Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-03 / 154. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. JÚLIUS 3. I Arcképvázlat I A világjáró orosztanárnő Vadvirág: Még a tavasszal történt, A sors olykor kiszámíthatatlan furcsasága, hogy egy karcagi diáklány, bizonyos Elek Ágnes, aki világéletében muzsikus szeretett volna lenini, és tizenhárom éves korában már úgy játszott a fuvolán és a zongorán, hogy újságcikk méltatta zenei jártasságát. végül is orosz-latin szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Mindez egy nagyszerű nevelőnek, Szabó Andrásnak tulajdonítható aki ma már nyugdíjasként él a városban. — Emlékszem, — meséli Elek Ágnes, — nagyon szigorú volt, de_ mégis kedveltük, mert "a nyelvtanulás sablonszövegei helyett. az élő beszédet — kérek egy Dohár vizet, engedje meg, hogy bemutatkozzam; bocsásson meg, hogyan jutok el az áruházba, az állomásra féle — szószerkezeteket, kifejezéseket, sajátíttatta el velünk, felső tagozatosokkal. Egyetlen példa állításom igazolására: a karcagi gimnáziumban is nagyin alapos felkészültségű orosztanár oktatott, de olyan jó, hasznosítható ismeretekkel érkeztem. hogy a nyelvtanból végig, a lexikából másfél évig az általános iskolai ismeretemből éltem. így fordított hátat a zenei pályának, — noha a muzsikáért ma is rajong. — és orosz-latin szakos tanárnő lett. Köziben egy évet Moszkvában. a Lomonoszov Egyetemen töltött, és egy ott élő szovjet családdal — akik üzemj munkások voltak, — baráti ismeretségbe került. Eljárt hozzájuk, mesélt a magyar emberek tulajdonságairól, egyúttal megismerte az ő életmódjukat, mindennapi apró szokásaikat, közvetlenségüket. Ekkor tapasztalta életében először; menynyire keveset tudunk mi más népekről, és nem egyszer felszínes benyomások, gyors tapasztalatok után általánosítunk. Abba a karcagi gimnáziumba és szakközépiskolába tért vissza nevelőnek, ahol érettségizett. Néhány _ évig. a könyvtárban. illetve a kollégiumban dolgozott, és tulajdonképpen mindössze 1978-tól tanítja szeretett szakpárját.: az orosz nyelvet, és csekély óraszámban a latint. Portréiához mindenképpen hozzátartozik, hogy ..megrögzött” világjáró. Más stafírungra, bútorra gyűjt, ő utazásokra. A szüleivel él ma is, és tőlük indul a hosszú, élményekben gazdag i „kiruccanásokra”. Felsorolni sem egyszerű, ahol már megfordult: Belgium, NDK. Dánia. Lengyelország. Románia, Jugoszlávia. Szovjetunió (többször). Csehszlovákia, Hollandia, NSZK, Franciaország. Ausztria, Nagy-Britannia, Amerikai Egyesült Államok, stb. És ezt az irdatlan kilométermennyiséget ez a határozott, csinos fiatal tanárnő turistaként — legtöbbször egyedül — barangolta be. — Amerre az utam tervezem. előzőleg levelezéssel igyekszem kapcsolatot kialakítani egy-egy . családdal, akiket azután ott jártamkor felkeresek. Mert a látnivalókon, az idegenforgalmi nevezetességen kívül, mindig az emberek hétköznapi szokásai, viselkedései a legérdekesebbek. A legmaradandóbb élményeim közé sorolom: a hagyományos, szívből jövő orosz vendégszeretetet. az itáliaiak számunkra olykor meghökkentő tem• peramentumát. de ebbe a lajstromba tartozik Velence is. Itt végre hasznosíthattam valamit latin ismereteimből. Ágnes úti élményeit diafilmeken örökíti meg, van már belőlük vagy kétezer. Akad közöttük felvétel, amelyik egy 10 ezer méter magasan szálló repülőgépről készült, míg másik egy felhőkarcoló 112. emeletéről mutatja New Yorkot. Nem csoda, hogy gyakran hívják TIT-előadásokra. úti- és élménvbeszámolókra. Az utazásokon és a tanításon kívül arra is van ideje, hogy a Hazafias Népfront béke és barátság munkabizottságában szorgoskodjék. A múlt évben mutatós kiállítást készített Karcag felszabadításáról. és évek óta ő készíti fel a tanulókat a Ki tud többet, a Szovjetunióról? vetélkedőkre. Az ő neve szerepelt ki tudia hány heti- és napilapban, amiko., a gimnázium faláról kibetűzte, felkutatta egv ukrán felszabadító katona kőbe .vésett nevét, szülőhelyét. sorsát. Most megint tovább ..nyomoz” egv rési. messárgult felvétel alapján: a kép harmincnyolc éve készült Karcagon nésv szovjet katonáról. Segítettek ebben a-* ukrán újságok is, és közülük kettő személyazonosságára fény derült, akik jelenleg a Donyec-medencében élnek. Tervei között szerepel, hogy a hajdani, és ma is élő hősöket felkutatja. — Kíváncsi vagyok, hogyan alakult, az életük, mit csinálnak ma a háború után majd negyven esztendővel. Boldogok-e. emlékeznek-e erre a városra, amelyért egykoron sok társuk életével fizetett. Ha meglesz a címük, elmegyek hozzájuk, eldiskurálunk az életről, a politikáról, a munkáról, egyszóval mindenről. A tanárnő az idén sikeres évet zárt. Pár hete kapta meg a magyar—szovjet barátság terén kifejtett munkásságáért az Országos Béketanács kitüntető jelvényét, szaktárgyi oktatásáért pedig miniszteri dicséretben részesült. Egy tény: Ágnes sem kinézetre, sem viselkedésre afféle sokunkban élő tanártípus. Noha a „gyerekei”, a diákok szerint ugyancsak szigorú, távol áll tőle minden .szaksovinizmus. Negyedikes osztályfőnök volt, a tanítványai kiválóan érettségiztek, és most őszintén drukkol nekik, hogy az. egyetemi, a főiskolai felvételinél se érje őket kudarc. Az életét a munka, a világjárás, a tanítványai teszik teljessé. Nem arra a legbüszkébb. hogy bebarangolta a fél világot, hogy két jelentős elismerést is kapott, az idén. hogy tucatnyi újság írt már róla. Inkább arra, hogy volt gyerekei, egykori diákjai szinte naponta keresik, ha megtudják, hogy otthon - tartózkodik. Becsengetnek hozzá: kinek szótárra van szüksége, kinek magnószalagra. akad aki egy érdekes kifejezést, nyelvtani szerkezetet kérdez, míg mások csak egyszerűen jól érzik magukat nála, beszélgetni szeretnének vele. Ezek a ..vizitek” bizonyítják igazán, szigorúság ide, határozottság oda, a világjáró orosztanárnőt minden „kérlelhetetlensége” ellenére sem felejtik el hajdani tanítványai. D. Szabó Miklós hogy a házba bevette magát a patkány. Jóvérné azót$> is mondogatja, hogy mérget kéne szórni a járatukba, de hiába a szándék, ha méreg nincsen. Mert a gazdáktól várnák ők azt. akikhez libát nevelni elszegődtek, de azok nem figyelnek a szóra. A család egy hirdetésen kapva jött a Csontváz-tanyára lakónak. —- Ügy gondoltuk, megszedjük magunkat egy kicsit — mondja az asszony. — Korábban laktunk mi már a kunszentmártoni határban, és én nagyon- megszerettem a tanyasi életet. De most becsapódtunk. A hirdetésből azt vettük ki, hogy a tsz keres libagondozókat, csák mikor idehurcolkodtunk, derült ki. Hogy „maszek” libák őrzésére kellünk. Így aztán majd csak ősztől számolhatunk azzal, hogy alkalmaz bennünket a tsz, lesz rendes munkaviszonyunk, fizetésünk. A tanya körül 3600 liba veri fel a csendet. Sanyi, az otthon lévő három közül a legnagyobb gyerek, zsebrádióval a kezében szokta őket hajkurászni. Mindene a zene, lassan már a jószágok is úgy megszokják muzsikáló kis pásztorukat, hogy esténként zene nélkül be se találnak az ólba. A háröm gyerek most a tanya melletti szalmabálák között hancúrozik. Töltik a szünidőt. — Furcsa lehet a falu után ez a nagy tágasság. — A legszokatlanabb az volt, hogy itt nincsen kerítés — szólal meg Sanyi. — Tiszaderzsen kétszobás házat hagytunk oda — mondja az édesapja. — ' Az asszony szíve húzott anpyiru ki a pusztaságba. Az igazat megmondva én is jöttem első szóra, azt hittem, jobban megleljük majd a számításunkat. A libákért „zseboől” fizetnek, 4000—4000 forintot kapunk. Négy gyereket nevelünk ebből. A legnagyobb fiú már szakmunkástanuló, a kicsik meg kollégisták bent Kunszentmártonban. Tündiké év végén egy könyvet hozott haza az iskolából. — A meséket nagyon szeretem — súgja alig hallhatóan. — A kollégiumot is, de azt nem annyira. A gyerekek nagyon ragaszkodnak az otthonukhoz, a szüleikhez — mondja Kovács István, a kunszentmártoni általános iskolai diákotthon vezetője. — Még akkor is — és ez természetes —, ha kis eszükkel reálisan felmérik, hogy nincs otthon minden rendben. A kollégiumban lakó kisdiákok csaknem mindegyike veszélyeztetett helyzetű. Ingerszegény környezetből, o'ykor elképesztő körülmények közül kerülnek be hozzánk. Sérültek, ’érzékenyek, kevés közöttük az olyan gyerek, aki kimagasló, de legalábbis jó eredményeket tud produkálni az iskolában. A szülők keveset foglalkoznak velük, akad közöttük, aki alkalmatlan a gyermekek nevelésére. A szülői értekezletekre például alig egyharmaduk jár el rendszeresen. II gazdaság „rabságában” Ficsorékról úgy hírlik, nagyon gazdagok. A kis Misinek, aki most volt 5. osztályos, legalább 70 ezer forintja van már a takarékban. A szülők persze megdolgoznak érte. Tizenhat tehén, negyven disznó, csaknem ezer liba igencsak sok munkát ad. — Ebbe születtünk, ebben nőttünk fel — mondja Ficsorné. — Csináljuk is, amíg csak bírjuk. — Ó, a gyerekek azok egészen mások. Ki nem állhatják a tanyát, de nem is mondaná meg azokról senki, hogy tanyasi gyerekek. Ugye mincjenböl a legjobbat, legszebbet veszsztik. Hál' istennek, lelik. — Nekünk a havi fizetés nem pénz — jegyzi meg a házigazda. — Abból, amit a tsz-ben keresek, nem tudnánk megélni. Hozzászoktunk a sokhoz, havi kiadásunk 30—40 ezer forint, no nem mondom, a bevételre sem panaszkodhatunk. — Garasoskodnunk nem kell — fűzi tovább a szót a felesége —. a tanyáról persze minden kikerül. Kéthavonta disznót vágunk, baromfi is van rengeteg, a háztartáshoz, az éleihez szükges dolgokat is nagy tételben vásároljuk fel. Meg nem tudnám mondani, mikor mozdultam ki utoljára a tanyáról. Pedig a kocsi ott áll az udvaron. — Megengedhetnénk magunknak, hogy utazzunk, szórakozzunk — jegyzi meg Ficsor Mihály —, de a munka nem engedi. Az állatokat nem lehet magukban hagyni,' másra bízni meg nem akarnék ekkora értéket. Ha valaki beleszokik ebbe az életformába, nehezen tud kikevergőzni belőle. Életét, idejét beosztják az állatok, a munka. — Munkánk eredményét inkább csak a gyerekek élvezik. Most is nyaralnak mind a ketten — mondja Ficsorné. -r- Hazajönnek, bedugják az orrukat, kérnek pénzt, aztán megint mennek. Mi még a tv-t se tudjuk nézni, pedig kettő is van. De jól is van ez így. A pénzt is azért gyűjtjük nekik, hogy legyen mihez kezdeniük az életben. Építkezzenek falun, városon, ahogyan nekik tetszik. Misi fiam a városba vágyik, azt mondja, ő már emeletes házban lakik majd. Mi maradunk. El sem tudnám képzelni, hogy szomszédom legyen, hogy az emberek beleszóljanak a? életünkbe. Itt nyugalom van, jó messzire ellát a szem ... Mindig hazajönnek Sziromék tanyája ott lapul meg a község tövében. A ház körül felhalmozott szegénység: ócska vasak, szerszámok hevernek mindenfelé, tyúkok kapirgálnak, tehenek legelnek, malacok visítanak, téglarakások magasodnak. — Építkeznek? — Szeretnénk, de a szegény ember nehezen halad egyről a kettőre. Már ’75 óta húzódik ez az építkezés — sorolja a házigazda. — Csak bővíteni akarnám a tanyát, de igen nehezen jutottam engedélyhez, kölcsönhöz. Most megígértek nekem 100 ezer forintot, de ebből legfeljebb elkezdeni, befejezni nerr^tudom a házat. Éjjeliőr vagyok a tsz-ben, 2700 forintot keresek, kilenc gyereket nevelek. Ugyan miből raktam volna félre? A gyerekek az anyjuk szoknyájába kapaszkodnak, az idegen láttán fülig szalad a szájuk, de megszólalni semmilyen biztatásra sem akarnak. Olyanok, mint a mezőn nőtt vadvirágok, színes szoknyácskájuk csak úgy lebben a szélben, hajladoznak meg mosolyognak. — Jó nekik itt — mondja az anyjuk. — Könnyen telik a napjuk. A nagyobbak már segíteni is tudnak. Vizet hordanak, boltba szaladnak, őrzik a jószágokat, vigyáznak a kisebb testvérekre. Tanév közben csendes a ház, bent laknak a kollégiumban. de péntekenként a kövesútig hozza őket a busz, mindig hazajönnek. Ősztől már Etelka is óvodás lesz. — Gondolom, felveszik, már csak egy éve van az iskoláig. Hagy tanuljon, hagy szokja a mást is — mondja az édesanyja. — Innen künynyen behordhatom a faluba, hál' istennek, közel a tanyánk. Közel, de mégsem bent. ez u legjobb az egészben. Mégiscsak jobban gyarapodhatunk. több állatot, baromfit tarthatunk. Bár a gyerekektől akár száz tyúk is szaladgálhatna itt. ezek a húst nem eszik. A krumplit meg a főtt tésztát, azt igen. Áldás és átok Erdők, gyümölcsösök, szépen megművelt szőlőskertek szabdalják a tájat. Az ember nem is hinné, hogy az idegen szem elől elzárt cserkeszőLői táj is mennyi szépséget tartogat. A Korhűny-dűlön Neczpálékat kéressük. Csak a gyerekeket találjuk otthon. — Anyu és a két nővérem Szentesen dolgozik, már hajnalban elindulnak, és csak este érnek haza — mondja a legkisebb fiú. — Apu meg elment az SZTK- ba. Most beteg, de amúgy sincs itthon, mert ő meg Kunszentmártonban dolgozik. — De nem is baj, hogy egyedül vagyunk — veti közbe János. — így legalább azt csinálunk, amit akarunk. Sok itt a gyerek, aztán játszunk. Jani már 16 éves lesz. — De még mindig iskolás, kétszer megbukott — csúfolódik a szomszéd gyerek, aztán hozzáteszi: Én nem vagyok kollégista, Szelevénybe járok most be iskolába, de az elsőt még itt kezdtem a kinti suliban. Csak azt sajnos bezárták. Pedig olyan jó itt lakni, el tetszik hinni? — fordul felém. Én elhiszem, de Tóni, a legkisebb ránt egyet a vállán. — Én elmegyek majd innen, villanyszerelő szeretnék lenni, azt meg nem csinálnám, amit anyukáék, hogy mindig hajnalban keljek, és gyalogoljak a kövesútig. A vidék áldása is meg átka is a szőlő. — Esténként olyan sok a részeg, hogy nagyon. Itt házaknál is lehet bort meg pálinkát kapni — magyarázza Zoli. — Az én anyukám nem tűri a részegeket — szólal meg Tóni. — Pedig szoktak hozzánk is jönni az apuval, de akkor anyu kizavarja őket. Mert gorombák is, meg aputól ki is kapunk néha. Én ezt nem szeretem. Zoli szerint a felnőttek már csak ilyenek,, őt nem nagyon zavarja, meg az sem, hogy naponta jár ki a kövesútig. — Azért nem adtak kollégiumba, mert esténként itthon segíteni kell — mondja. — A nyári szünetben azért nagyon jó. — Olyan messzire elcsavargunk, amilyen messzire akarunk. Az erdőben rengeteget játszunk, vagy elmegyünk pecázni. Néha a fürdőbe is. — Én már Pesten is voltam a nővéreimmel — jegyzi meg Tóni. — Az állatkertben, a vidámparkban, nagyon jó volt. Itthon most nincs annyi munka, csak egy kutya meg egy macska van a ház körül, régebben volt szőlőnk is, de három éve, mióta ideköltöztünk, már az sincs. A szomszédasszony kíváncsisága véget vet a beszélgetésünknek. Szeretné tudni, mit akarunk a gyerekektől, feltűnő itt az idegen. Szerinte itt semmi kérdezni- meg látnivaló ... Török Erzsébet I Toronyház
