Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-23 / 249. szám
6 Nemzetközi körkép 1982. OKTÓBER 23. Világháborús összegek . ■ ■ .. Mi! költ az emberiség fegyverekre? Pillanatkép az iraki—iráni fronton Falkland ... Libanon ... Irak és Irán... ki tudná megmondani, hogy óránként vagy percenként micsoda összegek és értékek szállnak el a semmibe? Jean Jacques Babel svájci tudós nemrégiben kimutatta, hogy az elmúlt 5500 évben közel 15 ezer háborút viseltek a Földön, A véget nem érő öldöklésben — mert hiszen ebből az öt és fél évezredből alig 292 esztendő múlt el békességben, szerinte körülbelül 3,7 milliárd ember lelte halálát a csatatereken —, s ehhez jön a mérhetetlen anyagi kár. Százötven „kis” háború A mi századunkban a fegyverek gyors fejlődése, a szövetségek körének kiszélesedése nyomán a pusztítás méretei meghatványozódtak. Az első világháborúban még „csak” 33 állam vett részt (10 millió halott, 20 millió sebesült, mintegy 360 milliárd dolláros hadikiadás), a második világháborúba sodródott országok száma már 72-re ugrott (52 millió halott, 90 millió sebesült, hozzávetőleg 4000 milliárd dollárnyi kiadás). Az utóbbi 35 évben 150 „helyi” háború tört ki bolygónkon. Közülük nem egy — például az 1948 óta állandósult arab—izraeli viszály — könnyen általános konfliktusba csaphat át. Ezt a veszélyt különben az atomkor mai bonyolult ellentmondásos és kiélezett államközi kapcsolatai mindig magukban hordozzák. A szocialista országok ezért lépnek fel következetesen minden hódító háború ellen. Szilárd meggyőződésük, hogy az erőszak csak újabb erőszakot szül és ennek következményei egyre kiszámíthatatlanabbak. A „helyi” háborúk emellett súlyos véráldozatokkal és az anyagi javak hallatlan tékozlásával járnak. A már említett 150 „korlátozott” fegyveres konfliktusban több mint tíz millió ember vesztette életét, vagyis annyi, amennyi az első világháborúban együttvéve. Hétszeres ugrás 10 év alatt Vajon mibe kerülnek azok a modern „kis” háborúk, amelyekben „csak” hagyományos fegyvereket vetettek be? Az Egyesült Államok évekig elhúzódó indokínai háborúja 80—100 milliárd dollárt emésztett fel. A már két esztendeje tartó iraki— iráni háború havonta 180— 200 millió dollárral rövidíti meg mindkét felet. Nagy- Britannia számára a falklan- di kaland több mint két milliárd dolláros számlával zárult. Izraelnek az arab országok elleni 1973-as intervenciója mintegy hét milliárd dollárt nyelt el. A Begin-kormány legutóbbi libanoni inváziója, csupán augusztus végéig 2—2,5 milliárd dollárba került. 1960 és 1980 között a fejlődő országok katonai kiadásai hétszeresükre ugrottak: együttes hadiköltségvetésük (1978-as árakon) 11,3 milliárd dollárról 77,5 milliárd dollárra szökött fel: a Közel-Keleten 2,4 milliárdról 37,9 mil- liárdra, Afrikában 0,9 milliárdról 9,9 milliárdra, Latin- Amerikában 3,1 milliárdról 8,2 milliárdra. Jelentős a növekedés a távol-keleti és a dél-ázsiai országokban, jóllehet Kína adatai titkosak. Hadiállapotban a világ A katonai előkészületek költségei és a feszültséget szító fegyverkezési kiadások az utóbbi 35 évben minden eddigit felülmúltak. Ez az összeg — hozzávetőleges becslés szerint — meghaladta a 7500 milliárd dollárt. Ma pedig azt is figyelembe vesszük, hogy 1981 végén az évi hadügyi előirányzatok világviszonylatban elérték a 600 milliárd dollárt és hogy az ezredfordulóig túlléphetik a 820 milliárd dolláros plafont — világos, hogy mily súlyos terheket ró ez a népekre, mily bizonytalan jövőt tartogat az egész emberiség számára a fegyverkezési verseny, amelyben az első lépést mindig az imperializmus teszi. Az ENSZ főtitkárának a közelmúltban közzétett „A fegyverkezés és a katonai kiadások gazdasági-szociális következményei” című jelentésében olvasható, hogy az emberiség eddig ugyan elkerülte az újabb világháborút, de már évtizedek óta olyan viszonyok között él, mintha hadiállapotban lenne. Alig van ugyanis a Földnek olyan régiója, amelyet a fegyverkezési verseny valamilyen módon ne érintene. És ebben a helyzetben — a 80-as és különösen a 90-es években — előreláthatóan tovább növekszik a „helyi” háborúk veszélye, s ezzel a világbéke fenyegetettsége. Serfőzö László alezredes Meztelen beszélgetések avagy MERRE TART FINNORSZÁG Abuja — Nigeria uj fővárosa Egyelőre kiterjedt építési terület, natalmas ipartelep benyomását kelti az épülő nigériai város, Abuja. Már all nenány modern, üvegezett felbökarcolo, oe az épületek között kanyargó, építőanyaggal megrakott tener- autók es a gépek zaja arról tanúskodik, bogy teljes erővel folynak még a munkaiatok. Ki binné, hgoy e „félkész” város már fontos politikai rendezvényeknek ad otthont: Shagari ni- géria elnöke éppen ezen a helyen tartotta legutóbbi kormányülését, s október 1-én ugyanitt emlékezett meg az ország nemzeti ünnepéről. Abuja hamarosan valóban nagyvárossá lép elő: fokozatosan veszi át Lagostól a főváros szerepét. A nigériai kormány hat évvel ezelőtt döntött így, hogy valamelyest levegye a terhet az ötmillió lakosú Lagosról. Az új főváros jelölt, Abuja szó szerint az ország központja lesz, hiszen földrajzilag Nigéria szívében található. Célszerű földrajzi elhelyezésétől azt remélik, hogy megkönnyíti majd az ország vérkeringését, és sokat tehet az ország legfőbb gazdasági, társadalmi és etnikai gondjainak enyhítésére. A nigériai kormány összesen 11 milliárd nairát (16 milliárd dollárnak megfelelő összeget) szán a város felépítésére, s ebből eddig már el is költöttek 800 milliót (1,2 milliárd dollár). Előreláthatólag 1986—87-ben áz állami intézmények be is költözhetnek új székhelyükre, Abujá- ba, addig is áttelepül néhány minisztérium és kisebb kormányhivatal. Fővárossá való nyilvánításáig a kormány üléseit felváltva, hol Lagosban, hol pedig Abujában tartják. Ki fedezte fel Amerikát? Kolumbusz Kristóf 490 évvel ezelőtt fedezte fel Amerikát. De vajon a spanyol hajós volt-e a kontinens első felfedezője? A kérdés még ma sem dőlt el. Sok tudományos közlemény másoknak' tulajdonítja az elsőbbséget. Legújabban Robert Marx amerikai régész azt állítja, hogy Európa lakosai közül elsőként az ókori rómaiak kötöttek ki Amerika partjainál — kétszáz évvél Krisztus születése előtt. Marx professzor a Rio de Ja- neiró-i öbölben folytatott vízalatti kutatásai során hat évvel ezelőtt két, csaknem teljes épségben megmaradt ókori római amforára bukkant. A leletet annyira figyelemreméltónak találta, hogy azóta tizenegy vízalatti tudományos expedíciót szervezett, s idén szeptemberben újabb amfóramaradványokat fedezett fel az öböl fenekén. Robert Marx a cserepek korát^ az időszámításunk előtti II. századra teszi és szilárd meggyőződése, hogy azok egy akkoriban az öbölbe befutott római hajóról származnak. Kérdés, hogy sikerül-e az a me* rikai régésznek meggyőznie brazil kollégáit? A brazil archeológusok ugyanis egészen más. kevésbé romantikus magyarázatot adnak az amfóra-leletekre: származhatnak arról az olasz hajóról is, amely a múlt században egy ókori múzeumi gyüjtemény- nyel megrakodva süllyedt el a riói öbölben. A gyűjteményt Szicília királya küldte ajándékba I. Pedro brazíliai uralkodó feleségének. Kinek van igaza? Eldöntik majd a további kutatások, és a leletek vizsgálata. Marx professzort nem csüggesztették el brazil kollégáinak fenntartásai: újabb vízalatti expedíciót szervez az öbölben, s tagjai közé felvett három brazil búvárt, köztük azt is, «aki hat évvel ezelőtt az első amfórákat megtalálta. A felizzott kövekről sisteregve száll a pára. A szaunában száz fok van. A család már kint törülközik, én még maradok egy kicsit. Kifelé bámulok az ablakon. Al- konyodik. A párás üvegen keresztül bársonyos zöld rétre látok, amit néma óriásként vesznek körül a fenyvesek szálfái. Az előtérből behallatszik a víz zubogása, ahogy a fateknőben mosak- szik Arre. Amikor kilépek a nyaraló melletti kis épület fából ácsolt tornácára, a tenger felől fújó szél éles tőrként hasít mellkasomba. A család az asztal körül ül. Arre felesége kézi szövésű, durva törülközővel végigdörzsöli a hátam. Idekint négy-öt fok lehet. Finnországba korán érkezik az ősz. Vilho barátom — a család régi ismerőse — sört nyújt felém. Kortyolok. Ácsorgunk a durván megmunkált faasztal előtt. Ruhátlanok vagyunk. Mezítelenül beszélgetünk. Kötelező a tisztaság. Testben is, lélekben is. Henrik Lindblad úr menedzser. Elegáns, kifogástalanul szabott öltönyben jár. Feltűnően jó megjelenésű, s ami ezt külön kiemeli: udvarias, talán még az átlag finn polgárnál is udvariasabb, de pontosan fogalmaz. — Igen kérem, nálunk van munkanélküliség. Kétségtelen, hogy súlyos probléma. De a munkanélküliséget nem a tőkések és magántulajdonosok kénye-kedve alakítja ki. Nálunk igen magas a gépesítettség színvonala. A sörgyár — ahová most szerződtem Poriba —, éjszaka egyetlen dolgozót foglalkoztat. Az automaták, a robotok egyre több ember munkáját teszik feleslegessé. Nem gondolja, hogy a technikai fejlődéssel önöknek is szembe kell majd nézni hasonló minőségű problémákkal? Vagy már vannak is? Henrik Lindblad úrral sok mindenről beszélgettünk. A miniszter úrral — mert a kommunista miniszter megszólítása is miniszter úr —, egy tornateremben rendezett népgyűlésen találkoztam. Jouko Kajanoja nem volt a gyűlés elnökségében, mivel nem volt elnökség. A hozzászólók a tömeg között ültek a hosszú tornapadokon, és amikor rájuk került a sor, kimentek a mikrofonhoz és elmondták rövid mondandójukat. A beszédek után kint, az iskola előtti udvaron, a rendezőktől kapott virslire szóló jegyet szorongatva kezünkben, beszélgettünk. Ö pontos irodalmi angolsággal, jómagam árnyalatok híján a lényegre szorítkozva, de még számomra is érzékelhető — az angol nyelv, amely csak áttétekkel képes kifejezni a partnerek tegeződését vagy magázódását —, hogy itt egyszerű tegeződésről van szó. Talán az segített hozzá, hogy hamar kiderült, feleségét Etelkának • hívják és a nagymama magyar volt. Az asszony gyakran jár Pestre a Wichmann családhoz, a rokonokhoz. A miniszter még nem volt Magyarországon. — Lehet, hogy jövőre meglátogatod a testvérnépet? — kérdem. — Lehet. Már nagyon szeretnék elmenni. Mindig közbejött valami. Még együtt részt veszünk a felvonuláson. Kölcsönösen elmeséljük a legújabb politikai vicceket, kezet rázunk, aztán a miniszter beül saját kocsijába, indít. Az iskolaudvarról nagy lendülettel kikanyarodik az országútra. Még több mint 200 kilométert kell vezetnie. Megy visz- sza Helsinkibe. Másnap este látom a televízióban, amikor részt vesz a költségvetési vitában. Finnország érezhetően jobbra tart — mondja a kommunista párt központi lapjának, a Kansan Uutiset- nek a főszerkesztője. — Hogyan érzi ezt az átlag finn állampolgár? — Például úgy, hogy a nagy központi tömegtájékoztató eszközök, például a rádió és televízió műsorai, nagyon finoman, nagyon ravaszul, de jól kivehetően jobboldali ízűek és beállítottságúak. A finn parlament képviselői összetétele, az 1978-as választások alapján: Finn Népi Demokratikus Unió 35 képviselő, szociáldemokraták 52, Centrum Párt 36 képviselő, liberálisok 4, Svéd Néppárt 20, jobboldali pártok -63 képviselő. Ugyanezt az arányt tükrözik a televízió és rádió vezetőségi testületéi is. Azért, hogy minden párt választási mandátumának megfelelő arányban tudja képviselni érdekeit a legnagyobb nyilvánosság előtt. A kockás zászló lecsap, a motorok teljes fordulaton felsivítanak. A kocsikban gyerekek ülnek. A Botteni- öböl partján, egy tisztáson mikro-forma pályát avatnak. Különböző kategóriákban 11 évtől 16 éves korig versenyeznek itt a fiatalok, a család által közösen épített autókkal. A jelenlegi futam külön érdekessége, hogy kettes rajtszámmal Taru — egy szépséges finn kislány is, az egyetlen női induló — versenyben van az elsőségért. Négy körön keresztül űzik, hajtják egymást a tavalyi finn bajnokkal. Mika Häkkinen nel. A mezőny mélyen leszakadt tőlük. Elöl ketten csikorgó fékekkel, füstölgő kerekekkel robbannak be a célegyenes előtti hajtűkanyarba. Eddig Taru nem tudott kibújni Häkkinen kocsija mögül, aki ügyesen manőverezve lehetetlenné tette az előzést. Hat kört futnak, még egy van hátra. Újra előbukkannak a domb tetején, újra bezúgnak a kanyarba. És most valami, számomra szinte felfoghatalan dolog történik Häkkinen hátranéz, látja, hogy Taru centiméterekkel van mögötte. A célegyenesbe fordulnak, és a fiú most helyet hagy. hogy kívülről Taru behajthasson a célba. öt körön keresztül nem hagyta előzni, most elengedte. Nem tudta volna sportszerű eszközökkel tovább tartani a kislányt. Häkkinen is győzni akart. De nem mindenáron. És ekkor megértettem sok mindent. A Finnországban taoasztalható rendet, a beosztástól független emberi tiszteletet, az egymás iránti nem látszat udvariasságot és segítőkészséget. Brávó Häkkinen, brávó Taru. Ketten maradtunk a szauna teraszán. A nap vörös, izzó gömbként függ a fenyőtenger felett. Skarlát fény terül szét a mezőn. Csend van. Vilho barátom dörmögő, mély hangja hoz vissza az elkalandozásból. — Ugye jó itt? — mondja, mint inkább kérdezi. Válaszra nincs időm. Arre unokája szalad felénk, hogy kész a vacsora. Odaát a házban, már befűtöttek. Hátam nekivetem a kemenceszerű tűzhelynek. Jól esik a meleg, családtagok, barátok ülik körül az asztalt. Gyereknevetés jszabdalja szét a beszélgetést. A háziasszony felvágja a gőzölgő, forró halkakast, a füstölt szalonnából, halból, kenyérből sütött finn csodaételt. Még egyszer kinézek az ablakon. Alkonyodik. A szomszéd tanya gyerekei is elDihentek. csak a gabona- szárítók zúgnak csendesen. Szigethy András A terrorista lány Király Ferenc madridi levele Látták őt utcalányként sétálni, találkoztak vele, mint háziasszonnyal, aki bevásárló szatyrával siet haza. Volt idegenvezető, újságárus. De bármi is volt a „foglalkozása”, mindig feladatot teljesített: a kommandó parancsát. Társai nem ismerték, nem tudhatták igazi nevét. Egyszerűen csak Arginak szólították Üldözték a spanyol csendőrök, rálőttek a francia határőrök, kötözte megsebesült társai sebeit, bombát helyezett el egy bank bejáratánál. ö a terrorista lány. Két héttel ezelőtt vehette le hivatalosan az álarcot. Ö a 24 éves. Miren Alkorta, az elsőéves egyetemista, aki több mint hat éven át „külföldön tanult”. A szépséges Miren — ahogy volt évfolyamtársai nevezték. — Megérté? — Még túl friss minden. Még nem oldódott fel a feszültség különös keveréke amiben éltem. Ezért a válasz még várat magára. — Mi volt feladata? — Erről most nem beszélhetek. Még alig húszán tértünk vissza az illegalitásból. Társaim többsége még külföldön él. Ha majd mindannyian megkapják a büntetlenséget, akkor talán fény derül sok mindenre. Részleteiben majd arra is, hogy Miren Alkorta mit csinált éveken át, a baszk terrorista szervezet, az ETA politikai szárnyához tartozó különítményben, ö az úgynevezett repülő kommandóhoz tartozott. A 4—5 fős csoport egymást nem ismerte, csak a parancsnokot. A konkrét akciók után visszatértek munkahelyükre, vagy a titkos támaszpontra. — Hogyan lett ETA-tag? — Több mint hat évvel ezelőtt történt. Egy tüntetés szervezése miatt egyik jóbarátomat a csendőrök halálra kínozták. Harag és gyűlölet kavargott bennem. Bosszút esküdtem és valamit tenni akartam Egyetemista társaim révén kerültem kapcsolatba a baszk Haza és Szabadság (ETA) szervezettel. És megkezdődött a kemény, konspirációs kétlaki, a soklaki élet. Saját állítása szerint közvetlenül vér nem tapad a kezéhez. Emberre sohasem lőtt. Inkább figyelemelterelő feladatai voltak, ami persze nem csökkenti felelősségét. — Abban az időben hittem abban, hogy a baszk nép jogait csak fegyverrel lehet kiharcolni. Hittem abban, hogy akcióink fellázítják és mellénk állítják a munkásokat. Hittem, hogy forradalmasítják a tömeget. Hittem abban, hogy hosszú, kitartó harcban kell kimeríteni az ellenséget. És olyan romantikusnak tűnt minden. Az ETA politikai szárnya, az illegális lakásokban, kiképző központokban rendszeresen tartott előadásokat tagjainak. Évek, hónapok vitája, az új következtetések levonása, megbontotta a két szárny (a katonai, valamint a politikai) egységét. Nem értettek egyet a harc módszereiben. S fokozatosan eltávolodtak egymástól. A mérsékelt szárny úgy döntött, leteszi a fegyvert, feloszlatja önmagát. A spanyol kormánytól büntetlenséget kértek, s fokozatosan visszatérnek a polgári életbe. — Vége a harcnak? — A régi módszerekkel igen. Rájöttem társaimmal, hogy a terrorakciók folytatása az új körülmények között értelmetlen, a fasiszta puccsistáknak kedvez. Másrészt egyre nehezebbé vált helyzetünk. Korábbi segítőink megfogyatkoztak, illetve eltávolodtak tőlünk. — Mihez kezd most, hogy újból „szabad”? — Talán folytatom az egyetemet. És már nem vagyok egyedül. Másfél évvel ezelőtt fiam született. Miren Alkorta a 24 éves sebastiani lány. Egy a sok terrorista közül. Hősnek hitte talán magát, valójában eszköz volt olyan célok" elérésére, amelyektől talán maga is távol állt. És egy a kevesek közül, akiknek megadatott, hogy visszatérjenek a legális, normális életbe. Szerencséje volt... összeállította: Majnár József
