Szolnok Megyei Néplap, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-12 / 136. szám

6 Nemzetközi körkép 1982. JÚNIUS 12. 1 Szovjetunió a nyolcvanas években Lengyelországi jelentés A kiút hídfőállásai A szovjet belpolitika min­den bizonnyal hosszú távra ható eseménye volt az el­múlt napokban az SZKP Központi Bizottságának ülé­se. A testület megtárgyalta a Szovjetunió 1990-ig terje­dő, tudományos igénnyel, s a realitások figyelembe véte­lével összeállított élelmi- szerprogramját. Az ülésen egyhangú határozatot fogad­tak el arról, hogy a lehető legrövidebb időn belül biz­tosítani kell a lakosság meg­bízható élelmiszer-ellátását. Különböző kommentárok Az első nyugati lapvéle­mények általában leplezett kárörömmel kommentálták az SZKP KB ülését. Annak beismeréseként taglalják, hogy a Szovjetunióban gon­dok vannak a közellátásban. Leonyid Brezsnyev beszámo­lójának azt a részét, amely­ben a szovjet mezőgazdaság múltban elért sikereiről szólt, mélyen ‘elhallgatják. Szívesen idézik viszont a fő­titkár azon megállapítását, amely szerint az élelmiszer­igény egyelőre megelőzi a termelést, valamint azt, hogy a választék nem felel meg a követelményeknek. Viszont alig akad olyan polgári új­ság. amely az élelmiszer- programról hozott KB-dön- tést ne önmagában, a szov­jet gazdaság egészének rend­szeréből kiemelve vizsgálná. Csak a legmélyebb elemzé­sek „fedezik fel'1, hogy más­ról, sokkal többről, egy egész nemzetgazdaság irányítás­mechanizmusának korszerű újjászervezéséről van szó. Az ilyen kommentárok viszont sejtetik, hogy ez az újszerű­ség épp az élelmiszer-ellá­tás kérdését választja kiin­dulópontjául. Igazuk van, hiszen a háttér érthető: az új gazdasági modell megte­remtéséről folytatott tudo­mányos viták egy pillanatig sem tévesztették szem elől, hogy mindez az emberért van. A nyolcvanas évek legfőbb gazdasági feladatának meg­ítélésében — sok-sok vita után — a szovjet közgazdá­szok egységes véleményre jutottak abban, hogy ez az évtized az intenzív fejlődési szakaszra való áttérés idő­szaka lesz. A feladat méretét sokan az első ötéves terv iparosításához mérik. A Szovjet Tudományos Akadé­mia folyóirata, a Vaproszi Ekonomiki (A gazdaság kérdései) tisztán, világosan fogalmaz: „A jelenlegi kö­rülmények között a társa­dalmi termelés következetes intenzifikálása nélkül sem gazdasági, sem társadalmi haladás nem lehetséges.” Aganbegjan akadémikus a Pravdában megjelent cikké­ben így ír: ,,A növekedés struktúrája már nem kielé­gítő”, s véleményét számok­kal igazolja: ,.E jelenséggel összefügg a gazdasági-társa­dalmi fejlődés ütemének csökkenése.” (A nemzeti jö­vedelem a VIII. ötéves terv­ben 41, a IX-ben 28, a X- ben 21 százalékkal növeke­dett.) „Ilyenformán — fűzi hozzá Aganbegjan — az ex- tenzív módszerek miatti ha- tékonyságcsökkenés, a ter­melékenység emelkedésének lassulása, valamint a fűtő- és nyersanyag-túlfogyasztás aránytalanságokat idéz elő a népgazdaságban. Növek­szik a beruházási eszközök, a fűtőanyagok és egyéb anyagok hiánya; bizonyos területeken munkaerőhiány lép fel, növekszik a fizető­képes kereslet és kínálat kö­zötti rés.” A szovjet gazda­sági sajtó rámutat, hogy a probléma komplex megköze­lítést követel meg. „Az in­tenzív fejlesztésre való átté­rés — írja Abalkin profesz- szor ■—j feltételezi a szervezé­si-irányítási rendszer és módszerek lényeges átalakí­tását.” Magyarán, szakítani kell azokkal az elképzelésekkel és sztereotípiákkal, amelyek abban az időszakban jelle­mezték a gazdasági irányí­tást, amikor a minőségivel szemben a mennyiségi szem-* lélet érvényesült. Ez egyben azt jelenti, hogy az „inten- zifikálás” nem csupán műsza­ki-technológiai, vagy éppen szervezési, hanem nagymér­tékben lélektani probléma is. Az intenzív fejlesztésre való törekvés be kell, hogy épül­jön minden rendű és rangú vezető és végrehajtó gondol­kodásába. A gazdasági mechanizmus korszerűsítésének igénye a Szovjetunióban sem újkele­tű. Több mint másfél évtize­de hoztak róla döntést, majd 1979-ben megerősítet- ték az akkori határozatot. Kimondták, hogy a vállalat értékelésének mércéje az úgynevezett tiszta termék, tehát az adott termelőegy­ségben létrehozott új érték lesz. Ám az említett határo­zat nem volt képes szemlé­leti változást hozni. A re­form komplex bevezetése emiatt elmaradt. „ü hiány anatómiája” Szovjet közgazdasági kö­rökben bestsellerként olvas­sák V. Zorkalcev „A hiány anatómiája” című könyvét. Az író okfejtése szerint a hiány a gazdaság egyik köz­ponti problémája. Utal a fű­tő- és nyersa'nyagel látásban tapasztalható fennakadások­ra, bizonyos berendezések, közszükségleti cikkek és élelmiszerek . hiányára. Hangsúlyozza, hogy a hiány nem abszolút, hanem rela­tív, amelynek megjelenési formái összefüggnek egymás­sal. A szerző véleménye sze­rint minden hiány közös ok­ra vezethető vissza. Az okot Zorkalcev a gazdasági me­chanizmus működésének sa­játosságaiban jelöli meg. Egyúttal emlékeztet az anya­gi ösztönzés elégtelenségére, az anyagi források elosztá­sának és hasznosításának lo­gikátlanságára, valamint mindennek következtében a vállalatoknak fölös tartalé­kok képzésére irányuló auto­matikus törekvésére. Zorkal­cev végkövetkeztetése: „Ha a hiány oka a gazdálkodás mechanizmusában van, ak­kor generális megoldást csak ennek tökéletesítése révén lehet elérni.” Megszüntetni az egyensúlyi zavarokat Zorkalcev gondolatmene­tét viszi tovább Belkin pro­fesszor az EKO című szakfo­lyóiratban. Legfigyelemre­méltóbb javaslata, hogy a különféle egyensúlyi zavarok megszüntetését a kereslet- kínálati egyensúly helyreál­lításával, javításával kelle­ne elkezdeni. Koncepciója érlelmébén a fizetőképes kereslet és kínnlat egyensú­lya alapját képezi az összes más területen kívánatos egyensúlynak is. Belkin egy­ben nagy szerepet tulajdonít az. áru- és pénzviszonyok­nak. A szovjet közgazdászok fent vázolt mechanizmus­vitája. akár az SZKP KB legutóbbi ülése, azt a törek­vést tükrözi, hogy a nyolc­vanas években megújuló szovjet gazdaság ne csak po­tenciálisan, hanem a min­dennapokban is megmutas­sa erejét, dinamizmusát, te­remtsen lehetőséget a vá­sárlók mind nagyobb és szerteágazóbb igényeinek ki­elégítésére, Seress Attila A lengyel szejm legutóbbi ülésén a kormány részéről beterjesztett gazdasági je­lentés gondolatmenete vilá­gosan beilleszkedik a válság­ból kivezető út tervébe. Em­lékezzünk a LEMP utolsó Három szakaszra osztotta azt. Az első szakasz — s fő­ként erről volt szó most a parlamentben — az idei esz­tendő végével zárul. Ez idő alatt meg kell állítani a gaz­dasági hanyatlást, ki. kell építeni a továbblépés hídfő­állásait. A második szakasz voltaképpen azt a hároméves tervet foglalja magúban; amelynek irányelveit a kor­A parlamenti képviselők előtt Zbigniew Madej mi­niszterelnök-helyettes, a tervbizottság elnöke, expo­zéjában kijelentette, hogy a szükségállapot bevezetése óta a kormány továbbra is a gaz­daság gépezetének megújítá­sára, az irányítási rendszer' tökéletesítésére törekszik. Nézzük meg, ma, öt hónap­pal a nehéz decemberi dön­tés, a szükségállapot életbe­léptetése után, milyen hatá­sok alatt formálódik a len­gyel gazdaság reformja? Az egyik: a nyugati szank­ciók nyomasztó súlya. A má­sik hatás kedvező: a tízegy­néhány hónapos rendetlen­ség. anarchia után újra rend, nyugalom és fegyelem van a munkahelyeken. Z. Madej emlékeztetett arra, hogy az idén csak negyedéves terve­ket készítettek, s ezeket a gazdaságfejlesztés operatív módszereként kezelik. Az első és a második negyedév­központi bizottsági ülésére, ahol Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, első tit­kár ismertette az ország hosszútávú fejlesztésének fő irányát. félévben leteszi a képviselők elé. A terv 1 !Í83—85. között át kell hogy alakítsa a gaz­daság szerkezetét. Meg kell szilárdítania a reformot, sta^ bilizálnia kell az életszínvo­nalat. A belátható végső cél, tehát a harmadik szakasz nyolc esztendőt ölel át; mos­tantól 1990-ig egyensúlyba kell hozni a lengyel gazda­ságot. Az évtized végéig szóló terv prognózisát rövi­desen elkészíti a kormány. toztatnak ezen, hiszen a fo­kozatosan helyreálló rend le­hetővé teszi, hogy a máso­dik félévet már egyetlen egészként tervezzék. A tervbizottság elnöke az év eddigi eredményei között a gazdasági élénkülés első jelzésének nevezte a szénki­termelés 15 százalékos növe­kedését. Nem hallgatta el azonban, hogy a feldolgozó­it, azokban az ágazatokban iparban rosszabb a helyzet, tapasztalható javulás, ahol a hazai és a szocialista orszá­gokból származó nyersanya­gokra alapoznak. A kormány a jövőben is épít a szocia­lista országokkal való kap­csolatra. s az ipar nyers- aryagellátási gondjait im­porthelyettesítő hazai n.vers- és alapanyagokkal is enyhíti majd. Némi élénkülés tapasztal­ható falun is. A mezőgazda­ságnak most arra kell fele­letet találnia, miként teremt­se elő az ország kenyerét és a húst. A kormány pedig válaszút előtt áll: a rendel­kezésre álló devizát az ipar számára nélkülözhetetlen nyersanyagokra költse vagy gabona vásárlásra ? Ezzel összefüggésben szó volt a parlamentben a nyu­gati adósságokról; közölték, a lengyel kormány készen áll arra. hogy kimozdítsa a holtpontról ezt az ügyet. Szándéka az. hogy intenzív tárgyalást kezdeményez hi­telezőivel, a nyugati ban­kokkal. Kulcskérdése ez a válság felszámolásának épp­úgy. mint a lengyel szénex­port ügye. A parlamenti ülés másnapján, sajtókonferenci­áján Madej miniszterelnök- helyettes bejelentette: „Ez­után is fejleszteni fogjuk a lengyel szén exportját és védjük hagyományos pia­cainkat. A konkurrencia ter­mészetes jelenség, de nincs lentijén, ha ebbe a politiku­sok avatkoznak be.” A lengyel gazdaságpoliti­kai törekvéseket övező kül­ső feltételekről szólt a költ­ségvetésről számot adó Ma­rian Krzak pénzügyminisz­ter. Emlékeztetett rá. hogy Lengyelország válsága iránt más magatartást tanúsítanak a szocialista közösség orszá­gai és mást a Nyugat. A szo­cialista országok, főként a Szovjetunió lényeges segít­séget nyújtott, míg a tőkés országok radikálisan korlá­tozták az újabb hiteleket és a már korábban felvett köl­csönök /hasznosításának le­hetőségeit. Ilyen gondok jegyében zajlott s élénk volt az esz­mecsere a szejmben, ahon­nan a tudósító óvatos és mérsékelt derűlátással tá­vozott . . . Szilágyi Szabolcs A 80-as évek végéig mány még az idei második Kétféle hatás ben így történt, de most vál­Építő barátság Mongólia hosszú útja Mongólia hatvan éve még egyike volt a világ legelma­radottabb országainak. A forradalom győzelme után megkezdődhetett a nagy tör­ténelmi vállalkozás, az or­szág politikai, kulturális és gazdasági felemelkedése. Az azóta elért bámulatos fejlő­dés a mongol nép szorgal­mán és rátermettségén kívül mindenekelőtt a szocialista országok testvéri segítségé­nek köszönhető. Az első három évtizedben a Szovjetunió támogatása se­gítette Mongólia ipari, me­zőgazdasági és kulturális c’öiehaladását. A többi szo­cialista országgal az ötvenes évek derekán alakultak ki az ilyen irányú kapcsolatok, amelyek, különösen 1962-ben Mongóliának a KGST-be történt belépésével váltak intenzívvé. Ez az együttmű­ködés 1971 júniusa, a KGST komplex programjának el­fogadásával még inkább el­mélyült. A program kereté­ben részletesen kidolgozták minden ország részfeladatait. Ezt követően két- és többol­dalú szerződések alapján kezdődött meg a közös mun­ka, amely meggyorsította Mongólia fejlődését. A szer- zödések kiterjedtek a geoló­giai kutatásokra, ipari és fel­dolgozóüzemek létesítésére csakúgy, mint az ország me­zőgazdaságának korszerűsí­tésére. Nagy jelentőségű volt az az egyezmény, amelyet 1975- ben kötöttek a KGST-orszá- gok nemzetközi geológiai ex­pedíciójáról. Az expedíció 1975 és 1980 között az ország északkeleti részén fekvő Kerulen folyó torkolatvidé- kén jelentékeny wolfram-, ón-, íöldpát-, grafit- és más ásványi lelőhelyeket tárt fel. A munkálatokat jelenleg a Góbi-sivatag déli részén foly­tatják. A geológusok sikere nyo­mán épült meg az erdeneti közös mongol—szovjet réz- és molibdénkombinát. Ulan Bátortól északnyugatra, amely évente 16 millió ton­na ércet dolgoz fel. A leg­korszerűbb technológiával, komputerekkel vezérelt- üzem kétezer dolgozójából 600 a szovjet szakember. A nyers- és feldolgozott ásvány ex­portja az utóbbi két évben 85 százalékkal nőtt. A .kölcsönösen előnyös munkamegosztásból hazánk is kiveszi részét. Közismert, milyen nagy. szerepük van a magyar vízkutató geológu­soknak és kútfúróknak ab­ban, hogy a sivatagos pusz­tákon ma már sok száz. kút- ból buzog az állatoknak éle­tet adó víz. Mongólia nép­gazdaságának a mezőgazda­ság, ezen belül az állatte­nyésztés a vezető ága. Ar egy lakosra jutó állatok szá­ma a világon Mongóliában a legnagyobb: a másfél milliós országban 24 millió állatot — lovat, szarvasmarhát, ju­hot. kecskét, tevét — nevel-. nek. És a mongol kormány Magyarországot kérte fel az. állatok számára nélkülözhe­tetlen oltóanyaggyár felépí­tésére. így született meg a szonginói biokombinát. A ki­lenc éve működő világszín­vonalú állategészségügyi in­tézmény hatvanféle oltó­anyagot. antibiotikumot és hormonkészítményt gyárt. Ezekből nemcsak a teljes hazai oltóanyag-szükségletet fedezi, de az, ázsiai konti­nens exportőrévé lépett elő. Az üzem számára a mongol szakembereket Magyarorszá­gon képezték ki. de mellet­tűk ötven magyar szakember is dolgozik a biokombinát­ban. A szonginói példa azt mu­tatja. hogy a segítség nem csupán segély. Mongólia ál­latgazdasága ugyanis a ma­gyar kutatóknak hallatlan nagy lehetőségeket jelent tu­dományos munkájukban. És az sem mellékes. hogy a biokombinát készítményei eljutnak Magyarországra, köztük nem egy olyan, ame­lyeket korábban csak nyu­gatról tudtunk beszerezni. S ez még nem minden. Említsük meg az általunk tervezett és épített genetikai és rádióelektronikai labora­tóriumot. Ugyancsak Ma­gyarország szállította az Ulan Bator-i ruhagyár, a darhani húskombinát, a har- horini malom és más üzemek terveit és berendezéseit, hosszú időre megalapozva ez­zel. a két nép építő barátsá­gát. Gáli István Hamburgi közjáték Cseppben a tenger — így jel­lemezhetjük a hamburgi válasz­tásokat. Más körülmények kö­zött legfeljebb néhány soros hírt hoznának a lapok erről az ese­ményről; most azonban nemcsak az egész NSZK kísérte érdek­lődéssel - a kikötővárosban fo­lyó politikai csatát, a külföldi megfigyelők is ezt tették: ebből akarnak következtetéseket le­vonni a nyugatnémet kormány­zat, a szociáldemokrata—szabad- demokrata koalíció sorsát, jö­vőjét illetően. Hamburgban ugyímazok a pártok mérkőztek kicsioen. amelyek a bonni par­lamentben is képviselve vannak, politikusok, hírmagyarázók egy­aránt barométernek tekintik te­hát a tartományi választást: ki­nek merre vezet az útja, fel vagy lefelé? Az eredmény a Bonnban kor­mányzó kettős, a Német Szoci­áldemokrata Párt és a Szabad- demokrata párt szempontjából lehangoló, az ellenzéki keresz­ténydemokraták számára örven­detes. Eddig a szociáldemokra­ták abszolút többséggel irányí­tották a várost (amelynek tar­tományi rangja, tehát önálló parlamentje és szenátusnak ne­vezett kormánya van), most öt­venöt képviselővel — az NSZK történetében először — a máso­dik helyre kerültek. A szabad- demokraták be sem ’Utottak a helyi parlamentbe, míg a jobbol­dal 56 képviselővel az első hely­re tört Kérdés most már: mennyire fejeznek ki valóságos országos állapotokat a hamburgi válasz­tások? Bizonyos irányzatot fel­tétlenül tükröznek. A szociál­demokraták híveinek száma va­lóban. országos méretekben és tartósan csökken. Bár Schmidt kancellár tekintélye még mindig nagy. pártjáé elmarad mögötte. Kevésbé lehet általános követ­keztetéseket levonni a hambur­gi szabaddemokraták sorsából: országos méretekben nem esné­nek ki a rostán. Hamburg közjáték volt: meg . komolyabb mérkőzésre kerül sor szeptemberben. Hessen tarto­mányban. Itt ugyancsak a szo­ciáldemokratákkal együtt. Ha itt ^ is vereséget szenvednek, ennek már döntő hatása lehet az NSZK belső' politikai viszonyaira. Tatár Imre (Összeállította: Majnár József) Az erdeneti réz- és molibdé nkombinát vezérlőterme

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents