Szolnok Megyei Néplap, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-22 / 196. szám
Sikeres találkozás a világűrben Szolnokon a tiszaligcti stadionban szombaton befejeződött a XXXI. Falusi spartakiád országos döntője (Részletes tudósítás a 7. oldalon) Jó időben, jó hangulatban flz alkotmányt ünnepelte az ország Ópusztaszeren Óvári Miklós, Kőszegen Horváth István mondott beszédet Tisztavatás, színpompás vízi és iépiparádé Budapesten Vidám ünnepségek megyeszerte Öt űrhajós dolgozik a Szaljut 7-en Csak igen későn, pénteken hajnalban tértek nyugovóra a Szojuz—T—7 űrhajósai. Előbb még ellenőrizték, hogy megfelelő-e az űrhajó szigetelése, kipróbálták, megfelelően működnek-e a fedélzeti rendszerek, és vég- rehajtoták a Szaljut—7 űrállomás megközelítéséhez szükséges első pályamódosításokat. Leonyíd Popov, Szvetlána Szavickája és Alekszandr Szerebrov a kijelölt feladatokat pontosan hajtotta végre. Az űrhajósok közérzete jó, szervezetük különösebb nehézség nélkül alkalmazkodik a súlytalanság körülményeihez. A tudósok nagy érdeklődéssel várják a világ második űrhajósnőjének közérzetéről, egészségi állapotáról szóló beszámolókat. Mint Vlagyimir Satalov altábornagy, az űrhajósegység parancsnoka a Szojuz—T—7 rajtja előtti sajtóértekezleten kijelentette, elérkezett az idő, amikor már nők is gyakrabban indulhatnak űrutazásra A legújabb típusú űrállomás 100 köbméternyi életteret biztosít az űrhajósoknak, kényelmi berendezései fejlettek. Erre szükség is van. mert a háromszemélyes Szojuz—T típusú űrhajók a „hivatásos” űrhajósokon, a parancsnokon és a fedélzeti mérnökön kívül egy-egy szaktudóst (biológust, orvost, csillagászt, fizikust) is képesek szállítani — ezek között pedig sok. szakmailag kiválóan felkészült nő van. A csütörtökön útnak indult űrhármas és a tartalék legénység felkészülése is bizonyította, hogy több vonatkozásban kedvező hatással jár, ha a nőket is gyakrabban bevonják az űrrepülésbe. Mint Georgij Beregovoj altábornagy, az űrhajósok kiképzőközpontjának vezetője elmondta, a vegyes legénység tagjai között sokkal szívélyesebb a viszony, nagyobb az összetartás. Péntek este óta ismét öt főnyi legénység dolgozik a Szaljut—7 űrállomás fedélzetén. A Szojuz—T—7 űrhajót moszkvai idő szerint 22 óra 32 perckor kapcsolták össze a Szaljut—7—Szojuz— T—5 űrkomplexummal. Miután Leonyid Popov, Alekszandr Szerebrov és Szvetlána Szavickaja végrehajtotta az űrállomás utoléréséhez szükséges pályamódosításokat, az irányítást az automatikus vezérlőrendszernek adták át. A berendezések folyamatosan ellenőrizték az űrhajó és az űrállomás egymáshoz viszonyított helyzetét, a mérési adatokat összevetették a Szaljut—7 fedélzeti számítógépébe táplált matematikai megközelítési programmal, s ha szükség volt rá, pálya- korrekciót hajtottak végre. Bár az űrhajósok végig készen álltak rá. hogy ha kell kézi irányításra térjenek át, beavatkozásukra nem volt szükség, a gépek megbízhatóan látták el feladatukat. A sikeres összekapcsolás után még három óra telt el a különböző mérésekkel, a kapcsolat szilárdságának ellenőrzésével, majd a földi irányítóközpont megadta az engedélyt az űrhajó és az űrállomás közötti átjáró kinyitására. Anatolij Berezo- voj és Valentyin Lebegyev, aki éppen augusztus 20-án töltötte századik napját a világűrben, a Szaljuit—7 „kü• Kellemes nyári időben, országszerte nagy tömegeket vonzottak az augusztus 20-i ünnepségek. Az ópusztaszeri nagygyűlésen Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a kőszegi nagygyűlésen pedig Horváth István belügyminiszter mondott ünnepi beszédet. Tiszteket avattak Budapesten az Országház előtt, az avatáson részt vett Méhes Lajos, a Politikai Bizottság tagja, ipari miniszter, beszédet Czinege Lajos honvédelmi miniszter mondott. Ezután légi és vízi parádéban, este pedig tűzijátékban gyönyörködhettek a főváros lakói. Szolnok megyében az alkotmány napja alkalmából a megyeszékhelyen nép- művészeti kirakodóvásár, Jászberényben szintén vásár, több községben munkás-paraszt találkozó, nemzetközi megemlékezés és sok-sok vidámságot hozó műsor várta az ünneplőket. Ópusztaszeren Minden százaléknyi növekedésért keményen meg kell dolgozni Pénteken az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban tartották meg a Csongrád megyei dolgozók központi alkotmánynapi ünnepségét. Az egésznapos ünnepség nyitányaként az emlékpark díszkapujának csarnokában Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes avatta fel Tóth Valéria szobrászművész monumentális, bronzba öntött alkotását. A dombormű jelenetei az új kenyér köszöntésének gondolatát szimbolizálják, a Tisza táján élő emberek munkáját örökítik meg. Ezt követően nagygyűlést tartottak az emlékpark központjában. A Himnusz hangjai. s Nagy Istvánnak, a Hazafias Népfront Csongrád megyei Bizottsága elnökének megnyitó szavai után Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára emelkedett szólásra. — Ezen a napon, az új kenyér betakarításának ünnepén köszöntjük az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek dolgozóit, s mindazokat, akik a felvásárlásban és a szállításban elősegítették, hogy raktárban legyen az ország kenyere — mondotta. — Alkotmányunk 1949-ben megállapította, hogy a Magyar Népköztársaság a dolgozó nép állama. Milyen egyszerűnek és milyen természetesnek hangzik ma már ez a mondat. De bármennyire is természetes ez ma már, nem feledhetjük, hogy hazánk azért válhatott a dolgozó nép államává, mert népünk jól tudott élni az 1945- ben beköszöntött szabadsággal. Kiderült, hogy nemcsak a szocializmus ellenségeivel kell megküzdeni, hanem saját gyengeségeinkkel, hibáinkkal; és kiderült, hogy hosszú, 'kitartó, fáradságos munkát igényel egy egész nép felemelése a szocializmushoz méltó élet- és kulturális színvonalra. Megtanultuk, hogy az építőmunka feladatainak megoldása során minden százaléknyi növekedésért keményen meg kell dolgozni. Megtanultuk, hogy vágyainkat nem szabad ösz- szetéveszteni a valósággal. Felismertük, hogy az emberek gondolkodásmódja nem közmegegyezés. Mindaz, amit e fogalom takar, az elmúlt negyedszázad nagy közös vívmánya, minden eredményesen megoldott feladat kiinduló pontja, s jövőbeli sikereinknek legfőbb záloga. E szó tartalmát úgy lehetne meghatározni, hogy hazánkban — miután a nagy osztályütközések kora lezárult, bebizonyosodott, hogy a széthúzás nem valamiféle „turáni átok”, hanem a kizsákmányoláson alapuló társadalom terméke volt — népünk Kőszeg Alkotmányunk törvénybeiktatásának évfordulóján ünnepi nagygyűlést tartottak Kőszegen, s ez alkalommal avatták határőrvárossá a települést. Péntek délelőtt, a zászlódíszbe öltözött kisvárosban ezrek gyűltek össze a Jurisics téren, ahol a Himnusz elhangzása után Horváth István belügyminiszter mondott ünnepi beszédet. — Hazánkban a szocialisma jó egyetértésben dolgozik a legfontosabb nemzeti célok eléréséért, a béke megvédéséért és a társadalmi fel- emelkedésért. — Meggyőződésem az, hogy a fő kérdésekben kialakult jó egyetértés, a közmegegyezés lehetővé teszi a bonyolultabb feladatok megoldását is. S utódaink — visszatekintve ezekre az évekre — azt fogják megállapítani, hogy azok a nemzedékek, amelyek az 1980-as években éltek, dolgoztak, küzdöttek s olykor küszködtek is, megtettek minden tőlük telhetőt. Legjobb tudásuk szerint meg- cselekedték, amit megkövetelt tőlük a haza, a nép. Ezt követően Seres Gyula, a makói Kossuth Tsz elnöke adta át a Központi Bizottság titkárának az új búza lisztjéből készült kenyeret. A nagygyűlés a Szózat hangjaival fejeződött be. ta előrehaladásról szóló szüntelen párbeszéd, a megvalósítás módozatairól folyó alkotó vitákban alakul és fejlődik a szocialista nemzeti egység — hangsúlyozta. Drá- g-> és nagy értéke szocialista rendszerünknek az a kölcsönös bizalom, amely az 1956- os ellenforradalmat követően a legutóbbi negyed században a párt és a nép között létrejött és megerősödött. követi azonnal és automatikusan a társadalmi, gazdasági viszonyok változásait. Övári Miklós politikai, gazdasági kérdéseket elemezve szólt hazánk mai helyzetéről, közös feladatainkról, majd így folytatta: — A közelmúltban Kádár elvtárstól hallottunk egy ritkán használt, de találó kifejezést, amely így hangzott: alkotó vitákban fejlődik a nemzeti egység A továbbiakban rámutatott, hogy az ország lakói és az idelátogatók az általános társadalmi stabilitáson nyugvó szilárd közrendben- és köz- biztonságban élhetnek, dolgozhatnak és pihennek, majd aláhúzta: — A társadalom alapvető érdekeit minden körülmények között és mindenkivel szemben megvédj ük. Szocialista hatalmi rendszerünk a jobb közösségi együttműködés érdekében elsősorban a meggyőzésre, normáink önkéntes követésére épít, de ha kell — a szocializmus általános értékeire, a hmaniz- musra, a kollektivizmusra és az egyének garantált jogaira tekintettel — a kikényszerítés eszközeivel is élve, a jövőben is betölti rendeltetését. A további felemelkedésünk fontos feltétele és eszköze a szocialista demokrácia fejlesztése. Ez rendszerünk lényegi elefne, fejlesztése elveinkből fakadó kötelesség, de jól tudjuk, még nagy utat kell bejárnunk, hogy az eszméink szerinti állapotok uralkodjanak ebben. Éppen ezért sem a nemzetközi helyzet rosszabbodása, sem belső gazdasági nehézségeink közepette nem mondhatunk le e területen sem a jövőt hordozó céljainkból — hangsúlyozta Horváth István. Az ünnepség keretében adta át a belügyminiszter Prei- ninger Ferencnek, a városi tanács elnökének a Határőrváros címről tanúskodó oklevelet. (Folytatás a 3. oldalon) A Szojuz T—7 űrhajó legénysége: Leonyid Popov parancsnok, Alekszandr Szerebrov fedélzeti mérnök és Szvetlána Szavickája űrhajós-kutató, a világűr második űrhajósnője (Telefotó — KS) Ára:1.40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXXIII. évf. 196. sz. 1982. augusztus 22., vasárnapA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA (Folytatás a 2. oldalon)