Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-04 / 207. szám
/ 10 Nyugdíjasok fóruma ____________wz. szeptember 4. E gy délután A munkásmozgalmi Lassan tíz éve, hogy havonta kétszer találkoznak. A szolnoki munkásmozgalmi klub 1972 szeptember 22-én hívta össze először a megye- székhely nyugdíjas kommunistáit, azokat az embereket, akik elől jártak a munkában, a harcban, a munkás- hatalom legküzdelmesebb évtizedeiben nem kímélték magukat, tanultak és tanítottak ; helyt álltak, ahol szükség volt rájuk. Könnyű persze ezt így leírni, annál nehezebb volt végigcsinálni. Ki-ki tudja a maga sorsát, múltját, s érzi is talán, hogy pazarlón bánt az egészségével, az erejével. De erről a klubfoglalkozáson egy szó se esett. Bajokról, betegségekről, magányklubban ról se. Pedig a két asztalt körbeülök között sokan vannak, akik csonka családban élik napjaikat, akik sűrűn kopognak az orvosi rendelő ajtaján. Nem, senki nem panaszkodott, annál inkább figyelt. Mert megváltozhatott körülöttük, s velük sok minden, az érdeklődésük, a város, a megye iránt érzett felelősségteljes szeretetük megmaradt. A legutóbbi foglalkozáson Bakos Józsefet, a városi tanács osztályvezetőjét hallgatták meg. A város ellátásáról, a kereskedelemről, a vendéglátás, a szolgáltatás helyzetéről beszélt nekik. Részletesen és a téma pontos ismeretében. Meg is jegyezte valaki: ugyancsak ismeri a várost, az embereket, s legalább annyira a lehetőséget is, mint a szükséget. Az előadás jó órahosszáig tartott, s valóban hű képet adott az' ellátásról. Gondolta az ember, ez elég is, hiszen még a jövőt is érintette többször az előadó. Ügy látszik, nem ismerte jól a klub tagjait, — akik általában százan vannak. Az előadás után ugyanis csak úgy záporoztak a kérdések, közte néhány szferény kérés is, amiben a korosztály — és nem sajátmaguk — óhaját foglalták össze. A több mint kétórás együttlét után a világ legtermészetesebb köszöntésével búcsúztak: Viszontlátásra! . S. /foroaMr néik^X] szás-eqészség Hűvös volt o reggel, az eső lába is lógott — a versenyzőket azonban nem tántorította el céljuktól. A tömegsportbizottság vasárnap reggelre hirdette meg Szolnokon a senior bajnokságot. Húsznál több versenyző állt a rajthoz, legtöbbjük nyugdíjas. A legfiatalabb versenyző 41, a legidősebb 69 éves volt. A majdnem nyugdíjasok és rég nyugdíjasok jeleskedtek az időeredményekben. Érthető volt az igyekezet, hiszen szeptember hatodikán Gyulán országos bajnokság lesz, amire Szolnok mindig elküldte versenyzőit. Képeink ezen a hűvös, borús vasárnap reggel a Damjanich uszodában készültek. Látható a női hátúszás rajtja, a mellúszás egy-egy pillanata. A tévedések elkerülése végett közöljük, hogy a képeken láthatók nem mindegyike nyugdíjas még — csupán életkoránál fogva jogosult a senior versenyen indulni... — Tarpai Zoltán fotói. A szolnoki Tabán legöregebb embere A kertek alól néz vissza a "Nap. Este van, nem késő még, de a Tabán 68. számú kis házban már eltette magát holnapra a gazda. Csodálkozva néz, aztán megörül, — Köszönteni, engem, hát nem felejtették még el az öreg- Bedét? Enyje no, rögtön öltözöm, nehogy azt mondják, beteg vagyok. Kicsit fáj ugyan a derekam, de mi az? Elvégre ez a születésnap a 97.! Bede István, a szolnoki Tabán legöregebb embere. Szívesen fogadja a köszöntőket, s bár a hallása kicsit rest már, felel a kérdésekre is. — Itt születtem, persze, hogy itt, a Tabánban. Nem ebben a házban, ez 1905-ben épült. Annak a régi szülőháznak az ablakát a Zagyva mosta. Aztán iskolába a Tisza partra jártam, az a legöregebb iskola. Tizenötéves koromban már Tokajig hajóztam, apámmal. De sokáig voltam hajós! Majd mondják a „felső-vízen”, lám, él még az öreg Bede, a vén hajós! Mindig víziember voltam, gyerekként a halászokkal dolgoztam, aztán a Születésnapi köszöntő hajó volt az életem. Szállítottam mindent. Még rizsföldekre is jártam, üzemanyagot vittem, aztán építkezésekhez rozsét, téglát. Hajós volt az apám, az öcsém. Tán azért maradtam meg ilyen sokáig, mert a természetben . éltem. Bede István a vízügyi igazgatóságtól vonult nyugdíjba, pontosan nem is tudja, mikor. Rég lehetett, mert utána évekig dolgozott Kunhegyesen — a Felső-víz elnevezése innen ered — a vízgépészeti vállalatnál. — Szeretnek, ismernek, ugye, hogy nem felejtettek el? — mondja, s tekintetével megcirógatja a köszöntőit. Papp László körzeti párttitkár és Urbán Szabó János népfronttitkár ajándékkal jött, a tanácstag, Kö- vesi László is megérkezett. Amikor a fényképezőgép is előkerül, az ünnepelt, a Tabán legöregebbje, teljesen boldog: — Nahát, ez csuda jó! Ha az újság is megmutat, majd örülnek a víziemberek, az öreg cimborák! Lám, ezt is megértem, szép emlék ez! S a búcsúzásnál bevallja: már a dereka se fáj annyira. —dede— Szép nyarunk volt... „Felejthetetlen emlékekkel lettünk gazdagabbak, elmondhatjuk: soha nem jártunk be akkora világot, nem láttánk annyi szépet és jót, mint ezen a nyáron.. .” Jászberényben az Egyesített Szociális Intézet idős gondozottjai emlékeznek ilyen elragadtatással az idei nyárra, az országjáró kirándulásokra, az „ismerkedő” látogatásokra, a Balaton-parti üdülésre. Maradandó, szép élményekben volt része annak a százas csoportnak, amely két autóbusszal a Dunakanyart járta be. Szomszédoltak is az idén a szociális intézet gondozottjai. Népes csoport látogatta „Jaj, csak terhetekre vagyok én nektek, jobb is lenne, ha már nem lennék”. „Nem élet ez már így, öregnek temetőben a helye” — mondogatják sokan. Valóban így van ez? Az évek számának szaporodása tényleg feleslegessé tenné az embert? Társadalmunk elöregedett — halljuk sokszor. Igaz. De máris a kérdés: ugyan hány aktív dolgozó kényszerülne otthoni munkára, ha nem lennének dolgos, türelmes nagymamák, akik lehetővé teszik, hogy a kismamák visszatérjenek munkahelyükre? Mennyi társadalmilag jobban hasznosítható erő terelődne kényszerpályákra, ha nem lennének segítőkész nagyszülők, akik támogatják gyermekeik családalapítását, otthonteremtését? Mi történne ha nem lenne ennyi aktív idős ember a fiatal családok hátterében ? Igaz, az öregség jelenthet hátrányt. Gyengül a lát4s, hallás, romlik kicsit a „motor”, lassul a mozgás. Sokszor mondják, hogy az idős ember kuporgató, spórolós, merev, nehéz bánni vele. Azt is halljuk, hogy fél a betegségektől, állandóan orvoshoz jár. Az idős ember kétségtelenül több idővel rendelkezik, többet tud foglalkozni magával, fokozódnak bizonyos betegségek előfordulási arányai. De az „ép testben ép lélek” szólás nagyon igaz ebben a korban is. A rendszeres mozgás, az elhízás elmeg a jászjákóhalmi öregek napközi otthonát. A résztvevők új ismerősökkel, és a barkácsoló öregek kiállításán szerzett tapasztalatokkal lettek gazdagabbak. Kiemelkedő eseménye volt a nyárnak a Balaton-parti közös kirándulás, és az Áb- rahám-hegyi kéthetes üdülés. Közös volt az üdülés is, hiszen az idén először a jászberényi 28 fős csoport magával vitt a jászladányi szociális . otthonból 16 idős embert, közöttük az otthon legügyesebb fafaragóját is. Az üdülés ideje alatt a közös csoport részére háromszor szerveztek egésznapos kirándulást. leni védekezés, az orvos által rendelt és csak szükséges mennyiségű gyógyszerek pontos szedése elősegíti az aktív állapotban maradást. De a mondás megfordítva is igaz, s ez a legfontosabb: ép lélek mellett tovább marad ép a test. A mindennapos munka, az ésszerű tevékenység, a kedvvel végzett alkotás — legyen az az élet bármely területén — a legfontosabb tényezője, lelki irányítója életünknek. Érthető, hogy a nyugdíjazás után ez az éltető elem megszűnik, s jön a természetest?) reakció: a íelesleges- ség-érzés. Ez ellen kell megküzdeni, s ez minden idős ember egyéni gondja, de társadalmi gond is. Társadalmunknak szüksége van a már nyugdíjasok aktív munkájára. Ezt mindenképpen ragadjuk meg, éljünk a lehetőséggel. Csökkentett tempóban, kisebb felelősségű területen, de maradjunk az élet vérkeringésében! Az öregség nem betegség. Természetes állapota az életnek. ha bizonyos ' betegségek előfordulása valamivel gyakoribb is. Testi erőnlétünket rendszeres mozgással, okos étrenddel, és minél kevesebb gyógyszerrel igyekezzünk minél tovább megőrizni. És maradjunk aktívak munkában. életben és a családban, de úgy, hogy bölcsen teret engedünk a fiatalok ambícióinak, így nem válunk konkurrdnciává, de csendben pótolhatatlanná. Dr. Z. T. Változó időjárás: Érzékenyebb a szervezet Az időjárás viszontagságaiból eredő egészségkárosodások hazánkban lényegesen ritkábbak és kevésbé súlyosak, mint a _szélsőséges éghajlatú vidékeken. Az egészséges szervezet többnyire jól tűri azokat a meteorológiai változásokat, amelyek hazánkra jellemzőek. Ennek ellenére jó ha tudjuk, hogyan alkalmazkodjon szervezetünk a párás, fülledt meleghez, vagy a hirtelen lehűlt időhöz. Tudatos cselekvéssel ugyanis megkönnyít- hetjük ezt az alkalmazkodást, megelőzhetjük a ki- sebb-nagyobb kellemetlenségeket. Legelőször a gyakorló orvostudományban, ezen belül is a gyermekgyógyászatban és sebészetben mutatkozott az erős időjárás-változás. A későbbiekben kitűnt, hogy bizonyos vonatkozásban a megbetegedési arányszám is összefüggésben van a frontátvonulásokkal ; s e jelenséghez kapcsolódnak az üzemi és közlekedési balesetek is. Szervezetünk alkalmazkodóképessége a korral csökken, így jó tudnunk, hogy ezeket a változásokat, az idősebb emberek fokozottabban megérzik. Időjárás-változáskor gyakoribbak az ízületi, légúti betegségek és a keringési szervek zavarai: Ezért külön szólunk az idei nyárutóról, melyet sokan nehezen viselünk el. Vannak azonban olyan általános szabályok, melyek megtartása mindannyiunknak segíthet, öltözködésünk nem szorul bővebb magyarázatra, hiszen a hirtelen lehűlt időjáráshoz kell alkalmazkodnunk, nem pedig a naptári nyárhoz. Így elkerülhetjük a meghűlést, a velejáró náthát és torok- gyulladást. Étkezzünk változatosan, szomjúságunkat pedig ne csak jégbehűtött italokkal próbáljuk oltani! Fogyasszunk több gyümölcsöt, gyümölcslevet! Ne feledjük el az étkezés utáni, vagy lefekvés előtti egészséges napi sétát, mozgást sem! Végül egy megszívlelendő javaslat; igyekezzünk elhagyni, vagy csökkenteni az ilyenkor többnyire fölöslegesen szedett nyugtátokat és egészségünk egyik legnagyobb mérgezőjét, a dohányzást. Az öregség az élet természetes állapota összeállította: Sóskúti Júlia