Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-25 / 225. szám

1982. SZEPTEMBER 25. Irodalom» művészet 9 Lakatos István: Felejteni Még visszataszítasz egyszer a magányba, óh, lesz-e akkor velem valaki? Szád ívét félek elfelejteni, leomlanék, az lenne annak ára. S ha nem leszel már, óh te százszor drága, mily poklokba fog sorsom ejteni? Szép szemed félek elfelejteni, mert ellepne éveim árvasága. Ha feledném, jéghegyek némasága, nagy, mozdulatlan tavak hallgatása, lenne életem holtak szemei... Nem volna több nyomod porszemnyi, bárha lennél már csak virágok tarkasága: szerelmed félek elfelejteni. Az év legszebb verséért járó Gr aves-díjjal idén I.akatos Istvánt tüntették ki. Versét ebből az alkalomból közöljük. óbáló puttonyokat! Bornak udvarolás” lám mt'R föl. hogy mit jelent egy .szőlősgazdának, ha elveri a szőlő­jét a jég. Állt szótlanul az öregapám: ka­bátja ujjúval sűrűn törölgette még sűrűbben alácsorduló könnyeit, miközben én önfeledten csörget­tem a tőkék fészekalján összegyűli babszem nagyságú jegeket. Láttam aztán olyan gazdát is. aki sorról-sorra lehajolt, hogy megcsókolhassa a zöld levelek mö­gé rejtőző, duzzadó fürtöket. Láttam Szűr Gergő elnehezült kezében a villámként forgolódó oltókést. Hallottam seregély-csapatok ir­tózatos lármáját, amint „megszáll­ják” a földet. Hallottam a kerep­lők hiábavaló cserregését. a riasz­tólövések tompa puffanásait. Szüretelő lányok-asszonyok. ked­ves énekét is hallottam, s hallot­tam a szőlőprés finom-kis roppa­násait. A hajszálvékonyan csurra- nó aranyzöld és bíborvörös mustra szálló első darázs Haldoklását is láttam. Lakatra vert. árva pincék, prés­házak mellett vitt el az utam. s vitt tovább hókucsmás madár- ijesztők és dülöngélő karók között. Álmomban venyigetűz pattogása mellett elgémberedett ujjaimat melengettem, Kénlapocskák csí­pős illatát éreztem orromban, és láttam apró-kék lángjait. Megint üzenet érkezett Bada­csonyból: elvárnak az idei szüret­re is. Képzeletemben a présház előtt, ujjait a teli hébérre kapcsolva, megjelenik a nyugdíjas Györkös bácsi, és hófehér üstöké fölött én is Szigliget felé tekingetek: druk­kolva, hogy az ég csatornái né nyíljanak meg legalább három napig. Amíg le nem „vetkeztet­tük" az utolsó keménycsecsű tőke- menyecskét is. Hiába is dicsérném a termést, ő csöndre intene. Az igazi szőlősgaz­da nem szokta velkiabálni, igaz. el­titkolni sem tudja, hogy milyen lesz az „idei szüret!” Most még egy csupa kongás és bongás lehet ■a pince mélye. De bizonyára meg- simogattatott már valamennyi hor­dó első és hátsó feneke. Szemrevé- teleztetett: szájdonga. hasdonga, bütü és abroncs egyaránt. A gazda felesége már kisikál­hatta a gulyásnak való bográcsot is. a tepertős pogácsa még ráér. Üres zsompor kerestetik mandu­lának. diónak. Lassan-lassan elfá- sodik a kocsány ... addig is ge­rinc-próbáló súlyos puttonyokról, a Balaton fölött remegő könnyű párákról álmodom. Dicsértessenek a tökikék, kár­mentők. hébérck. rafiafonatok, metszőkések. A rézgálic. Az ivó- csanak. a miskakancsó, a pereces kulacs, a facsobolyó. Csalikorsók, butellák. Nemespenész, pincegyer­tya és daráló. Gerendás prés. ko­sos prés. kanca prés. Puttonyok, puttonyok és emberi kezek Sop­rontól Tokajig. Villánytól Kecske­métig, Badacsonytól Egerig. Szek- szárdtóh Mólig, Pannonhalmán át a Somlóig: testvérei, barátai a bornak! Hogy jövőre is lehessen koccin­tás keresztelőn. koccintás halotti toron.! Pátkai Tivadar ban, hogy egy fiatal színészt vala­kihez hasonlítanak. Arcra, küllem­re. beállítottságra, játékstílusra stb...., rendszerint valamelyik nagy pályatársával (lehet külföldi is) rokonítják. Ez bizonyos szem­pontból nem roSsz, hiszen az így induló hím- vagy nőnemű színész­nek már akad egy „felmenője” a szakmában, akinek fényéből rá is villanhat néhány sugár. De mi történik akkor, ha az ifiú színész nem valamelyik nagy elődjére, ha­nem egy nagy költőre hasonlít? Mit lehet kezdeni egy ilyen fizi - muskával a pályán? Tóföldi sokszor féltette magának ezt a kérdést, már főiskolás évei­ben is. Hiszen ott vált előtte nyil­vánvalóvá az a tény, hogy ő nem akárkinek a fizikális alteregója. Igen. ő az, aki . .. pontosan olyan feje van . . . olyan nagy bánatos szemei . . . kreol arca .. . Fantasz­tikus ! — Megdöbbentő hasonlóság — csodálta egyik tanára —, neked csak az ő verseit kellene monda­nod ... Missziót teljesítenél ez­zel .. Tólöldit megzavarta ez a hason­lóság. amelyet naponta többször is tudatosítottak benne, hol szóval, hol csak egy kíváncsi tekintettel. A nagy költő — tartsuk meg in- kognitóját és nevezzük Ida Andor­nak (talán lesznek, akik így is ki­találják) — már régóta fogalom, meghatározó jelenség a magyar li- teratúrában, tehát nem akárki És akkor egy kezdő színész, ő. Tó­földi, veszi magának a bátorságot, hogy rá hasonlít. Ö a fiatal Ida Andor — színészjelöltként. Mi mást tehetett volna.' mint hogy eleinte élvezte ezt az ingyen kapott kegyet. Különösen Ida-ra­jongó bölcsészlányok körében ara­tott vele sikert, de élemedelt korú „széplelkek" is szívesen vették kö­zeledését. Mi tagadás, 'Tóföldi ki is használta ezt. Szerelmi ügyek­ben mintegy „helyettesítette” a mestert, aki nyilván megbocsátó derűvel nézhette ezt a Parnasz- szusról. hiszen életében — többek között — „a csókok terjedelmé­nek" is vallotta magát. A nőknél kamatozott ez a ha­sonlóság. de nem úgy a színészek és főleg a rendezők között. A fil­mesekről, tévésekről nem is be­szélve. Sokszor úgy érezte Tóföldi, mintha maszkot viselne. Eg.v le- szedhetetlep Ida-maszkot, amely eleve meghatározó mások szemé­ben. Mintha ő állandóan csak Ida szerepét játszana, és ahhoz, hogy más szerepet is kapjon, előbb le kéne szedni ezt a maszkot. Addig dörgölni benzinnel, amíg teljesen eltűnik, és így kellőképpen tucat­tá homályosítva ű is beleolvadhat­na a színészek nagy közösségébe. Csakhogy ezt a maszkot nem le­hetett ledörgölni, így Tóföldi to­vább viselte megadással. Lassan megszokta, hogy a filmekhez, té­véhez másokat hívnak, ő egysze­rűen .nem jön számításba. '— Sajnos — sajnálkozott egy filmrendező sör mellett — téged ez a hasonlóság hidegre telt.. . Ez a helyzet, öregem . . . Ha szóba kerülsz, rögtön az Ida-fejedre gon­dolunk. és akkor .. . Ugye. békí­tőd ... ? — Nem látom be — dühöngött Tóföldi — nem bélyegezhettek meg örökre. . . Hívjatok bajuszos figurára, szakállasra, pakompar- tosra ... Tegyetek fel szőke paró­kát, bibircsókot, szemüveget, gáz­álarcot, mit tudom én . .. Mi az, hogy Ida-fejem van . .. ? Egy jó maszkmester eltűntetheti — Talán — mondta a filmes —, de neked a lényed is Idás ... — A lényem? — Igen. És ne tagadd, te sokszor rá is játszol erre. — Ez nem igaz. Már a fejemet se merem a tenyerembe dönteni, mert rögtön elindul a sustorgás, hogy Idát alakítom . . . Tóföldi, va­gyok, semmi egyéb. — Lehetséges, de sokan, akik nem kedvelik Idát, vele azonosíta­nak. Ida gőgös volt, és te sem mondhatod magad szerénynek . . . Ahogy mégy, ahogy köszönsz, ahogy nézel . . . Egy pillantásoddal is sérteni tudsz . . . Szóval, bará­tom, ez az egész már nagyon ösz- szekeveredett . . . — Te is így érzed ... ? — Nem is tudom... Néha csak­ugyan igazságtalannak tartom ... De tudod mit. ha egyszer Idáról csinálok filmet, akkor majd veled játszatom el a főszerepet. Ezek után nem csoda, ha Tóföl­di már eleve gyanakvással érke­zett Mezőcsalánosra. Ha teheti, előzőleg kicserélteti a fejét egy színésziesebbre. gumiarcúra, amely minden szerephez jól használható. De mivel erre semmi lehetősége nem volt, így vitte magával oda is a megszokottat. És már csak só- hajos beletörődéssel vette tudomá­sul, amikor a helyi lapban „Az Ida-arcú színész'’ címmel írlak ró­la riportot. — Ne haragudj — mondta az újságíró —, de ez a rendkívüli ha­sonlóság .. . kísérteties! Mondták már? — Most. hallom először — ha­zudta Tölöldi. — Biztos vagy ben­ne .. . ? — Na ne viccelj! Ezek az álmos, nagy szemek, ez a szénlekete haj . . . Te. mondd, nein azon a tá­jon születtél? — Nem: Egy országgal idébb. — Megfoghatatlan. Ha nézlek, zavarban vagyok, mintha magával az ifjú Idával beszélgetnék... Mindenesetre fogjunk kezet még- eg.yszer. Tudod, sosem lehet, tud­ni .. . Es neked elárulhatom, hogy verseket is írok .. A ci kk hatására egy kot cg leve­let kapott Tóföldi. Akadt olyan lány, aki versel írt hozzá, és akadt olyan is, aki Ida kötetét küldte el dedikálásra. És természetesen vol­tak. akik a személyes találkozást áhítottak, és ilyen esetben egy jó­vérű, fiatal színész nem képes el­lenállni. — Én Idám — hörögte egy el­omló, nagy fekete nő ölelés köz­ben. — Szoríts még jobban ma­gadhoz... Égess semmivé, te láng­lelkű géniusz, te isten, te ... te ... Tóföldi megpróbálta semmivé égetni, és közben arra gondolt, hogy majd csak megőszül egyszer ö is. És nagy kalandja lila Andor­ral végképp emlékké ködük, az if­júságával együtt. Tóth-Máté Miklós Takáts Gyula: Éles pávakékbe Hosszú árnyék vág a dombra, Vállamon mintha jegenye volna, tartom kis présházak fölött. Domború lapján rajzolja a zöld. Ilyen az ősz ... Poharam ívét arany körökben lövi szét a bor és éles pávakékbe áll körül a világ-vége kéménnyel, híddal és rajtuk át meg is mutatja másik oldalát csillaggal s újra másik háttal. Azon is árnyék jegenyefákklH. Bókkon Gábor: Az S-l temető Macskák vakon indulnak szél felé Mária hajában fönnakadnak a csillagok FAjöttem — mondja a pléh­krisztus ég felé görbült arcán bíztató mosollyal Késő uram — válaszolnak a fák — késő. a feledés szögeit nem tudod legyőzni S az éjszaka gyolcsát vissza­térítik a repedt testre Avar-csend vigyáz Benke László: Barbár Csillagon F.zen a barbár csillagon az élet közügy. Megtarthatom? A hiányt reménnyel pótolhatom? De mi a remény? Téren és időn átvérzö képzelet? S mi a jövő? Világűrben forgó sírhalom.’ — Bocsássatok meg egymás­nak, emberek! Tó földi valakihez hasonlít Nem ritka eset a színházi világ­ttsszeállitnUa: Rékasy Ildikó Irodalmi oldalpárunk képeit Révész Napsugár rajzaiból válogattuk

Next

/
Thumbnails
Contents