Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-21 / 169. szám
1982. JÚLIUS 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Kocka utcából a Mikroszkóp Színpadra Beszélgetés Nagy Bandó Andrással Brassay, Capa, Paul Almasy Magyar fotóművészek a nagyvilágban Nálunk még mindig esetenként vitatkoznak rajta: mennyiben művészet a fotózás. Világszerte már régóta eldőlt a kérdés. Ehhez a magyar fotósok is hozzájárultak, mégpedig azzal, hogy kiemelkedő sikereket arattak, s többen nemzetközi hírnévre tettek szert. Az úttörők — mint Brassay, Capa, Paul Almasy, Juan Gyenes és mások — legnagyobb sikereik idején külföldön éltek, ott váltak világhírűvé, de az itthon élő, többnyire felszabadulás utáni magyar fotóművészek nevét is megismerte a világ. Amatőrökét és hivatásosokét egyaránt. S hogy az előbbiekkel kezdjük a sort: a Cegléden élő Tóth István nemrég kapta meg a Photographie Society of New York nevű tekintélyes amerikai klubtól az Évszázad kiváló fotográfusa címet. Hozzá kell azonban tenni — anélkül, hogy a nem fényképezésből élő, kitűnő művész érdemeit ez csorbítaná —, Tóth István nevét és műveit jobban és többen ismerik külföldön, mint határainkon innen. A rádióhallgatók igencsak jól ismerhetik a Kocka utca 13 lakóinak életét. Ebben a házban beáznak a lakások, folyik a víz a csapból ha keld, ha nem, „hátrányos helyzetű” fiatalok gyűjtögetik a bútorra valót, verekednek, civakodnak a szomszédok. Vagy nem ás a rádióból ismerős a ház? — Nagy Bandó András a humorfesztivál egyik győztese mindenesetre örülhet, hogy megszabadult a Kocka utca 13-tól. — A ház, amelyről az írásaim szóltak valóban létezik, s a történetek is valódiak, némelyiknek szenvedő alanya voltam. A Kocka utca 13 számomra mégis kedves, hiszen megnyertem vele a humorfesztivádon a rádió díját, de talán ennél is fontosabbnak érzem, hogy valaki tudjon nevetni is saját bosszúságain. Az élet sokféle tragikomikus helyzetet produkál, ha az ember meglátja ezekben a humort, a nevetségest máris könnyebben vészeli át. — Á siker mennyiben változtatta meg az életét? — Szerződtetett a Mikroszkóp Színpad, így ősztől bizonyára alaposan megváltozik az életem, de csakis az életem, én ugyanaz szeretnék maradni, aki vagyok, aki voltam. — Ez valamiféle „ars poetica”? — Részben igen. Szerintem az embernek vállalnia kell mindenkori önmagát, múltját, jelenét. — S a „humornyik” ars poeticája? Egyáltalán mit jelent ez az elnevezés? — A komornyik, —, amely szolgálót jelent — analógiájára nevezem magam humornyiknak. Én is szolgálók. A közönséget szolgálom a humor eszközeivel, s úgy érzem teljes szívvel. Ezt másként is lehetne ugyan csinálni, de nem szabad. Ha egyszer is úgy látom, hogy már csák rutinból humorizálok, nincs mögötte szív, teljes erőbedobás, akkor abba fogom Ihos József, mint 149 esztendős Mari néni Nagy Bandó András, a „humornyik” hagyni. Egyébként a jövőre vonatkozó humornyik ars poeticám; minden nagyon szép, minden nagyon jó, de semmivel sem vagyok elégedett. Szeretnék ennék szellemében dolgozni, úgy gondolom ezzel teheti a humor, a kabaré a legnagyobb szolgálatot a társadalomnak. — S mik a közelebbi tervei? — A nyáron igen sokfelé hívtak, klubokba, építőtáborokba. Alig győzünk eleget tenni a meghívásoknak, de nem hagyhatunk ki egyet sem. Lám ezt a népszerűséget ás a rádiónak köszönhetem. Hallatlanul jó élezni, hogy szeretnek, tapsolnak, tetszik amit csinálok. Nem véletlenül említett többes számot Nagy Bandó András. Alkalmi, változó társulatával járja az országot. Szolnokon, a múzeumudvarban hétfőn este Ihos József parodistával, Szűcs László bűvésszel és a helybeli Nagy Tibor polbeat énekessel adott nagy sikerű műsort, amelyben természetesen újra hallottunk a Kocka utca 13-ban történtekről is. Miként a rádió humorfesztiváljának közönsége a szolnokiak is nagy tapssail, nevetéssel jutalmazták a monológot, Szeptemberben a csehszlovák közönség is megismerkedik a nevezetes ház történetével, a pozsonyi rádió vendégszereplésre hívta Nagy Bandó Andrást. — Úgy látszik máshol is vannak Kocka utcák... — Hajjaj. A szegediből a mátyásföldibe költöztem, de bizonyára Pozsonyban, Prágában is van, ilyen, azért kérték az én műsoromat. — Ezek szerint kiapadhatatlan a téma. — Mátyásföldön már szétküldtem a lakótelepen a kérdőíveket. Lehet, hogy hamarosan új történetekkel, hírekkel jelentkezem a Kocka utcáiból, — a Kooka utca lakóiért. Hiszen akármilyen szakszerűek is a lakótelepek, a lakások, azért lehetne bennük szebben, jobban élni. — tg — Talán éppen a sokáig húzódott viták következménye az, hogy a magyar fotósok művei kissé megkésve jutottak el számos országba. Ne firtassuk a múltat — tény, hogy végre eljutottak, és sikereket aratnak. Sokan nézték meg például Párizsban 1980 őszén a Magyarok című fotótörténeti kiállítást, amely Hazai fényképezésünk 1950—1980 közti fejlődését, eredményeit és legszebb alkotásait mutatta be. S még ugyanannak az évnek utolsó heteiben újabb magyar kiállítás nyílt a francia fővárosban: magyar fotósok Párizsban és francia fotósok Budapesten készült felvételeit mutatták be. Jó lehetőségeket nyújtanak fotósaink nemzetközi szerepléséhez a különböző pályázatok. A holland alapítványból megrendezett World Press Photo pályázaton az 1970-es évek közepén több magyar nyert díjakat. Így Friedmann Endre, Benkő Imre, Török László, Hemző Károly, Farkas József, Fejes László, Ruzsonyi Gábor. Hogy korábban nem szerepeltek magyarok a díjazottak között, annak nem a hazai fotóművészet az oka. Sokkal inkább az, hogy az utóbbi évtizedben változott a tekintélyes pályázat zsűrijének véleménye, mindaddig a sokkoló, elsősorban katasztrófafotókat részesítették előnyben. Üjabb jelenség, hogy helyet és elismerést adnak a mindennapi életből vett, érdekes felvételeknek — fotósaink ilyenekkel nyerlek díjakat. A World Press Photo tavalyi kiállításán Benkő Imre, az MTI munkatársa nyert díjat. Egyébként az utóbbi időben a WPP már a zsűribe is meghív magyar fotóművészeket. Hasonló jellegű pályázatot ír ki évenként az Interpress Foto, amelynek legutóbb Mongóliában és Kubában volt zsűrizéssel egybekötött nemzetközi kiállítása. Itt is számos díjat nyertek . fotósaink, a már említetteken kívül Bara István neve került fel a legjobbak listájára. Népszerű a fotóművészet a magyar közönség körében is, amit a kiállítások sikere mutat legjobban. Igen sokan tekintették meg 1980-ban a budapesti Műasarnokban A lenini kulturális forradalom útján című kiállítást, amelyen valamennyi szocialista ország fotósai bemutatkoztak. A kiállítást — amely a műcsarnoki siker után végigjárta az érintett országokat — a Magyar Fotóművész Szövetség szervezte. Ennél is több látogatót vonzott az ugyancsak a Műcsarnokban rendezett Tény — kép című fotókiállítás: több mint százezren tekintették meg. Hamarosan nemzetközi turnéra indul a kiállítás anyaga, bemutatják Franciaországban, Norvégiában és Olaszországban is. A Magyarország élete, mindennapjai iránti külföldi érdeklődés növekedése lemérhető az itt készült fotók sikerein, a mind gyakoribb és nagyobb méretű .kiállításcseréken is. Párizs városával például szinte rendszeressé válnak Budapest fotókiállításcseréi. Most készül hasonló megállapodás a finn Kamera klubbal. A szocialista országok közül Kuba, az NDK, Bulgária és Jugoszlávia fotóművész-szövetségeivel átlag kétévenként cserél kiállítást a magyar szövetség. Ilyenkor fotóművészek is utaznak kölcsönösen egymás fővárosába. Természetesen a kollektív kiállításokon kívül egyéni bemutatókra is van lehetőség, s ezzel a fotósok minden országban igyekeznek élni. Az NSZK-ban, a dortmundi magyar napokon Korniss Péter felvételei arattak sikert a közönség körében, Bécsben Bállá Demeternek volt önálló kiállítása, Havannában Féner Tamásnak (aki egyébként a Fotóművész Szövetség főtitkára), Hemző Károly felvételei pedig Firenzében, Rómában és Varsóban kerültek az értő közönség elé, ugyancsak nagy sikert aratva. Nagygyörgy Sándor műveiből Indiában, Szebeni Andráséból Helsinkiben, Párizsban, Varsóban rendeztek kiállítást. Folytatva a sort: nemrégiben rendeztek kiállítást a szovjetunióbeli Novoszibirszkben Eifert János felvételeiből, most, ez év májusában pedig Reismann Mariann képei láthatók az NSZK-beli Freiburgban. S akik külföldön nevet szereztek fotóikkal, mostanában mind gyakrabban — és egyre szívesebben — jönnek haza. hogy a, magyar közönség előtt is bizonyítsák művészetüket, • tudásukat. Volt Budapesten kiállítása Paul Almásynak, André Kertésznek, Susann Szásznak, s a Műcsarnok ad otthont rövidesen az USA-ban élő Lucien Aigner fotóinak. Egyre nagyobb szerepet játszik a Magyar Fotóművész Szövetség a művészeti ág életében nemzetközi téren is. A FIAF, a Nemzetközi Fotóművész Szövetség fotóelméleti bizottsága magyar irányítás alatt működik; jelentős szerepük van fotósainknak a szövetség ifjúsági bizottságában is. Ez utóbbi rendezésében mutatkozott be ez év áprilisában a magyar fiatalok fotóművészeti stúdiója kollektív kiállítással Dortmundban, az ottani fotósfőiskolán. S a felsorolás korántsem teljes. A magyar fotósok járják az országot — és a világot. Fényképezőgépeik, modern kameráik megörökítik hétköznapjainkat és ünnepeinket, a mai magyar valóságot — s hírt adnak róla. mindenkinek, akit bel- és külföldön érdekel. Sikereik, nemzetközileg egyre nagyobb hírnevük bizonyítja, hogy ilyenek mind többen vannak. S az elismerés, amit kapnak, elsősorban művészetüknek szól ugyan, de — hiszen a fénykép objektív — az országnak is, amelyről képeik beszélnek. V. E. Nagy Bandó András és Nagy Tibor jelenete a múzeumudvari előadáson Berkes Péter: Apuka szabadságon OCsak öt után értem el Terát. Nyomban telefonált a dokinak, ha nem esik nehezére, tévedjen már a ház felé, csöngessen be valamilyen ürüggyel, látta a mozgást odabent, azt hitte, a professzorné jött le, a többi majd kialakul. Nem kellett sokat győzködnie, a doki mindent értett, azt mpndta, indul azonnal. Nyolc felé hívta vissza Terát, Tera azután minket. Anya, szerencsére, még nem jött haza. magam voltam otthon. A kertkaput zárva találta a doki, hosszan csengetett, hiába. Bezörgetett a felső szomsz.édhoz, tudta, arról nincs kerítés, a két telket magasra nőtt, de áthatolható mogyorósövény választja el. A szomszéd egész nap nem látta apukát, igaz. nem is nagyon figyelte. Lehet, hogy alszik, mondta, az este, vagy inkább az éjjel nagy dáridó volt. éneklés, aztán üvöltözés, csapkodás, ámbár az is lehet, hogy nem a professzcrvillában volt buli, ő nem jött ki a ricsajra, miért jött volna, errefelé nyáridon mindennapos az ilyesmi. Együtt jöttek át a dokival. A hátsó, kert felőli ajtó nyitva volt. Apuka valóban aludt a nagyszobai díványon. Fején vizes törülköző, a képén zúzódások, ajka berepedve, földagadva. Hogy fölébresztették, kis híján nekik ment, betörőnek vagy minek nézte őket. alig bírtak kimagyarázkodni. Utána viszont roppant készséges lett. kávéval, üdítővel kínálta őket, képzeljék, mondta, hogy jártam, rendet akartam tenni a sufniban, de a rönk, amire fölálltam, hogy leszedjem az évtizedes pókhálót. kifordult alólam, bezuhantam a rendetlenségbe, a ládák, deszkák, szerszámok, ócskaságok közé. még jó, hogy tőr. vasvilla nem volt köztük, biztosan fölnyársal. A doki megnézte a sebeit, szerencsére nem volt komoly egy sem. kékülő-zöldülő ütődések csupán, és nagy valószínűséggel nem a sufni limlomjaitól származtak, hacsak nincs ott minden ócska holmi rongyba bugyolálva. A doki nem firtatta a dolgot, a szomszéd viszont kávézás közben megjegyezte, volt itt valami dajdaj az éjszaka, nem jó az ilyesmibe magányosan beavatkozni, az ember vagy hagyja őket a fenébe. vagy ha van telefonja, beszól a rendőrségnek, azok aztán vagy kijönnek vagy nem. Apuka azt mondta, nem hallott semmit, dupla adag altatót vett be a sajgó képe miatt. Ráhagyták. A dokit a sebeknél s eredetüknél jobban izgatta apuka különös, „infantilisán műkedályes” viselkedése. Repkedett a házban. gúnyos megjegyzésekkel mintegy mentegetőzött azért, hogy a ház. olyan, amilyen, s hogy ö most élvezni kénytelen összkomfortját, a magafajta „érdes kádernek" tulajdonképpen a legolcsóbb l'aház, sőt egy szokványosán berendezett raisátor is megtenné. az egyedüllét a fontos, a kényszerű magával törődés, ami, persze, korántsem olyan egyszerű, mint azt az orvosok és a hozzájuk visszhangkét csatlakozó tanácsadók elképzelik, könnyen lehet, hogy épp fordítva sül el a dolog, de annyi baj legyen, több is veszett Mohácsnál, ő már lassan-lassan ledolgozta a maga adagját, jöjjenek az új nemzedékek, és a többi, és a többi. Mindezt szinte eufórikus jókedvvel próbálta előadni. de el-elcsuklott a hangja. sebektől amúgyis torz nevetése néha inkább sírásra emlékeztetett. Az idegkimerültség. a gondolkodászavar tipikus Uinete. mondta a doki. kritikus állapot, bármerre billenhet. Azzal búcsúztak tőle. hogy a doki holnap újra betér megnézni a sérüléseket, s hogy a családnak, természetesen. véletlenül se kotyogják el a balesetet, főképp a fiúknál nem tenne jót atyai tekintélyének. Tera megkérdezte. nem túl kockázatos-e ilyen körülmények között egyedül hagyni, mire a doki azt válaszolta, nincs egyedül, a szomszéd is. ő is be-bekukkantanak majd hozzá, s ha szükségét érzik, jelentkeznek. (Folytatjuk)Utazás és játék A KISZ Központi Bizottsága az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Irodával közösen a Barátaink nevet viselő akció során érdekes játékra hívja a szocialista országokba utazó fiatalokat. A játék célja, hogy mind többen ismerkedjenek meg a szomszéd népek történetével, kultúrájával. a szomszédos országok életével, az ott élő fiatalokkal. A játék tudnivalóit egy úti napló jellegű füzet tártál-' mázzá, amely beszerezhető minden Expressz utazási irodában vagy postán kérhető az utazási iroda budapesti központjától. A füzetet természetesen azok is haszonnal forgathatják, akik a játékban nem óhajtanak részt venni. A füzet 7 baráti országról. Bulgáriáról. Csehszlovákiáról, Jugoszláviáról, Lengyelországról, az NDK- ról. Romániáról, a Szovjetunióról különböző, az utazáshoz feltétlenül szükséges információkat tartalmaz. Megtalálható ugyanakkor benne a megoldandó feladatok, a megfejtendő rejtvények sora is. A sorsoláson az is nyerhet, aki csak egy országgal kapcsolatos feladatokat old meg. Természetesen, _ akik több országban járva fejtik meg a rejtvényeket, többszörös eséllyel vesznek részt a sorsoláson. Az úti napló és a rejtvények értékelését szakemberekből álló zsűri végzi. Minden helyes megfejtő részt vesz azon a sorsoláson, amelyet az Utazás ’83 kiállításon rendeznek meg. A megfejtéseket tartalmazó füzeteket 1983. január 31- ig kell beküldeni az Expressz Utazási Iroda bármelyik fiókjához vagy budapesti központjához. A fő díj: egy Videoton hi-fi torony. Ezenkívül külföldi és belföldi utazásokat. sportszereket, túrafelszereléseket. könyvutalványokat sorsolnak ki. A játékról részletes felvilágosítást ad valamennyi utazási iroda.
