Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-02 / 205. szám
XXXIII.évf. 205. sz. 1982. szeptember 2., csütörtökA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Társak vagyunk! Az úton mindenkivel társak vagyunk. Embertársak, és így már mélyebb értelmet kap a kifejezés. A szó — EMBER — feltételezi a megbecsülést, a figyelmességet, mások védelmét, testi épségük óvását, a türelmet és az előzékenységet. Milyen jóleső érzés hallani, hallgatni: „Tessék, csak Ön után!” Vagy a járdáról lelépni készülőre szólva: „Legyen óvatos, asszonyom! Jön egy gépkocsi!” Hogy az effajta egymást segítő, egymásra ügyelő magatartás mindinkább általános legyen, hirdette meg a Közlekedésbiztonsági Tanács a mozgalmat, amelynek a jelszava: „Az úton társak vagyunk!” Olyan társak, akik nemcsak megtanulták irányítani vezetni a gépjárműveket, de ezzel együtt elsajátították az emberi kapcsolatok nélkülözhetetlen szabályait is. Kétféle ^szabály létezik a közúton: írott és íratlan. Az egyikfélét paragrafusokba foglalták és könyvben közreadták. Aki volán mögé ül, először megtanulja e szabályokat és vizsgán tanúsítja, hogy ismeri őket. Az emberi kapcsolatok íratlan szabályait viszont útitársaink — s közvetve sajátmagunk — érdekében kell, kellene betartanunk. Az a jó gépkocsivezető, aki egyidő- ben alkalmazza az Írott és íratlan közlekedési szabályokat. A leírtak értelemszerűen vonatkoznak »mindenkire. Azokat betartani kötelesség. Elmulasztásuk balesetveszélyt idézhet elő és büntetést von maga után. Az íratlan szabályok közé tartozik például az udvariasság, a türelem, amikor nem erőszakoljuk ki vélt, vagy éppen valós előnyünket az úton, a kereszteződésben. Amikor figyelemmel vagyunk a tanulóvezetőkre, az idősebbekre, a nőkre, a gyermekekre. Róluk — noha minden szabály az ő védelmüket is szolgálja — nem szól külön paragrafus a KRESZ-ben. Az emberi kapcsolatokhoz, az útitársviszonyhoz tartozik az is, hogy a bennünket a szabályokra figyelmeztető személyt nem hurrogjuk le, nem kérjük ki magunknak, hogy milyen jogon szólt; hiszen az útitárs jogán figyelmeztetett. A Közlekedésbiztonsági Tanács által meghirdetett jelszó és vele a mozgalom a kölcsönös megértés mellett a segítségnyújtás követelményét is tartalmazza. Ne hajtsunk el közömbösen, bármilyen csekély is a baj, a baleset. Egy kedves kérdés: Miben segíthetek? — nyugtatóan hat mindenkire. Érzi, tapasztalja, hogy mások is együttéreznek vele és készek segítséget nyújtani. De a segítség akkor is fontos, ha csak műszaki hibáról van szó. Egy szerszám, egy hiányzó lámpa, egy jótanács, még a segítőkész érdeklődés is sokat jelenthet annak, aki az úton a lerobbant autóját szereli. Természetesen minden mozgalom csak akkor eredményes, ha abban az érintettek túlnyomó többsége részt vesz. A mostani akció is úgy lehet hasznos, úgy szolgálhatja a balesetmentes közlekedést, ha mindannyian törekszünk az írott és íratlan közúti szabályok betartására. Akkor azt a néhány de notórius szabálytalankodót, veszélyhelyzetet előidéző útitársunkat is rászoktathatjuk a rendre. Hazánkba érkezett a norvég külügyminiszter Befejeződött a palesztin szabadságharcosok kivonulása Bejrutból Reagan-üzenet Beginnek — Arafat Athénbe érkezett Röviddel az utolsó palesztin egységek Bej rútból való távozása előtt, tegnap a libanoni fővárosba érkezett Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter. Weinberger az amerikai nagykövet rezidenciáján találkozott Philip Habib elnöki különmegbízottal és a nap folyamán találkozott még Eliasz Szárkisz leköszönő libanoni elnökkel, illetve utódjával, Basir Gemajel megválasztott elnökkel. Bejrúti lapjelentések szerint a libanoni hadsereg megerősítése,az izraeli és a Szíriái csapatok kivonása áll Weinberger tárgyalásainak előterében. Az amerikai hadügyminiszter Bejrútból várhatóan Izraelbe utazik tovább Weinberger útját mintegy előkészítve, tegnap átadták Menahem Begin izraeli miniszterelnöknek Reagan amerikai elnök levelét. Hivatalos izraeli forrás szerint mára rendkívüli ülésre hívták össze a minisztertanácsot, hogy megvitassák az amerikai elnök üzenetét. A kö2el-keleti probléma- halmaz amerikai megközelítésének. lényeges módosulásáról tanúskodó üzenetet kapott tegnap Menahem Begin izraeli kormányfő Ronald Reagan amerikai elnöktől. (Folytatás a 2. oldalon) Púja Frigyes külügyminiszter meghívására tegnap hivatalos látogatásra Budapestre érkezet Svenn Stray; a Norvég Királyság külügyminisztere. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes fogadta. Jelen volt Per Naevdal, Norvégia budapesti, és Fü- löp Péter hazánk oslói nagykövete. Svenn Stary a délutáni órákban a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök emlékművét. Ezt követően a Külügyminisztériumban megkezdődtek a magyar— norvég külügyminiszteri tárgyalások. A megbeszélé- sen részt vett Fülöp Péter és Per Naevdal. Este a Külügyminisztérium vendégházában Púja Frigyes díszvacsorát adott Svenn Stray tiszteletére. Csaknem WO millió a felújításokra Próbaüzem a Szolnoki Cukorgyárban Siker esetén „repülőrajt” A Szolnoki Cukorgyár szeptember 1-én megkezdte két napig tartó próbaüzemét. Amennyiben a főpróba zavartalanul lezajlik, ma késő délután megkezdődik a cukorrépa feldolgozás. Korábban a főpróba és az üzemindiuilás között 5—8 nap szünet volt, ami alatt a kiugró hibák helyreállítása folyt Négy évvel ezelőtt Indult a karbantartás hibátlanságáért meghirdetett mozgalom, amelynek eredménye, hogy komoly zavar .a gépek beindulása után nem fordulhat elő. A gyártósorok egyszeri félfű- tése 100—120 tonna üzemanyagot takarít meg. Szolnokról indult el ez a „repülőrajt” módszer, amelyet ma már hat cukorgyár alkalmaz. A kampány előtti karbantartásra majd 100 millió forintot fordítottak, ezenkívül mintegy 35 millió forintért állóeszközeiket korszerűsítették, bővítették. Legjelentősebb a cukorkristályosító állomás teljes automatizálása, ami a maga nemében első az országban. A szükséges műszereket és automatikai Dániából hozták, a szerelés munkáját cukorgyára szakemberek végezték. Az automatikák >,beüzemelésére” dán szakemberek jelenlétében hétfőn került sor. Ettől a módszertől kampányonként 1200 tonna fűtőolaj megtakarítást várnak, ezenkívül egyenletesebb lesz várhatóan a kristálycukor szemcsenagysága. A beruházások keretében a külső átvevőhelyeket is korszerűsítették, 6 millió forintot fordítottak szilárd burkolat készítésére. A megye 24 átvevőhelye közül 9 már megkezdte tevékenységét. A 16 ezer hektárról 650 ezer tonna cukorrépát várnak. A kampány előreláthatóan 124 napig fart, ami hosszabb, mint ahogyan előzetesen tervezték. Mivel az idén rendkívül magas a termésátlag, elképzelhető, hogy a megyéből beszállított menynyiség feldolgozása után máshonnan is „fogadnak-’ cukorrépák A répaérés kedvezően alakult, a cukortartalom várhatóan nagyabb lesz a tavalyi 15,16 százaléknál. A kampány próbatétele lesz a négy műszakos termelés. Három éve dolgoznak az ehhez kapcsolódó szervezési munkán, és idén az ötnapos munkahét bevezetéséhez kapcsolódva térnek át az új műszakrendre. A speciális műszakváltási rendben a dolgozók a kampány ideje alatt is, hét naponként. ‘két-három napos pihenőt kaphatnak, amelybe havonta legalább egyszer a vasárnap is beleesik Ez a műszakrend azt jelenti, hogy egyszerre kevesebb dolgozó vesz részt, a termelésben. Ennek érdekében több munkahelyen távvezérlést alakítottak ki, illetve automatikus működtetésre tértek át, és átszervezték a termeléshez kapcsolódó labormunkák rendjét is. F. E. Az első cukorrépa-szállítmányok már megérkeztek a gyárba Az újszászi Vegyesipari Szövetkezet tekercselő üzemében jelenleg az Ipari Műszergyár részére készülnek villanymotorok. Havonta 1200—1500 darabot tekercselnek különböző típusokból Lázár György fogadta az osztrák építésügyi minisztert Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter meghívására tegnap Budapestre érkezett Kari Sekanina osztrák építésügyi miniszter. A találkozón áttekintik a kétoldalú műszaki-tudományos és gazdasági együttműködés eddigi eredményéit, |S megtárgyalják a kölcsönös építőipari exportmunkák bővítésénék lehetőségeit. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke tegnap hivatalában fogadta az osztrák minisztert. A szívélyes légkörű megbeszélésen részt vett Ábrahám Kálmán, jelen volt dir. Johann Josef Dengler, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete is. Tanévnyitó . a Politikai Főiskolán Korom Mihály mondott beszédet Diplomakiosztó és tanévnyitó ünnepséget tartobtaik tegnap a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Főiskoláján. Az ünnepségen részit vett és beszédet mondott Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Bevezetőjében kiemelte: a Központi Bizottság figyelme á főiskolán folyó munka iránt abból a meggyőződésből fakad, hogy a marxizmus—leninizmus tanulmányozása, az alkotó gondolkodás a gyakorlati munka nélkülözhetetlen feltétele. Az oktatás idei feladatairól szólva a Központi Bizottság titkára hangoztatta: a korábbinál jóval nehezebb külső és belső feltételek között dolgozunk. A továbbiakban hangsúlyozta : társadalmi céljainkat akkor érhetjük el, ha az állam polgárok nem csupán a végrehajtásban hanem a feladatok kitűzésében, megfogalmazásában is részt vesznek. Ezért a szocialista demokrácia fejlesztése politikánknak továbbra is alapvető jellemzője. E törekvésünk nem függ és nem függhet konjunkturális tényezőktől. Amikor erősítjük az állam szerepét, egyidejűleg fokozzuk a társadalom részvételét, ellenőrzését az állami irányítás minden szintjén. , Nagy fontosságot tulajdonítunk a választott népképviseleti szerveknek a különböző érdekek felszínre hozásában, összehangolásában. Napirenden van a választási rendszer fejlesztése, a közigazgatási munka korszerűsítése. Pártunk figyelmet fordít arra, hogy politikai rendszerünk minden eleme rendeltetésszerűen működjék, mert reális célokat kitűzni, a tömegek cselekvő részvételét biztosítani csak a politikai rendszer egészének összehangolt munkájával lehet. Az ideológiai feladatokról szólva a Központi Bizottság titkára megállapította : az elmúlt évtizedekben az elért jelentős eredményekkel együtt gyarapodtak ismereteink a szocializmusról. Rendszerünk az esetenkénti gondok és tévedések ellenére bizonyította erejét, magasabbrendűségét. A szocializmus azonban még nem befejezett alkotás. Az MSZMP negyedszázados sikeres politikájának és további munkánknak is forrása a marxizmus—ileniniz- mus alkotó alkalmazása a konkrét helyzetnek, hazai viszonyainknak megfelelően. Ezért ha az élet új dolgokat produkál, nincs akuník zavarodottságra, de nincs jogunk a hallgatásra sem. A marxizmus—leninizmus nem elvont tételek, kinyilatkoztatások gyűjteménye. Az alkotó elmélet szoros kapcsolatban áll a változó valósággal, fogékony - a gyakorlati tapasztalatok iránt, képes új és új összefüggések feltárására. Napjainkban főként a szocialista gazdaság fejlesztése vet fel több ideológiai problémát. Megoldásuk nélkülözhetetlen további fejlődésünkhöz. Az előadó befejezésül hangsúlyozta: az elmúlt 'negyedszázadban elért legnagyobb vívmányunknak, a társadalom politikai egységének, a, különböző erők összefogásának erősítésén kell a jövőben is munkálkodnunk. Ez pedig nem nélkülözheti az új kérdésekre az új válaszokat, a felvilágosító munkát, a meggyőző szót. Korom Mihály beszéde után Szabó József rektor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja átnyújtotta a diplomát a politikai főiskola elmúlt tanévben végzett 217 hallgatójának, és köszöntötte az új hallgatókat G. B.