Szolnok Megyei Néplap, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
1982. JÚNIUS 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Századunk zenéjét forradalmasító klasszikus 100 éve született Igor Sztravinszkij Pravda Julianna Molnár Sándomé Hegedűs Józsefné Nánási Mihály Kalmár István Tóth János Horváth Attila Kerekasztal 5 + 2, avagy mennyi jut a szabad időre Igor Fedorovics Sztravinszkij, századunk legjelentősebb s legnagyobb hatású zeneszerző-klasszikusainak egyike, 1882. június 18-árn, a Pétervártól nem messzi Oranienbaumban (ma: Lomonoszov) született. Édesapja a cári opera basszistája Pétervárott, zenei hatások így már gyermekkorában bőven érik Sztravinszkijt. Sorsdöntő élményként emlékezett vissza később a parasztoktól hallott népdalokra és Glinka Ivan Szu- szanyin című operájára. Első zongoratanára édesanyja volt, zenei tehetsége korán megnyilvánult. S bár szülei nem muzsikusnak szánták, megmutatta Rimsz- kij-Korszakovnak első zeneműveit, s 1902-től nála folytatott zeneszerzői tanulmányokat. Első művei az orosz nemzeti mesterek hatása alatt születtek, de már egyéniségének jegyeit is viselik. Századunk valóban új hangú zeneszerzői közül Sztravinszkij az első, aki sikert arat. Míg Bartók, Ar- , nőid Schoenberg újításait megnemértés és gúny fogadja, Igor Sztravinszkij egycsapásra meghódítja' a közönséget 1910-ben, Párizsban bemutatott balettjével, a Tűzmadárral. Ügynevezett „orosz korszakának” első nagy hatású alkotása ez. Ekkor született meg a korszak táncművészetét és zenéjét forradalmasító Orosz Balettel a kapcsolata. 1911- ben ez a társulat viszi sikerre a Petruskát, s mutatja be 1913-ban a zeneszerző talán legjelentősebb művét, A tavaszi áldozat című, az orosz pogány kor atmoszféráját felidéző balettjét. Igaz, ez a bemutató századunk zenetörténetének egyik legzajosabb botrányába fúl, ám a kortársak csakhamar felfigyeltek e muzsika forradalmi újdonságára. Három táncjátékban és egy sor más művében Sztravinszkij az orosz népzene soha nem ismert lehetőségeit tárta fel páratlan harmóniagazdagsággal és hangszerelő művészettel. Az első világháború Svájcban éri. Egyértelműen sikeres alkotó, kortársai között egy sem akad, aki életében oly hírnevet szerzett volna, mint ő. Az első világháború után megismerkedett a dzsesszel, amelynek hatásait éppúgy beépítette műveibe, mint korábban az orosz népzenét. 1920- tól — mekkora fordulatnak látszott ez annak idején — a zenetörténeti múlthoz fordul inspirációért. Ekkor fejezte be Pergolesi 18. századi olasz zeneszerző dallamai alapján a Pulcinella című táncjátékot. A zenei neoklasszicizmust nem ő teremtette meg ugyan, de ő emelte tökélyre. Hányán emlegettek árulást, pálfordulást Sztravinszkij neoklasszicista műveinek hallatán — igaz, ehhez hozzájárult számtalan hetyke nyilatkozata is — holott alkotó módszerének lényege, amint ezt 1963-ban, utolsó budapesti látogatásakor oly szuggesz- tíven magyarázta Szabolcsi Bencének, mit sem változott. Csupán annyi történt, hogy újabb művének alapanyagául nem hazája népzenéjét választotta, hanem Csajkovszkij, Weber vagy Rossini, Pergolesi vagy Bach dallamait és technikáját — persze alaposan átértelmezve. Zenéjének oroszos vonásai már neoklasz- szicista periódusában keletkezett műveiben is félreis- merhetetlenek. Legtökéletesebb alkotásainak egyike, az 1930-ból való Zsoltár - szimfónia barokk stílusjegyeivel egyetemben az orosz lélek mélységes vallomása. Aki hallotta e remekművet Budapesten, 1963 tavaszán, szerzője vezényletével, üt- érezte a muzsika kettősen egy jelentését. 1920-tól 1939-ig Sztravinszkij Párizsban élit. Európa bálványaként, Igor cárként emlegették, egyik nagy kortársa, Bartók 1926- tól nyíltan vállalta, és stílusába asszimilálta zenéjének hatásait, másik nagy kortársa, Arnold Schoenberg szatírát komponált róla 1925-ben. Sztravinszkij pedig, aki ebben a periódusban saját művei zongoraszólistájaként és karmesterként is a nyilvánosság elé lépett, s századunk zeneszerzője közül elsőként készíthetett műveiből nagy számú hanglemezfelvételt, oly kedveltté vált, mint .kor- társai közül senki más. 1939-ben, a második világháború elől az Egyesült Államokba költözött, s Hollywoodban telepedett le. Reá nem az a sanyarú sors várt, mint a korábban emigrált Schoenbergre, vagy az 1940- ben az USA-ba költözött Bartók Bélára. Műveit széles körben játszották, újabb megrendelésekkel valósággal elhalmozták. Polkát írt a Barnum-cirkűsz elefántjának (Cirkusz-polka, 1942), az Ebony-cocertót (1945) Woody Hermann dzsessz- együttesének, majd 1948— 51-ben operát, amelyet Budapesten 1980-ban A léhaság útja{ címmel mutattak be. Hihetetlen megújulóképességének jele, hogy 71 évesen az 1953-ban írt Szep- tettjében új, általa addig elutasított eljárást, a dode- kafóniát is elsajátította s kései alkotásaiban hasonló módon hasznosította, mint egykor a népdalt, majd neoklasszicista mesterként az elődök üzenetét. 1971-ben halt meg a századunk zenéiét forradalmasító klasszikus mester. Szerkesztőségi beszélgetésre hívtuk meg Pravda Juliannát, a nagykörűi művelődési ház, Molnár Sándornét, a mezőtúri városi művelődési központ, Hegedűs József- nét, a cibakházi művelődési ház igazgatóját, Nánási Mihályt, ,a megyei tanács művelődésügyi osztálya helyettes vezetőjét, Kalmár Istvánt, a jászladányi művelődési ház igazgatóját, Tóth Jánost, a jászalsószentgyörgyi Petőfi Tsz "közművelődési vezetőjét, Horváth Attilát, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatóhelyettesét, hogy segítségükkel a közművelődés, ezen belül a műve- lődésiotthon-hálózat növekvő és változó feladatairól, az ötnapos munkahét eddigi tapasztalatairól, a folyamatosan jelentkező új igényekről tájékoztathassuk olvasóinkat. Szerkesztőségünket Tiszai Lajos képviselte. — Tapasztalataik szerint mit jelenthet a közművelődés számára a megnövekedett szabad idő? Horváth Attila: — Feltétlenül új körülményeket, de a feladat és a cél nem változott. Annál inkább a feltételrendszer, amely a térben és időben változó közművelődési formák alkalmazását szinte parancsolja. Életmódváltozásról van szó, amelynek legfontosabb színtere a munka, a másik a szabad idő. Meg kell ismerni a változás ritmusát, s ehhez kell alkalmazkodni. Nemcsak azt a kérdést kel'l feltennünk, hogyan élnek ma hazánkban az emberek, hanem azt is, hogy adott helyen, adott időben milyen új szokások alakítják a különböző foglalkozású emberek időbeosztását. Molnár Sándorné: — Kardinális kérdés, hogy az itt és most állandó figyelembevételével gondolkodjunk. Káros, sőt megbocsáthatatlan lenne minden hamis illuzio- nizmus, a tényekből kell kiindulnunk, szigorúan figyelembe kell venni a különböző igényszintvizsgálatok eredményét, általában az eddigieknél komplexebben kell gondolkodnunk a közművelődésben is. Kétségkívül megnőtt a művelődési otthonon kívüli kulturális lehetőségek köre is — s nekünk alkalmazkodnunk kell a változásokhoz. — Létezik-e valójában az a bizonyos „szabadidő-betegség”, amely nemcsak kiúttalanságot is, sőt magatartásbeli torzulásokat is okozhat... Kalmár István: — Valójában létezhet, legalábbis Városon. A sajtóból ez derül ki. A falut nem kell ettől félteni, a másodlagos gazdaság olyan elfoglaltságot jelent, amelyben a mindennapi kultúrának is komoly szerepe van. Ma már nem lehet úgy gazdálkodni — illetve lehetne, de nem érdemes —, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt, s azok, akik kisállat- tenyésztéssel vagy akár primőr vagy magnövények termesztésével foglalkoznak, állandó és folyamatban kell, hogy álljanak a kultúra hordozóival, hiszen munkájuk ezektől függően eredményes vagy eredménytelen. Pravda Julianna: — Inkább a rohanás veszélyét látom — de én is csak a falura hivatkozom — nem a szabadidő-betegséget. Attól kezdve, hogy — februárban — metszeni keU a cseresznyefákat, bizony október végéig, novemberig nehéz az embereket akár a szórakozásba is bevonni. — Mindenki mindig metsz, kapál, piacol, nyulat abra- koltat, háztetőt javít, kutat ás...? Kalmár István: — Mindenki csinál valami hasznosat. A családokban egészségesebb munkamegosztás van kialakulóban. Már sokkal kevesebb a csellengő gyerek, a céltalanul élő nagymama, nagyapa; — nem volt butaság, ahogy a régi falusi családokban kialakultak a munkamegosztás különböző formái. Mindenkinek volt feladata, dolga, mindenki fontos volt a. családban. Igenis erejéhez mérten dolgozzék a gyermek is, szok- ja meg már kiskorában, hogy csak a munka teremthet új értéket. Tóth János: — Tapasztalataim szerint éppen azok hasznosítják legmegfelelőbben tényleges szabad idejüket, akik a munkaidejükkel is jól élnek. — Miért? Tóth János: — A bizonyítás hosszú lenne, csak nagyon leegyszerűsítve: az értékteremtő tevékenység befolyásolja a magatartásformát. Az igen ritka, hogy valaki a munkahelyén szívvel, lélekkel, szaktudással eredményesen dolgozik, a szabad idejével pedig — önhibájából — nem tud mit kezdeni. A nyitott, érdeklődő emberek számára a közművelődés kínálata terített asztal. — De mi van az asztalon? — s egyáltalán azokkal, akik nehezebben veszik észre, hogy a .,harang értük is szól”... Horváth Attila: — Valamilyen érdeklődés mindenkiben van, de ez — első lépcsőben — nem biztos, hogy a művelődési otthon látogatásának igényében jelentkezik. Mi annak is nagyon örülünk, ha valaki azért jört be a művelődési házba, mert tapétázni akarja a lakását, s tanácsot kér, barkácsolni akar stb Az ésszerűség is diktálja: olyan programokat kell biztosítani, amelyek — egyik, vagy másik, melyik, kit — érdeklik az embereket. Kalmár István: — Az emberek nagyon is reálisan gondolkodnak. Ügy vélem, az új életmód kialakulása jeleként kell felfognunk azt az örvendetes tényt is, hogy egyre többen fordítják szabad idejüket a különböző kommunális fejlesztések segítésére, vagy az arra rászorulók támogatására. — Tényleg így van, ám a szórakozás funkciói — pihentető, feszültségoldó — sem elhanyagolhatóak. Nem, a szakmai berkekben folyó — olykor parttalan — vita a lényeges, hogy rendezvénycentrikus legyen-e a művelődési ház, vagy sem, hanem az a fontos, hogy az emberek szabad idejükben jól érezzék magukat. Nánási Mihály: — Egységes közművelődési gyakorlatot kell kialakítani a legkisebb településeken is. Bizony ennek érdekében még többet tehetnének a különböző tömegszervezetek, nem is beszélve a munkahelyekről. A szórakozás jogos igény, ki kell elégíteni. Nem köny- nyű, mert a helyzet igen ellentmondásos. Egy-egy nívó- sabb előadás, műsor olyan költséges, hogy a kisebb művelődési intézmények csak ráfizethetnek a rendezvényre. Nem állunk olyan jól, nogy ... — Megengedi a közbeszólást: tényleg olyan lapos a közművelődés pénztárcája, mint sokszor hallani? Nánási Mihály: — Sze- gény-e vagy gazdag anyagiakban a közművelődés, ez viszonylagos. Az általánosítható, hogy jobban meg kellene nézni, mire költjük a pénzt. Krőzusnak egyetlen intézményünk sem mondhatja magát, de az is tény, hogy kellő tervszerűség, a koordináció hiánya miatt sokféle eszköz, tekintélyes összeg válik semmivé. Nem partikuláris érdekek alapján kellene dönteni — ez is előfordul — a rendelkezésre álló anyagaik fölött, s akikor csökkenne a pazarlás. — így igaz, ám van a dolognak másik oldala is. A kisebb művelődési házak a műsorválasztásban mintha magárahagyatottak lennének. Számukra az esetek döntő többségében — zsákbamacska a nagypénzű előadás. Az illetékes tanácsi szakigazgatás úgy engedélyezi a különböző „maszek” .műsorokat, hogy fogalma sincs, minek biztosít zöld utat. Hegedűs Józsefné: — Bizony, csak a szájhagyományok után megyünk: ez a műsor jó, vegyétek meg, ez nem... De ha már a köz- művelődés társadalmasításáról beszélünk, sajnálatosan meg kell állapítanunk, hogy mostanában a vendéglátóipar — szövetkezeti és állami — mintha kevésbé volna aktív a kulturált szórakoztatás területén. Pedig — különösen kisebb településeken — a legelfogadhatóbb, hellyel közzel esztétikus helyiségek, termek az ő tulajdonukban vannak. — Ellentmondást érzek: miérf rendezzenek valamit is, ha nincs érdeklődés? Vagy azért nincs érdeklődés, mert az emberek elszoktak a lakáson kívüli esti programoktól? Hegedűs Józsefné: — A tapasztalatok azt mutatják, hogy héf/ közben, de főleg hétfőn az emberek szívesen kimozdulnak otthonukból, de a rendezvények 19 órai kezdése korai, ez rossz időpont. Tavasszal, nyáron, kora őszszel különösen. Ez is valamiféle beidegződés: senki sem gondol arra, hogy munka után mennek a szülők az óvodába, a bölcsődébe a gyerekért, bevásárolnak, vacsoráznak, szeretnének szépen felöltözni, ahogy a kulturált együttlét írott és íratlan szabályai azt megkövetelik. Molnár Sándorné: — Ebben is a rugalmasság hiányát érzem. Közművelődésünkben még most sem kapott megfelelő fontosságot a helyi körülményekhez való alkalmazkodás. Pedig a köz- művelődésben dolgozók számára —■ a munka eredményessége szempontjából az egyik leglényegesebb, hogy megtalálják a valós helyzet és az igények között a lehetségest. •’ —- Mit ér az ember, ha népművelő? Kalmár István: — Örömmel hallottuk az országgyűlés tavaszi ülésszakán, a köz- művelődési törvény tárgyalásakor hogy a tárca minisztere milyen mélyrehatóan elemezte a népművelők legjobbjaira, akik tényleg hivatásnak érzik munkájukat nagyon sok teher jut, egyesek szinte agyonhajszoltak. Nánási Mihály: — Pedig a szabad idő értelmes hasznosításáért még többet kell tenni. Ki vállalja a koordinátor szerepét? Az állami felelősség a helyi tanácsoké. Tőlük nagyon sok függ. Sok helyen már megfelelő rangja, tekintélye van a közművelődésnek, a népművelőnek. Munkáját elismerik, támogatják. Sajnos ez még nem általánosítható, -s ahol a helyi vezetés szemlélete korszerűtlen, ott. bizony ellentmondások keletkeznek- A vezetésben erőteljes volt a decentralizáció, a helyi szervek jogai és kötelességei kibővültek, egy-egy .település közművelődését tehát meghatározóan alakítják a helyitanácsok. Tudunk olyan helyekről, ahol a vezetésnek még fel kell nőnie a felada- tokhoz. Számos más tényező is nehezíti persze a munkát, nehézkes az ügyvitel, a merev gazdasági rendelkezések sem mindig adnák arra lehetőséget, hogy a népművelő jól végezze munkáját. De hangsúlyozom: a népművelők presztízsproblémája munkájuk meg nem értéséből táplálkozik. Kétségtelen, káros visszásság az is, hogy a kezdő pedagógus fizetése nagyobb, mint a pályán elinduló népművelőé. Helytelennek tartjuk azt is, hogy ai helyi tanácsok a jutalom- alap elosztásakor nem veszik figyelembe a jól dolgozó népművelőket, s sorolhatnám . .. Molnár Sándorné; — Kétségtelen viszont az is, hogy a szakma tekintélyét nagyon rontják a feladataik ellátására képtelen, az elet különböző munkaterületeiről alkalmatlanság miatt kiszorult, a közművelődésbe sodródott emberek — Mi a tapasztalat, milyen a népművelők kapcsolata a különböző értelmiségiekkel — különös tekintettel a falusi értelmiségre. Tóth János: — A népművelők társadalmi segítség, az adott település értelmiségének támogatása nélkül, nem tudnának még ennyire sem megfelelni az igényeknek. A falusi értelmiség eddig is felbecsülhetetlen értékű munkát végzett a kultúra terjesztésében, az életmód jobbítása érdekében. . Kalmár István: — De még oly jelentős szellemi tartalékaink .vannak, amelyekre vétek lenne nem fokozottabban támaszkodni, amikor a művelődés, a szabad idő kérdése egyáltalán szóba kerül. — Tény, hogy — egyelőre — a teher igen nagy rajtunk, népművelőkön. Ügy hogy nagyon erősnek kell lennünk, ha boldogulni akarunk ... Nánási Mihály: — A közművelődés az egész társadalom ügye, s a kultúra nem szűkíthető le a műveltség terjesztésére, közvetítésére, hanem fontos feladata a szocialista életmód, életforma és magatartás kialakításának segítése. Nem lehet elvárni, hogy ez óriási politikai feladat teljesítését csak a művelődésiotthon-hálózat vagy akár csupán a közművelődés végezze. Ezért is újból hangsúlyozom aa eddigieknél is fokozottabb társadalmi összefogás szükségességét. — S úgy hisszük, abban is mindannyian egyetérthetünk Kalmár Istvánnal, hogy jó ügyeink alakításában tényleg erősnek kell lennünk. Köszönjük a beszélgetést. — B. J. — A debreceni születésű Józsa Lajos szobrászművész a kisplasztikák, érmék és plakettek kiváló mestere. A képen: közismert alkotása a kán-kán táncosnők
