Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-24 / 224. szám

1982. SZEPTEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP X 3 Az Aprítógépgyárról és a „megértésről9 ’ Szavak és forintok napról a másikra, előzetes megbeszélés, nélkül helyez­ték át. TuJán tiltakozott- vólna, de nem letteJ — be­látta: katonának bevonult, társát valahogyan pótolni kell. Ö az „emberi szót” hiányolta, a korábban mű­vezetőként. dolgozó techno­lógusnak. Kucsa Bélának, azonban (mint az apritó- gépg.váriak töbségének. hi­szen minden áthelyezést ko­moly „agitáció” előz meg) ilyen gondja sem volt. Szí­vesen tért vissza régi beosz­tásába. megromlott egészsé­ge ellenére is szívesen vál­lalta a műszakba járást. Né­hány hónapig! Régen megérte, és ma? Mert •» az tagadhatatlan, hpgy a vándorélet senkinek nincs ínyére. Csak kénysze­rű megoldásként fogadják el. Aki szakmunkásként -kezdte a műhelyben és to­vábbtanult, régen is, most is végzettségének megfelelő munkahelyre vágyik. Mű­szaki alkalmazottként leg­többjük anyagilag is meg­találta számítását. Ma se­gítenek, de csak azért, mert tudják, .éneikül a vállalat, végeredményben ők maguk is rosszul járnának. Min­denki a helyzet „normali­zálódását” várja. — Tudom, mert szakmun­kásként kezdett egy mérnök, badarság lenne azt várni tő­le, hogy bármikor szívesen álljon újra a munkapad meliié — gondclllkodolít ej Izsó Gyula ' igazgatóhelyet­tes. — Pazarlás is lenne az efféle kötetlenség. Az azon­ban egyáltalán nem norma- ■lis, hogy valaki évek óta megszokott gépéhez ragasz­kodjon, hogy csak ha baj van, „segítségként” llegyen hajlandó mozdulni... Persze nemcsak a dolgozók hibáz­tathatok, nemcsak az egyé­ni „hozzáállással” ván baj. A vállalat ösztönzési- rend­szere még ma is a korábbi piaci állapotokat tükrözi. Meósként például sok ki­váló szakmunkás dolgozik az Aprítógépgyárban. Ami­kor ők hűtlenek lettek szak­májukhoz, méitlegeÜUík, anyagilag megéri-e változ­tatniuk. Megérte, " hiszen amikor jól állt a vállalat az igen fontos munkát vég­ző minőségi ellenőrök meg­fizetésére is volt elegendő pénz. Vagy egy másik pél­dát mondok. Minden üzem­ben a legkiválóbbak közül választják a téemkásokat. Jól is keresnek. Talán annyit nem kapnák, mint műszak­ba járva, termelési felada­tot megoldva, de az egy műszak kényelmét is bekal­kulálva tetemes vastagságú fizetési borítékuk. De mi van olyankor — mint most nálunk — amikor az a teg- Eontosabb. hogy minél gyor­sabban, minél többet ter­meljen a gyár? Mivel tud­juk a jó szakembereket a vállalatnak bevételt hozó munkákhoz visszacsábítani ? Csak meggyőzéssel! Ez azonban nem sokáig ható érv, ha képtelenek vagyunk az áldozatokat megfizetni. Márpedig most ez a hely­zet! A bérezési arányokon ma nincs miből egyik nap­ról a másikra változtatni, pedig a munkaterületek, a különböző műhelyek fontos­sága alaposan megválto­zott... Csak a törzsgárda magjától várhatjuk el a megértést. — Sajnos, munkaügyi tá­maszunk sincs — folytatta az igazgató. Fehérvári Ru­dolf. — Egy-egy munkakör betöltésére kötünk szerző­dést, más feladat megoldá­sára kötelezni a dolgozót így csak három hónapra le­het. önként meg miért vál­lalnák tovább például a műszakba járás terhét? An­nak a több pénz sem szá­mít, aiki egyszer már lemon­dott róla! Azt, hogy a vál­lalat végeredményben a sa­ját megélhetésünk múlik az áldozaton — szerencsére! — ma még csak „jóslatokból” tudjuk. V. Sz. 3. megélni ebben a gépgyár­ban. Vannak visszatérő fel­adatok az üzemben (ilyen a. szénőrlőmalmok készíté­se), egv-egy munka elvégzé­se után azonban az előzőtől lényegesen különböző meg­bízást kapnak az emberek. Univerzális specialisták pácsot. de régi jókedvem nem hagyott el, és-azt mon­dom most is, az ember — ha sújtja is a -sors — na hagyja el magát. Akad még mindig olyan régi jó bará­tom, aki — ha izgalmasnak ígérkezik a futballmérkőzés — a kocsim mögé áll, és el­tol a pályáig. Visszafelé pe­dig kilessüik, s ha az asz- szony nincs az udvaron, meg se állunk a presszóig! Ott kihoz két korsó sört, és amíg elszopogatjuk a folyé­kony (kenyeret, elbeszélge­tünk a régi időkről, amikor ő is. meg ón is fiatalok vol­tunk, és gyalogszenrel be- csatangoltuk a környéket. A jászberényi Aprítógép­gyár nevezetes arról, hogy munkásainak szaktudása igen magas színvonalú, Nem is lehet ez másképp, hiszen a lakatosok és forgácsolók nem szériamunkákon dol­goznak. egyetlen müve.1 er is­meretével nem tudnának KONFERENCIA SZEGEDEN Számítógépes irányítás a vasútnál Vasúti áruszállítás számi- dezőpályaudvari rendszer tógépes irányítás és táv- adatfeldolgozó rendszerének bevezetésével (kapcsolatos eredményekről és feladatok­ról rendeztek országos (kon­ferenciát tegnap Szegeden a Technika Házában több mint 150 vasúti, számítástechni­kai és közlekedéskutatással foglalkozó szakember rész­vételével. Mint a tanácsko­záson elmondták, a vagon- paík jobb kihasználását elő­segítő számítógépes irányí­tás bevezetésének előkészü­letei a MÁV-nál az 1970-es évek közepén kezdődött. Ki­dolgozták a „Vasút üzem­irányításának fejlesztése” című kutatási-fejlesztési programot, amelynek nyo­mán megindultak ^ olyan fontos fejlesztési munkák, mint a határforgalmi infor­mációs rendszer, a záhonyi átrakó körzet információs rendszere, valamint a ren­ki alaki fása. Az országban elsőként 1.976-ban a szegedi MÁV igazgatóság területén kezd­ték meg kísérleti jelleggel a határállomási kocsiadatok operatív feldolgozását. 1980 októberében a kelebiai ha­tárállomásra telepített mik­roszámítógép a határ menti információs rendszer felada­tainak ellátása mellett le­hetőséget teuepitett a helyi üzemi folyamatok ellenőrzé­sére is. így gépi úton ké­szülnek el a vasúti kocsiki- mutatások, az indulj teher­vonatok terhelési összegzé­sei. A jövő évben Békéscsa­bára telepítenek egy mini számítógépet, és még az idén Szegedre egy csopor­tos adatrögzítő berendezést. Ezek segítségével lényegesen könnyebbé válik a Vasúti dolgozók munkája, javul az adatok pontossága és csök­ken a (kocsik állásideje. Hz újítók támogatására Iparjogvédelmi szaktanácsadó szolgálat Iparjogvédelmi szakta­nácsadó szolgálat létrehozá­sáról határozott a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület Szolnok megyei Szervezeté­nek vezetősége. A MTESZ Tófenék úti székházában kéthetenként fogadják az .úy'tókíd,, felthilálókat vagy a téma iránt érdeklődőket, és eligazítást adnak szak­mai. jogi kérdésekben, illet­ve meghatározzák, hol le­het egy-egy vitás ügyben érdemben eljárni. A szolgálat egyik legfon­tosabb célja a vitás ügyek mielőbbi rendezésének elő­mozdítása, az ezzel kapcso­latos jogszabályok megis­mertetése, a népgazdasági- lag hasznos ötletek gyors bevezetése. Ez annál is in­kább fontos, mivel az éven­te alkalmazásra kerülő újí­tások 150 millió forint kö­rüli gazdasági eredménnyel járnak. A FÉKON Ruházati Vállalat kisújszállási üzemében férfiingeket és női blúzokat varrnak belföldre és tőkés exportra. Az üzem évi termelési értékének mintegy háromnegyed részét a nyugati export, illetve bérmunka teszi ki Az országban egyedül az Alföldi Téglaipari Vál­lalat karcagi téglagyárában gyártanak gipszke­rámia válaszfalgjemckgt. Használatuk beépítés­kor nem igényel vakolást és- pucolást, évente 70 ezer négyzetmétert készítenek belőle. Képünkön: szállításra előkészíiett - váias/falelem-csomagok Az ember ne hagyja el magát — Nem a szójáték kedvé­ért mondom, ez a valóság: munkásaink egy speciális munkaterület univerzális mesterei. A horizontúi esz­tergán dolgozó nem lepőd­het meg. ha bármilyen, a gépen elvégezhető, feladatot kap. És megoldja.. . Ma­napság azonban egyre keve­sebbnek. bizonyul ez a fajta sokoldalúság. Az igazi az lenne, ha a forgácsoló érte­ne a szerkezeti lakatos- munkához és hegeszteni is kitűnően tudna. De hol va­gyunk mi ettől!?... — fa­kad ki (kissé talán elkese­redetten Fehérvári Rudolf, a vállalat igazgatója. A vállalat vezetőinek rpa- napság van okuk a bosszan- kodásra. Az ; Aprítógépgyár- ban arra mindig lehetett számítani, hogy ha hónapo­kig 15 marós és 8 hegesztő kellett á zavartalan munká­hoz, a következő időszak megrendeléseinek teljesítése a szakmai összetételnek ép­pen a fordított arányát kö­vetelte meg. Addig nem volt baj, amíg két-három évvel az ^esedékes szállítási határ- dök előtt tudni lehetett, mikor, minek kell elkészül­nie. Volt idő beosztani, ,,ap­ródoniként’.’ elvégezni a munkát. >— Mostanra azonban tel­jesen megváltozott a hely­zetünk — beszél a máról Izsó Gyula műszaki igazga­tóhelyettes. — A ^rendelés- állomiány jó ha másfél évre elegendő, ami (hónapokig készülő egyedi berendezé­sek esetében) szinte azt je­lenti. hogy a tervek elké­szülte után azonnal meg kell kezdeni, és minél előbb be kell fejezni a kivitele­zést. Nincs idő taktikázás­ra Márpedig ilyenkor — hi­szen félévenként a . dolgo­zóknak egv kis részét is 'képtelenség „lecserélni” — a meglevő emberekkel kell a gondokon enyhíteni. .Ponto­sabban kellene: • — Óriási hibának tartom, hogy Magyarországon túlsá­gosan specializálódott á szakmunkásképzés — ele­mezte a helyzetüket Fehér­vári ’ Rudolf. — Régen a la­katos jól hegesztett, értett a forgácsoláshoz és termé­szetesen mestere volt a le­mezekkel végzett munká­nak. Ma a fiatalok eszter­gályosnak vagy hegesztő­nek tanulnak... Ezen nem tudunk a gyárkapun belül sem változtatni, gondjaink azonban ennél is bonyolul­tabbak. A forgácsolók pél­dául több gép kezeléséhez értenek, mégis ha a meg­szokott meílől egy másik berendezéshez osztjuk be őket, igen elégedetlenek. Hiába (tudják, hogy munká­jukra most az új helyen van szükség, a dolgozók többsége 'csak ideiglenesen („amig jobb megoldást nem találnak”) vállalkozik a se­gítségre. Pedig a helyvál­toztatásnak természetesnek és rendszeresnek kellene lenni, nálunk a dolgozók tudását csak így hasznosít­hatnánk ■ igazán ésszerűen. Teljes bér —80 százalékért Tavaly és az idén több e x po rtügy j ete b ,i t*s u 11 meg a gyárnak, mert a partne­rek visszaléptek az üzlet­től. A kiesés pótlására szin­te mindent el kellett fogad­ni. nem válogathattak a megrendelések között. Ha a vezetőik ilyen körülmények között, azt mérlegelve, hogy például a szereidében dol­gozók képtelenek több fel­adatot megoldani, a laka­tosmunkák helyett 1 inkább egy más üzemet terhelő szerződés megkötésére (töre­kednének. . valószínűleg nem- jutna (pénzhez, a vállalat. Csak egy megoldás van: a túlterhelt m unka terüle tekre máshonnan kell az ottani feladatok megoldásához értő embereket küldeni. Még ak­kor is muszáj ezt a mód­szert választani, ha az át- hölyezetteknek az új mun­kában nincs elég jártassá­guk, rutintalanul kezdetben mindannyiuknak igen nehéz helytállni. Hogy mennyire nehéz? Ottjártunkkor az Aprítógép- gyá.r húsz munkása ‘öltötte felmondási idejét, távozá­sukat mindannyian a gya­kori áthelyezésekkel indo­kolták. Pedig a vállalat ve­zetői igyekeznek körültekin­tően intézni az „átirányítá­sokat”, senkiire nem bíznak teljesen ismeretlen felada­tot; a gyakorlatlanság miatt sem éri anyagi kár az új helyre kerülőket. Az új be­osztásiban szokásos norma 80 százalékát elérve például már 100 százalékos fizetést, kapnak, és aki erre se ké­pes (bár ekkor a munika- helyváltozitatás haszna kér­déses), annak előző keresete átlagát rejti, a hó végi bo­ríték. Akik belátják, hogy a vál­lalat ma csak így élhet meg, azok nemigen elégedetlen­kednek a „változatosság” miatt. A tmk-s létére for- gácsollóüzemben dolgozó Mó­ricz Györgynek például „csak” az nem tetszett, hogy — „kivételesen!” — egyik Hetven esztendős. Leg­kedvesebb „cimborája”, a jókedv. Ha elválnak, azt is csak néhány órára teszik, vasárnaponként, amikor Pusztamonostoron futball­meccs van, és a pályára bandukoló régi komák be­köszönnék a kerítésen át. Olyankor jókedve is velük megy, csak ő marad ott az udvaron, háromkerekű ko­csiján, amihez béna (lábai és erejüket vesztő kezei kö­tik. Néhány óra múlva azon­ban újból elvonul a fél fa­lu a háza-előtt, velük együtt cimborája, a jókedv is visz- szatér, pláne, ha győzött a monostori csapat. Somogyi Jánost 1928-ban fogta kézen édesapja ,és vitte Pusztamonostorról Hatvanba inasnak az egyik cipészmesterhez. A gazdál­kodó apának tíz gyereke volt — öt fiú meg öt lány — otthon tartotta őket, mert a földtúró családban mindenkinek jutott a mun­kából. Csak őt, a vékony dongájú Jancsit — aiki két­éves korában paralízissel bajlódott — szánta köny- nyebb munkára. — Így lettem suszterinas. 1931-ben szabadultam, mint segéd hat, évig dolgoztam Hatvanban, aztán, visszajöt­tem Pusztamonostorra. Le­tettem a mestervizsgát, és '1938-ban kiváltottam az ipart. Megnősültem, négy gyerekünk született, nálunk is felesen i— két fiú meg két lány — közben belép­tem a cipész szövetkezetbe, ott is ledolgoztam huszonöt esztendőt. Már azt hittem, sínen vágyók, amikor jött a baj. Bicsaklani kezdett a lábam, először az egyik, az­tán a másik, majd megbé­nult mind a kettő. Beszo­Fél évszázad a kaptafa mellett rultarn a háromkerekű ko­csiba, itt ülök huszonnyolc esztendeje, mostanában reggel, ha felébredek bele­tesznek, este meg innen raknak az ágyba. Mennyire keserített el a rokkantságom ? Nem hagy­tam. hogy földhöz vágjon. Hiszen a régi kuncsaftok to­vábbra is hozták a javítani valót, én megcsináltam, amit megrendeltek nálam, mert éreztem, hogy a falunak szüksége van a munkámra. Természetesen, nekem is szükségem volt — még van — arra a kis mellékesre, hiszen a rokkantsági nyug­díjjal nem nagyon tömik meg a bugyelláirisomat. Mi változott azóta, hogy a há- romkerekűn gurulok? Sem­mi. meg minden. Folytatom a cipészmesterséget, igaz nem rámás' csizmát készí­tek, de sarkalok, foltozok,* rárakom a flekket az el- csámpásodott lábbelire, er­re mostanában is szükség van. Persze sok minden megváltozott. Látja ezt a kiskertet, azelőtt, ha „pi­hentettem” a kaptafát, leg­szebb óráimat töltöttem benne. Most egy szalmaszá­lat se tudok keresztbe rak­ni. Eleinte az asszony szor­goskodott, de már ő se bír­ja. a köszvény vette le a lá­báról. — Nem szeretném, ha most azt gondolná, högy egy „megsavanyodott’ em­ber panaszkodik itt magá­nak. igaz, a lábaim tönk­rementek, a kezem is néhe- zen markolja már a kala­Illés Antal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents