Szolnok Megyei Néplap, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-13 / 110. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. MÁJUS 13. Üj, 220 négyzetméter alapterületű postaépülettel gyarapszik Tiszasüly. A helyi Béke és Ba­rátság Termelőszövetkezet építőágazat dolgozói végzik a kivitelezési munkákat. Az épület mintegy 2 millió 200 ezer forintba kerül Az ortopéd cipőtől a tolókocsiig A gyógyászati és rehabilitációs segédeszköz-ellátásról Az NSZK-ban megjelenő Die Weltwoche nemrégi­ben közzétett statisztikája szerint az emberiséget mint­egy 15 ezer féle betegség gyötri, s közülük jónéhány tartós vagy végleges károsodást okoz szervezetükben. Hazánkban az ilyen károsodottak — rokkantak — száma becsült adatok szerint egymillióra tehető. Hogy hányán lehetnek közöttük, akik gyógyászati, illetve rehabilitációs segédeszközökre szorulnak, arról nincsenek megbízható adatok, csak sejteni lehet, hogy sokan vannak. Az ő gondjaikról, gyógyászati és rehabilitáaiós segédeszközök­kel való ellátásuk színvonaláról, problémáiról beszélget tünk az illetékesekkel. Az előbbivel a Gyógyászati Se­gédeszközök Gyára — a továbbiakban: GySGy —. az utóbbival az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet — az OORI — foglalkozik. Egyik sem minden zökkenő Tudnivalók üdülés előtt nélkül. — Többféle gonddal küsz­ködünk. amelyek a megnö- vekedett igények és a szű­kös lehetőségek közötti el- lenitmodásból fakadnak — mondja dr. Plesa István, a GYSGY igazgató-főorvosa. Csaknem húsz esztendeje, amikor a gyár felépült, a lakosságnak még csak 40— 45 százalékára terjedt ki a társadalombiztosítás — ma viszont minden magyar ál­lampolgárra! Miközben te­hát a biztosítottak száma több mint kétszeresére nö­vekedett és 'a gyógyászati eszközök munkai gényes gyártásában a fán kívül a műanyagokat és az elektro­nikát is felhasználják, s a réginek többszörösét állít­juk elő. a mi termelő- és raktárterünk változatlan maradt. A másik nagy gon - dunk a munkaerő-, illetve szakemberhiány. Gyárunk ma alig 800 dolgozót fog­lalkoztat. holott mi készít­jük az összes protézist — művégtagot —. és az összes ortézist — járógépeket, sínezeteket. sínvázas fűző­ket. támaszt ókat. slb. —; mi foglalkozunk a mellpót­lással mi gyárt juk a gyógy- cipők 40 százalékát, ezen belül az úgynevezett nehéz ortopédéipök 95 százalékát! És itt álljunk meg egy szóra. Az ortopédcipőkkel ugyanis bai van. A baj mintegy 30 éve kezdődött, amikor az ortopédcipész szákmát — ki tudja miért? — törölték a szakmai jegy­zékből. S ezzel lassú, de biztos kihalásra ítélték. Abban az országban, ahová egyegv aranykezű öreg mes­terhez külföldről is zarán­dokoltak a lábdeformitásban szenvedő megrendelők, maholnap nem lesz. aki át­adja a tudását és nem lesz kinek! — A hatvanas években ió tíz esztendeig gyakorlatilag szünetelt a műszerész után­pótlás-képzés. A munkánk­hoz szüksége« gárdát azóta is magunk képezzük részint rehabilitált betegekből, ré­szint olyan fiatalokból, akik kpzül sokan csak 9—10 év alatt végezték el a nyolc osztályt — magyarázza dr. Plesa István. Szavalt az OORI tanmű­helyének vezetője. Takács Géza főmérnök is megerősí­ti: — Nálunk hasonló a hely­zet. Dolgozóinkat kisebb részben apróhirdetés útján toborozzuk, nagyobb rész­ben a különböző kórházak küldik őket hozzánk reha­bilitációs szakmunkás-kép­ző tanfolyamokra. Legfel­jebb 47 főt tudunk az inté­zethez csatolt kollégiumiban elhelyezni. Hallgatóink élet­kora 18—45 év között van és 50 százalékuk mozgás­sérült. Tanműhelyünkben mechanikai műszerképzést kapnak, vasiipari előképzett­séggé! 1 éves, előképzettség nélkül 2 éve« gyorsított tan­folyam keretében. — Hogyan oszlik meg a gyártmány-profil a' két in­tézmény között? — 1976-ban az általános betegbiztosítási törvény ha­tálybalépésekor a szobai tolókocsik gyártását átad­tuk a GYSGY-nek: tanmű­helyünk 25 főnyi kiszolgáló személyzete és 47 átképzése már képtelen volt kielégí­tem az igényeket — vála­szol Takács Géza. — Meg­tartottuk viszont az alkat­részgyártás egy részét és az egyedi konstrukció alapián készülő speciális tolókocsik gyártását; ezekből 100—150 darabot készítünk évente. Gvártunk ezenkívül alumí­nium járókerekeket, beteg­emelőket továbbá intézeti célokra iárókonlátökat és gyakorló falaikat. — Milyen az alapanyagel­lát,ás? — Sosem volt zavartalan, de úiabban a szokottnál is nehézkesebb. Különösen sok gondn* Okoznak a késedel­me« vagy elmaradt import alkatrész-szállítások. A forgalmazás tekinteté­ben a GYSGY jobb helyzet­ben van, mint az OORI tan­műhelye. Mivel a gyár or­vosi rendelvény alapján ké­szíti termékeit, az értékesí­téssel nincs gondja, kereske­delmi tevékenységet nem folytat. Termékeit egyéb­ként részint kilenc vidéki fiókjában — kilenc megye­székhelyen — vehetik át a betegek. részint a SZOT Társadalombiztosítási Fő- igazgatóság megyei és járási raktáraiban lehet beszerez­ni. Kivételt képez a felső- végtag-ellátás, ami speciális szakember- és gyártóeszköz­igénye miatt nem decentra­lizálható. valamint a ge- rincferdülésben szenvedő gyermekek fűző-ellátása, ami legcélszerűbben az OORI iskolai-szanatóriumai­ban. fektetéssel oldható meg. — Mj a termékeink egy egv részét szívesen gyárta­nánk nagy szériában ha valaki vállalkozna a piacku­tatásra és a forgalmazásra — mondja Takács Géza fő­mérnök. — Elsősorban a hemiplégiáfoan — féloldali bénulásban >— szenvedők életét, házimunkáját meg­könnyítő berendezésekre, háztartási segédeszközökre gondolunk, amelyek árusítá­sára jó lenne legalább a fő­városban iráállítani egy szaküzletet. Dr. Plesa István szerint szocialista viszonylatban az ellátás mind választék, mind pedig minőség tekinte­tében a legjobbak közé so­rolható; egyes protézisek és ortézisek kiszolgáltatásában az európai élvonalban va­gyunk. Nem mondható el ugyanez minden csonkulá­sos beteg művégtag-ellátá- sáiról; itt egyrészt nagyon hiányzik egy 25—30 ágyas átmeneti betegszállás. ami megkímélné a betegeket a protézis-próbák miatti utaz­gatástól s lehetővé tenné megfelelő kezelésüket. a művégtag használatára való körültekintő előkészítésüket. Van bizonyos elmaradó« a nehéz ortopédcipő-ellátás- ban a kézkezelő készülékek- egyes rögzítő készülékek gyártásában és a posztope­ratív kezelést elősegítő esz­közökben. Végül, s ebben valameny- nyien egyetértenek, mielőb­bi jogszabályozásra van szükség a rehabilitációs se­gédeszközök államipolgári jogon való juttatása érdeké­ben. H lakók segítségével Hégyezer méter útburkolat Sok más városhoz hasonló­an Jászberényben is az utak állapota, a lassú útépítés a leggyengébb pontja a közmű­vesítésnek. A város belterü­leti útjainak hossza megha­ladja a 110 kilométert, de eb­ből 30 kilométernél keveseb­ben van pormentes burkolat. A városi tanács fejlesztési alapjából évente legfeljebb egy utca kiépítésére futja. Ilyen ütem mellett 20 év is kevés lenne ahhoz, hogy a jászberényiek elmondhassák: minden utca, de legalább is az úthálózat nagyobbik része eső után vagy olvadáskor is könnyen járható. Néhány kísérlet már tör­tént annak érdekében, hogy felgyorsuljon az útépítés. Az elmúlt évben például a Baj­nok út lakói fogtak össze, és az Aprítógépgyártól kapott salak felhasználásával, társa­dalmi munkában viszonylag tartós burkolattal fedték be utcájuk 200 méteres szaka­szát. Hasznos kezdeményezés ez azért is, mert a közös gon­dokon enyhítő új lehetősé­gekre hívta lel a figyelmet. Segített ebben a városi ta­nács is azzal, hogy az év ele­jén önkéntes hozzájárulással, társadalmi összefogáson ala­puló útépítési akciót szerve­zett. Az útépítést ott kezdik el. ahol idejében és a legtöb­ben csatlakoznak az akció­hoz. A lakók telkenként három­ezer forintot fizetnek be út­építésre, és társadalmi mun­kában kiássák, elegyengetik a földet, szétterítik a kavi­csot, rend behozzák az al ko­kat, útpadkákat. A tanács a befizetett pénzen vásárolja meg a gyöngyössolymosi kő­bányából az útépítéshez szük­séges kavicsot és azt a szín­helyre — az építkező utcába — szállítja. Üthengert ad a kavics behengerléséhez és szakembereket a munkák irá­nyításához. A befizetések alapján elké­szült az idei terv: az év vé­géig 4 kilométer földút kap szilárd burkolatot. Hamarosan kézdődik az üdülési főszezon. Mindazok, akik kedvezményes beutaló­jegy tulajdonosai elutazás előtt szeretnék tudni,, hogy milyen lesz az elhelyezés, az étkezés, a program? A SZOT eddigi tapasztala­taiból kiindulva sorra ve­szünk néhány hasznos tud­nivalót, amelyek a vállalati, intézményi üdülésre való fel­készülésben is segítséget je­lenthetnek* Az üdülői dolgozók már a fogadásnál is szeretnék bizo­nyítani figyelmességüket. Mégis előfordulhat, hogy az üdülőben már a jelentkezés­kor egy kis bosszúság éri a vendégeket. Ha egyszerre so­kan érkeznek, a porta előtt várakozni kell. Ez elkerülhe­tő lenne, ha a beutalóhoz, csa­tolt „Értesítés” szelvényt pon­tosan kitöltve — megjelölve melyik épületbe érvényes a jegy — az üdülő címére idő­ben megküldené valamennyi vendég. A szobaelosztás így előre megtörténne. A másik problémát az okozza, hogy sok beutalt nincs tisz­tában az üdülő komfortfoko­zatával, és az emiatt jelent­kező elhelyezési adottságok­kal. A beutalókon szerepel az üdülő kategóriája, — melyet a térítési díj is érzékeltet — mégis, főleg a komfort nél- küli épületekben elhelyezet­tek közül vannak akik rekla­málnak. Az idei SZOT-beutalók mintegy 56 százaléka össz­komfortos, 35 százaléka II. osztályú és csak 9 százaléka nyújt komfort nélküli üdü­lést. Sajnálatos, hogy a Balaton mellett az összes SZOT-iidü- lési lehetőség mintegy egy­Elkészült Martfű belterüle­tén, a Rákóczi, a Szabó Pál, a Veres Pál és a Kun Béla úton épített villamosvezeték, a trafóállomás és kisfeszült­ségű elosztóhálózat; Rákóczi- t'alván a Rákóczi Tsz barom­fitelepének nagyfeszültségű vezetéke és trafóállomása, harmada a komfort nélküli kategóriába tartozik. Az üdü­lőépületek korszerűsítése igen komoly anyagi terhet jelent. Csak fokozatosan javítható e helyzet. Az elképzelések sze­rint 1985-ben már minden három beutalójegy közül ket­tő összkomfortos helyre szól. Sokan szeretnének egy­ágyas szobába kerülni. Az ilyen igényüket előzetesen jelzik az „Értesítés” lapon. A folyamatosan nyitva tartó üdülőkben a mintegy ötezer szoba közül mindössze há­romszáz az egyágyas. Legtöbb épületben egyáltalán nincs kisméretű szoba. Így még azok sem kaphatnak egy­ágyas elhelyezést, akik előre megírják, hogy „zajos” alvá­sukkal zavarják szobatársai­kat. A SZOT-beutalók üdülőhá­zakra érvényesek, s az étte­rem a központi épületben van. Ha Valaki az A—B—C nagybetűivel jelzett üdülő­épületbe kap beutalót, annak számolni kell azzal, hogy nem helyben étkezik. Az étterem és a szálláshely közötti tá­volság több üdülőben pár száz méter. 'Emiatt gyakran szokták kérni, főleg az idő­sebbek, hogy az étteremhez legközelebb eső üdülőházba kerülhessenek. Nem az üdü- lovezetők akaratán múlik, ha a kérést nem tudják teljesíte- 'ni —, az esetleges szobacse­rére a beutaltak csak igen ritkán hajlandók. Kérjük a szakszervezeti tisztségviselőket, informálják beutaltjaikat az üdülés körül­ményeiről, ezzel is segítsék elő zavartalan pihenésüket. * Bányai János SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság osztályvezetője valamint Tiszajenőn a Szé­chenyi úti 1 kV-os földká­bel. Az új létesítményeket teg­nap a TITÁSZ feszültség alá helyezte, érintésük életveszé­lyes és tilos! Bárminemű ron­gálásukat a törvény bünteti. Nyíri Éva A jól ismert népi mondás, miszerint a baj nem jár egyedül, keserű tapasztala­tok alapján vált hiteles bölcsességé bennem. Peches ember lévén, egy kiadós balszerencsesorozat már meg se tud rendíteni. Mint minden, ez is csak edzett­ség kérdése. Nemrég síelés közben például elszakadt a bokatartó ínszalagom. Se­baj, mosolyogtam bölcsen, cipóra dagadt lábaimat bo­rogatva, a kilátás is szép, most legalább háborítatla­nul szemlélhetem egész álló nap. Aztán, rá néhány nappal, gépkocsival kiegyenesítet­tünk egy kanyart, és neki­vágódtunk a hegy oldalá­nak. Ha hiszik, ha nem, mosolyogva szálltam ki a kocsironcsból. Mindenki egészséges, a többi nem számít. Egyébként karam­bolokban is harcedzettnek számítok. Volt már ennél parádésabb bukfencem is, amikor csak a kocsi cso­magtartója. no meg én ma­radtam meg. Miért számí­I. A. tott volna hát, hogy a leg­utóbbi „légiparádénkat” követő kocsijavítás kritikán alul sikerült? Ezért nem lepődtem meg, amikor anyósomhoz indul­va Szajol előtt a 4-es főút­vonalon, este elromlott a felújításkor „gondosan” be­szerelt dinamónk. Ügyes ember nem hagyja el ma­gát, irány a■ már sokszor útbaejtett Pettyes vendég­lő. Ott van lámpa, lehet szerelni. Mint műszaki an- titalentumot, csak arra kért nyakig olajos férjem, hogy tűnjek el várható szakta­nácsaimmal együtt a ven­déglőben. Mint jó anya és feleség meg is tettem. Való­színű, az ablaknál folyton leskelödö kislányaim hív­ták fel ránk a pincér figyel­mét. aki udvariasan meg­kérdezte, nincs-e valami baj. Hát kérem, edzettség ide vagy oda, valósággal meg­rendültem. Hosszú évek óta először. Mert ahhoz ugyan­is nem vagyok hozzászok­va. hogy valaki csak úgy fogja magát, és előre meg­fontolt segítő szándékkal nekem rontson. Érthető, hogy elég zavarosan tud­tam csak elrebegni, hogy elromlott a kocsink, s hogy most éppen olyan távolság­ra vagyunk a helytől, Bé­késcsabától, ahonnan jöt­tünk, mint ahová megyünk, Jászdózsára. A pincér térült-fordult, s egyszeresük megjelent egy fiatalemberrel, akit, mint a vendéglő vezetőjét mutatta be. Ezután már egyik ámu­latból estem a másikba. Nem fogják elhinni, mi történt. A fiatalember ne­kiállt szerelni! No, persze neki se ment. Ez egy kis­sé megnyugtatott. mert mégiscsak inkább ehhez a formához voltam szokva. De a csodák napja nem ért véget. A fiatalember a forgalmas országúton, gyat­rán pislákoló világításunk­kal. nem hagyott egyedül, gépkocsijával előttünk ha­ladva elvezetett egy szere­lőhöz. Aki, ez csak termé­szetes, hiszen ehhez va­gyok szokva, nem volt ott­hon. De ezzel sem érte be a fiatalember, hanem elhaj­tott velünk a szerelő mű­helyébe. Ott letettük a ko­csit. s egy másnapra szóló ígérettel — miszerint meg fogják javítani — el is bú­csúztunk egymástól. Már az ájulás környéke­zett ennyi figyelmesség, se- gítökészség tapasztalásán. Csak abban reménykedtem, hogy az éjszakai nemzetkö­zi gyors, amivel hazafelé igyekeztünk,, úgyis késni fog. Nem. Az is pontosan jött. Egyedül az vígasztalt, hogy kábult állapotomban megfelejtkeztem féláru iga­zolványunkról, és egész je­gyeket vettem. Másnap, visszautazva Szolnokra, újabb meglepe­tés várt ránk. Kész volt a kocsi. És működött is. Már nem volt akadálya, hogy elérjük úticélunkat. A szolnoki események óta kicsit nehezen térek ma­gamhoz. Valahogy nem ta­lálom a régi rossz formám. Különösen attól tartok, ha bajomban ezután sok ilyen segítőkész emberrel talál­kozom, oda lesz az edzett­ségem. Már pedig az ilyen Lugosi Tibor-félék, — meri így hívják a fiatalembert — olyan ritkák, mint a „sár­ga anyai”. Ezért árjt hát a peches embernek az egy­szeri szerencse: Bár, így utólag ízlelgetve a dolgot, tartós formájában szívesen elviselném. Éledő reményeim csak az zavarja, hogy nálam a csoda is csak két napig tartott. B. Sajti Emese Új vezeték és trafóállomás A csodák napja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents