Szolnok Megyei Néplap, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

cizáz m magyar n&aelláibél! a is bizonyos döb- benéssel gontíolök rá. Pedig már eltelt egynéhány hét, szép nyári hetek, első fellélegzés egy hajszás tél után, első belemelegedés a ma­gányos munka gondolatába, ifiely itt várt ezen a dombtetőn, ebben a kis nyári házban, ahol az író­gép billentyűit ütöm. Meg kell már írnom; talán ak­kor mindjárt kellett volna; azóta folyton a Ielkemen ül. Nyaralás előtt sok a háziasszony gondja és nehézsége. A nevelő­kisasszonyunk hűtelen lett, nem akart kijönni velünk a hegyre. Valaki azt mondta a feleségem­nek : — Mért nem veszel egv szegény úri leányt nyárra a gyerek mellé? Ez a legjobb, legolcsóbb, kipró­bált. Hirdesd a rádióban vagy akárhol. Egészen bizonyosan fog akadni, aki nagy örömmel elmegy veletek a szép nyaralásért, ellá­tásért, jó levegőért. Ó, nyár, jó levegő, dús falusi asztal, mezők, hegyek, erdők! A feleségemnek eszébe jutott a lány- kora, régi nyarak sugaras emlékei, s elszorult a szíve azokon a sze­gény úrileányokon, akiket az egészségtelen város íullatag bör­töne tart fogva. — Milyen jó gondolat! Csak­hogy ... — Ez a csakhogy ma­napság többnyire ott settenkedik a jó gondolatok mögött. Minden rosszabbul megy. a magyar író ma sokkal kevesebbet keres, mint azelőtt... — Tulajdonképpen... én arra gondoltam, hogy erre a nyárra most egy pesztonka is megteszi . . . — Ugyan, drágám, hisz ez még sokkal olcsóbb! Ez eljön nektek a puszta ellátásért; megtéríted az útiköltséget, helyetek van elég. adsz neki egy külön szobácskát. s egész nap a kertben; boldog lesz! Én minderről nemigen vettem tudomást, nagyon sok dolgom volt akkoriban, s kissé kábultan hú­zódtam szobámba egy félórai pi­henőre abban a kora délutáni órában, amikor a rádió demokra­tikus kürtjei s kagylói egy világ­városon s egy világtól elmaradt országon keresztül szájz meg száz szegény, éhes. szomjas, fulladozó leányka fülébe üvöltötték a pár­szavas hirdetést, amit a szomszéd szobában fogalmazott meg a gon­doskodó. kísérletező asszony. Lehevertem, de egyszerre meg­szólalt a telefon.* ez az éles szavú háziördög, a pesti lakások réme és hóhéra. A én házam nem ..az én váram” itt. Izgatott női hang kérte a fele­ségemet. S ö azonnal tudta, mi­ről van szó. — Máris? — kiáltott, s bizal­matlanul vette át a kagylót. — Nincs két perce, hogy az annonce elhangzott. Valaki a rádiótölcséir töl azon nyomban telefonhoz sza­ladt. Nem fogok beugrani az első élelmesnek. — Kérem, jöjjön el személye­sen ... Mégis előbb látnom kell.. . — mondta a kagylóba, kissé vé­dekező hangon, és tízszer is. Min­dig nehezen hagyja abba a tele­fonozást. nem mintha sokat sze­retne beszélni, de nem akar ud­variatlan lenni a másik féllel szemben. S most ez a másik fél véghetetlen volt: mintha életét kötné, hogy mindent elmondjon magáról, hogy kedvező várakozást költsön személye iránt. . . Jöjjön el személyesen... És hátha addig is mással töltik be. Végre elbúcsúzott. De ebb'en a pillanatban újból megszólalt a csengő. — Kérem, a 'rádióban hallot­tam ... — kezdte hadarni egy fé­lénk és elszánt hang. Evvel már kissé rövidebben beszélt a felesé­gem; hanem alighogy letette a kagylót, harmadik jelentkezett. És nyomában negyedik s ötödik. El sem mehetett a telefontól; s mi­alatt az ötödikkel beszélt, az elő­szobaajtónál csöngettek. Egy sápadt, kedves arcú serdülő lány állt a telefonozó előtt, ni- hegve mint egv dobogó szív. Fé­lénk pillantásokkal lesett föl. s minden nyájas intési’e sem mert leülni. — Itt lakom a közelben, és hal­lottam a rádiót, és gondoltam, rögtön jövök, hogy meg ne -előz­zenek — dadogta naivan. De végig se mondhatta a mon­datot; megint megszólalt a tele­fon. És nyomban az ajtónál fs újból csöngettek. Most már én mentem a telefon­hoz. A feleségemet a jövevények foglalták le. És én elhatároztam, hogy erélyes leszek. Minden újabb jelentkező csak újabb nehézséget okoz a választásban. A feleségem úgyis oly nehezen dönt ilyenek­ben. Elég, aki személyesen jön el. A telefonozókat le kell kapcsolni. Próbáltam azt mondani, hogy az állás már be van töltve. Babits Mihály: EGY BIZTOS NYÁR (Igaz történet) De a reménykedő, kétségbeesett hangok, ámik felém szüremkedtek a messzeségből, teljesen lefegyve­reztek. — Csak a címet tessék legalább fölírni — könyörgött valamennyi. —. Hátha mégis ... El akartam őket ijeszteni, hang­súlyozottan kérdeztem, jól értet­ték-e meg a hirdetést? — Az nem is állás, és fizetés nélkül van. Ó. igen. nagyon jól étették, fi­zetés nélkül. — De egv hegyen van. távol a várostól, és bizony nincs meg minden modern kényelem ... — Ó. nekem nincsenek igénye­im. s szívesen segítek a házimun­kában is! Egy bélistás tisztviselő ajánlta a lányát: ez különösen alázatos és könyörgő vo.lt. Majd egv régi is­merősöm hívott föl. Megörültem, hogy más ügyről van szó: de a régi ismerős is csak erre az ..ál­lásra” protezsált valakit. — Nem is állás: csak egy nyár­ról van szó — mondtam a leg- küzelebbinek. De rögtön éreztem a hangja csuklásán, hogy egy nyár. egy biztosított nyár. valósá­gos életremény neki. Babits Mihály (1883—1941) életművében legfontosabb köl­tészete. de prózai ,munkássá­ga. esszéi. ,irodalomtörténete es irodalomszervezői tevé­kenysége is nagy jelentőségű. Magyar—latin szakos tanári oklevelet szerzett. ,előbb vidé­ken. \majd Újpesten tanárko­don. Nevét A Holnap című antológia ,tette országosan is­mertté. Munkatársa lett a Nyugatnak, de más lapok is gyakran közölték írásait. Az első világháború évei­ben többször ,hangot adott há­borúellenes nézeteinek. 1919- ben a Károlyi-kormány a bu­dapesti Tudományegyetem irodalmi tanszékére nevezte ki* tanárnak. Az ellen forra­dalom megfosztotta katedrá­jától. ettől kezdve nem vál- 'alt állami állást. 1927-től ha- láláig a nagy tekintélyt és be­folyást biztosító Baumgarten- alapítvány kurátora. Osvát Ernő halála után (Móricz Zsig- monddal közösen szerkesztik a Nyugatot, majd L933-ban a nagy múltú folyóirat főszer­kesztője lesz. Művészetében gyakran tudatosan is elfor­dult a társadalmi valóságtól, de élete utolsó éveiben huma­nizmusa szembefordította az előretörő fasizmussal. Költé­szetének formagazdagsága iro­dalmunkban egyedülálló, s a magyar műfordításnak is egyik legnagyobb művésze. Novelláiban kezdetben fő­ként irodalmi, történelmi té­mákat dolgoz fel. jcésöbb jut el az igazi társadalomrajzhoz, emberábrázoláshoz. Ezalatt a feleségem körül is tar­tott az ostrom. A csengő egyre szólt; az előszoba tele volt vára­kozókkal, kik ellenségesen mére­gették egymást; sőt a folyosón is álltak. Már a házmesternének is feltűnt a dolog. A feleségem azt sem tudta, hol a feje. Fiatalok jöttek, szép és rokonszenves te­remtések, szerények és intelligen­sek, szegényesek és jólöltözöttek. Olykor feltűnő jól öltözöttek. Egyik az angolkisasszonyoknál végzett; másik több nyelvet tu­dott; harmadik egy kegyelmes asszony ajánlólevelével jött. De mindannyian szerették a gyerme­ket és a szabad természetet, s egyiknek sem voltak igényei. Mind boldog volt, ha fölírták a címét, vagy épp engedélyt kapott, hogy másnap ismét jelentkezzék. A feleségem a legelső felé haj­lott, de a forgatagban nem tudott választani, s a döntést másnapra hagyta. Némelyiknek, akik kevés­bé tetszettek neki, mégis azt mondta, hogy már döntött. Ezek megható jelenetek voltak. Minden második sírva fakadt. — Én mindenhova későn jövök — panaszkodott egy kis nyápic szőke. — Mindenhol éppen előt­tem töltik be. Az egyik néhány szál rózsát nyújtott át, ártatlan vesztegetésül, s egészen meghatotta a felesége­met. Sok az anyjával jött, s az anyákat nehéz volt lerázni. Leg- többnyire valóságos úriasszonyok voltak, valamikor jó pozíciójú férjjel, aki jelenleg állás nélkül áll; közös ismerősökre tudtak hi­vatkozni. A kislány jól beszél né­metül, franciául. — Arra nincs szükség. A gye­rek tudjon először magyarul ... — Ó, az én lányom mindent el­végez, bármely munkát vállal — visszakozott ijedten az anya, ne­hogy túl igényesnek véljék. In­gyencselédnek hajlandó lett vol­na a lányát odaadni. — Ma nem úgy van, kérem, mint azelőtt. .. A feleségem már teljesen kime­rült, s kijelentette, hogy nem fo­gad többet. A csengő azonban még egvre szóit. A jelentkezők hossza­san érveltek a szobalánnyal, el­mondták neki életük folyását, faggatták.. iparkodtak megnyerni, megvesztegetni. A telefonon most a kilépő nevelőkisasszony utasí­totta el a jelölteket. Ö legalább hideg és kegyetlen tudott lenni. A hajsza még másnap is tovább folyt. Lakásunk valóságos meg­szállás alatt állt. Le kellet sze­relni a csengőt, hogy egyáltalán dolgoztai nk. A szomszédok nem tudták elképzelni, mi történik ná­lunk. Délután megkezdődött a levél­járás is. A postás a rendes paksa- métán kívül vagy harminc szokat­lan fajta levelet hozott, a felesé­gemnek címezve, szép kalligrafiás iskoláslányírással vagy ügyetlenül rakott betűkkel, naiv helyesírási hibákkal. Közibük más. fölénye­sebb írású sorok vegyültek, rit­kán megszólaló ismerősök levelei, akik valamely ajánlkozó érdeké­ben írtak. De rokonszenvesebbek voltak maguknak a naiv ajánlko­zóknak írásai, akiket senki sem protezsált. önkéntelen líra szólt ezekből a levelekből; mind csupa sóhaj volt. megható, balgatag. vi­déki lánysóhaj. fülledt városkák nyomott házaiból, mennyi nyo­mor. szomjúság és reménytelen­ség. rab madárkák gyámoltalan szárnycsapkodása! — Borzasztó — kiáltott a fele­ségem. — Életek és sorsok fölött Jsel 1 döntenem! az. előszobából zo­kogás hallattszott. más híján a szobalány megértő kebelébe sírva. Vissza szerettünk volna sírni rá. Mily időket élünk! Egy kicsi és mindenképpen takarékos ötlet az embertársaink fölötti hatalom minden szomorúságát és lelkifur­dalását átéreztette velünk. Mi lesz ezekkel a szegény, szép. okos. fia­tal és lelkes teremtésekkel? Ki fogja megállítani valaha ezt a sok pusztulást, meggyógyítani ezt a sok lihegő szenvedést? Egy nyár. egy szép nyár. egy biztosított nyár már megtalált öröm és új életremény. Ha tudnák a gazdagok, mily olcsón lehet boldoggá tenni valakit! 1 Irodák Konczek József: A hűvösvölgyi nagyréten Május, május, könnyű [táncdal. Vizet isznak, orgonáid. Vízi virágmuzsikával nyög az eső, messze látszik. Köd függönyön, rozsai ángon kék harangszórók [nyiladoznak, óriás harangvirágok. . . . Apám kezét fogtam [aznap. ­Május! Nézz a, kislányomra. Itt hajlong a zöld, zöld réten. Gyermekláncfű sárga csokra, korong-ecset a kezében. Szavai a jövőt festik.. Ö még mindent tőlem kérdez- Harangoz a hangom estig. A fény illik a szeméhez­Weöres Vidám a A vigyáz még akkor s ha n mii siklik rajtu Boldog vig sok éber él Függő szű míg élünk Erős a vig kik botorki Hatalm föli s belénk he Sass Ervin: Harmatszed szedj harmatot tiszta gyoli teliholdnál tiszta gyolcsba vetkezz virágrét ruhába öltözz virágrét ruhába Ültem a padban, előttem üres papírlap. kezem­ben toll, de nem moc­cantam, légy szállt a pa­pírra, összedörzsölte a lábait, zizgett, rámnézett, elröpült, én még mindig nem moccantam, csak iszonyú melegem volt. Ereztem, hogy elborít az izzadtság, nem sza­bad mozdulnom, mert csöpögni kezd a homlokom, a cseppek koppanni fognak a papíron, s majd mindenki idenéz. Köröskörül sercegtek a tol­lak. A tanító, szürke árnyalak, csak nagy vörös üstöké csillámlótt, kezét morzsolgatva dünnyögte: jól gon­doljátok meg. gyerekek, jól gondol­játok meg. Lesni kezdtem a többieket. Mel­lettem az állami bizottság elnökhe­lyettese sebesen rótta az üres lapra: az én munkám felelősségteljes és fontos munka, mely által a dolgozók egyaránt . . . Becsuktam a szemem, mert nem szeretem ezt a szót, egy­aránt, olyan, mint az, hogy őrle­mény. fűrészporízű. Jobbra néztem, ahol a zöldséges küzdött a betűkkel: az. én munkám fontos a dolgozók ellátása szempontjából, és a vita­minfogyasztás színvonalának emelé­se következtében is. én megtaláltam a számításomat benne . . . Becsuk­Hallama Erzsébet; A DC tarn a szemem, mert nem sí azt a kifejezést, hogy megtal; számításomat, ennek nincs rázata, csak egyszerűen nem tein. Előre néztem, ott ültek sek, nevesek, okosak, elég mind, és a papírra hajolva s másán dolgoztak. Még jobbt zadni kezdtem, az ablakon dűlt a nap, de jiem fénylett melegített: ahogy megáll-t £ közepén, ontotta a meleget, egy túlfűtött kályha. Aztán rult még egy nap és még eg három nap ült a teremben, hetetlenül meleg volt, nem tovább, az első verejtékcse talmas koppanással lezuha előttem fekvő ütés papírra, galmasak hátrafordultak, c egy pillanatra, aztán visszah a dolgozatuk fölé. A tanító á szürke alakja közelebb jött, súgta: ne sírj, hanem igyeke hitte, a könnyeim koppantak píron. Fennhangon pedig éli: M Németh Endre rajza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents