Szolnok Megyei Néplap, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-20 / 195. szám
A megyei tanács díjasai Éjjel szántanak, a hétvégén kerítést építenek 9" A hétközepi eső nem okozott fennakadást az időszerű munkákban a Héki Állami Gazdaság mezőhéki kerületében, az ott dolgozóknak már nincs halaszthatatlan tennivalójuk. Ez jórészt annak a negyven tagú szocialista kollektívának is köszönhető, amelyik az 1968. évi megalakuláskor így jegyezte be a teljes nevét a brigádnaplóba: Lenin komplex gépesített növénytermesztési brigád. Vezetőjüknek. Rojkó Istvánnak nem kellett elővennie a napi jelentéseket, fejből sorolta, hogy mi mindent végeztek el aratás óta. — Kazlaztuk, báláztuk a kétezer tonna szalmát, a 800 hektárnyi learatott búzaföldre kiszórtuk a műtrágyát, feltárcsáztuk a tarlót. Ezenkívül félezer hektáron elvégeztük a nyári szántást, ugyanakkora területre kiszórtuk a szervestrágyát. A brigádvezető kézenfekvő magyarázatot adott a kérdésre, hogy mitől komplex a 3500 hektáros kerületben dolgozó kilenc brigád legrégebbike. — Valamennyi, a növény- . termesztésben nélkülözhetetlen szakmát képviselik a brigádtagok. ErőgépvezetSk, növényvédők, öntözőmunkások és munkagépkezelők dolgozunk együtt, lassan másfél évtizede. Valamennyi szántóföldi növényt, hogy divatos szóval éljek, mi menedzselünk egész évben, a vetéstől a betakarításig — Soha nem sajnáltuk a hétvégi szabadnapokat, és nem esett, nehezünkre az éjszakai műszak, ha azon múlott, hogy idejében és jó minőségben el tudjuk végezni a növényvédelmi, a nö- « vényápolási munkákat —sorolta Gere Sándor, a brigád egyik traktorosa. — Az utóbbi két hétben például többedmagammal éjjel-nappal szórtuk a szervestrágyát, és négy Rába Steigerrel huszonnégy órás műszakban szántottunk. Megéri a hajtás, mert ha sikerül teljesítenünk a hárommillió forint árbevétel-növelésre tett vállalásainkat, akkor az egyúttal a kerület nyereségtervének 10 százalékos túlteljesítését is jelenti majd. A brigádban dolgozó öntözők munkacsapatvezetője, Rimóczi János szervezi a kollektíva társadalmi munkáit. Hihetetlen, hogy a hétvégi munkák, az éjjel-nappali'műszakok mellett mi mindenre futotta még a negyven állami gazdasági dolgozó idejéből, erejéből. — Munkaidőn túl vállaltuk 300 hektár cukorrépa kézi kapálását, így még gyommentesebben tudtuk tartani a táblákat. Tornyi Gyula brigádtagunknak a házépítésben segítettünk. A kengyeli általános iskolában pedig még az aratási nagy munkák előtt elkészítettünk 38 méter betonaljazatú vaskerítést. Persze nem csak növénytermesztési meg társadalmi munkából áll a brigádélet. Augusztus elején jónéhányan oda voltunk kirándulni Egerben, és Szilvásváradon. Most, augusztus 20-án a brigád másik fele kirándul, megnézik a hortobágyi hidi vásárt. A hármas ünnep egyik napját az itthonma- radók közül is többen együtt töltik majd, ahogy a brigádvezető elmondta, újabb társadalmi munkával. — Befejezzük a Kengyelen készített kerítés festését, mert az ünnep után megint nagy hajtás lesz. A hónap utolsó napjaiban megkezdjük szedni a cukorrépát és mihelyt lehet törjük a kukoricát. Az utóbbival különösen igyekeznünk kell majd, mert búzát vetünk még az őszön a takarmánynövény helyére. A brigádtagok egyrésze pedig indul a gépével a gazdaság al- csiszigeti és kunszentmártoni földjeire. Mert az is a komplexitásunkhoz tartozik, hogy a nagyobb munkákat, mint például a trágyaszórást, a silózást, az egész gazdaság területén a Lenin brigád végzi. A megyei tanács nagydíját kapták. A reggelenkénti eligazításokon nem sok dolga akad a brigádvezetőnek: mindig mindenki pontosan tudja mi az aznapi teendő a földeken Karcagra, vagy Jászberénybe mindig hazamegy őszinte öröm az arcán, Úgy mondja: — Boldog vagyok. Talán szerencsés is. Nekem mindig olyan volt a munkám, amit szerettem. És olyanok a munkatársaim, az elvtársaim, akikkel jó volt, most is jó együtt dolgozni! Talán azért is így van ez, mert mindig választott vezető voltam. Szentesi László, a Fogyasztási Szövetkezetek Szolnok megyei Szövetségének elnöke nem szívesen beszél magáról. Azt vallja, egy * ember csak egy, ha száz, meg ezer hasonló szándékú nincs vele egy akaraton, tehet az a világ leg- különbje!... Azért sóhajt, ■ amikor a szülővárost, Karcagot említem. Onnan indult, nagyon fiatalon, negyvenötben, ifjúsági vezetőként. Nem sokkal múlt húsz éves, amikor tanácstitkárrá választatták a Nagykunság szívében. Aztán 1953-ban Karcag tanácselnöke lett, s a téesz szervezés idején már a pártbizottság titkára. Akkor szóltak érte, megválasztották a helybeli Béke Téesz elnökének. — Tulajdonképpen mindig a mezőgazdasághoz, a szövetkezéshez kötődtem. Talán az elsők között táb- lásítottunk mi Karcagon. 1948-ban én is ott mértem a földeket a többi egykori nincstelennel. Szegényemberek földje volt a kunsági mindig. Hogyne tudná egy kilencgyerekes kubikos legidősebb fia. Aki tízéves korában apja mellett cselédnek állt, mert a gazda csak úgy adta meg az 50 kiló búzát. Szerencsére volt egy jó tanító, aki azt mondta: — Vidd fiam a könyveket, aztán tanulj, és levizsgáztatlak ! — Kitűnően vizsgázott, s ez később erőt adott egészen a mezőgazda- sági üzemmérnöki diplomáig. Meg mi még? Ne, ne beszéljünk róla, dolgozni mindig szeretett. Bár Karcagtól, a szülővárosától nehezen vált meg, három gyerekével, feleségével zokszó nélkül költözött 1962-ben Jászberénybe. Járási tanácselnökké választották, s kevés kitérővel, — a megyeszékhelyen — 1977- ig iberényi maradt. Akkor már a városi pártbizottság első titkára volt. — Berényben is jó munkatársaim voltak, s együtt, közösségben mindig köny- nyebb. Aztán megszerettük Berényt is, nagyon. Két gyermekem most is a járásban dolgozik, s négy unokám közül kettő a Jászságban, kettő a Kunságban. Hát nem igaz, hogy Béré,nybe is, Karcagra is mi már csak hazamegyünk a feleségemmel ? A Fogyasztási Szövetkezetek Szolnok megyei Szövetsége, — az áfészek, a takarék- és lakásszövetkezetek — tartalmas öt évet mondhatnak magukénak. Tekintélyükkel, szerteágazó munkájukkal falun-városon mindennapos partnereink. Ellátás, termelés, értékesítés, otthonteremtés és fenntartás nélkülük már elképzelhetetlen. !— Tudja, hogy milyen büszkék voltunk mi az első szövetkezeti áruházra ott, Karcagon? Pedig már nem is az a legszebb, de még mindig olyan jó érzésekkel gondolok rá. És mennyi szép emlékem van, a múltból. Egy negyven éves munkaviszonyú, élete 55. évében járó embernek csak csupa boldogság az élete, ha van élménye, eredménye a munkájának! Sok kitüntetést kaptam, nem is mondom mennyit. De ezek sosem csak az enyémek! A közösségé is, amellyel dolgoztam! Ugye, igazam van? Szentesi László a megyei tanács gazdaságfejlesztési díját kapta. < S. J. A muzsikálás öröme közös öröm „Teljesen véletlen kerültem Karcag rar" Másodéves főiskolai hallgató voltam, amikor a sors úgy hozta, hogy egy időre ide kellett jönnöm tanítani. Az idősebb, tapasztalt kollegák hamar maguk közé fogadtak. Módfelett megtetszett a zeneiskola légköre, munkája. A vezetés módszere, a tanárokkal való szóértés minden elképzelésemet felülmúlta. Nem csoda, hogy az első tanítási élményeim kellemes benyomásokat keltettek bennem. Búcsúzáskor azt mondta az egyik kollegám, fogsz te még itt tanítani. No ez az, amit egyáltalán nem hittem, s végül mégis igaza lett. Utolsó évet végeztem a Debreceni Zeneművészeti Főiskolán, amikor a karcagi igazgató megkeresett, állást kínált. Valahol el kellett kezdenem a pályát, itt már ismerős volt a gárda, tapasztalataim is jók voltak, hát igent mondtam.” Tizenhat év telt el1 azóta. Sipos Anitái szorgalmasan dolgozott, tanított, a társadalmi munkában az elsők között volt. öt esztendeje a karcagi zeneiskola igazgatója. — Diplomával a zsebemben nagyon boldognak éreztem magam, óriási tervekkel, lendülettel kezdtem a munkát — emlékezik visz- sza. Mindent elvállaltam. Nem panaszkodhatom, kaptam feladatot bőven, ráadásul olyanokat, amelyek próbára tették az ember erejét, képességeit. Rengeteg túlórám volt. Üjra szerveztem a város úttörőzenekarát, vezettem a munkásőregyüt- test, a kunmadarasi tűzoltózenekart. Közben másodállásban Kisújszállásra jártam át tanítani nyolc évig. Ott sem volit szívem nemet mondani. Amikor megkértek, próbáljunk egy énekkart összehozni a szakmunkásképző intézetben. Olyan időzavarban voltam, hogy a kórüspróbákat csak délben, ebédidőben tudtuk megtartani. Aztán a bosszúságokat, a problémáikat feledtették a szereplések örömei. Minden együttessel szívesen fogadtuk a meghívást, bárhová is szóljon az. Adtunk hangversenyt üzemekben, városi ünnepségeken. A zeneiskola tanáraiból sikerült megalakítani egy zenekart. Gyakran szerepeltünk kiállítás-megnyitókon, önálló koncerteken. Nemrégiben olyan műsort válogattunk össze, melyben növendékek, pedagógusok muzsikálnak együtt. Szeretnénk, ha ezt minél több helyen bemutathatnánk. — Mennyiben változtak meg hétköznapjai, mióta intézményvezető lett? — Sajnos, kevesebb időm. jut a tanításra. Szabad óráimat nagyon gondosan kell beosztanom, hogy tudjak fuvolán gyakorolni, a zenehallgatást se hanyagoljam el. Ügy érzem, igazgatóként kötelességem — s ez jóleső kötelezettség — hogy kollegáimmal, a diákokkal minél inkább bekapcsolódjunk a városi zenei életbe, a muzsikálás örömét megosszuk másokkal. A karcagi zeneiskola kollektívája Sipos Antal irányításával, a zenei közéletben való aktív részvételük során megbecsülést vívott ki a városban. Sipos Antalnak munkája elismeréseként a megyei tanács „Köz- művelődési díjat” adományozott — f. s. — Körbeülik S fehér asztalt. Most a tavaszi, nyári névnapok ünnepe van. Ahol eny- nyi a brigádtag, nem lehet külön-külön köszönteni egymást. Ez az augusztusi délután a Györgyöktől a Teré- zekig tartó névünnep. Az ünnepeltek nem restek, ki-ki tudása, „szakértelme” szerint főzött, terített, felszolgált. Elvégre vendéglátósok, mégha velük a vendég soha nem is találkozik. A brigádvezető, dr. Ábel Béláné szétnéz a társaságon, s hangjában kis csalódottság: a nyugdíjasok, meg a kismamák közül nem lát senkit. Persze, nyár van, lehet üdülnek, vagy nem engedi őket a kisgyerek, az unoka a találkozóra. A brigád 23 tagjából most hárman töltik gyermekeikkel a napokat. A nyugdíjasok pedig korábban a brigád aktív tagjai voltak, persze, hogy mind a hat munkából viisz- szavonultat megtartja a brigádközösség. Kicsit fáradtak, kicsit örvendeznek is. A tizenkétszeres szocialista, a vállalat kétszeres kiváló brigádja mögött majdnem másfél évtized telt el. Ezt persze szebben is lehet mondani, ha az emlékek feltörnek : — Sose felejtem el, akkor született a kisfiam, s jöttetek meglátogatni, mondtátok, brigádot alakítunk, s rám is számít a kollektíva. A fiam pedig tizennégy esztendős! Tizennégy esztendő. Évente 1500, vagy annál • is több társadalmi munkaóra. Nem is akármilyen, mert a Közi mosz nem egy üziletes, nem egy meghatározott területen dolgozik. Kis hencegéssel mondhatnók: övék az egész megye. Ez persze munkában semmi hencegés. Például a múlt héten a férfiembereik a füredi határban dolgoztak: a legújabb Jász-Nagykun vendéglő, a Patkós csárda tereprendezése volt az övék. A nők se panaszkodnak: patronálják az iskolai konyhákat, ha új üzlet nyílik bárhol, a nagytakarítás, ren- dezkedés az övék. És mellette az is sokatmondó, hogy kaptak már elismerést, kitüntetést társadalmi munkáért Szolnok Város Tanácsától is. A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat központjába) dolgozó Kozmosz tizenkétszr rés szocialista brigád tagj az idén az üzemi büfék ét kínálatát szeretnék javíts, az esztendős ünnepeken pihenő dolgozók ellátását fizikai munkával is segíteni. A brigádtagok az áruforgalmi főosztály dolgozói, szakképzett emberek, főiskolát, technikumot végeztek, s különféle szakmai tanfolyamokon tanultak. A fiatalabbja most is tanul, hiszen nemcsak dolgozni kell szocialista módon. Többségükben — különösen az alapítók — kitüntetett alkalmazottak. A vállalat kiváló dolgozói, miniszteri, tanácsi elismerések, oklevelek tulajdonosai. A' brigádkitüntetéseket pedig személy szerint és közösen is a legfontosabbnak tartják. — Tényleg jól együtt vagyunk, nem is gondoltuk, hogy alkalmazott brigádként ennyit tehetünk, s hogy eny- nyire figyelnek ránk. Biztosan sok munka volt eddig mögöttünk, s nem is kevés, ami még ránk vár — mondja dr. Ábelné, s nem lehet tovább folytatni. Virággal perdül be egy brigádtag, kezdődik a köszöntés. S a brigádvezető terítéke mellett ott a boríték. A megyei tanács elnöke hívja - a kollektívát, augusztus húszadika előtti, kitüntetési ünnepségre. A Kozmosz naplójába újabb örömhírt írhat a naplóvezető : a megyei tanács gazdaságfejlesztési díját kapták. Megérdemlik. Mind a huszonhármán. — sj — Szívügye: a diákok művészetre nevelése Bizonyára lelkiismeretes, felkészült szakember lett volna orvosként, kertészként, mérnökként is. Mégis a pedagógiát- választotta, amelyben kicsit benne vannak ugyan az iménti pályák, de több, s feltétlenül másabb is ezeknél. A jó pedagógus akár az orvos, istápolja a gondjaira bízott diákok lelki gondjait, mérnökként kiszámítja a tanítványok teherbíróképességét, s ennek megfelelően osztja szét közöttük a feladatokat, mint a jó kertész a szépet, a nemeset teszi közkinccsé, s hogy kicsit színész is — ez már szinte elkoptatott hasonlítás. Zsíros Ágnesről, a kunszentmártoni József Attila Gimnázium magyar-ének- zene. szakos tanárnőjéről tanítványai ezrei igazolják, hogy pályaválasztási „cikk- cakkjai” nem voltak alaptalan ábrándok, pedagógusi munkájában a jó orvos, kertész, mérnök, színész tulajdonságai is megtalálhatók, de ugyanilyen elismeréssel méltatják óráit a szakfelügyelők is. „Tanítási óráira az érzelmi fűtöttség, a művészi hatásokban, mondanivalókban, hangulatokban rejlő pedagógiai lehetőségek maximális kihasználása a jellemző” — olvasható többek között a jegyzőkönyvben. A pedagógus legfőbb feladata természetesen az, hogy minél több, alaposabb tudással vértezze fel diákjait, nevelje őket a szocialista erkölcs szabályai szerint élő művelt emberekké. Ugyanakkor a társadalom ennél is többet vár a tanítóktól, ta- ■nároktól. Zsíros Agnes önként vállalta a pedagógus közművelődési szerepét, feladatait is. Több mint két évtizeddel ezelőtt, amikor friss diplomásként hazament szülőhelyére, ő volt az egyetlen énekszakos nevelő Kunszent- mártonban. Sehol egy idő-- sebb, tapasztaltabb szakos kolléga, a gyakorló iskola még bizony előbbre tart, mint az átlag ... Miféle módszerekkel, hogy fogjon munkához? A töprengés helyett — idő sem nagyon volt rá, hiszen több iskolában is tanított — a „mélv vizet” választotta; az órák után kóru- « sokat alakított, s máris műsorokat kértek tőlük az ünnepségekre. Szinte a tanítási tapasztalatok megszerzésével egyidejűleg barátkozott meg az órán és iskolán kívüli pedagógiai munkával. S ez azóta már természetes életformájává vált. Tanártársai szerint az iskola kulturális életének szervezése, a fiatalok művészeti nevelése a szívügye. Immár két évtizede vezeti a gimnázium énekkarát, kamarakórusát, tizenöt éve az irodalmi színpadot, öt éve a nagyközségi pedagógus énekkart. S hogy milyen sikerrel? A diáknapok bemutatóinak közönsége mindig kíváncsisággal várja a kunszentmártoniak műsorát, hiszen tudják, hogy művészi élményben lesz részük. A kórusok s a diákszínpad is eredményesen szerepel az országos versenyeken, csillogó érmek, s más hasonló trófeák igazolják ezt. Nemcsak az iskolák versenyében öregbítik azonban alma materük jó hírnevét Zsíros Ágnes diákjai: három alkalommal nyerték meg a társadalmi ünnepségekre szerkesztett műsorokkal a megyei versenyt. A tanárnő mégsem ezekről a díjakról beszél. Hosszan sorolja a helybeli vállalatokat, üzemeket, ahol felléptek tanítványai, s maradandóbbá tették műsorukkal az ünnepségeket, vagy ha úgy tetszik közművelődési küldetést teljesítettek. Zsíros Ágnes iskolai és iskolán kívüli munkáját a megyei tanács közművelődési díjával ismerték el. — tg — mm Övék az egész megye
