Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-18 / 219. szám

1982. SZEPTEMBER 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Válogatnak, csomagolnak a Aki ezekben a hetekben Sza­bolcsban jár, az országutakon min­denütt almáslá­dákkal megrakott teherau­tókkal találkozik. Ilyenkor, ősszel, Szabolcsban minden az alma körül forog. Amikor elhatároztam, hogy a szabolcsi alma nyomába szegődöm, tudtam és hittem valamit erről a gyümölcs­ről. Tudtam, hogy gyönyörű piros, hogy kívánatos, hogy jóízű, "hogy sehol az ország­ban nem találni párját. Hittem, hogy nemzeti ér­ték, hogy tőke, amellyel még jobban kéne gazdálkodni, amelyből még többet kéne piacra vinni kül- és belföl­dön egyaránt. Hittem, hogy a szabolcsi alma —, a sza­bolcsi arany. A Demecscr és Vidéke Áfész kemecsei telephelyén tizenöt-tizenhat asszony vá­logatja az almát. Háztartás­beliek, ' ősszel idénymunkát vállalnak több éve már. Azt mondják, havonta három­négyezer forintot lehet ke­resni a válogatással, csoma­golással. A csomagolásnak külön fortélya van: a láda aljára, tetejére gyapottal bé­lelt sorok közé „szimpla” pa­pír kerül. A telephelyen a falu ház­táji gazdaságainak termését veszik át. Kovács Miklós felvásárló, az elmúlt évi tapasztalatokról beszél. — Tavaly 110 vagon al­mát vásároltunk fel, ebből 60—65 vagon lett az export. — Mennyi várható az idén? — Száztizenhét kistermelő kb. 150 vagon almát fog beszállítani. Az iroda falán fekete táb­lán a felvásárlási árak: az első osztályú alma kilóját 7 forint 40 fillérért veszik át. ‘ — Tavaly is ennyit fizet­tek érte. Az árak emelked­nek, de az alma felvásárlási ára nem akar emelkedni. — Elégedetlenkedik Lencsés Miklós, aki éppen most ho­zatott be ezer láda almát á telepre. — Higgye el, hogy egész héten alig aludtam valamit. A múlt hét kedd­jén kezdtük el szedni, egy hétig ott volt a ládákban a fa alatt. Az emberben örök­ké benne van az idegesség, átveszik, nem veszik? Most elhozattam ezer ládával, de még 15—20 mázsa ottma­radt a kertben. Minden lá­da alma 10 forintomba ke­rül, mire elhozom ide. És akkor még nem számoltam a permetezést, a metszést, a munkát. Mi, a kistermelők, nem csomagolhatjuk, nem válogathatjuk az almát, csak leszedhetjük. Aztán minden mázsáért 20 forintot fizetünk 20 forint válogatási díjat, minden ládáért 3 forint használati díjat. Higgye el, lassan tiszta ráfizetés lesz termeszteni. Én is azon gon­dolkozom, hogy nekirhegyek a ‘ lánctalpassal a kertnek, kidöntöm mind a fákat. Mások tettek már így. Aztán Az alma gond és bosszú­ság — kevés öröm, kevés ha­szon. De ha már ott van a fa a kertben, nem tudom el­nézni, hogy elrohad, hát le­szedem. De az az igazság, hogy az alma egy része nem kell már senkinek. Túlter­melünk — szögezte le rövi­den az egyik kistermelő. A szabolcsi országutakon almaládával megrakott te­herautók tartanak Tuzsér felé. A kertekben unatko­zó diákok egymást hajigál- ják a piroshéjú gyümölccsel. Sárba gurul, vízbe fullad, kemény ládák alján kopog és ütődik, amikor öntik. Be­csomagolva, elszállításra várva áll a letakart pony­vák alatt a szabadban ... Kinek kell ez a sok szabol­csi alma? Az országutak mentén, a drótkerítések szorításából is kibújva, akár az utakra is kihajolva diadalmasan kí­nálják ágaikon —' mint nyi­tott tenyéren — szivfájdító- an szép, a hosszú, napos őszön ízesre-zamatosra érett termésüket a szabolcsi alma­fák. Szöveg: Paulina Éva Alma... a fa alatt? Nem, itt éppen a vágón alatt Fotó: T. Katona László Szép alma, jó alma — elégedett a szovjet átvevő éves történelemszakos hall­gatói nem lelkesednek ezért a munkáért. — Nincs hozzá túl sok kedvünk — vallják be őszin­tén. — Egy mázsáért 23 fo­rintot fizetnek. Tavaly tíz nap alatt kerestünk vagy öt­száz forintot... Néhány nap után meg lehet unni az egé­szet ... Az egyik főiskolai tanárnő mondta el, hogy nincs, ami buzdítaná a diákokat. A legtöbbnek jól keresnek a szülei, van zsebpénzük. A nagy szavak pedig ... esetleg a munka erkölcsi értéke .., ezzel sajnos nem nagyon le­het hatni rájuk. Komár István az állami gazdaság főkertésze nemcsak a diákok munkájával elége­detlen : — Több, mint ötszáz hek­táron terem nálunk alma. Az idén kb. 800 vagonnyi ke­rül le a fákról. Úgy szá­moljuk, hogy a 80 százalé­ka mehet exportra. Naponta hat-hét szovjet vagont tud­nánk megrakni, de csak hár- mat-négyet kapunk. Az el­múlt héten csomagoltunk, válogattunk is, most abba­hagytuk, mért több ezer lá­da exportra csomagolt alma áll a hűtőházban és a kert­ben ... Akadozik az átvé­tel... . — Meddig állhat a sza­badban a csomagolt alma, hogy ne romoljon a minő­sége? — Néhány napig... Lehet, hogy aztán újra kell válo­gatni ... és eddig feleslege­sen dolgoztunk. — Évente mennyi a nyere­ségük ? — Négy-ötonillió forint.... Több mint ötszáz hektá­ron! A Hungarofruct Zöldség- gyümölcs Külkereskedelmi Szövetkezeti Vállalat tuzsé- ri hűtőháza előtt sorban áll­nak a teherautók, a kamio­nok. Évente mintegy 300 ezer tonna almát pakolunk át az autókból, a vasúti kocsik­ból a szovjet vagonokba. Bereczki Zoltán, a hűtő­ház vezetője: — A szabolcsi almaexport nagy része a Szovjetunióba megy. Rendelnek belőle a finnek és a nyugatnémetek. — A termelők, az állami gazdaságok panaszkodnak, hogy kevés a vagon, a ker­tekben ott áll a leszedett al­ma. — A piaci igényekhez kell alkalmazkodnunk. A külföldi piacokra időre, pontosan, a megrendelt mennyiséget kell szállítani. Sem előbb, sem később. Sem többet, sem kevesebbet. Csak a pontos­sággal lehet megtartani ke­reskedelmi partnereinket. Tuzséron naponta kétszáz­kétszázötven szovjet vagont pakolhatunk meg almával. (Egy szovjet vagonba 22 ezer tonna gyümölcs fér be, két­szer annyi, mint a magyar vagonba.) A Szabolcs megyei Tanács V. B. mezőgazdasági osztá­lyán Zékány László forgal­mazási főelőadóval beszél­tem. — A megyében évente 62 ezer vagon alma terem. En­nek az ötven-hatvan száza­lékát tudjuk eladni külföl­dön., Belföldön 500 vagon fogy el étkezési célra. — A szabolcsi almát hiába keresi a vevő az ország töb­bi megyéjének piacain. Pe­dig biztosan szívesen vennék az emberek. Minden megyében termesz­tenek almát. És a saját terü­letükön először a saját al­májukat adják el. (A szolno­ki piacon most 13—15 fo­rintért adják az alma kiló­ját, a nyíregyházi piacon hat-hét forintért lehet kap­ni.) Az utóbbi időben, a Nyír­ségben elszaporodtak az almáskertek. Míg 1971—75 között évente 34 ezer vagon termett a megyében, ma már 62 ezer vagon! Nagyobb a kínálat, mint a kereslet... — Mi a megoldás? — kérdezem a főelőadót. — Csökkenteni a meny- nyiséget... Az öregedő fá­kat fokozatosan kivágni, és mást ültetni- vetni a helyük­re ... — Az almafákat igen rossz minőségű talajba ültették. Megterem-e más ezeken a földeken ? — Na>gy részük olyan gyenge homokra van tele­pítve, amely 1—6 százalékos humusztartalommal rendel­kezik. Ezen a talajon más aligha terem meg. A jobb minőségű homokra le­het például csonthéjas ter­mést hozó fákat ültetni. A félvásárlók szeretnék „széthúzni” az almaszüret idejét, szeptember elejétől október közepéig, végig. A termelők csak akkor hajt­ják le esténként nyugodtan a fejüket, ha már elszállítot­ták a termést, és nem kell félni a fagytól, a dértől, az alma tömeges hullásától, a túléréstől... technikumot is elvégezte, hogy szakszerűen tudja gon­dozni a kertet. Nyolc-tíz ember — férfi­ak, nők, fiatalok, idősebbek — szedik a vödrökbe és vá­logatják, csomagolják az al­mát. — 'Besegítenek a gyereke­ink is. — magyarázza az asszony. — Napszámosokat is fogadunk, huszonöt forint órabérért. Sóstóhegyen az áfész veszi át tőlünk az al­mát csomagolva, exportké­szen. A fiamnak és a lá­nyomnak is van egy-egy kertje, tavaly a család négy­öt vagon gyümölcsöt adott exportra. A gazdaságból nem hiány­zanak a gépek sem, trakto­rok, permetező, körborona. Kavalec Mihály november­ben kezdi a fákat metszeni, és áprilisban fejezi be a munkát. Egyedül metszi a négyszáz fát, ezt nem bízza másra. Évente kb. kétszázezer fo­rint a hasznuk — mondja a Kavalec-lány. — A szüle­im ebből élnek, az egész évük rámegy az almára, sőt édesapámnak immár az egész élete ... Szerintem, aki be­csületesen dolgozik, annak haszna van az almából, nem kára. A Kemecsei Állami Gaz­daság nyírbogdányi" üzem­egységében, Hegedűskertben más látvány fogad, mint az imént, a tanyán. A ládák, az almák és az almafák között nehéz eligazodni. Diákok szüretelnek, a fák alja tele almával, még a sorok közé is jut bőven. A nyíregyházi tanárképző főiskola másod­kemecsei asszonyok Egész héten nem aludtam — Lencsés Miklós vetek majd valamit a helyé­re, mondjuk dohányt, az jobban megéri... A kukoricatáblák között kacskaringós földút vezet a Kavalec-tanyára. Tanyára? Ez nem tanya, hanem min­tagazdaság. Szemet gyönyörködtető, szabályos sorokban ápolt, egészséges almafák, rogyásig tele gyümölccsel. A fák alatt, s az úton sehol egy szál gaz, dudva, a véletlenül lepotyo­gott almák nem a földön ro­hadnak, ládákba szedték va­lamennyit. Mintha nem is a földön járna az ember, úgy érzi magát ebben az álom­szép gazdaságban, ahol min­den valószerűtlenül tökéle­tes.- — Húsz évvel ezelőtt vet­tük a tanyát —, emlékezik Kavalec Mihályné. — Akkor még üres terület volt itt. A férjem négyszáz almafát te­lepített, azóta ez az életünk, ö még a mezőgazdasági , A szabolcsi almának nincs pária A Kavalec-mintagazdaság Diákok segítenek ízlik az alma . a tanárképzős diáklánynak

Next

/
Thumbnails
Contents