Szolnok Megyei Néplap, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-12 / 136. szám
I 8 Irodalom, művészet 1982. JÚNIUS 12. <$záz én magijai' nűüellmhéi Laczkó Géza: TALÁLKA HÓLABDARENDSZERBEN A fiatalasszony magából kikelve, lihegve rontott be. Az ura a díványról csodálkozva —— *• nézett reá: — Nos? — Hát képzeld — kezdte a karcsú barna nő —, ezt el kell mesélnem. Villanyoson megyek be a városba. A Boráros téren fölszáll egy nagyon elegáns fiú. Én ott ültem a hosszú ülésen, az első ajtó mellett, ö odaáll és néz, te, de úgy néz, le sem veszi a szemét rólam, úgy néz, hogy az botrány, mindenki észreveszi. Erre kapom magam, és átülök egy megüresedett helyre a második páholyban, és feltűnően kinézek az ablakon. — Ez a hiba, hogy feltűnően! — szól a férj. — Hallgasd csak, szívem! Szemben egy házaspár ült, mellettem senki. Egyszer csak félrenézek, befelé. — Miért néztél félre? Miért nem néztél egyenesen? Nem is szeretem ezt a szót hallani, hogy félre. — Na, hagyj beszélni. Félrenézek és látom, hogy ott áll a páholy bejáratánál, megfordul, hogy a házaspár ne lássa, s ledob mellém egy cédulát. Itt van! — s ezzel átnyújt az urának egy összehajtogatott borítékot. — Mit? Te fölvetted? — Nem látta, szívem, senki! — Persze, baj csak az lett volna, ha meglátják. — Na, ne okoskodj! Azért vettem föl, hogy ezt az egyet meg fogom tanítani! Elhoztam, hogy írj neki egy levelet, amivel nem fog eldicsekedni. A férj ránézett a megcímzett borítékra: — Gergely Andor igazgató úrnak, Budapest, Aradi utca 1... .jó! Még csak ez hiányzott, hogy borítékokat végy föl, amiket idegen urak szívesek melletted ledobni — azzal odalökte a borítékot az asztalra, fölugrott a díványról, s elkezdett dühösen fel s alá járni. A nő el akarta tépni a borítékot. A férfi észrevette és rákiáltott: — Hozzá ne merj nyúlni! A nő ijedten lapult meg. A férj vette a kis papírt s tárcájába dugta. — Én azt gondoltam, meg kell tanítani ... Hát nem írunk? _ Nem! — ordított a férfi. — Ne kiabálj! Mit csinálsz hát? — Egyelőre undorodom tőled! — De szívem . . . Válaszul csak az ajtó durrant a kimenő férj után. Hallatlan. milyen könnyelmű ez az asz- szonv, hallatlan — dühöngött magában a férj, akinek haragja aztán lassan-lassan szomorúsággá keseredett. Levágta magát a férfiszobában egy karosszékre, és nézte a levegőt. így taposta gondolata sokáig keserűsége mocsarát... Hallatlan! Egyszer csak elmosolyodott: — Fényes!... Majd ő bosszút áll, de nem névtelen levéllel, nem is pofozza meg, erkölcsi pofont, azt igen, azt fog adni. Fölkelt, ment az előszobába. Az asszony nyugtalanul nézett ki utána az ebédlőből: — Hová mégy? — Ebédre itthon vagyok. — Hová mégy, szívem? — Szervusz! — kiáltott vissza az ajtóból a férj, akinek kaján mosolyba görbült a szája. Az asszony utánaszaladt, kinézett ura után a folyosóra, aztán gyáván és tanácstalanul visszahúzódott a lakásba. Egészen kétségbe volt esve ... Laczkó Géza (1884—1953) a Nyu- qat első nemzedékének jeles prózairója. tudatos stilisztája. Törvénytelen gyermek, édesanyja. Laczkó Aranka neves színésznő. a kolozsvári, majd a budapesti Nemzeti Színház örökös tagja volt. Gyermekkorát vidéki színtársulatokkal vándorolva töltötte. Kolozsvárott érettségizett, maid az Eötvös-kollégium ösz- töntli'asaként szerzett magyar— francia szakos tanári diplomát a budapesti és a párizsi egyetemen. 1907-töl 1919-ig tanárként működött. A Tanácsköztársaság idején gimnáziumi igazgatóvá, majd egyetemi tanárrá nevezték ki. A Vörösmarty Akadémia tit- káirává választotta. Az ellenforradalom megfosztotta hivatalától, sói a tanári pályáról is kizárta. Eleinte álnéven publikált, különböző kiadóknak és az Est konszernnek dolgozott. 1943-ban a Dante Kiadó irodalmi igazgatója lett. 1945-ben rehabilitálták. mint tanár megkapta nyugdiját. Bekapcsolódott az irodalmi életbe, a Szivárvány című lap munkatársa lett 1948-ban írói juttatásként házat kapott Soroksáron, ahol visszavonultan élt haláláig, fömüvén. Rákóczi-regényén dolgozva. Pályáját költőként kezdte, 1907- ben jelent meg egy kis verses- kötete Kolozsvárott.Első írói sikerét két elbeszélése hozta meg. mely először a Nyugatban, majd 1911-ben könyvként is megjelent. Tanulmányokat, nyelvművelő cikkeket, novellákat publikált. Jelentősei alkotott a regény műfajában is; önéletrajzi regényei személyes liraisáqi/al vallanak koráról, történelmi regényeiben Zrínyi Miklós és Rákóczi alakját eleveníti meg. Több száz novellát írt. példaképei Maupassant és Flaubert voltak. A lélektani problémák iránti érzékenység és elegáns stílusérzék jellemzi írásait. istenem! Ez az ember most odamegy, inzultálja, párbaj, emiatt a kis meggondolatlanság miatt, mostanság olyan véres kimenetelű minden párbaj, Istenem, kétségbe vagyok esve ... Soha-soha többet nem fogok ilyesmit csinálni, bizony Isten nem ... de én azt gondoltam: ezt az egy betyárt megtanítom . .. hát mért gondoltam . ..? hát hogyha az az erősebb, és ott megverik abban az idegen lakásban? Istenem! igazán könnyelmű vagyok ... soha ... Istenem ... Rettentő tépelődésben múlt el így egy álló óra. Végre jött a férj. Az asszony elébe szaladt: — Szervusz szívem, mit csináltál vele? — A borítékkal? — kérdezte kajánul a férj. — Azzal is! De vele! — Csak azzal! — mondta öntudatosan a férj. — Visszavittem oda, ahonnan hoztad: a villanyosra, és elejtettem egy nő mellett. SÍ ússz! Harmadnap Gergely Andor igazgató úr levelet kapott: „Édes pofa, tetszett nekem — ........—— az a szomorú tekintete, jó, várjon szombat délután 5- re, Hűvösvölgy végállomás, indulási oldal, hosszú pádon.” A hűvösvölgyi végállomás indulási oldalának teraszán húzódó hosszú pádról szombat délután fél hétkor egy kövérkés, negyvenes, hervadt arcára egész paradicsomkertet festett nő ugrott föl rikító vörös selyem dsöm perét egyenesre rántva derekán: — Csirkefogó pasi, nem jött el . . . — morogta magában, s egy összegyűrt borítékot dobott le háta mögé a padra. Azzal neki az induló villanyosnak és elrobogott. Ez a dühös elvonulás ' fölhívta egy valószínűleg hosszú várakozásban elunatkozott, elegáns börberi ruhás, fehér harisnyás, sárgán szegett fehér cipős, sárga kesztyűs fiatalember figyelmét, amely már zavarossá lankadt volt a hiábavaló töprengésben: miért nem jött el a levélben megígért találkájára bájos ismeretlenje. A botja végével odakotorta magához az összegyűrt borítékot, szórakozottan kinyitotta, de mikor meglátta rajta saját címét: Gergely Andor igazgató úr, Budapest, Aradi utca 1. — s ugyanazon a borítékon, amelyet a hét elején egy kedves, karcsú, magas nő mellé dobott le ügyesen a villamosban —, sápasztó butaság döbbent le rá .. . — Nem értem, nem értem, sehogyan sem értem ... — motyogta magában, s egv hétig úgy szégyell- te magát, mint egy kutya. Sass Ervin: Veress Miklós: A kellő pillanatban Gyermekkori filmtekercs a kellő pillanatban mosolyogj a kellő pillanatban váltsd fel a százasod mintha még tizenöt lenne A szem egy furcsa [kristály átvetül rajta majd a drávaparti kastély honnét egy tank kihajt a kellő pillanatban nevess a kellő pillanatban köszönj a jóindulat egyetlen menedék Gesztenyevir ág-csillár a poros útig ér csörög az ötven fillér hogy fagylalt vagy [kenyér a kellő pillanatban szeress a kellő pillanatban maradj egyedül az örökkévalóság furcsa ügy S már hozza [a komornyik a taplót és a kovát mert a film nincs [tovább a kellő pillanatban ne tégy semmit hogy majd a kellő pillanatban dicsérjenek meg érte és sötétek a tornyok és alattuk a fák Forog a kacsaláb stos, hogy a kedves ikótársak között kell eresnie a tettest — nondta az író szom- sédja, amikor aznap _________ a lépcsőházban, és i gaza lehetett. Hiszen a kaput mindig bezárják, amint az a lakótelepi házaknál szokás, és ha egy idegen netán be is tudott volna surranni valaki mögött, nemigen vette volna magának a bátorságot, hogy a földszinti levélszekrényből kipiszkáljon egy borítékot. Nem könnyű feladat az! S már nem először fordult elő! Mégsem hihető, hogy egy idegen csak azért lopakodik be a házba, kockáztatva a tettenérést, hogy az ő levélszekrényéből kivegye a küldeményeket. Lakótárs lesz a tolvaj, úgy bizony! Ezt bizonyítja az is, hogy az első borítékot a lift tetején találták meg. Ugyan miért dobta válna oda azt egy idegen? Jött a házmester, és mutatta a poros papírost: „Nem a magáé?” Naná! Mert az olaszliszkai plébánosé! Amikor rajta van a neve. A kéthónapos késéssel megkapott hivatalos iratban arról értesítették, hogy tizenöt napon belül fizessen be ötven forintot „térkép- készítési költséghozzájárulás” címén. Nem fizette be. Már csak azért sem, mert el nem tudta képzelni, hogy az ő második emeleti lakását hogyan jelölik azon a térképen. A második levél eltűnéséről, akkor szerzett tudomást, amikor a nagynénje meglátogatta Mátészalkáról, és sírva állította, hogy levélben értesítette őt az érkezéséről, de bezzeg nem érdemel meg annyit, hogy kint várják az állomáson. Hiába bizonygatta az író, hogy nem kapta meg a levelet, hiszen, ha kapott volna, rohan az állomásra: a tánti csak hüppö- gött, sipákolt. Másnap aztán megvárták a postást, aki bizony emlékezett a levélre. „Bedobtam — mondta az öreg — mert ugye nincsenek itthon, hát kinek tudjam átadni?” Tehát azt is ellopták. Most pedig az utolsó alkalommal egy nagy alakú küldeményét ügyeskedte ki a levélszekrény nyílásán a tettes. Az író ebben a dologban biztos volt, merthogy amikor délben elment otthonról, még látta a sötétbarna tasakot. Csak nem volt nála a szekrényke kulcsa. Délutánra pedig már hűlt helye volt a borítéknak. Ki lehetett? Talán valamelyik gyerek? Bizony előfordulhat, fene a vicces kedvüket! Vagy a felette lakó, akihez egyszer felment, hogy megkérje: ne verje olyan hangosan a feleségét? Netán a lenti agglegény, aki meg hozzá kopogott be, mert a gyerekek ugrálása zavarta? Ezen morfondíroztak a szomszéddal a lépcsőfordulóban álldogálva, de nem tudhattak biztosat. — Majd én kilesem — mondta a szomszéd végül — bízza csak rám. Nekem van időm. Legyen Nógrádi Gábor: |A levéltolvaj nyugodt, nem sokáig garázdálkodik az illető. A szomszéd .szavában bízni lehetett, bár nem volt köztük különösebben szoros kapcsolat. Jónapot! Jónapot! És mentek a dolgukra. De az író tudta, hogy a szomszéd a ház mindenese. Szerelő, ügyintéző, rendteremtő. Nemhiába dolgozott az adóosztályon huszonöt évig, kemény, határozott emberként ismerte mindenki. És röntgenszeme volt: előtte a lakóknak nemigen lehetett titkuk. Tudta, ki szemetel, ki szaggatja le a liftben a tapétát, de még azt is, hogy ki kihez jár be, s kihez nem! Másnap délután már jött is a hírrel: sejti, hogy ki a tettes. Reggel összefutott az agglegénynyel, aki éppen a szemetét vitte kifelé a kukába, és a vödörben egy nagy barna borítékot látott összegyűrve. — Azt a levelet ő is kaphatta — mondta az író. ‘— Nemigen — kuncogott a szomszéd — mert miközben beszélgettem vele, észrevettem, hogy a címzett nevében van egy s betű. • Való igaz, jó szeme van a szomszédnak — gondolta az író. — Az agglegény nevében nincs s betű, az övében meg kettő is. Szóval az agglegény! — Majd én tettenérem — mondta a szomszéd, és elmesélte, hogyan fürkészte ki adófelügyelőként a kiskereskedők titkait, hogyan jött rá a turpisságaikra. Ügyes ember lehetett annak idején, annyi szent. Másnap délelőtt, miközben az író egy tárcanovellát próbált ösz- szeeszkábálni arról, hogy lopják a leveleit, ragyogó ötlete támadt. Ez ám a csapda! Előkapott egy borítékot, néhány üres papírral kibélelte és beleszórta a karácsonyi diófestéshez vásárolt ezüstport, amit egy hétig nem tudott lemosni annak idején a kezéről. A borítékot megcímezte saját magának, de még bélyeget is ragasztott rá, hogy igazán hiteles legyen. Miután elhelyezte a levélszekrényben, közel a nyíláshoz, hogy könnyen ki lehessen halászni, becsöngetett a szomszédhoz. De az öreg nem volt otthon. Este az író hangosan elnevette magát, amikor megpillantotta az üres levélszekrényt. Szóval a barátunk bekapta a horgot! Ismét becsengetett a szomszédhoz, de csak az asszonyt találta otthon. Na nem baj, ráérnek. Másnap a szép kora nyári időben az író a ház előtt végre ösz- szefutott a szomszéddal. — Képzelje el, szomszéd, mit találtam ki... — kezdte vidáman, de a másik közzbevágott. aj, ne haragudjon már, sietek — hadarta. — A feleségein elküldött a gyógyszer- tárba, mert ez a nyavalyás ekcéma már megint előjött .. És, felemelte kesztyűi* bújtatott kezeit. Az író mozdulatlanul nézte az elsiető szomszédot, és arra gondolt, hogy minek ír az olyan, aki nem ismeri az életet.
