Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-17 / 244. szám

XXXIII. évf. 244. sz. 1982. október 17., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A Begin-kormány megfenyegette Egyiptomot Elkeseredett belpolitikai küzdelem Izraelben A következő száz nap sorsdöntő tehet” A Begin-kormány katonai akciókkal fenyegette meg Egyiptomot a libanoni hábo­rú idején, arra az esetre, ha Kairó a diplomáciai kapcso­latok megszakítására szánná el magát — közölte pénteken este Simon Peresz, az Izraeli Ellenzéki Munkapárt elnöke. Az Egyiptom címére inté­zett Tel Aviv-i fenyegetőzé­sek ügyében Peresz nem Kedvezett az idén az idő­járás a rizs termesztésének. A gazdaságok többsége a korábbi éveknél nagyobb termést takarított be, és a Szolnok megyei Gabonafor­galmi és Malomipari Válla­lat is a szokásosnál koráb­ban, már szeptember első felében megkezdte a rizs felvásárlását. Azóta nyúj­tott műszakban fogadják a mezőgazdasági nagyüzemek szállító járműveit. A Szol­nok megyei termelőkön kí­vül a karcagi körzeti üzem­be szállítanak a Heves, Hajdú, Szabolcs és Békés megyei gazdaságok js. ' A 6MV a korábban meg­kötött bonyolítási szerződé­sek és ütemterv szerint fo­gadja a nyers rizst a gazda­ságoktól. A vállalat karcagi üzeme — az átvételtől' füg­getlenül — három műszak­ban, naponta 240 tonna rizst dolgoz fel. A beszállított mag kilencven százaléka a jól bevált Nukleoryza fajtá­jú. Most a betakarítás vé­géhez közeledve a karcagi üzemben a napi átvétel nem haladja meg az ezer tonnát. A beérkezés utáni mintavétel dönti el, hogy szolgált bővebb részletekkel, politikai elemzők minden­esetre megállapítják, hogy az államtitoknak minősülő in­formációk leleplezése ez idő szerint mindennapos gyakor­latnak számít az izraeli bel­politikai küzdelmek porond­ján. „A következő száz nap sorsdöntő lehet az ország jö­vője szempontjából” — han­kíméletes, lassú szárításra a szellőzőpadozatra, vagy köz­vetlenül a szárítóra kerül­jön-e a mag. A pontos vizs­gálat nagyon fontos, mert csak tizenöt százalékos ned­vességtartalmú rizs kerülhet a hántolóba. A hántolás előreláthatólag november elején fejeződik be. A rízs- zsel az ország kétharmadát goztatta Peresz. Azt jósolta, hogy ez idő alatt vagy „kor­mányváltozás lesz, vagy idő­előtti választásokat írnak ki”. Ez utóbbi esetben, figyelmez­tetett Peresz, a Likud-koalí- cíó pénzügyminisztere újabb dollármilliókat fog a kam­pány céljaira elpazarolni, s ellátó Szolnok megyei SMV szakembereinek véleménye szerint a „vízigabona” idei termésének minősége, és „hántolási kihozatala” jó, a leszállított mennyiségek alapján a kereskedelemben előreláthatóan rizsből nem lesz hiány. F. T. Nemzedékek A nagymama, a szülők, a gyerekek 3. oldal Családi magazin 4. oldal Egy nézd töprengései Szociófotó 1932—1982 5. oldal Takarmány­keverő üzemek Kínának Az esztendő végéig három takarmánykeverő üzemet ex­portál a Kínai Népköztársa­ságba az ÉLGÉP — Élelmi- szeripari Gépgyár és a Sze­relő Vállalat — egyenként egymillió svájci frankért. Az óránként hat tonna takar­mánykeverék elkészítésére ké­pes üzemek daráló, keverő, vízadagoló, granuláló, hűtő berendezéseit az ÉLGÉP pász­tói és budapesti gyáregységei állítják elő, a villamos beren­dezéseket a Transzvill, az épületszerkezeteket a Tech- nocoop Gépipari Szövetkezeti Közös Vállalat gyártja. Meg­állapodás született további három üzem jövő évi szállí­tásáról is. (Folytatás a 2. oldalon) Átvétet nyújtott műszakban Hántolják a rizst Karcagon A Karcagi Május 1. Termelőszövetkezet pótkocsis teher­autójáról a szárított rizs egyenesen feldolgozásra kerül A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság szolnoki erdészete a közelmúltban mintegy 1300 köbméter fát ter­melt ki a tiszapüspöki ártéri erdőből. Nagyrészét tűzifá­nak értékesítették, a javát szajoli üzemük dolgozta fel 25 éves az építőtábori mozgalom Az idén háromezernél több diák jelentkezett Az idén 25 éves az építőtá­bori mozgalom. Az idei, jubi­leumi építőtáborok előkészí­tését a KISZ KB Építőtábori Bizottsága már az előző év­ben megkezdte. Megyénkből az idén két- ezerhétszáznyolcvan fiatalt vártak az építőtáborokba. Rajtuk kívül ötvenen ifjúgár­dista szaktáborban, húszán Bulgáriában mezőgazdasági építőtáborban dolgoztak. A meglévő helyekre négy­száztizenöttel többen jelent­keztek. A Szolnok megyei di­ákok Mátéházára, Vaskútra, Mátételekre, Alsótekeresre, Nagykanizsára, Hatvanba, Kunszentmártonba, Tiszaföld- várra, Jászberénybe, Tisza- ugra, Törökszentmiklósra, va” lamint a SZÁÉV, a KOMÉP, a PÁÉV és az úttörőstadion építkezéseire jelentkezhettek. A szervezést nehezítette, hogy sok új tábor teljesen is­meretlen volt a diákok szá­mára, például Hatvan, Kun- szentmárton, és a fiatalok többsége olyan táborba szere­tett volna menni, amelyet legalább hírből ismer. A diákok munkájával az üzem- és a táborvezetők elé­gedettek voltak. A táborok­ban a napi átlagos teljesít­mény 66,7 forint volt (jó kö­zepes eredmény). A munkaidő kihasználása jó volt, összesen 16 nap mun­kaszünet volt eső miatt. Ki­sebb szervezési problémák is adódtak, nem mindenhol volt elég láda, vödör, építőanyag. A egyes táborok ellátási színvonala között különbsé­gek voltak, akadt olyan tá­bor, ahol 4—5 ágyas szobák­ban laktak a diákok, másutt harmincszemélyes hálóterem­ben kaptak helyet. A legtöbb táborban válto­zatos szabad program várta a fiatalokat. " ......................... ........."1 Munkában a betonozó brigád. A háttérben emelkedő, koracélból készült, egyenként 50 köbméteres tartályok vörösborok erjesztésére, azaz a kékszőlő héjon történő érlelésére, valamint cefretárolására szolgálnak majd A fogadógaratot emelik be a két zúzó-bogyózó gép fölé. A tizennyolc köbméteres, egyszerre tizenhét tonna szőlő be­fogadására alkalmas fémtartályt a téesz tmk- brigádja készítette (Fotó: Temesközy) •“-»ssss Feldolgozó a rozstábla helyén A nyáron még rozsot arattak ott, ahol egy befejezés előtt álló beruházásról felvételeink készültek. A csépai Ti- szamenti téesz építő és szerelő brigádjai augusztus első napjaiban láttak hozzá egy naponta száz tonna kapacitású, szőlőfeldolgozó építéséhez. A szüret második félidejére üzembe is helyezik a két zúzóbogyőzót és a két, egyenként hatvan hektós présgépet, hogy az idei termés egy részéből, mintegy 700 tonna szőlőből már az új üzemben préselhessék a nedűt. Saját fejlesztési alapjából nem egészen ötmillió forintot költ a szövetkezet a beruházásra, amelyet jövőre tovább bővítenék majd. A szőlő szedésével nem késlekedhetnek a tsz-be- liek, a tetőfedés viszont még ráér. A vas vázszer­kezet alatt már szerelik a présgépeket |

Next

/
Thumbnails
Contents