Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-10 / 160. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. JÚLIUS 10. lArcképvázlátl Ambrusné, a Durst-díjas MUNKAHELYE . A RÖNTGENLABOR Ambrus Árpádné, a mezőtúri kór h áz - rend elői ntézet röntgenasszisztense a napokban vette át' kiváló munkájáért a Szolnok megyei Tanács alapította dr. Durst János-díjat Semmelweis születésének 164. évfordulója alkalmából. •, Nálunk, a csalóidban majdnem mindenki fehér köpenyes, vagyis egészségügyi dolgozó. A fér jem Szolnokon, a mentőszolgálatnál gépkocsivezető, a lányom Szolnokon laborasszisztens, én pedig röntgenasszisztens vagyok. Egyedül a fiam az, akiit inkább a műszaki pályák érdékelnek. Születésem óta mezőtúri vagyok, i.tt nevelkedtem fel. Érettségi után körzeti orvos mellé kerültem, közben elvégeztem az asszisztensi tanfolyamot, 1963-ban ismertem meg a jelenlegi munkahelyemet és munkakörömet. A munka - mellett kétéves römtgenasszisztensi tanfolyamra jártam. Szeretem ezt a munkát. Naponta öit ven-hatvan beteg jön hozzánk, sokukat ismerem is, és nekem sem mindegy, hogy mit mutat a felvétel. A betegek általában idegesek, félnék, tele vannak szorongásokkal, s az ember igyekszik nyugtatni őket. Osztályról küldik őket hozzánk, hogy készítsünk felvételt a lábról, a kézről, a fejről. SOkan közülük balesetet szenvedtek, elestek, leestek valahonnan, és mielőtt begipszelik a törött testrészt, röntgenfelvétel készül róla. A gyógykezelés után, ha leveszik a gipszet, megint idejönnek a betegek, megnézzük, hogyan formt össze a csont. Van. aki aggodalmasan kérdezgeti, ugye jól forrt össze, ugye, nincs semmi baj? Nemcsak mezőtúriak tartoznak hozzánk, idejönnek a itúrtkeveiek, a kétpóiak, a mestarszáiiásiak is. Amikor kinézünk az ajtón, és látjuk a folyosón várakozó betegeket, pillanatok alatt feli kél! mérni a helyzetet: először a (kisgyerekes anyákat és a messziről jövőket szólítjuk ibe. A gyerekek sokszor úgy jönnek ide, hogy látszik az arcukon a félelem. A szülők is hibásak ebben, ment elijesztik a kicsiket; „ha rossz leszel, kisfiam, elviszlek a doktor bácsihoz”, és ezért a gyér ék fél minden fehér köpenyestől. Pedig, ha előre tudnák, hogy a röntgen nem fáj, bátrabban lépnének be az ajtón. Sokoldalú a munkánk. Nemcsak a felvételt keld elkészíteni, előhívni, hanem adminisztrációs tennivalók is. adódnak. Korszerű a rendelőintézetünk, így a röntgenlabor is. Vigyáznak az egészségünkre, ólommal bélelt fal véd a sugárzástól és a köpenyünkre tűzve egy kis dozimétert hordunk, amelyik mérd az „adagot”, ha véletlenül mégis sugárzás ér minket. Nemrég kaptunk egy automata előhívógépet isi nézze csak! Belerakjuk a filmet és '.kijön a kész, előhívott negatív. A munkatársaim és én igen megszerettük ezt a masinát, mert sok időt és energiáit .takarít meg nekünk. Szeretek itt dolgozni. Szeretem a kollektívát. Nem is tudnék már mást elképzelni. Arra gondoltam, hogy ha elérem a nyugdíjkorhatárt, és ha engedi az egészségem, itt maradok még egy kicsit dolgozni. Szabad időmben rejtvényt fejtek, és van egy másik hobbim is, az eszperantó nyelv. Annak idején egy orvos szervezett itt, a kórházban egy eszperantó társaságot és én is beléptem. Éppen ezekben a napokban nyílik Mezőtúron az eszperantó nemzetközi tábor, tavaly is elmentem, az idén is ott leszek. Olyan érdekes dolog ez, barátságok szövődnek. s az em ber akár angollal, akár franciával vagy indiaival is levelezhet közös nyelven .. — Paulina — Ki tudja mióta vesztegelnek a fűben a rozsdaette vaskerekek, de legalább összetartja óikét a tengely. A szebb-jobb napokat látott hodályok vert vályog falai viszont már regen megváltak a vakolattol. Az ezernyi repedés csíkozta, szétszaradt akácgerendáik közölt kereszt ül -kas iiI jár a szél. nyilván az hordta széjjel nádfedelűk javarészét is. A már csak csordogáló csordákul mellett megterem meg a tctöreralo nad kéveszámra. de aligha kerül mar uj fedél a régi épületekre. Isljart felettük az idő, magukba ruskadva várják végső sorsukat: munkások jönnek majd. es gépek, egy ideig a földdel lesz egyenlő minden. Aztán három tavasz se malik, és búza terem ott is. mint mindenütt azon a határrészen. Tíz esztendő múltán pedig már csak az idősebb kombájnosok sejtik majd. hol is álltak valamikor a rekkenö nyarakkal, zord telekkel dacolo. jószágoknak és őrizőiknek hajdani menedékül szolgáin hodályok. Kép és szöveg: Temesközy F. Sorsok és sorsfordulók Eljött mind, aki CZ levélben, élőszó-J val megígérte. Kilenc férfi, három nő. Legtöbbjük haja fehér, szemük környékén szarkalábak, eljárt fölöttük az idő. Hanem a tartásuk szálfaegyenes, a hangjuk érces, a tekintetük vidám, s örömkönnyek mögött is látszik a sugárzó életszeretet. A karcagi Gábor Áron Gimnázium fiatal igazgatónője, Szalai Istvánné csendes, meghatódott szavakkal köszönti őket az éppen fiatalodó háromszázéves iskola nevében. A főbejárat mögött, az előcsarnokban két magukcsinálta tábla, koszorúk előtt éneklik a Himnuszt. Nem kell hozzá zenekar, tisztán száll az ének, s betölti a magas iskolát. Mögöttük kisdiákok, fiúk, lányok állnak. Olyanok, mint ők voltak ötven évvel ezelőtt, amikor elbúcsúztak. Olyanok? Nincs két egyforma ember . .. Osztályfőnöki óra. Tanár csak egy maradt, a nyolcvankétéves Szász Béla ül közöttük. Friss emlékezetű, eleven öregúr. Élvezi a szavukat, s talán ő a legboldogabb. Nem hiába tanította őket a magyar nyelv szeretetére. Egy hibát nem követnek el, nincs egy felesleges, rossz szavuk. Pedig alkalmuk, okuk volt felejteni, nem is kevés. Nem rossz csillag alatt, csak rossz, nehéz időben váltak emberré. Mondják, az az igazi próba. Kiállták ... Szász tanár úr szabódása miatt a találkozó főrendezője, Kövessy Artúr ül a katedrán. Szólítja a régi osztályt. Azok nevét is mondja, akik emlékét kint, az előcsarnokban a magukcsinálta tábla örökíti. Negyvenen voltak, tizenkilenc társuk már nem lehet itt. Néhányról semmit se tudnak, pár messzi földről csak levelével van köztünk. Az 1932-ben érettségizett karcagi diákok közül alig maradt egy is Kunország fővárosában. Vitte, sodorta, fordította őket másfelé a sorsuk. — Itt születtem a Kunságban, élek a Dunántúlon. Állatorvos voltam, már nyugdíjas vagyok. Ha nem tudnátok, főiskolai birkózóbajnok is voltam. Meg katona, megismertem a félvilágot egyenruhában. — Végre bejutottam a MÁV-ba, 1939-ben. Addig csak arra voltam jó, hogy minden évben katonának hívjanak. Hívtak aztán is, de visszajöttem onnét is, ahonnan csak nagyon kevesen. — Apám előtt egy pálya volt, a tanítói. Hogy kedve ellen ne tegyek, először tanítónői képesítést szereztem, aztán iratkoztam be az orvostudományira. Előbb s/.ülész-nőgyógyászaton dolgoztam, utóbb mint fogorvos mentem nyugdíjba. Otvosházaspár vagyunk, a körülmények így hozták. — Orvos lettem én is. tudományos kutatóként dolgoztam sokáig. A háború elvitte a párnakvalómat, egyedül maradtam, pontosabban az édesaoámmal éltem együtt. Az én háborúm akkor tört ki. amikor a fővárosból vidékre kellett volna költöznöm' az intézettel. Megdöbbentek a döntésemen. Volt egy tanári diplomám is. elővettem. öreg fát, tudjátok nem egyszerű átültetni. Mégse panaszkodom. Van egy olyan szén emlékem is. amit talán nem tudtok: 1941-ben Magyarország kajakbajnoka voltam ... — Egyetemi pályámon állított meg a világháború elövihara. Tudtam, jogon aligha szerezhetek diplomát. Szabósegéd lettem, később kereskedő. Megmondom nektek őszintén. 1957-ben elindultam családostól Izraelbe. Talán azért, hogy 18 hónap után boldogan visszatérjek. s kezdjem újból elölről itthon — Kereskedő vagyok en is. mind a mai-napig. Kis divatáruboltom van. nem panaszkodom. Ott a feleségem is. együtt jártuk az életet, jóban, rosszban. Nevek, s kis villanásnyi csendek. Aztán felsóhajt, aki tud valamit: elhalt, nem jött vissza a háborúból, vízbefult itt és itt, eltűnt, sorsa ismeretlen. Az utolsó áldozat: dr. Zöld Sándor. Már a gimnáziumban, később egyetemi évei alatt is érett benne az új eszme értelme. Illegális volt, később a sorsváltón miniszter. Kivégezték az önkény idején. — Imre bőrátvevő volt, Amerikában is,járt a magyar állam megbízásából. Hazajött meghalni. Miklósnak olvassátok a levelét. 1947-ben vándorolt ki a feleségével. Nem vállalhatta a hosszú utat, lélekben velünk van. Kedves, szép osztálytársnőnk a szomszéd államból írt, nem lehet velünk, de hazahozza a honvágy, hiszen haza tényleg csak egy van. Család is. Nevetve mondják : első házasságom, mely egyben az utolsó is. A családszeretet, féltés mindennél nagyobb. Mint jó szülők vigasztalják a gyerekét, feleségét most is elsirató társukat, aki úgy gondolja, nincs már sok keresnivalója az életben. Mindenkinek van életöröme, szeretete. Legtöbben kétszer, háromszor újrakezdték, semmitlenül álltak a nagy világ, s a saját kis világuk háborúja után. Túl vannak nemcsak az ifjúságon, az élet, a munka nehezén is. Nem emiatt igenük a jövőt, öt év múlva ismét találkozni akarnak. Valaki felnevet: Még ötven év múlva is, újra itt! Zenészek hangolnak, majd rákezdik a Kunsági étteremben. Dalolnak, kieresztik a hangjukat. A nótákat, a régieket se felejtették. Ök azok a kunság ifik, nekik nem parancsolt senki... (?) gi-----— — Tanár úrnak O [Z tisztelettel jelentem, az osztály a 25 éves érettsétalálkozóra összegyűlt. Szeretettel‘köszöntjük kedves régi tanárainkat, az alma matert, az igazgatónőt. Reméljük, sokáig együtt maradunk, van mit mondanunk egymásnak. Életről, magunkról, s a jövőnkről is, természetesen. Sugárzó, életerővel teli sereg. A legszebb férfikorban, amikor már kiforrja magát a természet, nagy ambíció és munkakedv feszíti a szívetlelket, de már jellemző a megállapodottság, a megfontoltság is. Névsor szerint állnak fel a padokból. — Jól megvagyok. Akik ismernek, tudják, segédmunkásként kezdtem, aztán tanultam, szakmunkás, majd művezető lettem. Már műszaki vezető vagyok, az első házasságomból született fiam is itt érettségizett, a kisebb most őszön kezdi itt a tanulást. Egy mindig közbekérdez. Lehet. Legtöbbet azt firtatja, elégedett-e sorsával a társa. — Mit mondjak? Annyim van, hogy ennyire álmomban se gondoltam. Azért ne képzeljetek sokat. De az ember tudja, merre, meddig a határ! örömömre családi házat építettünk, boldogan élünk benne. — Sokan tudják, országos központot igazgattam. Nem könnyű a vezetők élete. Belefáradtam, vagy ki tudja, de — bármit mondtak, írtak — végüjis a felmentésem kértem. Most ugyancsak országos cégnél osztályt vezetek. Kínáltak magasabb beosztással is, nem vállaltam. Bár sokáig volt nagy a pénzem, nem biztos, hogy bárkinél több értékem van, lehet anynyim se, mint egyik-másik takarékos társamnak itt. Az volt mindig az életfelfogásom, amit kerestem, éljem el. Bejártam majdnem az egész világot, s nem csak kiküldetésben, Amerikában például turistaként voltam. Elégedetlen hogy is lehetnék? Elvégre mincfig azt csináltam, amit szerettem. És ennél nagyobb öröm azt hiszem, senkinek se kell. Peregnek tovább a szavak. Sorsokról, sorsfordulókról. Az osztályfőnök Wolf György olyan fiatal, mintha maga is a találkozókra sereglettek közé tartozna. Vallják többen, tőle nemcsak matematikát, sok mást is tanultak, nem is haszontalanul. Az örökké közbekérdező is megáll egy- témánál; a családnál. Mondja magáról is, s mondják többen is ugyanazt. A házasságok történetét vagy következményét. A családot, a gyerekeket, akikkel szép terveik vannak. Nincs egy kihívó, hencegésnek tűnhető fecsegő szó. Férfiak beszélnek, őszintén, kendőzetlenül. Embersorsok méretnek, sorsfordulók vázlatos története kerekedik. Estére • fehér asztal mellett folytatják, a családdal együtt az emlékek, s a huszonöt év eseményeinek idézését. A matema£Z (1 ez tika világos. egy- * * értelmű választ ad. ötven a huszonöt kétszerese. Az ember élete már nem ennyire egyszerű. Az ötven év előtt érettségizettek és a huszonöt éve végzettek sorsa, élete nem annyiban különbözik, mint a számok világában. Az 1932- ben maturáltak világégésről, frontról, munkaszolgálatról, zsidótörvény^, fasizmusról szóltak, s taHcrús sebekről. Kinek a háza égett el, kinek a fél hite foszlott szét, kinek mindkettő. Üjra kellett kezdeni, s nulláról indulni — a szerencsés, akinek csak egyszer. A hatvannyolc évesek háborús világjáráson vettek részt fiatalon. Haza találván házat építettek, hogy családot alapíthassanak. S nagy hűséggel hívek maradtak, magukhoz, világukhoz, az élethez. Az 1957-ben érettségizett negyedik C osztály tagjai csak születési évükkel tudják, meg a tanult történelemből a::t az időt. Előttük valóban ifjúságukban nyílt ki a világ. Tanulhattak, választhattak pályát, társat, életcélt. Biztosan megküzdöttek a saját körülményeik és lehetőségeik között mindazért, ahová, ameddig eljutottak. A sorsokat és sorsfordulókat mégse lehet évszámokkal „leírni”. — Főmérnök-helyettes vagyok, gépészmérnök diplomat szeretetem az. érettségi után. Sok éve dolgozom a pesli gyárban, rendben van az. életem. Ritkán jövök haza. de szeretettel. — Osztályvezető-helyettes vagyok, meg húrom gyerek apja. Nincs panaszra okom. — Villamosságot tanultam, technikusként dolgozom. — Nem jött. nem jöhetett el. más ezen a nyáron a programja. Elhagyta régebben az. országot, tudjátok, ö hazat cserélt. Sikeres ember. Mérnöki irodája van. telefonon hívott, hogy megtudta a húszonötéves találkozó hirot. Elnézést kér. Raktárvezető vagyok, pontosan negyedszázada dolgozom a cégemnél. Nagy Az ember nem bújhat ki önnön bőréből, s világából se: És az ember nem mindig volt saját sorsának egyedül' kovácsa, formálója. Karcagon különben június utolsó szombatján hat érettségi találkozót rendeztek a háromszázegynéhány éves gimnáziumban. A legidősebbek az ötvenedikre emlékezölv voltak. A legfiatalabbak öt évvel ezelőtt értek. Kár, hogy egy ember képtelen volt valamennyi osztályfőnöki óra meglátogatására. A negyven, a harminc, a huszonöt, s az ötéves találkozók együtt történelmet írtak volna. Természetesen együtt az ötvenedikkel... Sóskúti Júlia TMfrmPlJ»llW ,im 1 i nii RÍ k^ia % n a i i l »hm
