalmat adnak arra, hogy széles körben is­mertessék a már létrejött leszerelési és fegyverzetkor­látozási megállapodásokat, szóljanak a jelenlegi lesze­relési tárgyalásokról és be­mutassák ' az egymással szembenálló leszerelési ja­vaslatokat. Az előadó végül hangsúlyoz­ta. Magyarország több nem­zetközi tárgyalófórum aktív résztvevője, s a magyar bé­kemozgalomnak, a hazai le­szereléskutatásnak fontos szerep juthat a világban. A bevezető előadást köve!- tően a fórum résztvevői szá­mos, a leszerelés témaköré­vel foglalkozó kérdést tet­tek fel. Szó esett az erő- egyensúly képletének kato­nai értelmezéséről, a paci­fizmusról, a leszerelés és a fejlődés kapcsolatáról, s ar­ról, hogy a leszerelés na­gyon segíthetné a világ élel­mezési, egészségügyi és ok­tatási gondjainak megoldá­sát. A spanyol választások utolsó hetében Feszült légkör Feszült hangulatban lépett Spanyolország a választási kampány utolsó hetébe. Al- bacete város választási nagygyűlésén például, mi­közben a szocialisták főtit­kára Felipe González be­szélt, provokátorok rohantak be a terembe. Felszólították a jelenlevőket, hogy mene­küljenek, mert a hadsereg átvette a hatalmat. A sokasodó fenyegető le­velek és telefonok miatt a González személyi biztonsá­gára vigyázó különleges ala­kulat létszámát megkettőz­ték, amely így huszonnyolc­ra emelkedett. A kormány által tervezett „Béka-hadművelet” a vá­lasztás előtti időszak nyugal­mát van hivatva biztosítani: az országosan hetvenezer főt számláló különlegesen ki­képzett alakulatok egy cso­portja vasárnap délután gya­korlatot tartott Madridban. A sétáló embereket azonban megriasztotta, amikor az ut­cákon szirénázó katonai jár­műveket a levegőben pedig cirkáló helikoptereket lát­tak. Az El Pais tekintélyes na- nilap vasárnapi számában az országban uralkodó feszült légkörrel „a kihirdetett puccs” címmel közölt terje­delmes cikket. Egyebek kö­zött íg.y írt: „A lélekmérge- zés a jobboldal jól bevált módszere. Emlékezzünk Állende Chiléjére. Egy kato­nai hatalomátvétel közelsé­gének jóslása a választók megfélemlítését szolgálja”. Az „Üj erő” nevű fasiszta párt vasárnapi madridi nagygyűlésén a szónokok nyíltan követelték, hogy „a hadsereg szüntesse meg az országban uralkodó káoszt, és ne engedje, hogy a vörö­sök átvegyék a hatalmat”. A gyűlés után rendbontó fia­talok csoportja gépkocsikon késő éjszakáig száguldozott a fővárosban, hangszórókon Franco néhai diktátort él­tetve. A baloldal győzelme A görög helyhatósági vá­lasztások vasárnapi második fordulójában a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PA- SOK) és a Görög Kommu­nista Párt újabb sikereket ért el. Beváltották fenyegetésüket az Ulsteri önkéntes erő nevű protestáns szervezet tagjai, akik a hét végén rabolták el a 48 éves Joseph Donegant: tegnap az cmberrablók kivégez­ték túszukat. A terrorakcióra azután került sor, hogy az ír köztársasági hadsereg ideiglenes szárnyának emberei szintén foglyul ejtettek egy protestáns aktivistát A PASOK és a GKP a ko­rábbi helyhatósági választá­sokhoz képest rhár a múl: vasárnap tartott első fordu­lóban is lényegesen előretört. Második fordulóra azokban a városokban és falvakban kerül sor, ahol az első sza­vazási menet nem hozott eredményt. A két forduló végleges eiedménye egyelőre csak a városokról áll rendelkezésre. A 276 város közül 167-ben a PASOK, 49-ben az ellenzéki új demokrácia, 43-ban a kommunisták, míg 17-ben más kisebb csoportok jelölt­je lesz a polgármester. — Athénben, Pireuszban és Szalonikiban a kommunista párt által is támogatott PA­SOK-jelölt nyerte el a pol­gármesteri posztot. A közsé­gek választási eredményeiről egyelőre nincs adat, de egy­behangzó jelentések szerint a PASOK és a GKP orszá­gosan átütő sikert aratott. A szavazás bebizonyította, hogy a nép bízik abban a munkában, amit elkezdtünk, és x-ánk bízza az új Görögor­szág építését — jelentette ki Andreasz Papandreu kor­mányfő, a PASOK vezetője. NSZK —Krupp Művek Gazdasági' szakemberek a Szovjetunióban A Szovjetunió és az NSZK között érvényben levő szer­ződések és megállapodások — így többek közt a két or­szág legmagasabb szintű ta­lálkozóin aláírt okmányok — alapján a Szovjetunió a ma­ga részéről változatlanul fej­leszteni óhajtja a kölcsönö­sen előnyös együttműködést. Ezt állapította meg Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke azon a megbeszélésen, amit Max Grundiggal, a Grundig cég tulajdonosával és Ber- thold Beitz-el, a Krupp Mű­vek felügyeleti tanácsának elnökével tegnap Moszkvá­ban folytatott. A német gaz­dasági körök két tekintélyes képviselője üzleti úton tar­tózkodott a szovjet főváros­ban. A találkozón mindkét rész­ről hangsúlyozták, hogy ér­dekeltek a Grindig cég és a Krupp Művek, illetve a szov­jet ipar közötti kapcsolatok további bővítésében. Szüksé­gesnek ítélték a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi együttműködés kiegyensúlyo­zott és konstruktív megköze­lítését és alapjai szilárdságá­nak biztosítását. ENSZ-közgyülés Magyar felszólalás Az ENSZ-közgyűlés gazda­sági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságában felszólalt dr. Domokos Má­tyás, a magyar küldöttség tagja. A nemzetközi kereskede­lem helyzetével foglalkozva szót emelt a terjedőben levő protekcionista és megkülön­böztető intézkedések gyakor­lata ellen, amely Magyaror­szágot is kedvezőtlenül érin­ti. Az ENSZ környezetvédelmi tevékenységével értékelve Domokos Mátyás kiemelte, hogy a nyolcvanas években előtérbe kell állítani az erő­forrásokkal való ésszerű gazdálkodást, valamint a környezetvédelemnek a gaz­dasági tervezés és fejlesztés folyamatába való szerves be­illesztését. Aláhúzta, hogy a mai nehéz világgazdasági helyzetben is biztosítani kell a legsürgetőbb környezetvé­delmi feladatok megoldását, majd végül rövid áttekintést adott Magyarország és a legkevésbé fejlett országok gazdasági és tudományos- műszaki kapcsolataii'ól. BUKAREST Bukarestben tegnap befe­jeződtek a tárgyalások Falu- végi Lajos, a Magyar Nép- köztársaság miniszterelnök­helyettese, az Országos Terv­hivatal elnöke és Emílián Dobrescu, a Román Szocia­lista Köztársaság Állami Tervbizottságának elnöke kö­zött. A tárgyalások során át­tekintették a magyar—román gazdasági kapcsolatok hely­zetét. RÓMA Tegnap egyhetes látogatás­ra a Vatikánba érkezett Jó­zef Glemp érsek, Lengyelor­szág prímása. A nap folya­mán fogadta őt II. János Pál pápa. * * * Ugyancsak tegnap érke­zett Rómába Karl Carstens, az NSZK elnöke, Hans-Diet- rich Genscher külügyminisz­ter kíséretében. Carstenst, aki Sandro Pertini olasz ál­lamfő 1979-es látogatását vi­szonozza, csütörtökön fogad­ja II. János Pál pápa is. Osztrák nemzeti ünnep Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üd­vözölte dr. Rudolf Kirchschlägert, az Osztrák Köztár­saság szövetségi elnökét, Ausztria nemzeti ünnepe al­kalmából. Lázár György, a Minisztertanács elnöke, dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellárnak, Apró Antal, az országgyűlés elnöke Anton Benyanak, a nemzeti tanács elnökének küldött üdvözlő táviratot Bécsbe látogató ma­gyar turisták több­sége elzarándokol a Schönbrunni kas­télyba csakúgy, mint a vendégmarasztaló grinzingi kocsmákba — zö­mük azonban kihagyja prog­ramjából a nagystílű Belve­dere palota megtekintését. Igaz, hogy a szürke falak megtévesztőek, nem sejtetik, hogy mögöttük csodálatos park^húzódik meg látványos vízesésekkel és antik szob­rokkal. A park felett Sa- voyai Jenő herceg, majd Ferenc Ferdinánd trónörökös egykori lakóhelye, ahonnan Bécs látképében gyönyör­ködhet a látogató. Ezúttal történelmi dátum miatt idézzük fel a palotát: a Belvedere erkélyéről hir­dették ki ugyanis 1955. má­jus 15-én, vasárnap délután a várakozó több tízezres tömeg előtt, hogy Leopold Figl kancellár, s a „négy nagy” képviselői: a szovjet, az amerikai, a francia és a brit külügyminiszter aláírta az osztrák államszerződés okmányát, ennek alapján a Nemzeti Tanács október 26-án elfogadta az Ausztria örökös, önkéntes semleges­ségéről szóló törvényterve­zetet és azt alkotmányba is foglalta. Ausztriában ez a nap azóta nemzeti ünnep, melynek 27. évfordulójáról ma emlékez­nek meg nyugati szomszéda­ink. A semlegességi státusz ön­kéntes vállalását nem csu­pán az ország korábbi négy­hatalmi megszállása, hanem az akkorra kialakult nem­zetközi helyzet is indokolta. A hosszúra nyúlt alpesi or­szág Svájc mellett mindkét világrendszerrel érintkezik. Az alkotmányba foglalt örökös semlegességet az egy­mást követő kormányok mind tiszteletben tartották, annak aktív jellegét azonban a 12 éve hatalmon levő Kreisky-féle vezetés határoz­ta meg a legegyértelműbben. Megnyilvánult ez a jószom­szédi kapcsolatok fokozatos kiépítésében Ausztria szoci­alista szemszédaival csak­úgy. mint a nemzetközi po­rondon — mindenekelőtt az ENSZ-ben — kifejtett egyre szélesebb körű tevékenység­ben. A Duna-parti ENSZ- központ megépítése óta Bécs a világszervezet harmadik központja, a Hofburg kon­ferencia — központjában pe­dig egymást érik a különbö­ző nemzetközi tanácskozások. Éppen ez az aktív semleges­ségi politika teremti meg a kedvező légkört a nagyfon­tosságú bécsi találkozókhoz. Ausztria nem csupán híve, hanem aktív védelmezője is az enyhülésnek. Az enyhülé­si politika előnyeire és kéz­zelfogható hasznára mind gyakrabban figyelmeztet Kreisky kancellár, aki újabb választásókra készíti elő 1970 óta sikeres pártját. A napok­ban tartott helyzetelemző be­szédében is rámutatott: az Ausztriában jelenleg tapasz­talható viszonylagos jólét és szociális nyugalom elérhe­tetlen lett volna az enyhülési politika —i beleértve a szo­cialista országokkal is kiépí­tett gazdasági együttműkö­dés — nélkül. Sáron izraeli hadügyminiszter tegnap a bejrúti vérengzés körülményeit vizsgáló izraeli bizottság előtt (képünkön) el­ismerte: az izraeli kormány egy korábbi döntése alapján személyesen ő adott engedélyt a keresztény-libanoni mili- cistáknak a Szabra és Satila palesztin táborokba való belépésre BELGRAD Tegnap két napos hivata­los, baráti látogatásra Belg- rádba érkezett Nicolae Ceau- sescu, a Román Szocialista Köztársaság elnöke, a Román Kommunista Párt főtitkára. Nicolae Ceausescu a kétna­pos látogatás során nemzet­közi kérdésekről, a Balkán helyzetéről, valamint a két­oldalú kapcsolatok fejleszté­sének lehetőségeiről folytat majd megbeszéléseket Petar Sztamboliccsal, az Allamel- nökség elnökével és Mitja Ribicsiccsel, a JKSZ KB El­nökségének elnökével. Q1SO Oiso városában nemzetközi fejlesztési konferenciát tar­tottak, amely az úgynevezett észak-déli kérdéskörrel fog­lalkozott. A résztvevők sze­rint jövőre világkonferenciát kell összehívni a második világháború után Bretton Woodsban létrehozott nem­zetközi gazdasági intézmény- i'endszer felülvizsgálására és az új követelményekhez iga­zodó átalakítására. OTTAWA Az amerikai szankciós po­litikáról, valamint az Egye­sült Államok és Kanada gaz­dasági kapcsolatairól tárgyal Ottawában George Shultz amerikai külügyminiszter. Shultz kanadai kollégája, Allan Maceachen meghívásá­ra másfél napos látogatásra érkezett Ottawába. « PEKING Moamer El-Kadhafi ezre­des, a líbiai forradalom veze­tője, a kínai vezetők meghí­vására tegnap délután külön- gépen Pekingbe érkezett. Kadhafit Csao Ce-jang mi­niszterelnök fogadta a parla­ment épülete előtt, a kínai és líbiai zászlókkal díszített Tienanmen téren. Kadhafi Csao Ce-jang tái'saságában ellépett a díszsz^ad előtt, majd a parlament épületé­ben találkozott a miniszter- elnökkel. Megnyílt a leszerelési világhét

Next

/
Thumbnails
Contents