Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-04 / 207. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. SZEPTEMBER 4. Aki tudta, mit választ Szereti családi körben tölteni a barátságos, meleg hangulatú estéket. Az egésznapi rohanás, munka után az este marad meg a felesége és a két gyerek sjámára. Ha megmarad ... Mert sokszor éppen akkor jönnek érte, amikor a legjobban érzi magát otthon. Évekkel ezelőtt a gyerekek még megkérdezték, apu, miért kell neked elmenni ? Most már nem kérdezik, tudják. S talán a félbeszakított esték, az abbahagyott játék miatt jelentették ki, ők ugyan nem fognak az apa nyomdokaiba lépni. Pedig Kálmán Jenő családjában már „hagyomány” a BM- szolgálat, a rendőrségen dolgozott az édesapja, a bátyja is. Kálmán Jenő százados, a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályának vezetője. Huszonévesen kezdte a pályát nyomozó őrmesterként, a városi kapitányságon. Most harminchat éves. Reális gondolkodású ember. Nemcsak azért, mert a munkája is ezt kívánja. Ilyennek született; józannak, mérlegelőnek, higgadtnak. Körültekintő és tájékozott. Nem szeret úgy belevágni a dolgokba, hogy ne tudjon semmit róla. A pályát sem „vaktában” választotta. Édesapjától már hallhatott, tapasztalhatott eleget a rendőrségi munkáról s amikor húszévesen rendőrnek jelentkezett, akkor még a bátyja mesélt tapasztalatairól. Húsz-» évesen az embert még sokféle illúzió, kalandos elképzelés tévesztheti meg, de Kajmán Jenő tudta, hová jön, mit vállal. Amikor nyomozó őrmesterként elkezdte, nem a tévé- és mozifilmek detektívhőseit tekintette példaképnek. A nyomozók köré sok legendát, kalandos történetet sző az emberek képzelete és a sok krimifilm. Ö tudta, hogy a legendák igazak is, meg nem is. Az emberek csak á sikereket látják, a mögötte levő aprómunkát nem. Nem a kalandokat kereste. A nyomozó feladata más, rekonstruálni, hogy mi történhetett, ki követhette el. Nem esett bele a „magányos nyomozó” csapdájába, nemcsak elfogadta, hogy kollektívában kell dolgoznia de szereti is a munkatársa^. Ha beszél a feladatokról, mindig 'többesszámban teszi. „Fárasztó a munkánk. Egy háromnapos hajtásban akár száz-százötven embert is kihallgatunk”. Itt, mint még sok más munkahelyen, csak a többiekkel együtt boldogulhat az ember. Egymás segítése, az egymásra utaltság a legfontosabb törvényünk. A százados azt tartja, hogy a cél, a feladat érdekében minden önös érdeket, elképzelést félre kell' rakni. Nem tépelődő típus, de sokat töpreng. Olykor-olykor hazaviszi magával a feszültséget. Valami, amin még gondolkozni kell, benng marad munka után is. Nem hangsúlyozza a felelősséget, de átérzi. Minden mozzanat, minden mondat fontos lehet, semmit sem lehet figyelmen kívül hagyni, mert emberek életéről, sorsáról van szó. S igaz, hogy a legfőbb feladat, kideríteni, ki volt a ettes, de nagyon óvatosan kell bánni az emberekkel, hiszem még belegondolni is rossz, mi történik, ha a gyanúsított ártatlan . .. Egy elhibázott lépéssel tönkre lehet tenni egy embert. Az emberek nagy része nehezen tud szabadulni az? előítéletektől, az első benyomásoktól. A százados megtanulta a tárgyilagosságot. A tettes bárki lehet, a börtönből szabadult éppúgy, mint aki büntetlen előéletű. Ez a tárgyilagosság majdnem azonos a „mindenkire gyanakszom” alapállással. Pedig Kálmán Jenő nem szereti a gyanakvást, a bizalmatlanságot. Munkatársaival, barátaival közvetlen a viszonya. Azokkal az emberekkel azonban, akikkel egy bűntény kapcsán ismerkedik meg, nehéz jó kapcsolatot teremteni. Egyrészt azért, mert rövid idő alatt sok embert hallgatnak ki. Másrészt, mert a tanúk olykor elhallgatnak valamit vagy nehezen beszélnek. De a látszat időnként csal. Az, akire leginkább gyanakszanak, esetleg ártatlan. A százados ezért nagyon nagy jelentőséget tulajdonít a tényeknek, a tapasztalatoknak. A nyomozó legyen pszichológus is — vallja. — Legyenek megérzései, de soha nem hagyhatja figyelmen kívül a tényeket. Ezért is jó, hogy kollektívában dolgoznak. A mások véleményén keresztül az ember mérheti önmaga igazát, tévedését. Nem lehet valaki jó nyomozó tapasztalat nélkül. A tapasztalatszerzéshez pedig idő kell. Mégpedig ugyan azon a munkahelyen, városban eltöltött évek. Kálmán Jenő tizenhat éve dolgozik a „bűnügyeseknél”. Nemcsak a munkához hűséges, Szolnokhoz is. A tizenhat évből csupán néhányat töltött másutt, amikor Mezőtúrra helyezték. Szigorú, de emberséges. Amikor például Mezőtúron dolgozott, egyik éjszaka egy bolti betörőt fogott el. „Jó ismerőse” volt, a betörés előtt pár nappal engedték szabadon. Kálmán százados csak ennyit moncfbtt: „Ejnye, Ferikém, hát megint így találkozunk, pedig két nappal ezelőtt ígérte meg, hogy soha többé...” Amikor arról kérdezem, miért épp ezt a szakmát választotta, és mi a szép ebben a munkában, nem válaszol azonnal. Gondolkodik? Nem, inkább megfelelő mondatokat keresgél, pontos akar lenni most is. Nem szereti a nagy szavakat. Szerinte az a legfontosabb, hogy mindenki megtalálja a maga örömét a munkájában, mert csak így lesz igazán haszna neki is, meg a társadalomnak is. Szívvel-lélekkel kell csinálni ezt is, épp úgy, mint a többi munkát. Törekedni kell a jó eredményekre, arra, hogy az ember napról napra bizonyítsa önmaga előtt is a szaktudását. Az önigazolásnak ez a mindennapi „megerősítése” is hozzájárul ahhoz, hogy az ember ne jusson el a meguná- sig. A nyomozók „erős lelkű” emberek, hozzáedződtek a véres látványokhoz. De megszokni nem lehet — mondja Kálmán Jenő — csak beleszokni valahogy. Nagyon megrázzák azok az esetek, amelyeknek gyerek az áldozata. Amikor elhívják otthonról, soha nem tudja, mennyi időre megy el. Talán két órára, talán három napra. De azért mindig úgy búcsúzik a családjától: Mindjárt visszajövök. Mert optimista ember is. Ha egy kis szabad ideje marad, szívesen olvas újságot, könyveket. Leginkább olyan történeteket, amelyek valóságosak. Krimit sohasem vesz a kezébe, mert irreálisnak, kiagyaltnak tartja a smtorikat, amilyenek csak elvétve fordulhatnak elő a mindennapi életben. Paulina Éva Nagy érdeklődés mellett tart nyitva a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ első emeleti társalgójában az eszperantó könyv- és plakátkiállitás. A tárlaton F^jszi Károly könyvgyűjtő anyagából láthat válogatást a közönség. A bemutatott eszperantó nyelvű prospektusok, plakátok, folyóiratok, könyvek a világnyelv magyarországi népszerűsödésének, terjedésének útját szemlélteti. Ä kiállítást szeptember 10-ig láthatják az érdeklődők Gátőr családok Kecses szárú virágok hajtják fejüket, a lugas nehéz fürtöket érlel a ház előtt. Kisborjú ácsorog a gondosan körülkerített hátsó udvaron, nem is egy. A gazda térdig sáros csizmában, munkaruhában jön elő. — Magda István gátőr jelentkezem, elnézést kérek, rendbehozom magam. Csinos lány tessékel a szép, kora reggel is gondos rendről árulkodó tiszta szobába. Míg apja előkerül, elmondja, államigazgatási főiskolán .tanul, a jövő héten megy visz- sza Pestre. A vezsenyh faluvégen, az első — vagy az utolsó — ház a gátőr otthona. Munkahelye is, mert van a 1001/5-ös gátőrháznál minden: szertár, tele védelmi anyaggal, rengeteg zsákkal, szerszámmal, gyönyörűen eligazított, nagy munkához szükséges holmikkal. Hanem most béke van a védvonalon, csendes a folyó, a gátőr ilyenkor elég ha havonta, kéthetente bejárja a maga részét. Elég az így is, biciklivel vagy gyalogosan 16 kilométer ... — Örököltem ezt a munkát, örököltem a gátőrházat, bér ez már nem olyan szerény, mint a nagyapám idején volt. A Magda családban már az ősök is gátőrök voltak. Az utód, a 48 éves mostani, őriz is egy régesrégi, az ezernyolc- százas évek végén nyomtatott könyvecskét. A gátőrök feladatai is benne vannak, meg* az akkori, cibakházi ár- vízmentesítő társulat szabályai. Nem adja ki a házból, azt mondja, neki mindennél többet ér, ez az öregapja hagyománya. Hagytak persze az ősök mást is. Munkát, munkaszeretetek s hallatlan fegyelmet. Valószínűleg a családi nevelés volt annak idején jó ajánlólevél, s gátőr gyerekéből így lehetett ugyancsak gátőr. A fényes parkettán perzsaszőnyeg simul az ember lába alá " Magda István otthonában. Hanem a sarokban még áll a búbos, s meg is fér a modern bútorok, a televízió között. Igaz, nem használják már, falára sok mázas tányért raktak az asszonyok. A gazda szétnéz, s büszkén mondja: — Ez kérem, ez már a civilizáció. A gátőrházba 1972- ben villanyt vezettek, előtte meg egy évvel ártézikutat fú- ratott a vízügy az udvarba! Tudja, valamikor kilométereket mentem ivóvízért, s az akkoriban azért is volt igen fárasztó, mert míg a gyerekek kicsik voltak, a túlparton. Rákóczifalván Voltam gátőr. Onnét a falu központja. az Iskola hat és fél kilométerre esett. Ezért aztán a Tiszán át, a hátamon. a nyakamban, ladikon mikor hogy, Vezsenyre hordtam a lányt iskolába. így közelebb volt. Nem félek én akkor se, ha beáll a jég. Négy-öt centiméteres jégen egy ember már átmehet, csak tűrnie kell. hogy alatta recseg-ro- pog az „út”. A villanyos .ló ivóvizes őrhá/bnn széper megél a gátőrcsalád. A fizetség kicsi, nem sokkal több. mint 'háromezer forint havonta Magda István járandósága. Csakhogy pár hónapja a gátőrféleségek is a vízügy munkásai. Magdáné is — készenléti szolgálatot tart a mindig csergő telefón mellett, takarítja a szertárt, segít rendet tartani a nagy te- lenen. Magda István egyszerűbben mondja: — Mi mostmár egymásért felelünk. Ugye, ha járom a vonalat, az asszony mindenért felelős. Magdáné végignéz a virágos udvaron, s elmutat a veteményes kertig: — A paprikától a mákig itt mindent megtermelünk, ami konyhára kell. Az állatokkal is bajlódunk, most három tehenet fejünk, két borjút nevelünk, s van malac, aprólék is. — Nem ám azért, mert kapzsiak vagyunk. Mi azt is megtanultuk az ősöktől, hogy a ház addig a miénk, amíg nem nyugdíjaznak. így vettük át mi is, így adjuk tovább majd a szolgálati lakást. A sok évtizedes munka eredményéül áll már a házunk Rákóczifalván, ahol meghúzzuk magunkat, ha vége a szolgálatnak ... • • • Gyönyörű almáskertek között fut az autó. Aztán elfogynak a terméstől roskadozó gyümölcsfák, tábla mutatja, merre van Ó-Balla. Csakhogy mi nem fordulunk arra. Megyünk tovább, az új- ballai részen, egészen az utolsó házig. Óriás góré magasodik, gondosan glédába állított méteres fasuhángokkal megrakva. A fedett szín alatt két öregember dolgozik. Lábán szoros kötéssel asszony áll mellettük. — Elment a férjem, valamit intézni kell neki a mezőtúri szakaszmérnökségen. Azért kerüljön beljebb. Ez a gátőrház valamivel régibb a vezsenyinél. Szép nagy konyhájában éppen elkészült az ebéd, remekbesült túrós, lekváros palacsinta sorakozik a tányérokon. Boda Imréné gátőrfeleség, a Kö- zéptiszavidéki Vízügyi Igazgatóság kisegítő alkalmazottja, meg is kínálja a vándort jó szívvel. Ritkán jár ;rre vendég, mind a négy gyerekünk kiröpült már, most készülök majd az egyik látogatására. Pedig én már nehezen mozdulok, a sok munka tönkretette a lábamat, s mire — három év még — nyugdíjas lesz a férjem, lassan sokat el is hagyunk már a régi dologból. Már nincs tehenünk, pár hízó, aprójószág csak a gondom. Dehát négy gyereket fel kellett nevelni, négy gyereknek megélhetést adó szakmát kellett biztosítani. És ugye. majd költöznünk is kell nemsokára. Török- szentmiklóson megvan már a lakás. Van egy kis ócska Trabant is, de az nekem nagy könnyebbség, mert nagyon messze a világ ... A fájós lábú asszony ritkán jár a városba. Még élelemért is a férjét kell riogatni. Már. ami nincs meg a ház körül. ' — Nagyon szeretjük a gyöngyöst, van is belőle any- nyi, hogy a gyerekeknek is jut. Már nem adok el jószágot. a malacokat is meghagyjuk most magunknak, a családnak. Boda Imréék Tiszaroffon, meg itt az újballai részen töltötték el a fiatalságukat. — Az első gyerekem a rof- fi gátőrházban született, a következő kettő már ebben, csak a legkisebbel vittek szülőotthonba — emlékezik, de máris a jelenre gondol Bo- dáné. —, Jöjjön, megmutatom. mi a munkám! Az udvaron hosszan el- nyújtózó épületben van ag iroda, s szállás is. Nyolc vaságy sorakozik egy teremben, az iroda oldalában is kettő. — Ha jön a nagyvíz, itt hálnak meg a védekezők. Takarítani kell egész évben, s rendben tartani ezt is, nemcsak a raktárt. Látja, most két nyugdíjas dolgozik udvari munkán, de ha baj van, vannak itt rengetegen! A férjem meg az ő szülei is így éltek, s talán könnyebb lesz majd a városban, de minket idefűz minden ... Az udvaron igy szál gyom, egy felesleges -fűszál sincs. Pintér Jánosné nevet: — Mit csináljak, ha nem tűröm! Dolgozom is annyit, de annyit, hogy szinte egybeszakadnak a napok! A gyönyörű porta bejáratánál tábla hirdeti, ez aszan- dai gátőrház, itt lakik, innen jár messzi utakra a gátbiztos, Pintér János. — Ilyen gyönyörű udvart, ilyen gondozott kertet, ilyen gazdag gyümölcsfákat . én még életemben nem láttam! — Akkor elhiszi, hogy tavaly tavasszal ez a gátőrház nyerte el az összes közül a tisztasági verseny első helyezését? Hogyne hinném? Pedig a hátsó részt csak később járom végig ... Pintér János nagyapja 1904-től, apja 1939-től, jómaga 1964-től látja el a felelősséggel járó gátőrbiztosi posztot. Ez pedig nem kevés, mert a 7-es szakaszon tíz gátőr, három csatornaőr munkájának irányítása, ellenőrzése, s 65 kilométeres védelmi szakasz az övé. Többnyire motorkerékpáron járja be a területet. A felesége 1979 óta kisegítő, s így mindkettőjüknek postás hozza a fizetést. A férjé háromezernél több, a felségé ezeregyszáz forint. Az ő fiatalságuk, életük se különbözik a többitől, állatokat tartottak mindig, s a kertjük gazdag termést hoz — sok munkával. A hátsó traktusban óriáspaprika erősödik a fólia melegében, a rövidre nőtt körtefák hatalmas gyümölcsöket cipelnek ágaikon. Pintérné most földieper telepítésén töri a fejét. Az már az unokák öröme lesz, hiszen a két fiú rég házas már. — Mindkettő a vízügynél dolgozik. — Pintér János erre nagyon büszke. — Az egyik a folyamosoknál, a másik a gépjavítóknál, autó- moforszerelő, de vízügyes! Meg kellene kérdezni, békeidőben. amikor nem a gáton él éjjel-nappal az ember, mi a dolguk. Kérdezni se kell, sorolják: Mi a gátőr? felvigyázó, munkavezető, őr, — de ugyanúgy piktor, kőműves. raktáros-szertáros, segédmunkás. gyalogmunkás, telefonügyeletes. Majd’ elfelejtettem. Valamennyi gátőrházban sokszor hallottam a telefoncsörgést. — Mert egy vonalon vagyunk végig, s hívják sűrűn a gátőrházak személyzetét — magyarázzák el. s végigkísérnek a fák. virágok szegélyezte hosszú úton, a kapuig. Ott jut eszembe, mondta Ve/senyen Magda István, gyerekfejjel együtt tanult Pintér Jánossal. Ahogy az iskolából kimaradtak, gátőrtanfolyamra küldte őket az apjuk. Rég volt. Pintér János napszítta arcán is barázdákat szántott már az idő. Vajon a helyükre, a gátőrházakba kik követik őket? Velük ér véget a gátőrcsaládok története? Sóskúti Júlia
