Szolnok Megyei Néplap, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-05 / 130. szám
1 ✓ 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. JÚNIUS 5. Kitüntetett pedagógusok % WL A. -mf v ^ aki az életre gondol, neveljen embereket Erős András, a karcagi Mezőgazdasági (Szakközépiskola és Továbbképző igazgatója a napokban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban vehette át a Nagyváthy János-díjat. E magas elismerésben azokat részesítik, akik a mezőgazdasági szakoktatás területén különösein kiemelkedő munkát végeznek. Erős András annak a generációnak tagja. amely minden rosszat megélt az elmúlt bő fél évszázad magyar történelméből, de legjobbjai egész életüket a nép boldogulásának akarásával élték Akkoriban neve se volt isten háta mögötti tanya világban született — a mai Csárdaszállás környékén — naponta ti», kilométert gyalogolt a földek között az iskoláig és vissza. Békéscsabán érettségizett — a napokban volt a 40 éves találkozója — édesapja eladott egy borjút: addig tanulhatsz fiam, amíg az árából futja. Beiratkozott a kolozsvári Mezőgazdaságii Főiskolára, félévig élt a „juss” árából, majd a Bánffyhu- nyad környékén nógatta munkára a bivalyokat, kereste a kenyerét. Ráimosoly- gott a szerencse: ösztöndíjat kapott, de olyan volt ez is, mint a felhők mögé bújó nap. Kitört a háború, hadi fogságba esett. Keszthelyen fejezte be az agráregyetemet, de sublótba tehette diplomáját, kasza után nyúlhatott, részarató lett. Az új földhöz jutottak maguk se tudtak megélni nemhogy agrármérnököt fogadott volna valaki is. 1948-ban tanári állást kapott Karcagon, „ideiglenes minőségű gazdasági tanár” lett, pedagógiai képesítést szerzett, megszerette 4 pályát, s az is őt. 1965 óta az iskola igazgatója. Másféle küzdelem kezdődött számára. Az 1899-ben alapított öreg iskolában 13 átszervezést ért meg. de már több jutott az' ölömből is. Az iskola folyosóin levő tablók — a végzős évfolyamok emlékei — jelzik: alig-aliig van a .megyének olyan gazdasága, ahová egy-egy volt növendék ne vitte volna el a karcagi alma mater jó hírét. 1945-től napjainkig több mint 2 ezer diák érettségizett az öreg falak között, félszáznyian felsőfokú technikusi oklevelet kaptak, majd ennyien technikusi minősítő vizsgát tettek Karcagon, s a különböző to- toválbbképző tanfolyamiakon 4200-an vettek részt a szikek közti fás, virágos oázisban, a tudás édenkert- jében. Ma sem majális iskolát vezetni még olyan nagy szak- miau tudással sem, amilyennel Erős András rendelkezik. Új évek, másfajta gondok jöttek. A korszerűsítéshez nem a cégtáblát kell változtatni, vallja ünnepeltünk, s ezzel eljutottunk napjaink kérdéseihez.. Hogyan felel meg ma az iskola feladatainak? Miilyen legyen az alapképzés és aspe- ciajizáctió aránya, — egyáltalán : hogyan kaphat a mezőgazdaság még jobb szakembereket az intézménytől? Erős András elismert szakembere a mezőgazdaságii szakoktatásnak — tavaly előtt Mexikó három államában segítikezett az ottani oktatási szervezet kialakításában — de a mai gondok sem könnyűek. Nézete szerint az alapképzést kell erősíteni — 'a szűk szakosodás rovására is — ez látszik célravezetőbbnek, ám szelektálni kellerte a tananyagot, mert az 5 napos tanítási hét bevezetésével napi 6—8 iskola« óra megtartásával lehet csak eleget tenni a követelményeknek. De megterhelhetjük-e ennyire a 14—18 éves fiatalokat, elvárhatjuk-e tőlük, hogy többet dolgozzanak, miint a felnőttek? A tanítási-, órák után következik a szilenci- uim... Mikor sportol a diák, hogyan vesz részt a különböző közösségi — kulturális —- rendezvényeken ? Messziről látszik, egy szélkerék-torony a karcagi iskola „majorságában”. Fűteni szeretnénk a széllel, mondja Erős András, drága az energia ... Ez a szélkerék is sokmindent elmond az igazgatóról. Nincs elég gondja, baja a pedagógiával, — munkatársaival még azon is törli a fejét, hogyan hasznosítsa a szelet?! Apróságnak tűnik, de kifejező. Nem a széltől dlvett kilowattok haszna az elsődleges, hanem az emberi alapállás. Olyan példamutatás ez is — része az egésznek — arnély az iskolában tanuló generációk gondolkodását az állandó jobbítás igényére hívja fel Tiszai Lajos n város óvánénije Huszonöttagú munkaközösség dolgozik Martfűn, a Martos Flóra Általános Iskola alsótagozatában. A pedagógus kollektívát vállalkozó szelleméről, kíséretező kedvéről isimerik. Szolnok megyében elsők között kapcsolódtak be a tantárgycsoportos oktatás, majd a diákok szabad idejében hasznos elfoglaltságot nyújtó isikola- otthonos nevelés kísérleteibe. Már 1975-ben az ideiglenes matematika tanterv alapján * kezdték meg a tanévet. A tapasztalatokat tanfolyamokon, bemutató tanítások utáni, beszélgetéseken adták át a szolnoki járás más intézményeiben dolgozó tanítóknak. Újdonságnak számított az a próbálkozásuk is, amely somán az anyanyelvi nevelésben új módszerrel, a szóképes olvasással tanítottak. Az egész napos oktatás kísérlete során összegyűlt ismereteiket, benyomásaikat négy esztendeje közös dolgozat ban fogalmazták meg, amellyel a megyei Pedagógiai Továbbképző Intézet pályázatán másdik díjat nyertek. A következő évben a művelődési háziak s az iskolák kapcsolatának kérdését boncolgatták, gyakorlati tapasztalataik tükrében. Ezt a munkájukat - ugyancsak díjjal jutalmazták. — Mi a tittka a jó pedagóigusikolllektíva kialakításának? — kérdeztük Molnár Dezsőné tanítót, a munkaközösség vezetőjét. — Mindannyian nagyon szeretjük a gyerekeket, hivatásunk a tanítás. Az iskolánkba kerülő kollégákat — különösen ha pályakezdőről van van szó — segítjük a beilleszkedésben. hogy minél hamarabb megtalálják helyüket, jón érezzék magukat közöttünk. Igen fontosnak tartjuk az önművelést, a munka iránti igényességet. Ügy gondolom, csak jó légkörben lehet igazán eredményesen dolgozni. Hallottam már olyat, hogy néhol az iskolákban a továbbképzésekre nincs elég jelentkező. Nálunk — s ezt túlzás néllküil mondom — versengenek a kollégák a helyekért. A martfűi pedagógus munkaközösséget példamutató önképző tevékenysége, munka- és gyermekszeretete, hatékony pedagógiai munkája elismeréseként a pedagógusnap alkalmából a Szolnok megyei Tanács Pedagógiai díja plakettel és oklevéllel jutalmazták meg, F. S. Közösség a gyermekekért, a hivatásért Aki gyermekekkel foglalkozik, ha másképp nem is, lélekben öi'ökiké ifjú marad. Kottái Istvánná Szolnok óvodai felügyelőjére ez másképp is igaz. A fiatalos külsejű. lendületes óvónőről alig hisszük él, amikor újságolja hogy már nagymama. Ha az idő nem is fogott ■Hajt a, a tények azért mégis könyörtelenek. Hol van már a jászberényi kislány, aki hét kisebb testvérének volt az „óvónője”, de huszonhat év telt el azóta ás hogy átvette oklevelét, a „jogosítványt” a korán választott, de életre szóló hivatás gyakorlásához! Akkor még, az óvodáztatás hajnalán aligha tudhatta: nem könnyű pályára lépett. A Jászkiséren töltött viszonylag gondtalan egy esztendő után Szolnokon már a „mélyvíz” fogadta, a Dobó utcai, akkor még egycsoportos gyermekintézményben hatvan kisgyerek szólította óvó npninek. Micsoda türelem, szeretet ennyi aprósághoz! Koltaihé néhány lelkes társával társadalmi munkát szervezett, s maga is részt vett az alapozástól egészen az átadásig az óvoda bővítésében. Nem sdkáig élvezhette azonban a h» gjavult körülményeket, vezető óvónő lett, később megbízták a szakfelügyelői teendők ellátásával, néhány éve pedig kinevezték városi felügyelőnek. Ahogy változott a munkaköre úgy maradit. mindig kevesebb idő a gyerekekre. Jelenleg — nagy bánatára — hetente mindössze hat órát dolgozik óvodában, munkaideje nagyobb részét a szakfelügyelet s a tanácson reá váró ügyintézés, irányítás tölti ki. Ez utóbbi június elején az óvodai felvételek elbírálásakor igen csak sok munkát jelent, de mennyivel más most a gondja, mint évekkel ezelőtt! A demográfiai hullám nagy , létszámú évfolyamainak óvodáztatásakor hétt nyolcszáz jogos igényű ügyféllel tárgyalt, s soknak nemet kellett mondania. Hiába szervezte akkor is fáradhatatlanul a társadalmi munkaakciókat. Most minden jogosan jelentkező apróságot, s valamennyi ötévest fogadnák az óvodáik. A város közel négyszáz óvónője jobb feltételek között dolgozhat, 30— 35 kisgyerekből álló csoportokkal kell foglalkozniuk. Az ölnöm mellett most meg az aggasztja a felügyelőt, hogy egyre kevesbb az óvodáskorba lépők aránya... Köny- nyebb lett a dolga, noha maradt munka számára épp elóg, a szakfelügyelet területén. s számos más szervezet. mozgatóim tagjaként is. Az utóbbi tevékenységéért számos kitüntetésben részesült. Tegnap a Parlamentben viszont óvónői munkásságát jutalmazták aiz egyik legnagyobb szakmai elismeréssel: a „Kiváló pedagógus” kitüntetéssel. T. G. Ikrek (hava) Az állatöv harmadik jegyét, az Ikreket a Nap május 21-én éri el és június 20-án hagyja el. * * * 1973. június 15-e a tiszafüredi Jakab János és felesége életében pirosbetűs dátumként szerepel: a házaspárnak hármasikrei születtek. Szilyia volt a legfürgébb, őt Zsolt követte, majd Éva érkezett meg utolsónak. — Kaszó főorvos úr annyit mondott, számítsunk rá, hogy ikreink lesznek. De hogy hármas ikrek! Amikor megtudtam, olyan lettem, mint a szobor — emlékszik vissza erre a napra az édesapa. — Már -a szülőágyon az járt az eszemben, hogyan néVelem fel őket — folytatja az édesanya. — A lányom akkor 13 éves volt, és nagyon szeretett volna kistestvért. Tessék, lett neki egyszerre három is! A névadás is gondot okozott, mert előre csak annyit határoztunk el: ha fiú születik, a Zsolt nevet kapja, ha lány, akkor Szilvia lesz. Az Éva hirtelenjében jutott az eszembe. Az idő kerekén lendítsünk egy nagyot: pontosan kilenc évet. A múltról annyit: nem volt könnyű, de szerencsére a nagyobb betegségek elkerülték a kis családot, és a gyerekek is,szépen fejlődtek. Ma a hármasikrek a helybeli Kiss Pál iskola harmadikosai. Hogy milyen sikerrel? * — Négyes, ötös vagyok — így Szilvia. — Én hármas, négyes — mondja Éva. Zsolt hallgat. Hiába, minden ember életében akad érzékeny pont. Oláh Józsefné napközis nevelő segít. — Nem rossz eszű fiú, de „sérvet” azért nem fog kapni a tanulástól, így azután, finoman fogalmazva, sokszor a testvéreiből él. Hogy a személyiségről is essék szó: az ikrek közül Szilvia a legcsendesebb, legkiegyensúlyozottabb, Éva a legidegesebb, Zsolt pedig „férfiúi” bölcsességgel állítja: — Békítgetem őket, ha“ összekapnak. Hármasban sose veszekszünk, de ha én nem vagyok ott. . — sóhaj* A két lány természete megegyezik abban, hogy szorgalmasak, rendszeretők. Mindketten boltosnak készülnek. Zsolt viszont erre legyint: ez nem jó szakma, sokat kell állni. Mennyivel érdekesebb a targoncavezetőnek, ő folyton „utazik”! Ezért folytatja ő is majd az édesapja hivatását. — Valamiben azért én vezetek — közli Zsolt. — A legkorábban kelek, amikor a lányok még alszanak. Meg azt is tessék Beleírni, ők anyunak segítenek, én meg apunak segítek. Beírom, hogyne 4rn‘írn. Érdekességképpen még azt is, Szilvi a „legsúlyosabb” egyéniség a maga 26 kilójával. Ikertestvérei kettővel kevesebbet számlálnak. Persze ez a súly minden bizonnyal változni fog, ha felsorolom a kedvenc ételeket: Szilvi a húslevesre esküszik, főleg ha valami húsféle is úszkál benne, Zsolt galuskapárti, míg Éva akár naponta eltüntetne két tányér kolbá- szos bablevest. Tudom, most azt is megkérdezik: hasonlítanak ők hárman egymásra? Igen. de a különbség is akkora, hogy lehetetlen nem észrevenni, me- lvikőjük kicsoda. * * * Nem így a Kovács ikreknél. Tessék elképzelni, ogv tizenkilenc éves csinos lányt, aki délelőttönként szöget árul a tiszafüredi vasboltban, de a Tisza II. Áruház élelmiszerosztályára, megint vele találkozik a kenyerespult mögött. — Sokszor és sokan összetévesztenek bennünket, és azt hiszik, egyek vagyunk. Pedig Ildikó a vasas, én pedig a kenyeres — mosolyog Edit. , Itt ülnek előttem a Téglási úti lakásukban és tanulnak. Ugyanaz a barna haj, melegítő, még a kézmozdulatuk is hasonló. — Áh, dehogy — mondja Edit, az „öregebb’” —, Ildi a vékonyabb, a nőiesebb. — Ne mondj már ilyet — pirul az érintett. — Én azért irigylem Editet', mert sokkal határozottabb nálam. Általában ő a „főnök”, a nagyobb hangú, én meg alkalmazko-, dóm. Ügy tűnik, az az öt perc is számít, amivel előbb született — nevetnek össze. Mindketten élelmiszer-eladók. Csakhogy a vasboltban jobb a kerekset, meg rerhek a kollektíva, magyarázza Ildi. azért ment oda dolgozni. Most elsősök a gimnáziumban, és a vizsgáikra készülnek. A hobbija mindkettőnek az olvasás. És a fiúk? — Nekem a kék szemű magasak tetszenek. Feltéve, ha nálam idősebbek — sorolja Edit. — Nekem a barnák — szól közbe a „húga”. Ami a „szerelésüket” illeti, nem hordanak azonos ruhákat. Édesanyjuk nyolcadikig egyformában járatta őket, de azóta ügyelnek arra, hogy még véletlenül se jelenjenek meg sehol egyforma öltözékben. Ildi a szoknyára szavaz, mert nőiesebb, Edit a nadrágra, mivel kényelmesebb. Egyébként sokszor megállítják őket. A múltkor egy néni dicsérte Editet: kedves, maga nagyon jó eladó lehet, hogy két boltban is foglalkoztatják. — Lépten-nyomon felcserélnek bennünket — meséli Ildi. — Megkérdezik tőlem; jött-e már friss áru? felelhetek erre? Azt mégsem mondhatom, hogy sajnos, csak kéthetes szögünk van. — Tőlem meg arról. érdeklődnek — vág közbe Edit —, hogy van-e szög? Most mondjam azt, hogy a kenyérben, vagy azon kívül tetszett érteni? Annyit azért én is bevallók: elmenőben se tenném tőkére a fejem, hogy melyikőjük kicsoda. Annyi azonban igazf ha valaki ilyen lányból dupfát lát Tiszafüreden, még nem jelenti azt, hogy a kelleténél többet ivott. * * * Nagy Mihály bácsi egyetlen esztendővel idősebb a századnál, 1899. június 9-én született. Az ikertestvére, Ilonka néni Hatvanban él, de most a kedves ’ „bátyjánál” vendégeskedik Karcagon, és Berekfürdőn gyógyítja a reumáját. A különbség szembetűnő a 83 éves ikerpár között. Misa bácsi még ma is 1.80 centi körüli, ezüstös hajú dalia, Ilonka néni pedig a válláig ig alig ér. — Tudja, ez onnan adódik, hogy mindig elszoptam előle a tejet — ugrat Misa bácsi. — Ne tessék komolyan hinni, egész életében ilyen volt — restell- kedik a húga. * Viselkedésük, a világszemléletük is más. Ilonka néni két férjét is eltemette, és a középső lányánál él. Örökké komoly, aggályoskodó alkat, amit a szája szögletébe ragadt két szigorú ránc is igazol. Misa bácsi? Épp az ellenkezője! Mindkét háborúban hadifogoly volt, kijutott neki a bajból, de olyan jellem. aki még a nincsből is vant kovácsol. — Tudja-e, hogy én már meghaltam egyszer, sőt az asszonyt is kétszer vettem el? Nem tudom, ugratás következik-e. vagy komolyra fordul a szó. Folytatja: — Úgy bizony. Negyvennégyben halálhírem hozták a ^Don mellől. Tényleg, mellém vágott egy gránát a rajvolnalban, de az ijedtséget kimosták a nadrágomból a tábori kórházban, egyéb következmény meg nem adódott. Kivéve azt, hogy hadifogságba kerültem. Dehát ebben már gyakorlatom volt: tizenhétben Olaszország, most meg Ukrajna. Itthon a felesége elsiratta, és amikor 1948-ban betoppant a karcagi tanyára, ahol laktak, csak összecsapta a kezét, és elsikoltotta magát: — Ez nem lehet igaz, Mihály, te meghaltál. — Maradjunk ennyiben, de azért adjál valamit ennem, mert Ladány- ból gyalogolok, és tényleg elvisz a Szent Mihály lova, ha nem kerül elő valami elemózsia — válaszolta. Misa bácsi ezután pájr évet a té- eszben dolgozott, majd, eljáróként a Ganz MÁVAG-tól került nyugdíjba. Az ikertestvére Kengyelen élt, onnan került Hatvanba a középső lányához. — Két világ vagyunk, kedves. Nehéz életem volt, én mindent komolyan vettem. örökké a földet túrtam, két uramat temettem. Három lányom, meg egy fiam született — sorolja Ilonka néni. — Én meg a munkán kívül semmit sem vettem a szívémre. Azért csak született egy fiam meg egy Iá-, nyom — replizik Misa bácsi. Van egy közös hobbijuk: a dalolás. Misa bácsi citerázik, és dörgő hangon énekel. Ilonka néni ölhetett kézzel kucorog a sámlin, és csöndesen kíséri. Ha pikáns a strófa, kihagyja — és szelíden korholja a testvérét. — Misa, Misa! Sose nő be a fejed lágya ... Ä kérdezett visszakacsint. — Erre a kis időre már halálos vétek lenne — és újabb nóta pengetésébe. kezd állva az asztalnál. A lába már neki is sajog, de ha vendég van a háznál. . . D. Szabó Miklós ha valaki néhány perc múlva betér Mit