Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-16 / 165. szám

Különböző űrméretű tejl'orralókat szállít francia exportra az Alumíniumárugyár ti szafüredi gyáregysége. A szalagon naponta 1200—1600 forraló készül A jászladányi Vegyesipari Szövetkezet faipari üzemének egyik legjelentősebb terméke a tölgyfa kisbútor. Az évi 13—14 millió forintos termelési értéket képviselő bútoro­kat az AGRIA Bútorgyár részére készítik Munka bőven volt, de a bevételek csökkentek A lemaradás ellenére túlteljesítette exporttervét az Aprítógépgyár Gustav Husák Prágában fogadta Czinege Lajost Gustáv Husák, Csehszlová­kia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra, köztársasági elnök tegnap Prágában fogadta a Czinege Lajos hadseregtábornok, hon­védelmi miniszter vezette magyar katonai küldöttséget, amely hivatalos baráti láto­gatáson tartózkodik Cseh­szlovákiában. A szívélyes elvtársi légkör­ben lezajlott megbeszélésen nagyra értékelték a két test­véri hadsereg együttműködé­sét a Varsói Szerződés kere­tében. A találkozón jelen volt Martin Dzur hadseregtábor­nok, nemzetvédelmi minisz­ter, Antonin Brabec vezérez­redes, a Csehszlovák Néphad­sereg politikai főcsoportfőnö­ke, valamint dr. Kovács Bé­la, a Magyar Népköztársaság prágai nagykövete. Tavaly év elején komoly veszteség érte a jászberényi Aprítógépgyárat. A vállalat NSZK-beli partnere — ame­lyik hosszú távú szerződés keretében betonszállító mi­xerkocsik forgódobjait ké­szíttette a Jászságban — ér­tékesítési nehézségeivel in­dokolva lépését, 1981-ben már nem rendelt árut. Az üzemnek ezzel a legjövedel­mezőbb, a közvetlen tőkés export miatt külön pénzügyi előnyöket is jelentő gyárt­mányától kellett megválnia, olyan terméktől, amelyik el­adhatóságára még évekig számított. A vállalat gazdaságosságá­nak megőrzéséhez a kiesett exportot feltétlenül pótolni kellett, a komoly erőfeszíté­sek hatására az Aprítógép­gyár teljesítette is tavalyi értékesítési tervét. A „for­­gódóbüzlet” meghiúsulása miatt hiányzó dollárokért azonban nagy árat kellett fi­zetni: 1982 első félévi bevé­teli tervének csupán 75 szá­zalékát realizálta az üzem, különösen az év első három hónapja sikerült rosszul. Pedig az idei esztendő első felében sem dolgoztak a megszokottnál kevesebbet az üzemekben a munkatem­pó még feszítettebb is volt az átlagosnál. Értékesíteni mégsem tudott az Aprító­gépgyár, mert nem volt el­adható készterméke. A tava­lyi — különösen az év végi — hajrá célja a valutabevé­telek növelése volt. a gyár­nak sikerült egy több évre szóló külföldi együttműkö­dési szerződést is kötni, a forgódobokat készítő gyár­egységnek munkát találni — ám feltétlenül el kellett fo­gadni az azonnalli szállítást kérő, „véletlenül” jelentkező vásárlók ajánlatait is. A rö­vid határidő betartása ér­dekében 1981 utolsó hónap­jaiban szinte az egész válla­lat, a még az év vége előtt pénzt hozó exportmunkákon dolgozott. Aj. idei esztendő elején eladható, hetekig ké­szülő 4ermékkel nem volt idő, erő foglalkozni, így a termékkibocsátás folyama­tossága megszakadt. Az év kezdetén újra vissza lehetett állítani a termelés megszokott rendjét, az első eladható gyártmányok elké­szültéig persze hetek teltek el. (A bevételek elmaradása miatt természetesen fizetési nehézségekkel küszködött a vállalat. (A helyzet norma­lizálódását nehezítette, hogy az évek óta készített szénőr­lő malmok új típusának gyártását kezdték meg az idén, a külföldi műszaki do­kumentumok viszont késtek, illetve gyakori módosításuk miatt a már elvégzett mun­kák váltak fölöslegessé. Ha­sonló nehézségekkel küsz­ködtek egy új termék, a malmokat szénnel tápláló, úgynevezett síktagos adagoló esetében is. Nem kevés gon­dot okozott az sem, hogy az új feladatok megoldásához szükséges szerszámok és ké­szülékek mielőbbi elkészítése érdekében az inproduktiv, eladható terméket nem erecí­­ményező feladatok közül so­kat a termelőüzemekre kel­lett bízni. -Az esztendő második ne­gyedévére á nehézségeken si­került úrrá lenni, ebben a három hónapban már terv­szerűbben dolgozott az üzem. A népgazdaságnak és a gyár­nak is kedvező, hogy export­terveit az általános lemara­dás ellenére is túlteljesítette a vállalat. (Pedig az_ első fél­évre előirányzott dollárbevé­tel háromszor volt több az 1981 első hat hónapjában el­értnél.) Az év eleji jelentős lemaradás pótlása persze nem lesz könnyű feladat, az Aprítógépgyár vezetői sze­rint azonban mód van az eredetileg 660 millió forin­tos bevételi tervet az év vé­géig teljesíteni. Néhány hete 23 jól képzett, általában több szakmával rendelkező len­gyel munkás dolgozik az üzemben. A TESCO külke­reskedelmi vállalat közvetí­tésével Jászberénybe került munkások jefentősen enyhí­tették a vállalat munkaerő­gondjait. Szerződéseinek tel­jesítése érdekében az Aprí­tógépgyár az idén több ha­zai vállalatot is megbízott a termékeihez tartozó részegy­ségek bérmunkában történő elkészítésével. Ez a lépés is hasznosan segítheti a koráb­bi lemaradásoknak az év hátralévő részében való pót­lását. VSZJ. Havasi Ferenc Vas megyében Kubai forradalmárról nevezték el a gyulai SZOT-iidülőt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja,'a Központi Bizottság tit­kára kétnapos látogatást tett Vas megyében. Szerdán Szombathelyen Horváth Mik­lós, a megyei pártbizottság első titkára és Bors Zoltán, a megyei tanács elnöke kö­szöntötték. Havasi Ferenc tegnap Szombathelyen a Rába Ma­gyar Vagon- és Gépgyár szombathelyi futóműgyárába látogatott. A tájékoztató után a Központi Bizottság titkára megtekintette az üzemet, majd a megye ve­zetőinek kíséretében elláto­gatott Szentgotthárdra is. Az új szárnnyal bővített és felújított gyulai SZOT- üdülő névadó ünnepségét csütörtökön tartották meg. Az üdülőt — amelyben éven­te tizenháromezer beutaltat fogadnak — a kubai és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom kimagasló szemé­lyiségéről, Lazaro Pena Gon­­zalesről nevezték el; ez al­kalomból leplezték le az üdülő előcsarnokában a név­adót ábrázoló domborművet, Mészáros Mihály szobrász­­művész alkotását. Az ünne­pélyes avatáson megjelent és koszorút helyezett el a domborművön Lazarp Pena Gonzales özvegye és Palotai Károly, a Szakszervezetek Országos Tanácsának alelnö­­ke. A Kubai Köztársaság bu­dapesti nagykövetsége kép­viseletében Jorge Lores első titkár volt jelen. A gyógyüdülő a SZOT szervezésében a Csepel Vas- és Fémművek kezdeménye­zésére, több szakágazati szakszervezet tagságának tagjaiból, kétszázhetven mil­lió forintos költséggel újult meg, s bővült egy négyszáz vendéget fogadó épülettel. Havasi Ferenc Vasi látoga­tásának befejezéseként Szombathelyen a megye egyik legjelentősebb üzemét, a Nyugatmagyarországi Fa­gazdasági Kombinátot keres­te fel. ahol Schmidt Ernő Ál­­lami-díias vezérigazgató tá­jékoztatóját hallgatta meg. GZ3 Együtt egymásért, a városért A körzeti és a munka­helyi pártszervezetek együttműködése Szolno­kon Brikett—szalmából Egy kis betekintés a jászkiséri kísérletezésbe 3. oldal Egy alföldi festő Zalából Palicz József tárlata Szolnokon Monográfia a Tiszáról Lászlóffy Woldemár könyvének ismertetése 4. oldal fl jövő heti rádió- és tévéműsor 5—6. oldal Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! xxxiii. évi. 165. szám, 198 2. július 16., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Diplomáciai erőfeszítések a libanoni válság megoldására Izrael folytatja zsarolási taktikáját A libanoni válságnak az amerikai elképzelések sze­rint való diplomáciai rende­zése érdekében Reagan ame­rikai elnök levélben kérte Fahd szaúd-arábiai uralko­dót, hogy vegye rá a szíriai kormányt a Palesztinái Fel­­szabadítási Szervezet Nyu­­gat-Bejrútban levő fegy ve-*• reseinek befogadására — ez derült ki a NBC amerikai tévétársaság jelentéséből. Reagan szerint ugyanis Szíriának a PFSZ befogadá­sával kapcsolatos visszauta­sító magatartása zsákutcába vezette Habib amerikai el­nöki különmegbízott közve­títő kísérleteit. Egy másik amerikai tévétársaság, a CBS értesülései szerint Szaúd- Arábia, amely eddig is kész­ségesen támogatta az ame­rikai rendezési terveket, többszáz millió dollárt aján­lott fel Szíriának, ha befo­gadja a mintegy 6—8 ezer főnyi palesztin harcost. Caspar Weinberger ame­rikai hadügyminiszter a chi­­chagói televízióban megis­mételte azt az ismert wa­shingtoni álláspontot, amely a közel-keleti béketárgyalá­sokból kizárja a PFSZ-t. Weinberger a palesztinai arab nép egyedüli törvényes képviselőjének említése nél­kül szólt arról, hogy a pa­lesztinokat be kell vonni a békefolyamatba, és a tartós béke megteremtése érdeké­ben „hazát” kell biztosítani nekik — ám a hadügymi­niszter nem beszélt arról, hogy hol lenne ez a „haza”. Viszonylag nyugalmas na­pot élt át tegnap az izraeli ostrom alá vett libanoni fő­város : a fegyverek nem szó­laltak meg, de a folyama­(Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents