Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-07 / 157. szám
1982. JÚLIUS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 \A III III BP^P képernyője eteti Nyár van, Mundial van — sok az ismétlés, egyre több a filmműsor, s egyre lengébbek a programok. És ez így van ilyenkor rendjén, nincs benne semmi rendkívüli. Legfeljebb a jegyzetíró van nehezebb helyzetben, mert hiába keres újat és értékeset, egyre ritkábban bukkanhat rá. Még szerencse, hogy az elmúlt hét azért nem maradt bemutató nélkül, s legalább egy hazai tévéjáték gazdagította a focitól visszhangzó elevízió műsorát. A focitól, amely természetesen továbbra is főszereplője a képernyőnek. És bizony — ezt se feledjük el — egy-egy izgalmas mérkőzés mellett „eltörpül” még az egyébként tűrhető színvonalú dokumentumfilm is, elhalványul egy máskor színesnek mondható film is, a labdarúgó-izgalmak következtében valahogy felbomlanak a műsornapon belüli értékrendek. Épp ezért ha valami, akár egy tévéjáték is, ilyen műsorkörnyezetben emlékezetessé válik, az kétszeresen érdemli meg a dicséretet. Kényszerzubbony A. csütörtök este sugárzott Kényszerzubbony — lengyel szerzó műve magyar televíziós feldolgozásban, a rendezés Gaál Albert munkája — véleményem szerint ebbe a „kategóriába” tartozik, azaz a hét emlékezetes programjai közé sorolható. Látszólag egyszerű történet, mondhatni túlságosan is egyszerű: egy fiatal levéltáros órákon át arról kérdezgeti az elhunyt neves író fiatal özvegyét, hogy mi is történt az életükben, hogyan éltek, dolgoztak együtt. Egy kérdezőbiztos tárgyilagosságával, olykor már-már szenvtelenségével próbálja kiszedni alanyából a dokumentumtár anyagához szükséges infotv, mációkat. Hadd legyen majd meg ez is, a személyes emlékezés, az utókornak. Az persze már írói tehetség kérdése, hogy ebből az egyszerű helyzetből kiindulva hogyan válik a mű lépésről lépésre haladva mondhatni kegyetlen önvizsgálattá; olyan lelkiismeret-vizsgálattá, amelyben a lélek legmélyebb bugyraiba is belelátunk, s amelyben egy döbbenetes tragédia részletei tárulnak fel. Részletei annak, hogy a házasságon belül hogyan romolhat meg férfi és nő viszonya oly módon, hogy végül az egyik fél, ez esetben a feleség egész a gyilkosság gondolatáig jut el, sőt el is követi a gyilkosságot a válság megoldásaképpen. Megdöbbentő látleletet ad a mű és döbbenetes élményt nyújt a belőle készült tévéjáték is. A feleség egyre feszültebb, szorítóbb emlékezése során az egyéniség, a jellem megbomlásának, majd széthullásának útja bontakozik ki, az alkoholba menekülő, kiégett és tehetetlen művészember lehangoló drámája tárul elénk. De a felelősség drámája is a Kényszerzubbony, hisz a feleség aligha tud megszabadulni életében attól a nyomasztó érzéstől, hogy csak így, azaz gyilkossággal tudta megoldani családi konfliktusát. De nem is a végső cselekedet, ami ez esetben bűntény, az ái'dekes. Hanem az, ahogyan odáig eljut az idős művész fiatal hites társa. Vajon hol követte el ő is a hibát, és egyáltalán meddig terjedhet két ember, férfi és nő házassági kapcsolatában az egymás iránti kötelesség és felelősség határa, hogy efféle tragédiák ne következhessenek be? Erkölcsi kérdések egesz sorát veti fel a tévéjáték, s ami jó benne, a választ nekünk, nézőknek kell megadnunk rá. Olyan önvizsgálat ez tehát, amelynek nincs vége a képernyőn, folytatása van bennünk, kínzó, gyötrő kérdések formájában. Ezért bizony nem volt kellemes élmény a Kényszerzubbony, de őszinte és igaz voltában, már-már drasztikus szókimondásában — igen hatásos. A rendezés is ezt a tulajdonságát hangsúlyozta a közeli képek mesteri alkalmazásával, feszes ritmusával, és Szegedi Erika a feleség szerepében olyan átélt játékot produkált, amilyet tőle eddig talán még sohasem láttunk a képernyőn. Arcának egy-egy rezdülésével, tekintetének fel-fellobbanó tüzével, egy-egy gesztusával kitűnően tudta ábrázolni egy belül viharzó lelkű ember minden nyugtalanságát. Mellette a többiek jóformán csak epizódszerepeket játszottak. Röviden Kötelék — dokumentumfilm műrenülőkről, a levegő akrobatáiról: a filmet szerda este láthattuk. Ök hárman a nyíregyháziak — róluk szólt a film, a veszélyes de ugyanakkor szép és látványos sDortról. a derék pilótákról. Edelényi Gábor kitűnően vizsgázott operatőrként, csodálatos kénekkel lepte meg a nézőt, de a szét) felvételeken túl alig nyújtott valami többet, s ez egy dokumentumfilmtől bizony kevés. Színház a dobozban — azaz huszonöt éve közvetít színházi előadásokat a televízió. A negyedszázados múltra emlékezett dr. Váradi György, a közvetítések hoszszú idők óta szellemi atyja és gazdája. Tanulságos volt vele és beszélgetőtársaival végigjárni a megtett utat, s megerősödnünk abban, hogy a jó színházi közvetítéseknek egyáltalán nem járt le az idejük. (Volt idő, amikor az ellenkező vélemény már-már törvényerőre emelkedett a televízióban.). Igenis kell a színházi előadás, felvételről is. Hátha még egyszer azt is megérnénk, hogy egy-egy színházi eseménynek számító bemutatóról élőben, helyszíni közvetítésben adna képet a televízió! Hogy a néző a premier hangulatát is érezhetné a képernyő előtt! Tudom, ennek sokféle akadálya van, de egyszer nem lehetne 'megpróbálni mégis, ezt is? V. M. A lakásomba látogató alkalmi ismerősök, barátok furcsállva billegetik fejüket, amikor egy-egy, a szobába nem „illő” tárgyat vélnek ott fölfedezni. És akkor újra meg újra el kell mondanom, hogy szívemhez nőtt „kacatjaim” azok, amelyeket országhatárokon túli csavargásaim során süllyesztettem útitáskám mélyére. Szándékosan nem hívom őket föntebb stílusban másnak, mert nem valószínű, hogy éppen ezek a tárgyak jellemzőek az illető országra. Némelyik még csak kapcsolatba sem hozható lelőhelyével. Nem mániám, még ' csak nem is hobbym ez a gyűjtögetés. Ha az lenne, szouvenírekkel bástyáznám magamat körül, mint teszi ezt oly sok turista ismerősöm. Velencéből nem giccses gondolákat, még csak nem is szerelmetes vaporettókat, Burgaszból nem rózsaolajat, Salzburgból nem Mozartmütyürkéket, a Kaukázusból nem az Ararát fénylő koronáját hoztam haza; ha-Ismerkedés a művészteleppel Tisza-túra Tokajtól Szolnokig Kétszázhat kilométer kenuval Lenyűgöző látvány a tiszalöki erőmű A m uiniká ss zál lókon folyó köziművelődési munka olykor még kívánnivalókat hagy maga után. Nem könynyű az otthonuktól távol élő. több műszakban dolgozó, különböző életkorú és képzettségű, eltérő igényekkel rendelkező lakóknak olyan kulturális programokat szervezni, amelyek egyöntetűen felkeltenék érdeklődésüket. a megye munkásszállói, noha többnyire kulturált életkörülményeket biztosítanak, s rendelkeznek a művelődés alapvető feltételeivel — könyvtárakkal, klubokkal — sem adhatnak számat eredményes közművelődési munkáról. Ezen kívánnak változtatni a megyében nem utolsósorban azzal is. hogy a közelmúltban újra választották a szállóbizottságok tagjait. A bizottságok, amelyek a szállók kulturális programjait, köaművelődési életét is szervezik, irányítják ezidáig azonban nem kapjak megfelelő szakmai útmutatást. támogatást, munkájukhoz. A Ságvári Endre Szakszervezeti Művelődési Központ ezt a hiányossága* is szeretné pótolni. amikor a bizottságokat megismerteti azokkal a lévőségekkel. amel vekkel élve színesebbé, gazdagabbá válhat a munkásszállók közművelődési élete. eredőién vesebb lehet kulturális nevelőmurkáiuk. A merve öt ni'Wobh munkásczállóiánaik képviselői hétfőn oste például a Szolnoki Művészteleppel ismerkedtek. Többek között megtudhatták, hogv a művésztelen hármikn„ szívesen fogad látogatókat. a jövőben rendszeressé váló kamarakiállítások képet adnak az ott élő alkotók munkájáról, előadások, vetítések, a művésztelep történetét feldolgozó dokumentumkiállítás várja majd az érdeklődőket. Alkalom nyílik műferern'iátogatás'okra is. A száll obi zotteáigok tagjai hétfőn este például Simon Ferenc szobrászművész alkotóműhelyébe nyerhettek betekintést. Az összejövetelnek még eív célja volt. A rész,'vevők a- öt munkásszálló között tartandó szellemi öttusa programját vitatják meg. Az öttusa alkalmat ad arra, hogv a különböző mun kásszállókon élő emberek egymással megismerkedjenek, a közművelődési élet sízervezői pedig kicseréljék tapasztalataikat, hisz a vetélkedés öt fordulójának házigazdája mindig más és más lesz. A nyári vakáció kezdetét jelző tanévzáró ünnepség után a diákok leggyakoribb kérdése egymáshoz: „hol, mivel töltőd a szünidőt?”. A válaszokat körülbelül ekképp summázhatjuk: zsebpénzszerző. két-három hetes munka, építőtábor, külföldi utazás, nyaralás a szülőkkel, a barátokkal a hegyekben, a Balatonnál. Amilyen sokszor hangzik el a kirándulás célját jelölve a magyar tenger neve olyan elvétve " kerül szóba az Alföld nagv folyója. Pedig az oly sok költeményben. dalban megénekelt T^za tengernyi élményt rejt magáiban. A kanyargós, a felkavart homoktól szőkének tűnő vizen azonban turizmusról aligha beszélhetünk. A folyó felső-magyarországi szakaszán még inkább akadnak csónakba szálló táborozok, de lentebb, a középső részen elvétve látni kiránduló evezősöket. A Tisza-túrák krónikájába beírta nevét az a csapat, amelyik Tdkajban, a Bodrog találkozásnál szállt kenuba, és egy hét múlva Szolnokon, a Zagyva torkolatánál tette partra csónakját A vízi túrát az Ifjúsági Magazin kezdeményezte. A lap az idén lett „nagykorú”, tizennyolc esztendeje jelenik meg a standokon. A születésnap alkalmából hívták me» az ország legjobb középiskolai diákújságainak munkatársait, hogy részesei legyenek a szép útnak, tanácsokat kapjanak, ismereteket; szerezzenek a tollforgatás mesterségéből. Az úthoz szükséges feltételeket, eszközöket a KISZ KB, az Expressz Ifjúsági és Diákutazási Iroda, valamint az Ezermester Vállalat bocsátotta a tábor rendelkezésébe. Volt sátor, hálózsák, gumimatrac, kenu, evező. Minden kész az induláshoz. Azonban még egy rövid időre maradjunk a híres borvidék fővárosában. A fiatalok nagy kedvvel mászták meg a hegyet, melynek tetején a tokaji adó emelkedik. A csúcsrór csodálatos képként rajzolódott ki a Bodrog és a Tisza csillogó víztükre. A folyó hatalmas vargabetűit követve egyesek kétségbe vonták a múltszázadi szabályozás tényét. A kiadós túra után megtörtént a kenussá avatás. A Még több ezer evezőcsapás a célig diákok egy része még nem ült csónakban. A próbakörök a Bodrogon bizony elég bátortalanra sikeredtek. Az evező óvatosan kóstolgatta a vizet. A tokaji szabadtéri színpadon juniálist rendeztek. Az Ifjúsági Magazin szerkesztőségének tagjai vetélkedőt tartottak, maid a P. Mobili együttes muzsikája kívánt jó utat a túrához. A csomagok nylonzsákfoa kötve kerültek a kenuba. Mindenki kapott mentőmellényt, bár állítólag ezt a hajót nem lehet felborítani. Indulás. A Tisza méltóságteljes tempóban mutatja az irányt. A házak pillanatok alátt eltűntek, de a tokaji adó még háromórás vízi út után is szemtelenül előbukkant egy-egy kanyar után, amikor a part menti, fák engedték a kilátást. Egyre több horgásszal, csónakkal találkoztunk, s egyszer, csak feltűnik a tiszaiöki erőmű — a folyót keresztbe átszelő monumentális épülete. Rövid üzemlátogatás. majd a félve vért zs'ilipelés. Bezárult mindkét kapu, süllyedtek a csónakok. No, szerencsére nem a vízbe, a vízzel együtt. Kéjt és félméterrel mélyebben eveztünk tovább az erőművet elhagyva. A következő akadály a tiszadöbi pontonhíd volt, amit a tizenkét kenu kedvéért szétnyitottak. Túlsó oldalán volt az első szálláshely. Volt minden, ami a vadkempinghez kell Félméteres fű, csalán, szúnyogok, szöcskék. Érdekes, senkit sem zavart. A fáradtság, a sátorverés, a kiadós zöldbabfőzelék, a vacsora hamar hálózsákba csalogatta a táborozókat. Következik: Az úton végig kell , menni, még esőben is. * Kép és szöveg: Fekete Sándor A kenuban is lehet konzervet bontani... Kacatjaim: kövek, kagylók, gesztenyék... nem „kacatokat". Az én kocát jaimat! Szóval el kell mesélnem, hogy a vadgesztenyét a házsongárdi temető-ország egyik sírjáról hoztam el; Kriza János nyugszik alatta. A koromfekete, csillogó köveket — valamilyen vulkáni üveg —, a szürke és hamukönnyű tufákat a Kaukázus lejtőin és valahol a Szevan-tó környékén dugtam zsebre. Jesolóból csúnya. szürke követ emeltem el, és így tovább. .. Sok helyről semmit sem hoztam. De amit hoztam, azokhoz a kocátokhoz olyan történetek fűződnek, amelyeket az ember nem akar elfelejteni; Még akkor sem, ha tonnányi élmény, esemény rakódik föléjük. Elég rájuk egy pillantás és az emlékezet bozótosaiban megmozdulnak az ágak. KAGYLÓ. Újra látom a Punta-Sabbioni-i „öreg halászt”, aki szótlanul ül bádogtepsibe ömlesztett csenevész-, hajnalban kifogott halai mellett. Apró halaiból tán soha senki, vagy csak én vásárolhattam. Mégis minden áldott reggel ott ül — az olaszokat meghazudtoló birkatürelemmel — rozoga bárkájában, a filmes turisták pergőtüzében; hogy azután visszahajigálja a mé(f élő halakat a tengerbe. Mert összejött már egy raviolira, egy vino rossóra vagy egy tányér spagettira való adomány. Egyetlen imát ismer: Arrivederrci, Arrivederrci Signora! * A GESZTENYÉRE pillantva újra kezembe veszem Kriza János „Vadrózsáit”, Dsida, Kányádi és Szilágyi Domokos könyveit. Aztán nagymessziröl hallom Albertus Molnár zsoltárait, hallom Sütő András gyilkosán pontos és hihetetlenül magyar mondatait fölkászálódni lakótelepeink porából, sarából. MÁRVÁNY-MORZSÁK könyvespolcom alsó lapján. Rómeó és Júlia; örök szerelem örök álmát alussza. De jön velem szembe a veronai amfiteátrum díszletező munkása, egycsurom izzadton. így van ez rendjén; estére elkészül az Aida díszlete, és a hagyományokhoz híven több ezer ember gyertyagyújtásánál majd mindjárt felhangzik Verdi halhatatlan műve. A sziklák fölé feszülő, romantikusan kék ég feketére vált, a karcsú zöld ciprusfák még feketébbre. HAMUKÖNNYÜ TUFÁK! Talán titeket ismerlek a legkevésbé ezért titeket csodállak a legjobban. Teremtőm, milyen messze innen a civilizáció, a Kodak-masinák csattogása milyen messze innen!? A kolostorok kazamatáiban itt áldozati bárányok sírnak; gyönge nyakuknál kés időz, hörgésük holnapra bevérzi a Kaukázus vizeit, bevérzi ezt á papírt is. Hiába kötöttünk zsebkendőt a kengyelfutó patakok fölé, hiába csomót a hiedelemre! Ki űzi el a „betegségeket”, ha nem az írástudóid? Hiába hangzik el magyar népdal az egy sziklatömbből kifaragott kolostor kazamatáiban. FAFORGÁCS egy lidóról; szép az 4 ember meztelenül. Jönnek a lányok, láy-yos asszonyok; pizza a kezükben: déli nap. Két mellük: karámból szabadult kiscsikók. Rousseau? Nosztalgia? Vagy a századvég racionalizálódása? Teljesen mindegy. Mintha a bikinivel együtt, szép lassan prüdériáját is levetné Európa. Még a szentek földjén is. Csak hát a lidón. Kacatjaim; kövek, kagylók, gesztenyék.. . ha jön még közétek vendég, majd újra elmondom, hogy.. . Mit is mondok el? Kacatjaim vagytok; soha többé nem ismételhető utak, a sirályok állandó, mégsem kiszámítható újai. Pátkai Tivadar
